Pesti Hírlap, 1883. augusztus (5. évfolyam, 211-213. szám)

1883-08-01 / 211. szám

1983. aumisztis 1. PESTI HÍRLAP. 3. feir. Iszékre bízom Ennek ellenében, még pedig tu­dományosan áll egy­ Dr. Fellefár Emil nem gondolja, hanem mert górcsőn nézte, górcső alatt pedig nincs titok, po­­zitive mondja, hogy azon ruhán, melyet a hulláról levettek, beivódva, beszüremkedve találtattak előre haladt feloszlásban levő emberi hulla nyomai. Ez egyszerűen fizikailag lehetetlen a folyóvízben, de még ha megengedném is, hogy a ruha alsóbb ré­tegeiben, a­melyek a testet közvetlenül érintik, ez lehetséges , egyáltalában sem én, sem senki más, a­kinek erről fogalma van, meg nem engheti azt, hogy a 3-ik vagy 4-ik rétegű ruhába is beivódott legyen a folyóban. Ez ellen azt mondhatja a t. védő úr, hogy hát hol van a hemoglobin és a hemoin ? Scheut­­hauer tanár úr, a­mint igen élénken emlékszem, egyáltalában nem mondta pozitivitással, hogy ezt a ruhából a Tisza hullámai ki nem moshatták, ha­nem­ arra nézve csak hitről beszélt. De ezen hitet is aligha el nem veszti, ha betekint az iratokba, figyelvén arra, hogy ezeket a ruhákat nem egy­szer, nem is kétszer, hanem isten tudja hányszor kimosták. Még van egy, amit mint laikus is használha­tok és ez az, — mire úgy dr. Scheuthauer, mint Eötvös védő ur oly sokat fektetett, s melyből kö­vetkeztetni akarják, a hullának vizbefulását és azt, hogy a hulla heteken át, illetőleg a végtárgyalás folyamán kitüntetett időben, vagyis 79 napig volt a vízben, — ez a hajzat hiánya. Ha igaz az, a­mit Eötvös védő úr tegnap itt világosan megmon­dott, hogy ezen ügynek kimenetele, sorsa, e ha­jakon függ, akkor meg vagyok győződve, hogy e hajszálak a vádlottak padján ülőket, a méltó bün­tetéstől soha meg nem mentik, mert nincs oly tudós, aki megcáfolhassa, hogy a hajakon lát­ható sérülés csakis metszés következménye lehet A mikroskop, a górcső bebizonyította számtalan­szor, megcáfolhatatlanul, hogy egyenletes metszés a hajon nem támadhat máskép, mint ollóval, vagy más éles metszéssel. De odáig megy a górcső, hogy a metszés különfélesége szerint meg tudja hatá­rozni, mikép történt a metszés, de hogy törés egyenletes felületet hozzon létre, azt sem dr Scheut­hauer sem más bebizonyítani nem fogja. Az igen tisztelt védő úr a fősúlyt a cson­tokra fekteti. Azt mondja, hogy eltekintve minden­től, ez oly tudomány, mely nem hipothézisben té­­vedez, hanem pozitív alapja lévén, erre fekteti a tudomány okszerűleg biztos következtetéseit. Bo­csásson meg védő úr, ez nem így van. Én ugyan e dolgokkal soha sem foglalkoz­tam, de köztudomású dolog, hogy épen a csont­képződés tana ma még nem tudomány, hanem igen is a tudomány legkezdette, midőn egynéhány spe­cialista rávetette magát, és midőn dr. Scheuthauer is beismeri, hogy abban ő nem tudós. Méltóztassék összevetni dr. Scheuthauer itteni beszédét írva be­adott véleményével. írásban januárban azt mondja, hogy egyátalán nincsenek tapasztalatok arra nézve, hogy várjon tesz-e a csontok fejlődésében különb­séget a nem. Most hallott nyilatkozatában pedig határozottan kimondja, hogy igen­is tesz különbsé­get, sőt az újabb tapasztalatok szerint azt is meg tudná mondani, hogy az a csont, melyet látott, 141/a évestől való. Köszönöm én az ily tudományt; az a tudomány, mely három hónap alatt annyira változik, az nem tudomány, az képzelődés. Nincs jogom kétségbe vonni, hogy az igen tisztelt védő úr, mint maga mondá, azon szempont­ból indult ki, hogy a t.­dadai hulla csakugyan nem Eszter hullája, és e tekintetben látva hiányait az eredeti látleletnek, mely a szemlekor felvétetett, kö­rülnézett, tekintélyekhez fordult, és ezekkel közölte dolgát. Hát ha a t. védő úr csak az igazságot ke­reste, kérdem, hogy a közegészségügyi tanács nagy tekin­télyű s nagy hírnevű tagjának, dr. Kovácsnak véleményében miért nem nyugodott meg akkor, mi­dőn az úr, Trattler és társainak véleményét meg­erősíti ? Igen nagy fontosságú volna a védelem szem­pontjából, ha igaz lenne az, a­mi annyiszor elmon­datott, hogy az előrehaladott rothadásnak egyik majdnem egyedül biztos bizonyítéka az, hogy az agy folyó állapotban találtatott. Megengedem, hogy agy lenne, ha véletlenül éppen dr. Scheuthauer itt ki nem nyilatkoztatja, hogy ez csak azon esetre áll, ha bebizonyíttatik az, hogy azon hulla már 79 napon át a vízben volt, mert ha ez be nem bizonyíttatik, ha az derül ki, hogy ezen hulla kevesebb ideig volt a vízben, akkor az agy nagymérvű rothadása betegség kö­vetkezménye is lehet. Hogy ily bizonyítékokkal le­hessen ezen szegény feláldozott lány azonosságát bebizonyítani, ennél megvallom még inkább elhiszem azt, hogy az igen­­. tudós tanár úr inkább meg­­ tudja egy csontból határozni, vájjon az Napóleon­­­s históriailag ismeretes fehér lovának, vagy pedig egy­­ budapesti konfortábli­ gebének csontja. Mondom, inkább s ezt hiszem el, mint okoskodása folytán elhigyjem­­ azt, a­mit oly páthoszszal mondott, hogy a hulla mégis Eszter vola. Eötvös Károly védő úr szónoklatának egész erejével felhívott minket ana, hogy az agnoskálás­­nak egyik főmódja az, hogy az agnoskálandó hul­la ruhájában legyen, mert szerinte a ruha a fő, miről az egyént megismerhetni. Hát erre egyszerűen azt mondhatnám, hogy nem a ruhát, hanem a holt­testet kell felismerni, de hivatkozhatom arra is, mi­re vezetne, ha a bíróság csakugyan ezt tekintette volna a felismerés fő kellékének ? Bizonyosan tudomása van a védő úrnak úgy, mint nekem azon esetről, mely múlt évben vagy két éve a Csallóközt rémületbe ejtette. Találtak egy összemarcangolt hullát, mely egy bizonyos is­mert ember ruhájába volt öltözve. Rémület szállt meg mindenkit, mozgásba jött a rendőrség, a ható­ság, de nem találtak semmit, egy nő a ruha után férjének agnoskálta a hullát, reá borult és sírt. A vizsgálatot beszüntetik, tettes nincs, a dolog abban marad, de azon rémes história kevés idő alatt fur­csa fejlődésnek indult. Az a kétségbeesett asszony, a­ki a hullában saját férjére ismert, megjelent a biztosító társulatnál és 20.000 forintot vett fel, melyet férje biztosított az özvegy számára. A bá­natos özvegy elkezdett utazgatni, ez feltűnt a rend­őrségnek, mert hiába veti szemére a védelem akár a vizsgálóbírónak, akár a rendőrségnek, hogy gya­­nakodás nélkül nincs vizsgálóbíró, nincs rendőr, vagy ha van, kontárul teljesíti kötelességét. Most felébred a gyanú és megtalálják a nőt kedves légy­ottban élő férjével. Ez volt következése annak, hogy a hullát ruhában agnoskálták. Még egyet mondott védő úr és ez az, hogy az én kötelességem, mondjam meg hát, ki volt az a hulla ? Ez először furcsa kérdés s én vissza­vághatnám azzal a kérdéssel, hogy mondja meg a védő úr, ki az a csongrádi hulla vagy ki az a tíz, száz, vagy nem tudom hány, mely évenkint a Ti­szán ismeretlenül végig úszik, és ismeretlenül el­vesz. De legyen meggyőződve védő úr, hogy ha ne­kem megengedtetik az a befolyás, mely megilletett volna, ha a vád fentartatik, úgy a­mint annak fen­­tartani kellett volna, akkor a védő úr ma azon hullának provenienciájában, annak a hullának csont­jaival nagyon foglalatoskodhatnék. A hullausztatás minden megkívántató kellék­kel ellátott bizonyíték jelenléte folytán bizonyított tény; védő urak előadásai ellenben csak nekik tetszhető hipothézisek akkor, ha kétségtelen a he­lyessége azon dátumoknak, hogy Hersko jul. 6., Smilovics jul. 15. illetőleg jul. 18., Vogel 20. ille­tőleg 19 én hallgattattak ki s az összebeszélés le­hetősége egyáltalán ki van zárva. De hát e tekin­tetben két körülményre lett, mint kiválóan döntőre hivatkozás. Egyik az, hogy Szavinec vallomásában azt mo­ndja, nem tudják, hol kötnek ki, ebből azu­tán azon következtetés folyna, hogy lehetetlen volt a hulla átadása olyan tutajosoknak, kikről az sem tudatik, hogy hol állnak meg. Ez látszólag nagyon szép, nagyon helyes, de csak látszólag, mert úgy a vizsgálat folyama, mint itt a végtárgyalás alatt világosan kiderült azon kö­rülmény, hogy ez az ügy lefolyása korántsem volt olyan nagyon magára hagyva, de a zsidók által folytonos figyelemmel tartatott, ugyan mondják meg nekem az igen­t, védő urak, hol ebben az a véghetetlen csodálatos dolog, hol van az a lehetet­lenség, hogy 2—3 mértföld területen figyelemmel kísérjék a tutajosok haladását, megállapodását , mikor az a tutaj nem is szokatlan helyen, hanem Tárkányban kötött ki, a­hol rendesen szokott. Arra pedig, hogy Tokajtól Eszlárig mi tör­tént, csak Groszbergnére kell hivatkozni. Elment Nagyfalu felé, és ott akarta a tutajokat bevárni, miután azok véletlenül a kis Tiszába vettettek, várta mindaddig, mig azok onnét kiérkeznek. A mivel tehát a vádat megdönteni akarta a védelem, azt határozottan megerősítette. Megerősödik ez az­zal is, hogy Hersko első kihallgatása alkalmával, melyre oly sokszor méltóztatott hivatkozni, határo­zottan tagadta a Ladánynál való megállást. Ha Ladánynál csak úgy álltak meg, mint Tokajban, mint Váriban, miért volt szükséges eltagadni ? Dacára annak, hogy a vád alig időzött Scharf Móric vallomásánál, indokolván azt azzal, hogy a tek. törvényszék azt úgyis elejtette az által, hogy Scharf Móricot esküre nem bocsátotta, a védelem­nek igen nagy része mégis azzal foglalkozott és ebben lehetetlen nem látni egy jelenséget, a me­lyet Eötvös J. védő úr bizonyosan precízebben fog megjegyezhetni, hanem melyet én laikus létemre­­ csak fixa ideának nevezek. Ez a fixa idea abban nyilvánul, hogy a védelem előtt Scharf Móricot ok­vetlenül megkínozták és okvetlenül kitanították. Eötvös: Az igaz. Szalay : És annyira ezen nyargal a védelem e tekintetben, hogy a végtárgyalás folyama alatt meg­kísértette ezt ugyan tanukkal is igazolni, de miután a kísérlet hiábavalósága kiderült, miután azon ta­nult, akik Scharf Móric megkinoztatásáról beszéltek, mind hamisaknak bizonyultak, itt a tek. törvényszék színe előtt ebben mégis meg nem nyugszik, de foly­tatja ismétlését, hogy megkinoztatott, csakhogy most már más útra tér, nem pozitív tényeket emleget, hisz azokkal megbukott, emlegeti azt, hogy Schart Móric fák árnyékától ijedt meg, borzal­mas benyomást tett ifjú lelkére, midőn Esz­­lárról a kényelmes kocsin Nagyfaluba uta­zott. No hát sem én, annál kevésbbé pedig a tek. törvényszék a Móric gyermek vallomásának megingatására ezt az indokot elfogadni sohasem fogjuk, mert épen a védelem azon igyekezete, hogy tanú által megdöntse az ő vallomásának helyessé­gét, nem sikerülvén, ezen kísérlet meghiúsulta az ő vallomását megerősíti. De ha egyáltalában valami szükséges volna annak erősítgetésére, lehetett volna-e nagyobb erősséget csak gondolni is, mint hogy Magyarországnak említettem három legelső védője órákon át kifáradt abban, hogy ezt a gyereket csak egyetlenegyszer is zavarba hozza ; az nem sikerült, mert ő való tényeket mondott. De hát azt mondják, hogy meggyűlölte apját, meggyűlölte vallását, sőt e tekintetben az igen­t védő úr tegnap még felolvasta előttünk prófétai ihlettel áthatott azon beadványát, melyet a nagym. m. kir. belügyminisztériumhoz intézett. Eötvös: Egy évvel ezelőtt. Szalay: Bocsásson meg nekem, ha azt mon­dom, hogy nagy nevét, fényes tehetségét az a be­advány nem igazolja, a prófétából augur lett, hisz a­mit az igen t­ védő úr következtetett, azt a gye­rek nem tette meg soha, sem apját, sem anyját nem vádolja, sőt ellenkezőleg, mindazon hiány, mindazon hézag, a­mely vallomásában előfordul, azért és onnan ered, mert apját védi. És ha lehetetlennek is tartja a t. védő úr, én nem estem annyira kétségbe még a zsidóságon sem, dacára, hogy oly nagyon emlegeti az én ádáz gyű­löletemet, hogy abban a zsidó gyermekben is fel ne támadhatott legyen az emberiségnek egy szuny­­nyadó szikrája, hogy meg ne utálhatta légyen, a­mit látott, és ne iparkodjék kivergődni azon pos­­ványból, a­melyben fogantatott. Itt keresem, és itt találom én­­ek, törvényszék, és azt hiszem, megta­láltam a Scharf Móric vallomásának nyitját. Nagy köszönettel tartozom a védelemnek, hogy engem egy fontos körülményre figyelmeztetett, és ez gondolom Csordásnénak (a nevet nem tudom biztosan) azon asszonynak vallomása, ki arról tanúskodik, hogy elmenvén a zsidó templom mellett, ott két zsidót leskelődni látott. Ezt a t. védelem természetesen annak az iga­zolására hozza fel, hogy ketten leselkedvén, elkép­zelhetetlen az, hogy Móric a kulcslyukon benézhe­tett volna. Hát ha ez így volna, elfogadom, hogy helyes az okoskodás és a következtetés, csakhogy nem úgy van, épen Adamovics plébános úr és a tanú közt lefolyt párbeszédből derült ki az, hogy ez az asszony 11 óra tájban ment el a zsidótemplom mellett, vagy közvetlen 11 óra után; a­mit tehát a t. védő urak a végből hoznak fel, hogy Molse vallomása igazságának lehetőségét kizárják, az nem más, mint a bűntettre való előkészület volt. Igenis oda állott két zsidó, hogy lássa, mikor jön a leány. Friedmann védő úr azt mondja, esztelenséget nem lehet a zsidókról feltenni, tökéletesen helyes, egyik főtulajdonsága a zsidónak az eszesség, már arról aztán nem tehetek, ha egy nagyon híres német erről azt mondja, hogy „Eintagverstand.“ Vagyis a zsidók véghetetlen éles észszel kikombinálják a rövid időn bekövetkezőket, de nem bírnak azon tehetséggel, hogy a következményekkel számoljanak, így történt­ itt is. Az mondatik tehát, hogy lehet föltenni azt az esztelenséget, hogy fényes nappal minden elő­vigyázat nélkül elkövettessék e borzasztó bűntett és hogy azután a boglyában a holttest elrejtessék, a nélkül, hogy őriztetett volna. Hát nem volt ez ezstelenség, tel. törvényszék, hanem inkább épen a bebizonyított tények igazolják a legnagyobb elő­­vigyázatot. Húsvét előtti szombat nap volt, a fér­filakosság mind munkában, a mezőkön, az asszony­lakosság elfoglalva házi teendőkkel. Scharf József arról is meggyőződött, van e emberi számítás sze­rint lehetőség arra, hogy a szomszédok oda jöhes­senek. Móric ismételten hírül hozta, hogy Bátoriék­­nál sütnek és dalolnak, amint Wolfner saját maga

Next