Pesti Hírlap, 1884. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1884-02-23 / 53. szám
S$titep«íf 1884. fi. mi, 53. (1852.) szám. Szombat, február 23 Előfizetési árak: _____ Szerkesztési Iroda: lie.«»................H fr. - to lÍÍÉk ES ül Bldip.««., lidw-ltu 7..... L «Mi* ............*. m . m fl mm ä mm m ü li is i m fclu‘* ............................. . Mabellii Eli Jugja IwfygEfc kerektől fogadtatnak al. *gje. .aim helybenX ki. g, fja sEpeSSp K| gM JsgjR |kI Zkaiaatek raeaa men a dalnak vidéken 5 fa. gg IPS ff §§ §i |$ jj| IpSgk f$ fll fpis^ Kiadóhivatal: ---------- 59 {pl ]|$| ifi l|| Hfl m pl l|l Égj BÚB H toíipeit, aidcr-iíea 7. ifi». X Jttetuemie et a Hagytél if* Hal fill lfm# || S H BBSI H HkoMj MBBBk H tori aa alfffiaetének é. a lap men nagy képei lappal egraH: HH HB Hl Hl Hi H^H9 SbuS H HH eeetn rematkosó felaadlaeaUwk to •«•téne.....................te to. to»«k. «Mn*........................II . __ _ Hirdetések —•••*• POLITIKAI NAPILAP »tsssrsaist*« SlÁtalátt Bim »dalik, A XIXXX XX-lXlaX • V/fö/fmuudéjr MOBaa-nái pMim, ___________ ^— '' 44, Mmé Hotndaa« ám TiMiim. A bitófa. A fölkelő nap ébresztő sugarai holnap reggel ismét egy rettenetes látványt világítanak meg a magyar főváros falai között. Rettenetesebbet, mint a korábbiak. Egyszerre három életet olt ki a törvény parancsára a hóhér. A megdöbbenés és szánalom indulata az, ami ilyenkor az ember lelkét eltölti. Még az elkövetett bűntett nagyságát sem képes a megrendítő esemény súlya alatt mérlegelni. Tudja mindenki, hogy megérdemelték a büntetések legnagyobbját. Kibékült mindenki azzal a gondolattal, hogy minden más kiengesztelődés elégtelen. Mégis hányan vannak, akiknek szemébe könnyek gyülekeznek, mikor az engesztelhetlen törvény fagyos kezével a hóhérnak int. És hányan vannak, akik a bitófán függő holttestről nem mondják többé, hogy bűnös, hanem hogy áldozat. Csak egy pillanat van e két különböző fogalom között: a halál pillanata. Az egyetlen pont, ami fölött a jogászok két vitatkozó tábora nem tud megalkudni , hogy mégis legyen kibontakozás, a szükségre utal. A bitófát tehát elvégre is a szükség támogatja. Az emberi bűnök által okozott szükség, a társadalom életében rejtező szükség, melyet csakis a vér által lehet kielégíteni. Jelkép kell, mely féken tartja az emberi nem söpredékének bűnös hajlamait s kevés élet árán megváltsa sokak életét. Azt az egyet tagadni nem lehet, hogy csakugyan van is hatása a halálbüntetésnek. A kínos szorongás és lázas érdeklődés, mely az országbíró három gyilkosának kivégzését megelőzte, élő cáfolata az ellenkezőnek. Utcákon, közhelyeken, a tűzhely körűig napok óta ezzel foglalkoznak a főváros lakosai. Ezzel foglalkoznak minden rend- és rangkülönbség nélkül. Még a nagy politikai események érdeke is veszített az izgalomban. A közönség törte magát a jegyek után. A hírlapokat kapkodják s a vesztőhely előtt óriási csoportosulások képződnek. Valóban van hatása s a hatás ezúttal, ha lehetséges, még nagyobb, mint amilyet a vérlázító bűn elkövetése előidézett. Ámde maradandó-e ez a hatás? Képes-e tisztítólag hatni az emberi indulatokra? Fékezi-e az elvetemedett lelkületű emberek bűnözési hajlamát? Kiöli-e csírájukban a megfogamzott gonosz elhatározásokat? Villámhárító-e a bitófa, mely őrzi a társadalom épületét, vagy csak szégyenoszlop, melyet fönn kell tartani, mert hozzátartozik az élethez ? Megannyi kérdés, melyre sokszor válaszolnak ,,nem“-mel az események. Íme, míg itt, az ország szívében, annyi hír és zaj után siralomházban várja végét a három gyilkos, ugyanakkor Nagy-Szebenben egyszerre négy ember életét oltják ki orvul a gaz kezek. És újra éled folyton-folyvást, itt is, amott is a gyilkosság sötét szelleme. Vagy talán kevés a villámhárítók száma? — El kell borzadnunk, mikor e kérdéshez elérkezünk. Magyarországon a kivégzések gyorsan szaporodnak, holott a halálbüntetést az új büntetőtörvény életbelépése óta ritkábban alkalmazzák mint valaha. Már a múlt évben is sokat emlegették a bitófát. Ebben az évben még ennél is rosszabb auspiciumok vannak. Kozarek hóhér segédjeit megszaporította. A foltok mind szaporábban jelentkeznek társadalmunk testén. A hatalmas szervezet szövevényeiben mintha fekélyek képződnének. Nagy moralisták tanítják úgy, hogy az aljas bűnök elszaporodása a szociális betegségek biztos jele szokott lenni. Mikor e sorok szétmennek a magyar fővárosból az ország négy tája felé, három kihűlt testet vesznek le a kerepesi bitófáról. Mennyit kell még tenni a haza minden igaz gyermekének, hogy tűzre kerüljön egykor a társadalom szégyenoszlopa ! A mérsékeltek szervezkednek. Harsona harsog, dob pereg . . . Még nem tudhatni, mikor oszlatják föl az országgyűlést s ehhez képest mikor kezdődnek meg az uj választások és már hallani a harcra hivó riadalt, innen is, amonnan is. A függetlenségi párt volt az első, amely a választó közönség előtt szint vallani sietett. Több hete már, hogy kiadta — meglehetősen zagyva — manifesztumát az ország választó polgáraihoz, figyelmeztetve őket az idő közelgésére, amikor a nemzet egy kis időre ismét közvetlen ura lesz a saját sorsának s fölhiván párthiveit a kerületekben, hogy szervezkedjenek. Ma a mérsékelt ellenzék közlönye fújja meg a riadót tele tüdőből, akkorra hévvel rohanva neki a kormánynak és pártjának mindjárt az első intrádára is, hogy ha így folytatja három-négy hónapon át, vagy a kormánypártot sepri széjjel, mint a hitvány polyvát, vagy ő maga szakad meg, mint a megerőltetett cigányfúvó. Ez első harci kiáltást érdekes leleplezések kisérik egyúttal, melyekkel a harci készség egy része feltáratik, hogy már előre remegjenek, akik megpillantják, sejtelmet meríthetve, hogy mi lehet még ott az arzenálban, amit későbbi meglepetések céljából ma még jónak látnak titokban tartani. Tudni való, hogy noha Magyarországon minden létező párt többé-kevésbé habarék, ezt a nevet egyik sem érdemelte meg olyan nagy mértékben, mint az az ellenzéki párt, mely magát mérsékeltnek nevezi. Nehéz volna e párt tagjainál meghatározni, hogy mi is hát voltaképen az, amiben egymás között egyetértenek ? Van, igaz, egy közös alapjuk. A közös ügyeket, amint azt az 1867: XII. t. c. megteremtette, dogmának és érinthetetlennek tartják. Dacára tizenhét esztendő keserves tapasztalatának, ők még mindig arra esküsznek. Tetszik nekik, hogy a magyar fiút olyan zászló alá sorozzák, mely sem nem magyar, sem nem osztrák, sem nem közös osztrák-magyar, hanem tisztán osztrák császári zászló s ott német kommandóra verik bele a hadi tudományt és egységes birodalmi szellemet és szabadkoznak szörnyen minden gyanúsítás ellen, hogy ők ezen csak egy fikarcnyit is változtatni szándékoznának. Nagyon helyénvalónak találják, hogy a magyar állam, mint egyed, ne szerepeljen sehol határain kivül s a magyar állampolgár a külföldön ne találjon senkit, akihez panaszával fordulhasson, ha sérelme van, hanem az osztrák konzulok kénye-kegyére legyen utalva. De azért természetesnek látják, hogy a magyar nemzet vér- és pénzadóval járuljon ahhoz a hadsereghez és ahhoz a külügyi képviselethez, melyre nézve nemhogy rendelkezési joga, nemhogy intéző befolyása volna, de még beleszólása sincs s nem sérti nemzeti érzelmeiket, hogy Magyarország törvényhozásának köréből ki van szakasztva a legvitálisabb érdekek fölötti határozás, melylyel a legkisebb állam törvényhozása is bír, és át van ruházva egy másodválasztású testületre, egy bizottságra, melynek határozatait módosítani a nemzet törvényhozásának joga nincs, mely határozatok ennélfogva a magyar parlament ellenzése dacára is érvényesek lehetnek; de nem lehetnek érvényesek, ha azokkal meg nem egyeznek egy más, egy idegen állam, az osztrák örökös tartományok törvényhozása részéről kiküldött hasonló bizottság határozatai. Abban, hogy ez így van jól , hogy ezen változtatni se nem szükség, se nem szabad, abban a mérsékelt ellenzék tagjai, igenis, egyetértenek. Ez különbözteti meg őket a függetlenségi párttól, mely minden bajaink legfőbb kütforrásának éppen ezeket az állapotokat tartja. De nem különbözteti meg a kormánypárttól, mely ugyanezen a hiten van s amire nézve tehát nemcsak egymás között, de a kormánypárttal is egyetértenek. Ebben a legis legfontosabb dologban a kettő között semmi különbség s a mérsékelt ellenzéknek a közjogi kérdésekben nincsen oly charakterisztikus jellege, mely őt fölismerhetővé s a kormánypárttól megkülönböztethetővé tenné. Amely kérdésekben pedig a mérsékelt ellenzék a kormánypárttól különbözik , azokban egymástól is különböznek tagjai. Alig van egy nevezetes kérdés, melyben egyformán gondolkoznának. Vannak köztük liberálisok, vannak ó konzervatívok. Vannak libre penseurök és vannak ultramontánok. Vannak municipalisták és vannak centralisták. Vannak agráriusok és vannak a szabad föld hívei. Vannak, akik szabad ipart, szabad kereskedést és vannak, akik cégeket, vámokat akarnak. S vannak végre, akiknek külön vámterület és vannak, kiknek vámközösség kell, az indirekt adók közösségével egyetemben. És ezek mind ott ülnek egy pártban, héten egymás mellett s teszik magukat a világ előtt, hogy pártjuk egyöntetű. Olykor ugyan, rá egy-egy kérdésre nézve mégis nyilatkozni kell, a pártvezérek megaprehendálnak egymásra s kétfejű sast csinálnak, ha egymás mellé kell ülniök, de ez mind nem akadály arra nézve, hogy zárt, falanxban nyomuljanak a választási campagne elé. Mi tartja hát őket össze? Mert csak kell lenni valaminek, aminek kedvéért erőszakot tesznek magukon. Mai számunk 16 oldalt tartalmazó.