Pesti Hírlap, 1883. augusztus (5. évfolyam, 211-213. szám)

1883-08-01 / 211. szám

»• ... ........................... PESTI ZSÍRLAP, 1888. augusztus 1 val. Tiltakozik a közönség ki-kitérő helyeslése mellett a „kikészítés“ divatba hozott értelmezése ellen s bizonyítja, hogy keresztény tanuk vallot­tak zsidók mellett, de zsidó tanuk nem vallot­tak keresztények mellett, valamint keresztény tanuk saját maguk ismerték be, hogy hamis tanuk voltak. Ki készítené ezeket hát ki, ha nem a zsidók? Azután a vérvádat bizonyítgatta Számos kútfőket hozva fel, részint pedig redukálva a védők ellenkező irányban felhozott forrásait. Beszédje eleinte higgadt és nyugodt volt, de a közepe táján újra átcsapott a szenvedé­lyeskedésbe . Eötvöst azzal vádolta, hogy Smi­­lovics csak akkor vonta vissza vallomását, mi­kor már előbb Eötvössel értekezett. Izgatott mozgás és hullámzás volt észre­vehető a közönségben. Nem igaz! méltatlankodik Eötvös. Az elnök megrótta e kifejezését. De később meg kellett róvnia Szalayt is, ki megint átcsapott a keresztnek a sakterkés elleni harcára s élénk színekkel ecsetelte a szemitizmus rombolásait. Mikor pedig később a „gyilkos vádlottak­ról“ kezdett dissertálni, Braun sakter, ki már egy hónapon keresztül beleélte magát a tör­vényszéki praxisba, felállt és tiltakozott Szalay sértései ellen. Szalaynak Eötvös felelt legelőbb. Cáfolga­­tott egyet-mást azok közül, amiket elmondott, de bizonyos fumigáló modorban. Mikor felállt, a közönség egy része tüntetőleg tá­vozott a teremből. Azután Reumann szólt még néhány szót a maga védelmére állítván, hogy ő Smilovicscsal már csak a vallomás visz­­szavonása után beszélt. F­u­n­­­á­k erős bariton hangját is hallot­tuk még. A Pestre utazott Friedmann nevében utasítja vissza Szalaynak Friedmannra vonatkozó állítását. Az elnök még egyszer nevenként szólítja a vádlottakat: ,,Van-e valami mondani valójuk?“ Egyiknek sincs. Az óra már dél felé jár az átelleni tornyon. Az elnök feláll, rákötözgetve a spárgát a nagy iratnyalábra s végkép befejezettnek nyil­vánítja a tisza­eszlári ügy végtárgyalását. A közönség megkönnyebbülve tolong ki a teremből, majd a rabok is elhúzódnak, hogy vissza se térjenek ide soha többé. Azután a védők cihelődnek fel, végkép eltűnve a szomszéd kis terem ajtaján kopott salonrokkjaikban — melyek mind újdonatújak voltak az első napon. Szalay Károly beszéde. (Folytatás a második mellékletről.) Köszönettel veszem neki ezen kérdést, mert ebből a logika szerint következtetve bizonyosságot találok abban, hogy ő igenis azért van itt. Én azonban az igazsághoz híven kénytelen vagyok ki­jelenteni, hogy itt vagyok, ügyvédi eskümhöz ké­pest, itt vagyok azért, mert ez a szegény asszony hozzám fordult. Fordult többekhez is, állhatnának itt érdemesebbek is, csakhogy azok véletlenül or­szággyűlési képviselők lévén, nem tartották helyes­nek, hogy ilyen magas, díszes állású ember ide jöjjön akár a vád, akár a védelem tekintetéből és magát érvényesítse. De biztosíthatom az igen­t­ védő urat, hogy nem vagyok itt akár busás, akár bármily név ki nevezendő ügyvédi díjakért, hanem, mint mondtam, itt vagyok lelkem sugallatából, kötelességérze­től. És most a dolog természetes rendje szerint igen t. kartársam Funták Sándor előadásával kell mindenekelőtt foglalkoznom, ki, dacára annak, hogy azt mondta, hogy itt a vérvád tiszta nevetség, dajkamese, nem más, mint vén asszonyok pletykája, maga többet, mint egy órát, Friedmann igen t.­kar­tájam pedig legalább két órát beszélt ugyan e tárgy­ban. Én talán meg is elégedhetném azz, hogy­­ azon femmi°zignaek, mely felett ily nevezetes ember e­rejének 3 óráig kell beszélni, azért, hogy megkísért­sék semmivé tenni azt, a­mit igénytelen ma­gam talán 5 perc alatt elmondottam, nagy dolognak kell lenni, de hát úgy is van. Igen t. kartársam Funták, hogy egyszerre tönkre tegye azt, a­miket bátor voltam előterjeszteni, hogy hi­telét vegye szavaimnak, nagyon helyesen argumentált, és azt mondta, hogy mit beszélsz te itt — hiszen gondolom ilyenformán fejezte ki magát — nagy mesteretek Rohling Ágoston „Antworten an die Rabbiner“ című könyvében önmaga agyonüti váda­tokat, hogy ez mind hiábavaló vád. Tökéletes igaz, hogy ha ez így volna, elfogadnám igen t. védő úr nézetét és nem találnék semmi más képzelhető ind­okot, az elkövetett gyilkosságra nézve a vádat fel­­adnám. De hát véletlenül nincs így, mert épen ezen általa elismert Rohling Ágoston itt sajátkezű leve­lében azt mondja, hogy miután a közönség félre­vezettethetnék azon munkám által, melyet ezen cím alatt: „Antworten an die Rabbiner“ Írtam, kijelentem, „midőn ma is megerősítem azt, hogy a Talmudban oly helyet, mely a vérvád igazolására szolgálna, nem találtam, ezzel korántsem mondtam, hogy a zsidó irodalomban egyáltalában nem létezik, sőt állítom — és itt megnevezi azon könyveket, me­lyeket kútfőnek idéztem, — hogy igenis azokban benne foglaltatik.“ Eötvös : A vérvád ? Szalay: Igenis, és „nem állítom ezt pusztán, a világba kiáltozva, hanem igenis kész vagyok min­den pillanatban esküt tenni arra, hogy valamint a­mit állítok, könyvekben foglaltatik, valamint a­mi ott benne foglaltatik, híven fordítottam le.“ Úgy hiszem ezután, miután a t. kartárs úr maga is beismerte, hogy itt tekintélylyel állunk szemközt, be fogja ismerni, hogy ez tökéletesen helytelen. Annál is inkább, mert tökéletesen elisme­rem Eötvös igen­t, védő úr tegnap ép ez irányban tett megjegyzésének helyességét, hogy a vallás alap­ját Mózes 5 könyve képezi és ebben, miután azt csak mi ismerjük, elő nem fordul. Töké­letes igaz, csakhogy igen t. védő úr el­felejtett valamit; elfelejtette, a­mit Friedmann igen t. védő úr néhány nappal azelőtt mondott, azt t. i., hogy a zsidók vallásának alapja Mózes 5 könyve és a mi abból levezettetik. Hogy mi vezet­tetik le, azt az általam­ hivatkozott könyvek mu­tatják , mutatja a Talmud számtalan helye, mely­ből kitűnik ismét összevágóan azzal, a­mit Fried­mann igen t. védő úr mondott, hogy minden rab­binak hatalma van arra, hogy törvényeket alkosson, mintha maga Mózes volna. Ha ezekre egyszerűen az mondatik, nem úgy van, s hogy én mutassam meg a helyeket, arra azt felelem, hogy van lehető­ség, hogy megmutassam. Azonban úgy vagyok meg­győződve, hogy a próbának nem ennek kellene len­ni Mondjon az én vallásomra vonatkozólag nekem valaki valamit, a­mi az igazsággal meg nem egyez, hivatkozzék részre, szakaszra, én azt nem fogom neki mondani, hogy mutassa fel azt a könyvet, melynek nálam kell lenni, hanem azt, hogy tessék, olvassa, ám itt van. Azt mondják, hogy századok előtt készültek ezek a könyvek; hát én megengedem, hogy szá­zadok előtt írták, de hogy 1868-ban és 1880-ban, tehát ezelőtt három évvel újra átvizsgált könyvek azért nyomattak volna, hogy azok a zsidó mú­zeumokban szerepeljenek, azt már sem én, sem más el nem hinné. De még tovább ment Fun­ták Sándor védő úr, ő a pápai brévékre is hivat­kozott és ha nem csalódom, Gergely pápát emle­gette. No hát ez épen olyan breve, mint a­me­lyet hirdetgettek nem oly nagyon régen, nem tudom, talán ez esztendő vagy a múlt esztendő végén. Hirdették, mintha a vallásomnak látható feje, a mostani pápa ő­szentsége adta volna ki, pedig ő ezt soha nem adta ki, és úgy, mint Gergely pápa sem ; tökéletesen igaz, hogy IV. Incze pápa 1247-ben július 5-én adott ki egy ilyen brevet és ha­t. kartársam ezt már fel­említette, úgy nem lett volna szabad neki itt meg­­állani, hanem el kellett volna mondania, hogy ez a pápa akkor Lyonban számkivetésében és végszük­ségében a zsidókhoz folyamodott. Egyik felől keres­let, pénz, másik felől a breve és az egyezség csak­ugyan létre­jött Istennek nem igen nagy dicsősé­gére. És hogy ez így van azt bizonyítja Barnius történetíró, de ha kartársam azt mondaná, hogy a történetíró azt írhatott, ami neki tetszik, úgy bizo­nyítja ezt Gergely­­ pápának „epistola ad omnes principes“ című közirata, a­melyben igen élesen jellemzi Ince pápának eljárását. Eötvös t. kartársam míg cáfolatába is bo­csátkozott azon fgenes történeti tényeknek, melyeket én felhoztam és ketőt ragadt ki a többi közül. ( Az egyikben a bazini grófot, ez volt a bíró abban az esetben, a másikban pedig a damaskusi esetet emlegette. Nincs egyáltalában jogom kétségbe vonni azt, hogy a t. védő úr ezt csakugyan olvasta, de hát engedje meg, hogy azon meggyőződésemnek adjak kifejezést, miszerint ha krónikákból olvasta, úgy az bizony zsidókrónika volt. Azzal indokolja ezt az esetet, hogy a bazini gróf azért ítélte el és égett­ meg azokat a zsidókat, hogy adósságától igy mene­kedjék, és hogy továbbá akkor Magyarországon törvény nem volt. No hát ha törvény nem volt, úgy bizony annak a bizini grófnak sokkal egysze­rűbb, hatalmasabb más eszközei voltak, hogy adó­ságaitól szabaduljon, mintsem hogy azon néhány rongyos zsidót megégesse. A damaskusi esetre való hivatkozás szintén szerencsétlen, melyből különben látjuk, hogy az ily ügyben a csontok vizsgálata nagy szerepet játszik, mert véletlenül ezek a csontok Pákisban nem vol­tak, oda sohasem kerültek, hanem mai napig is a damaskusi obszervánsok templomában őriztetnek. Hallottam valamit zavarosban halászásról is. Nem tudom, van e körülöttünk tó, azt sem tudom, fel lehet-e zavarni, de arról meg vagyok győződve, hogy ha fel lehet is zavarni, halak nincsenek ben­ne. De nem foglalkozom tovább e tárgygyal, mert nem volt célom és nem is lehetett, hogy a vér­vád bizonyításával foglalkozzam. De szükséges volt arról szólnom, hogy kimutassam igaztalanságát azoknak, akik azt állítják, hogy az lehetetlen. Most midőn ezen a tárgyon áthaladtam, azt kell mondanom, hogy nunc venio ad fortissimum virum , a védelem quintesszenciájához érkeztem és foglalkozni fogok az Eötvös­­ védügyvéd úr által előadottakkal. És itt tán erőm megfogyatkozna, ha nem vol­nék meggyőződve arról, hogy az igazság láng­pallos, mely sújt az én gyenge kezemben is. Érzi, tudja a t. védő úr, hogy ezen ügynek sarkalatos pontja épen a dadai hulla, mert ha bebizonyított dolog az, hogy a dadai hulla Solymosi Eszter hub­lája, az esetben csakugyan kár volt ékesszólásának akkora erejét kifejteni, hanem az összes védelem­nek abban kellett volna központosulni, hogy kérjék a tek. törvényszéket, a helyettes kir. főügyész köz­vádló úr indítványának érvényre emelésére. De érzi, hogy nem úgy van, érzi és tudja ezt, hiszen még Schwarcz Salamon is tudta ezt, midőn azt mondta, hogy nagyobb botonság ebben az ügyben nem tör­tént, mint a hullausztatás. Ez a punctum sacen?. Innen van, hogy a tudomány minden fegyverével, ékesszólásának minden erejével akarja bebizonyítan, hogy a dadai hulla Eszter hullája. Őszintén kijelentettem már első beszédemben, hogy én az orvosi tudománynyal nem foglalkozom ; következésképen megnyugtathatom a tek. kir. tör­vényszéket, hogy kegyes figyelmét e tekintetbe­n csak igen-igen röviden fogom igénybe venni; igény­be veszem annyiban, amennyiben mi laikusok ahhoz szólhatunk, mert hát ne méltóztassék rossz néven venni azt a megjegyzésemet, hogy bármi­kép bukkantunk is mi laikusok egy idegen tudo­mányba, ennek vége mégis az a proverbium lasz : ignotos fallit stb. Engem csak egyetlen egy kapott meg az­ védő úr okoskodásából és ha ez való igaz, megvallom, hogy a vád tarthatóságára olyan csa­pást senki sem mért volna, mint ő, s ez az, hogy » roppant apodikfikus pozitivitással állítja dr. Scheut­­hauer úr után, hogy az adipocera — gondolom ez a neve franciául — Eötvös (közbeszól): Ez a latin neve. Szalay: Mondom, az adipocera csak oly hűs fákon képződik, a­melyek hosszabb ideig voltak a vízben. Egyáltalában nem azért, hogy megtanuljam, de mert Taylor munkája itt a törvényszék elitt annyira emlegettetett, a természetes kívánc.81 k­gnál fogva belenéztem ebbe a könyvbe, s ennek 136. lapján mit találok véghetetlen meglepetést,m­e '■ Azt, hogy az adipocerát legelőször Fourch Y észlelte és irta le, midőn Párisban az Innocen 3 című temető­ből sok hullát ástak ki. Ha valaki Párist csak em­legetni hallotta, tudja, hogy innocens temető víz alatt sohasem volt, ergo valótlan azon hipothezis, hogy ez csak vízben képződhetik. Ehhez járul még valami és pedig az, hogy a tanárok egyike dr. Scheuthauerrel ellentétben hatá­rozottan kijelentette, hogy azon helyen, a­hol a hulla el volt ásva, adipocera képződhetett és ht nem csalódik emlékezetem, épen a védő úr kérdé­sére azt mondta, hogy olyan volt, hogy ha kezem­be vettem, együtt marad, következésképen nedves­nek kellett lenni. Hogy az oly tudomány, a­mely­nek oly pozitív tételét egy soha nem látott könyv­nek egyszerű felnyitásából rögtön meg lehet cá­folni, mit ér és miféle : ennek a megítélését a t

Next