Pesti Hírlap, 1880. december (2. évfolyam, 332-358. szám)

1880-12-03 / 334. szám

2 embert, aki a polgárság és katonaság közé viszályt hinteni jönne, vagy egyes katonák ki­hágásáért az egész hadsereget merné becs­mérleni. De addig csak tessék meghagyni ezt a másik bőrünket. Nincs kedvünk egészen pőrén állani a tiszt urak vagdalkozó kedvények el­be.­­ Felsége jövő csütörtökön december 9-én Budapesten legfelsőbb kihallgatást fog adni. Előjegyzések a kabineti irodában (budai kir. várlak) eszközöltetnek. Mint hallatszik, a királynak Budapesten tartózkodása alatt való­­színüleg ez lesz az utolsó kihallgatás. A Feketehegyek fejedelme. *) Végre kibukkantunk a sziklák közül, az előttünk elterülő mezőn mindjárt megpillantottunk néhányat a montenegrói főváros házaiból. Idomtalan szikladarabok­ból összetákolt és sással födött nyomorult viskók azok, melyeket nagyobb távolságról nem is lehet megkülönböz­tetni a mezőn bőrével heverő sziklatömböktől. E válogatott szépségű épületek gyűjteményét a montenegróiak elég el­bizakodottan városnak mondják ; ez Njegus, a montene­grói uralkodócsalád ős fészke. Njegus nem érdemtelenül viseli a „szent“ város jámbor címét : bármerre fordul­junk, mindenütt a görög nemegyesültek templomainak idomtalan tornyai ötlenek szemünkbe. Két ilyen templom között, nem csekély meglepetésünkre, olyan házat pil­lantottunk meg, melynek kéménye is van. A rajta függő tábla rögtön meg is magyarázta a rendkívüli tü­neményt : ez a pompás város kitűnő fogadója. Alig tettünk néhány lépést az előttünk nyíló ut­cán, máris a koldusok egész légiója tolongott kö­rülöttünk, éktelenül rivalkodva szüntelenül. Még jó darab­ot választott el célunktól, s épen ez a rész olyannyira borzasztó, hogy maguk a montenegróiak is „pokoli lajtorjának“ keresztelték el.­­ Öszvéreink veszedelmesen bukdácsolva épen egy me-­­­redek magaslatra kapaszkodtak fel, midőn futva jött velünk szemben egy cangrac­s loyális ordítással hir­dette, hogy a fejedelem jó, álljunk tehát félre az útból. Hanem ezt könnyebb volt megparancsolni, mint meg­tenni : az ösvény alig egy méter széles, balra feneket­len mélység tátong, melybe belebukni nem lehet túlsá­­­­gosan kellemes foglalkozás, míg a jobbra emelkedő j­égostamló sziklák teljes lehetetlenné tették a félreál­­­­lást. Két lovas semmi szín alatt sem mehet el itten egymás­­ mellett. Ha jobbra megyek, úgy a fejedelmet kényszerítem­­ a mélységbe, már pedig nem akartam Szolovjev meg Hö­del Rómába lépni; ha jobbra kormányzom a táltosomat, , akkor megint magamat gyilkolom meg, s ehhez sem volt , semmi kedvem. Legokosabbnak találtam ily körülmé­­­­nyek között leszállni a nyeregből; társaim követték­­ példámat, állatainkat kantáron fogva, sorba álltunk és így vártuk ő fensége megérkezését. Hirtelen kabátot­­ rántottam magamra, hogy legalább némileg tisztessége- s sen jelenjek meg a Feketehegyek uralkodója előtt , s belátom, hogy öltözékem így is nagyon hiányos volt.­­ *) Most, midőn a montenegrói fejedelem oly „nagy diadalt” ül Dulcigno „hősi“ elfoglalása által, nem lesz­­ érdektelen olvasóink előtt egy hirlaptudósító levelének a következő részlete, mert az interviewkhoz elkerülhetlen öltönydarabomat lenn valahol a völgy fenekén cipelte egy csendes ter­mészetű öszvér. Még mindig hiában törtük árva fejünket azon fontos kérdés felett, hogy ő fensége vájjon mit kere­sett ez Istentől elhagyott vidéken, mikor már hallottuk a fejünk felett kapaszkodó emberek zaját, s néhány pillanat múlva a fejedelem és egész kísérete hozzánk érkezett. A menet elég tisztességesen nézett ki; élén egy jól megtermett, marcialis alak lovagolt, a Fekete­hegyek lakóinak festői öltözetében (aranynyal hímzett fehér bekecs, fején fekete bojtos, vérpiros föveg, melyet elől a karmaival oroszlánt fojtogató kétfejű sast mutató montenegrói címer díszített). Ez Miklós fejede­lem, a szent ur­­­sz­eti Goszpodar, mint crngrcok, a kalugyer (a fekete szerzetes), mint halálos ellenségei , a törökök, nevezik. Lovastestőrsége követte őt. Mihelyest a fejedelem meglátott bennünket, azon­nal meglassította lova járását s e kérdéssel fordult hoz­zánk : Kik önök, uraim ? Miután ismereteim a monte­negrói világnyelvben igen hiányosak, németül válaszol­tam ő fenségének,mire ő franciául kezdett beszélni az euró­pai flottáról, fiának látogatásáról a hajók fedélzetén stb., s különös elismerését fejezte ki afelett, hogy oly fénye­sen fogadták az apró, hátulgombolós princet. Ezután bemutattatta magának az egész társaságot, csodálkozott, hogy hölgyek is rá merik szánni magukat egy monte­negrói utazásra, mert úgymond, Montenegrónak valóban igen rész hire van , hanem, téve hozzá, az ország is, lakói is jobbak hireknél. Legyenek üdvözölve a Feketehe­gyek között, s mulassanak lehető jól, Isten önökkel. Ezzel barátságosan kezet szoritott s tovább lo­vagolt a nagy férfiú, ugrani a talapzatáról , s a kirakat túlsó végén jó Petőfi fog lantolni, a főváros aesthetikusainak kitűnő ízléséről egy panegigurot­t bronzból. Egyáltalán Budapestnek nincs nagyváros­hoz méltó központja. Az utas pompás utcasze­­reken érkezik a város közepe felé ; a váci-ut már ma is ritkítja párját, s ha teljesen kiépül, gyönyörű lesz ; a kerepesi-ut is elég mutatós s rövid idő múltán impozáns útvonal lesz ; úgy az üllői-ut is ; s ha a soroksárit rendezik, még az is megjárja ; a sugár-ut páratlan a maga nemében. Méltán fel van csigázva az utas kí­váncsisága, hogy hát még belül milyen pompás egy város lehet ez ! A’ bizony pompás. A váci­ útról érkezőt, ott fogadja kecses felszeridomaival az eredeti pajta-szylben épült lutheránus templom, melyhez utólérhetetlen bájjal csatlakozik a monumentális granarium és istálló-styl szerencsés vegyülékét méltósággal repraesentáló Károly-kaszárnya, a kifli-irányban tartott Károly-utca plasztikus megteremtésével súlyosbítva. Átellenben az Or­­czi-ház tefilimes orthodox frontja terjeszkedik nagy flegmatice s alább egy csücsökben az izraelita imaház álmodozik Jeruzsálemről, ferdén nőtt vállaival a szomszéd házakhoz tá­maszkodva. Csupa ferdeség, csupa egyenetlen­ség az egész Károly-körút. No, ez ugyan szé­pen fest, gondolja magában az utazó. Az üllői- és soroksári-útról érkezve, egé­szen másnemű aesthetikai gyönyört élvezhetünk. Különösen oláh embernek lehet nagy a csen­des öröme, honi emlékek ringatják el mélázó lelkét: előtte áll a kőben és térben kivitt duda-rendszer. A Calvin-tér egy tökéletes duda, a Duna felől fújják, a Múzeum felől billegetik, vagy legalább tehetnék. És ezt a dudát az építési szimmetria legbámulatosabb tüneményei szegélyezik. Itt egy négyemeletes ház — a ta­karékpénztár palotája koronás tetőzetével s­­ monumentális tompa sarokkal; a stáció-utca túlsó sarkán az ék-elmélet örőmistani elvei sze­­j szerint épült hektikus „épitődmény“ három emeletre; az üllői út túlsó sarkán egy két-­­ emeletes romboid erősen nyilatkozó hátra­­húzódási hajlandósággal, s féljobbat vágva társai felé; a soroksári­ út túlsó sarkán pedig a két csacsihoz, vagy tán oroszlánhoz címzett fogadó eredetileg kékfestő-gyárnak indult, de meggondolkozván „fényirdává“ mivelődött gyöngéd harmóniájú idomai. Odább a reformá­tus templom emelgeti buzogányos tornyát, oda fordulva a gézengúz környezet felé, mintha mind­járt szét akarná verni. Jól tenné. És mindennek a közepébe most odaállítanak egy szökőkutat, két összefordított tepsiből. Aki ezen a téren meg tudja nyugtatni a szemét, megérdemelné , hogy dudáljon is rajta. Igenis Budapestnek méltó központi szere nincs , s ha úgy halad, amint nekiindult, nem is lesz soha. Pedig érdemes volna rá. És ha erősen akarja szert tehet reá. A Kerepesi­ ut és a váci­ út kitorkolásai kö­zött fekvő körúti szakaszt kellene s lehetne központi szerré alakítani. Ha a Károly-kaszár­nya telkén épülne az uj országház s ezzel szemben idővel egy monumentális városházát emelnének, az utcarészt közbü­l jóval széle­sebbre hagynák, mint a váci­ ut, — a többi­­ magától jönne. Egy gyönyörű tér keletkeznék ott, melynek kevés párja volna a földkerekén , melyre büszke lehetne a főváros, büszke az egész ország. Hjaja ! Tündér-mesét mesélek, tündér-mesét nagy gyerekek számára. Azt mondják nekem arra : ,,Wo, du nicht bist Herr Organist, dort schwei­gen alle Flöten.“ Hol a pénz, mesemondó, barátom ! De én mégis csak azt mondom erre, hogy jó beosztás, jó felhasználás, idején cselekvés, pénz dolgában : annyi, mint duppla kapitális , s az ügyesség még nem boszorkányság. Nem volna ennek „muszáj" meseszámban rekedni — csak valamivel kevesebb bakokat kellene lövö­­getni a főváros községi és országos építkezései körül s egy kicsit magasabb és harmonikusabb szempontból fogni fel Budapest jövőjét. „Az egész csak Ennyiből áll !“ így énekli azt Serpolette. NYILAK: ___________PESTI HÍRLAP___________ ~ FŐVÁROSI ÜGYEK. A tabáni bölcsőde érdekében. Minden kerületben van a humanisztikus egyletek­nek majd m­inden fajából, dúsan dotálva, előkelőktől pártolva, közönségtől támogatva; a Tabánban a sok kö­zül csak a közelmúltban létesült egy szegényes szegény­­gyermekkert, s­ a második jótékony intézet még min­dig „alakul“, a többiekre, a legszükségesebbre pedig csak a merész álmodozók mernek gondolni! Egy bölcsőde felállítása a Tabánban egyike a főú, társadalom sürgős teen­dőinek. Ez ügy érdekében szólalok fel. A Tabán szegény munkásnépe csak a kerületen kívül kaphatván foglalkozást, h­a többnyire kézinap­­számra, építkezésben, vagy mosni járó szegény asszony ápolás és gondozás nélkül hagyja otthon gyermekét, s jól gondoskodott róla, a­ki csecsemőjéhez egy 5 — 6 éves leánykát állított „gondozni“, mert a legtöbb csak egyszerűen rázárja az üres szobát. Hogy ily gondozásnak hány gyermekélet adja meg az árát, azt tessék megolvasni a holtak napi­ kimu­­tatásából, legnagyobb arányt az I. kerület hegyi oldala szolgáltat! Csak a napokban mondá orvosom, hogy feljelentett vétkes gondatlanságért egy tabáni asszonyt, mert gyermekét távolléte idejére a szomszéd veszélyes betegnek tudott gyermeke mellé tette be, s ime , más­nap együtt haltak. S mi az asszony mentsége ? „Isme­rősei szintén mind napszámba mentek, gyermekét a nagy hidegben nem vihette magával a kőhordáshoz, ennivalóra pedig keresnie kellett: — mit tehetett ?“ A társadalom kötelessége lett volna itt azt mondani : add ide gyer­mekedet a crédie-házba, ha tudsz fizetni, fizess pár krajcárt, ha nem, majd pótoljuk a jótékony­ alapból ! Igen , de a társadalom nálunk hallgat, jótékony­alap nincsen, mit tegyünk tehát ? Nézzük tovább is, hogy úgysem szapora fajunkból minden tél megköve­telje fölös áldozatát ? hallgassuk segítség nélkül a tehetetlenek jajgatását akkor, mikor jószívűen és töb­­szörösen megemlékezünk a főváros többi kerületének gyermekeiről, s emellett tartsuk fenn azon abnormis állapotot, hogy a tabáni leányiskolák növendékeinek nagy része iskola helyett kis testvérét „őrizze“?! De talán nem lesz így örökké! Örvendve hallom, hogy a bölcsőde-egylet választmánya bizottságot küldött ki a tabáni viszonyok tanulmányozására s igy első­sorban az ő figyelmüket kérem a mondottakra, s ha ők itt alaposan körültekintenek, lehetetlen, hogy e Tabánt ajánlják a felállitni szándékolt új bölcsőde helyéül? A főváros évi jótékony adományai, a karácsonyi alap, — az ezüstmenyegzős alapítvány — mind juttat­hatnak valamit e célra, a kerület maga is sorompóba lépend, s a nagyközönségtől is remélhetünk annyit, hogy a tabáni bölcsőde javára is fog egyszer — legalább — mulatni!.. F-ó F-c. — Karácsonyfa. A főváros két köz­ségi árvaházában, a Josephinumban és Elsabethinumban az idén is felállítandó karácsonyfára a tanács harminc­harminc forintot szavazott meg és az ajándéktárgyak beszerzésére Ruprecht Demidoff Kornélia úrnőt kérte föl. — A nemzeti tornaegylet teljesítvén a főv. IV. ker. főreáltanodai növendékek tornatanitását, — az egylet elnökségének kérésére az 1880/81 tanévi tanítási illetményt a tanács az idén is 1800 írtban állapította meg s annak felét már ki is utalványozta. — A bérkocsis­ utcai elemi iskola igazgatója jelentést tett a főv. tanácshoz, hogy az iskolaépület egyik tanterme alatt levő pince­­boltozaton aggodalmat keltő sülyedés és több nagy repedés mutatkozik, miért is az 80 leánytanuló érdeké­ben sürgősen megvizsgálandó. Polgármesteri intézke­désre holnap délelőtt bizot­ság megy a helyszínére vizsgálatot tenni. — A főv. gyámpénztárban ke­zelt pénzek és értékek kezelése tárgyában az árvaszék szabályrendeletet készített, me­lyet a tanács ma több módosítással elfogadott. A végleges szövegezésre dr. Sipőcz László árvaszéki ül­nök és Barna Zs. tanácsnok küldettek ki. — A feltételesen szabad­lábra helyezett bűntettesek feletti felügyeletet a fővárosban a belügyminiszter i. é. 88992. sz. rendeletével a kerületi elöljáróságokra ru­házta. Minthogy azonban a rendőri eljárást itt a rend­őrség gyakorolja s az elö­járóságoknak számos más dolguk van, a tanács mai üléséből feliratot intézett a belügyminiszterhez, hogy ez a feltételesen szabadlábra helyezett bűntettesek felügyeletét a rendőrs­égre ruházni szíveskedjék. — Egyházi segély. A pesti refor­mátus hitközség részére a 2000 trzban megszavazott évi segély második felét 1000 írtban a tanács Török Pál lelkész és szuperintendens kérésére kiutalványozta.­­ A fővárosi hárommilliós kölcsön XXI. részletének visszafizetése végett a legközelebbi sorsolás 1881. évi január 3-án d. e. 10 órakor lesz a régi városház tanácstermében. Kisorso­landó lesz 11 db 100 frtos, 2 db 500 frtos és 25 db 1000 frtos kötvény, összesen 27,100 frt értékben.­­ Közel ezer hold földet adott bérbe az elmúlt hetekben a főváros. Ezen több­nyire kis parcellákban levő szántók a következők: 1880. december 3.

Next