Pesti Hírlap, 1883. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1883-12-03 / 333. szám
Mapest, 1883. V. évf. 333. (1773.) SZEi*. Hétfő, december 3 Firifizntéai Szerkesztesi iroda: ^ ^ pef B"* Bndape:;en, autor-ntca 7. is., Z. est •i*. *2^* illtttfl nittrt— lf«u 10. . . . P.\ ,f M trt. ---------teMndSk. m tm.................... 1# . Hirdeti««* -..... POLITIKAI NAPILAP.«aassTssíst*.. Szizalik mm adata. A X XXXX IX X \X XX I I IX XX ■ V ATV .-.nXÜDOLV ItOSSK-nél PAKIS-baa, x it, Rue Hotred&me des Vic to urea. Horvát ítéletek. A drávántuli lázongásnak most következnék törvényes megtorlása. Ha ugyan megtorlás volna az a szelíd kegyesség, melylyel a horvát bíróságok a bűnösöket sújtják. Egyik ítéletet a másik után hozzák, s a vádlottak legnagyobb részét felmentik, alig néhányat ítélnek el pár napi, vagy pár havi fogságra. Hát mi nagyon értjük azt, hogy egy kormány, vagy fejtelem a lázadók iránt kegyelmet gyakorol. Nagyon helyeseljük, hogy p. o. Milán szerb király a szegény félrevezetett népnek átalános amnesztiát ad, s csak a főkolomposokat sujtatja. Az ellen nem is volna semmi kifogásunk, ha a kormány ő felségénél átalános amnesztiát eszközölne ki, melyből legfelebb szintén csak a vezérek volnának kizárva. A kegyelem a maga idején és helyén alkalmazva a legjobb politika. Orvosolja a politikai utóbajokat. Az ellentéteket jobban megszünteti a bosszúnál. Az erősnek jellemző tulajdonsága, hogy a legyőzött ellenfelét nem üldözi. Tud megbocsátani, míg a győzelemre jutott tehetetlenség átadja magát a boszu orgiáinak. Az újbán kinevezése alkalmából mi egyenesen szükségesnek tartottuk volna az amnesztiát, melyből csak a felbujtók leendettek kivéve. Khuen Hédervárynak feladata amúgy is a békítés s az alkotmányos állapotok visszaállítása. Ha tehát ő amnesztiát vinne magával Zágrábba, a kedélyeket annál inkább megnyugtathatná. Az amnestia azonban felségjog, kegyelmet csak a király adhat. A bíróság alkalmazni tartozik a törvényt, ítéleteibe nem viheti bele a politikát. Nem osztogathat kegyelmet senkinek. És a horvát bíróságok mégis ezt teszik. Hogy a félrevezetettekkel enyhén bánnak, ezt értjük s ennek jogi alapja is van. De hogy a lázadás felbujtóit s oly tömeges felkelés részeseit, melyekben gyilkosság, rablás és lopás fordult elő, csak legfelebb néhány havi fogsággal sújtja, ez túlmegy minden határon. Ez már azt jelenti, hogy a horvát hatóságok magukhoz ragadták a kegyelmezési jogot. A horvát bíró ugyanis nem bölcs belátása szerint ítél, mint ítélt a codex életbelépte előtt a magyar bíró. Ellőtte törvénykönyv fekszik, melynek intézkedései kötik. A legszigorúbb, legdrakonikusabb törvénykönyv, az osztrák, melyet 1852-ben egyenesen azon célból revideáltak, hogy a politikai bűntetteket rettenetesen meg lehessen torolni. Azért bünteti ez a törvénykönyv már a zendülést is keményen: büntetése felemelkedhetik egész 5—10 évi súlyos börtönre. Azért mondja ugyanezen törvénykönyv, hogy a zendülés lázadássá lesz, mihelyt rendkívüli eszközök alkalmaztatnak a forrongás lecsillapítására. Vagyis, mihelyt a katonaság lép fel a zendülők ellen, ezek lázadásban bűnösek. S a lázadás büntetése — ostromállapot idején — a halál, különben a főcinkosokra 10—20 évi, a bűntársakra 5—10 évi súlyos börtön. Tehát még a minimum is meg van állapítva. Aki tehát a horvátországi lázadásban részesnek bizonyult, azt a horvát bíróság legalább 5 évi, a lázadás szervezőit legalább 10 évi súlyos börtönre tartozott volna ítélni, mert az osztrák codex büntetéstételei, mikor a minimumot megszabják abszolutak. A bíróság tehát csak azt tehette, hogy vagy teljesen felment mindenkit, t. i. azt mondja ki, nem volt lázadás. Vagy ha volt lázadás és abban valakit bűnösnek talált, a büntetés minimumát mindenesetre alkalmaznia kellett volna. De egyiket sem tette. Holmi kihágásokban és vétségekben ítél bűnösnek néhány embert, pedig a lázadás bűntettének fenforgása egészen bizonyos. Hisz a fegyveres erő nem csak alkalmaztatott, hanem még oly rendkívüli eszközre is szükség volt, mint a királyi biztosság. Az eddig nyilvánosságra jutott ítéletek tehát azt bizonyítják, hogy a horvát bíróságok nem akarnak lázadókat kapni, s a codex szigorát nem akarják alkalmazni. Magukhoz ragadják a király felségjogát. Kegyelmet osztogatnak. S ez mit jelent ? Azt, hogy a magyar állameszmének Drávántúl nincs védelme. Azt, hogy a Magyarország ellen támadó bűntettnek Horvátországban nincs büntetése. A magyar érdeknek Horvátországban van támasza a szuronyban, de nincs az igazságszolgáltatásban. És ez rosszul van így. A horvát bíróságokon mi nem csodálkozozunk. Példájukon megbizonyul ismét a tétel, hogy a politikai befolyások elől a rendes bíróság sem zárkózhatik el. Betörnek ezek nemcsak az esküdtszék, hanem a rendes bíróság tanácskozási termébe is, habár az előbbibe nagyobb mérvben. Nem a horvát bíróságok ellen támadunk mi, hanem azok ellen, kik a kiegyezést megkötötték Horvátországgal. Akik, mikor az igazságszolgáltatást kiadták Horvátországnak, autonóm ügygyé tévén ezt, nem gondoskodtak arról, hogy a közjogi kapocsnak legyen igazságügyi orgánuma. Ausztria biztosította állameszméjének védelmét az igazságszolgáltatás egységében. A bécsi legfőbb törvényszék az igazságszolgáltatási kapocs az osztrák állam különböző alkatrészei közt. Németországnak van Reichsgerichtje, mely a „pesti hírlap tárcája. Római képek. .. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — (Regina Viaium. — Monte Pincio. — Fuori le porto.) Az Aurelian ős falának ama rom-kapuja, mely mögött az újkori Róma porta San-Sebastianoja emelkedik, ott áll mintegy küszöbén amaz óriási temetőnek, mely hajdan az „utak királynője“ nevet viselte. Két hosszú ezredévnél több vonult el láva kövezete fölött s a büszke „regina viarum“, melyen hajdan Róma győzedelmes hadseregei vonultak a porta Capena felé, óriási múzeummá lett, melyben nincs egyéb semmi, csak sírok romjai. S a győzedelmes légiók helyett nem tapossa más, csak kiváncsi turisták serege, akik a Baedeckerrel kezükben megbámulják a mauzóleumok földön heverő márványdarabjait s betüzgetik a kövek méhlepte föliratait. Alig, hogy átlép az ember a szent Sebestyén kapuján, már szemébe tűnik a fehér tábla, melyre nagy, szögletes belükkel van rá▼ésve :J|f ’y' >• SB& HÉS ,VIA APPIA ANTICA.“ ! Az első, aki üdvözli az embert, egy félkezű nyomorék, aki rimánkodva szalad a kocsi mellett, amíg csak meg nem lopja soldását. Jó darabig zavarják az embert azok a hosszú precessziók, melyekben Róma tömérdek szemináriuma küldi ki sétálni ifjú tisztelendő urait, de azután mennél inkább távolodunk a várostól, annál gyérebben akad elénk valaki, és mi háborulanuul merülhetünk el a hajdan csodáinak nézésébe. Egész a Cacilia Metella sirlakáig jobbára csak falak között visz el az út, mely itt lesz csak egyszerre nyílttá. A hatvan lábnyi magas, kerek épület komoran emelkedik négyszögletű travertin-talapzatán, beletekintve a mérhetetlen síkságba, amely néma és regényes, mint az alföld pusztái. Itt kezdődik csak igazán a római „Campagna.“ A merre a szem tekint, mindenütt csak aszott fa borítja a hullámos talajt ; imitt,amott, nagy távolságban egymástól, egy-egy olajfa terjenged kopasz ágait; a pusztaság közepén egyegy romhalmaz barnáslik, mely fölött keringve kavarog a sólyommadár; ősi vízvezetékek nagy boltívei tűnnek fel a messzeségben; imitt amott egy-egy kis ér csillog a nap sugarából; a láthatár szélén pedig az albani hegyek finom hajtásai kékellnek, letekintve a via Appia hosszú szalagjára, mely mintegy nyomtalanul vész el a távolban. Az egész képnek valami sajátszerű mélabús hangulata van; egy elégia, melyet a természet költött. A Cacilia Metella sírjával szemben és a mellett is csupa rom. A középkor maradványai, a mikor a Gaetanik nemesi családja rablófészekké változtatta a római mauzóleumot. Ott, ahova Crassus triumvir felesége hült porait tette örök nyugalomra, hétágú koronás utánállók vertek tanyát, rémületben tartva a környéket Most puszta bent a kerek fal mögött minden és kívül is őrli már a hatalmas alkotmányt az idő. A Cäcilia Metella sírján túl megkezdődik a via Appia temető része. Hosszú, hosszú darab után egyebet se látni mérföldekig nyúló romoknál, melyek hajdanában mind sírboltok voltak. Emitt egy gazdag római kis aedculust építtetett valamelyik kedves halottja számára, amott földalatti boltozat van a téglahalmaz alatt ; itt egyszerű sarcophag állott, amott szegényes urna fogadta magába valakinek hamvait. Itt még látszik a márvány-domborművek nyoma, melylyel egy mauzóleum külső falai födve maradtak, amonnan elhordták minden éket, hogy a középkori Róma templomait díszíthessék velők. Ami becses szoborékitmény volt a romok között, azt elhordták mind az örök város múzeumába, s a feliraok közül is csak keveset hagytak meg régi helyén. Ami megmaradt, jobbára össze van rakosgatva kisebb nagyobb halmazokba, melyeket buján nőtt be a Cimpagna kövér füve. Néhol látszik a sírkápolna földalatti részének bejárata is , leszálltam egy helyen a sötét űrbe, melyet csak kissé bírt megviágítani a cerinik gyönge fénye A halottas kamarák huszhuszonöt lábnyira voltak a föld alatt, s még észre lehetett venni bennök a régi falfestések nyomait. Innen is elvittek mindent, sarciphigot, fákatos követ, stukko-diszitmenyeket Nemetyin helyen már akkor is hiányzott a sarciobag, mikor legelőször hatoltak bele ; a középkor megrabolta még a földalatti sírokat is, csakhogy a templomokat ékíthesse. Ami nem kellett a temp’omba, «mm B«ai «sár- Ma* szí Mm* 12 odsa um tata**.«.