Pesti Hírlap, 1883. február (5. évfolyam, 32-59. szám)
1883-02-14 / 45. szám
Budapest, 1883. V. évf. 45. (1485.) szám. Szerda, február 14. „ .... . Szerkesztési iroda: Előfizetési árak. M Budipester,, »itoute» ?. ti., I. raelit, éTTM...................Y frt — fa. j|| m h0Tk»Up welUmi réeiít Illet« »Imié» ©géa* érré.....................20 frt. ro ^ ^ félévre............................10 . ^ ^ . _. . . . _ ^ Hir.lelM.ck . POLITIKAI NAPILAP. Alizaiéi ma aittik. VjmN'i »o, Bu. k,mu. vtotoir#.. A békekötés. (h.) A függetlenségi párt, ma este befejezte házi civódását. Nem pártszakadás történt, hanem kibékülés. A mai értekezleten ratifikálva lett a békekötés. Egy határozati javaslat lett elfogadva, mely szerint a párt nem látja szükségét annak, hogy újabb programmszerű nyilatkozatot tegyen. Az a nézet, hogy a párt programmja a perszonális unió alapján valósíttassék, tehát elejtetett. A vajúdó hegy valósággal egeret szült. Annyi tanácskozás, annyi készülődés, annyi fölkavart por után a függetlenségi párt ott van, ahol volt. Irányadó elvei e határozati javaslat után ép oly kevéssé vannak szigorúan precizírozva, mint azelőtt. A cél, mely után a párt törekszik, minden magyar előtt becses, a magyar államiság megszilárdítása minden hazafi benső óhaja. De egy politikai pártnak nem elég hangoztatni az ország függetlenségét, hanem kijelölni kell azon formát is, melyben a függetlenséget valósítani akarja. A perszonálunió kérdésének fölvetése tehát értelemmel bírt. Elfogadása tisztázta volna a függetlenségi párt, közjogi helyzetét s lehetetlenné tette volna a párt uszályába való kapaszkodást azoknak, kik rázkódásokat keresnek. Nem úgy történt, miként, a kilépni szándékozók akarták s miként a párt jövője érdekében történni kellett volna. A ma elfogadott határozati javaslat létrehozta ugyan az utóbbi napokban a párt két töredéke által élénken hangoztatott kibékülést, de a nagy elvi ellentétek nem enyésztek el, a haladás és maradás emberei ugyanoly mereven állanak egymással szemben a pártban, mint azelőtt. Méltányolni tudjuk az örömet, melyet Mocsáry a kibékülés tényének megtörténte után érzett és melynek meleg szavakban adott kifejezést ; de az egymásnak nyújtott békejobb csak azt jelentheti, hogy ideig-óráig meg lesz a látszólagos egyetértés a pártkörben. Csak ennyit és nem többet jelent a mai határozat. Mert ezen békének nincs azon értelme a gyakorlatban (csak a papíron jelentheti), hogy a függetlenségi párt modern emberei magukkal ragadták a maradiakat, a felvilágosultak az obskuránsokat, a tettvágyók a hazafias frázisok gyártóit. Ellenkező fog történni. A modern, a felvilágosodott, a tettvágyó párttagokat megbénítja a maradiak, obskuránsok és frázisgyártók vis mertiae-je, vagy intrigája. Mi a függetlenségi pártra, sőt a magyar parlamentarizmusra nézve nevezetes haladásnak tartottuk volna, ha a szélsőbal a perszonál-unió alapján konstituálta volna magát, nemcsak papirosokon, de a politikai harcokban. A szélsőbal eddig nem számolt le jól a perszonál-unió kérdésével. Nem számolt le valójában ma este sem. Akik a perszonál-unió jelszavát elfogadják, még ezek közül is kevesen értik annak valódi jelentőségét. A perszonál-unió benne van törvényeinkben egész 1848-ig. Maga a pragmatika szankció nem más, mint a személyi unió alapvető törvénye. Hasztalan akart bárki e törvénybe reál-uniót beleokoskodni. Nincs benne. Megcáfolja az 1790. X. t. c., meg a diploma inaugurálok egész sorozata, melyek, a pragmatika szankciót, magyarázva, annak világosan a személyi unió jellegét tulajdonítják. Egyedül az 1848. III. t. c. képez némi eltérést a perszonál uniótól. Ebben a törvénycikkben már benne lappanganak a közös ügyek. Csak nem fejtettek ki. A perszonál-unió hive volt mégis 1848-ban Kossuth és az egész liberális párt. A perszonál-unió alapján állt 1861-ben Deák Ferenc. A felirati és határozati párt egyaránt. A perszonál-unió követelése, vagy az annak törvényes eszközökkel leendő létesítésére való törekvés még nem egyértelmű a forradalommal. Sőt ez uniót csak keskeny határvonal választja el az 1867-diki kiegyezéstől, a mai közjogi alaptól. Az okoskodás következő : Két egymásra utalt állam közt a perszonálunió mellett is léteznek bizonyos közös ügyek. Léteztek 1848 előtt is, csakhogy nem a papírtörvényekben, hanem a gyakorlati életben. A perszonálunió mégis fennállhatott látszólag, mert Magyarország alkotmányos, Ausztria pedig abszolút állam volt. A közös ügyek a király személyében összpontosultak. A felségjogokban rejtőztek el. A hadügy és külügy intézése a fejedelem praerogativái közé tartozott. Az újonc és hadiadó megszavazásán kívül a pozsonyi diétának egyébhez még a papíron sem volt joga. Vagyis a perszonálunió kedvéért Magyarország tényleg nem volt legfontosabb alkotmányos jogainak gyakorlatában. Mióta azonban Ausztria is alkotmányos állam, az azelőtt az uralkodó személyében öszpontosuló közös ügyek alkotmányos elbánás tárgyát képezik. A hadügy, külügy nem kizárólag a felség prerogativája többé. Ez ügyek alkotmányos elintézésére találta ki Deák Ferenc a delegációkat. A szélsőbalnak, ha a perszonálunió alapján építi fel közjogi elméletét, szabad kitalálnia mást. Szabad annak a kitalálandó valaminek megvalósítására is törekednie, persze alkotmányos eszközökkel. De habár felmondhatja a közösséget a vámterület kérdésében, mely közösség egyébiránt csak időleges szerződésen alapszik, a közös ügygyel okvetlenül találkozni fog a kül- és hadügyek terén. Ezeket, habár a független Magyarországot képviseli, meg kell oldania. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Gróf Festetich György. (A »Pesti Hirlap” eredeti tárcája.) Az „Andrássy-miniszteriumnak“, melyet a „nagyok minisztériumának“ szeretünk nevezni, mert ott majdnem a legfényesebb nyolc név van koszorúba szedve azon időkből, egyik tagja ismét a ravatalon fekszik. Nem a legnagyobbak közül való, de nem is a legutolsó. Azon a bizonyos vonalon esik túl, ahol már nincs mértékünk, ahol csak a képzelődés kicsinyit vagy nagyit már. Mert mind jelesek voltak ők, kapacitások, karakterek, hazafiak, gentlemanek, gyanú nélkül, tiszták és ragyogók, semmi, de semmi közönségeset nem találhattunk bennük. Most már távolabb esnek . . . sokkal távolabb, és elmúlt a nymbusz is, mely a piros székeket övezte akkor és az alkotmányos élet azóta igen sok embert fogyasztott el (mert a parlamentarizmus ezekkel táplálkozik s némelykor igen jó étvágya van) egyszóval a „maiak“ miatt más szemmel nézzük azt a nyolc arcot azon a képen, melyet akkor igen sok szobában akasztottak fel Magyarországon ékességnek aranyozott keretben. Az arany keretek megkoptak, a rózsaszínű köd szétfoszlott, sokat elfelejtettünk, amire emlékezni illenék és sokat megtanultunk, amire nem lett volna szükség, hogy tudjuk. De a halál nem felejt . . . eljön s ezek a régi ismerős arcok egymásután megjelennek mégegyszer a képes lapokban, átvonulnak onnan emlékezetünkben, tanúságokat hagyva itt. Nem tart már sokáig ez se. Még csak a fele maradt itt a nagy névsornak s most ez a fele is meg van kezdve Festetich György halálával. Eötvöst csakhamar követte Mikó Imre, majd Wenckheim Béla következett s kevés vártatva Gorove István. Csak hárman vannak még életben : Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért és Horváth Boldizsár, Festetich György, kinek elhunytát gyászoljuk ma, a nagy Festetich Györgynek a keszthelyi Georgikon alapítójának unokája. Életrajzi adatait lapunk múlt számában közöltük , de méltatása még ezzel nem lehet kimerítve. Sokkal nagyobb, díszesebb helyet foglalt el ő közéletünkben, mintsem egykönnyen napirendre térhetne fölötte a közvélemény, mely egyedüli igaz koszorúzója az érdemeknek. Szerény, igénytelen ember volt a saját körében, ki sohasem tolakodott előtérbe, hiúság nem volt benne semmi. Minden dologban higgadt, megfontoló és korrekt. Az első minisztériumba is csak Andrássynak a legnagyobb rábeszélésére lépett be. Sokáig szabadkozott, hogy ő nem érzi magát képesnek egy ilyen állást betölteni. Mikor pedig elvállalta, mindenben félénk óvatossággal járt el s úgy, hogy tán ő volt az egyedüli, ki soha semminemű megtámadásoknak nem volt kitéve sem az országgyűlésen sem a sajtóban. Hazafiasságát igen jellemzi az, hogy nagy óvatossággal bánt a resszortjába tartozó kitüntetésekkel. Például igen nehezen volt rávehető, hogy azokat, a mágnásokat, akik az osztrák nera alatt kapták a kilencágú koronát — magyar grófi rangra ajánlja. Még szebb vonás benne, hogy igen gyakran jegyze meg kedvetlenül minisztertársainak: — Sajnálom, hogy elvállaltam a tárcát.. Lássátok én alattam lett az olyan jelentéktelen. Ha más, erősebb ember kezdi vala, nem zsugorodik ilyen kicsinyre. Mert sok függ a kezdettől. Meglehet, hogy igaza volt, de alig hihető. Később e tárca jelentősége még inkább csökkent, s az első időkben, midőn a király és a nemzet közötti érintkezés még mézes heteit élte — nem kis fontosságú dolog volt, hogy egy olyan finom, nemes, minden izében előkelő alak egyengesse ki a támadó differenciákat s eloszlassa a hidegségnek utóizét. Festetich Györgynek nagy része van a kibékülés megteremtésében. A " Deák-politikának egyik buzgó hive és támogatója volt s ahol kellett, készen volt minden áldozatra. Festetichről mondta egyszer: ,,Az ő erszénye és szíve mindig nyitva van — de ő magát gyakran szeretné tőlünk elzárni.“ És ez jellemzi őt. Valóban ő róla nem jegyezhetünk fel sem apróságokat, sem adomákat, mint más nevezetességekről. Ritkán szállott le a mindennapi élet szereplői közé, de nem azért.