Pesti Hírlap, 1885. február (7. évfolyam, 32-55. szám)
1885-02-02 / 32. szám
Budapest, 1885. Vk. évf. 32. (2190) szám. Vasárnap, február I Előfizetési Árak: Egész évre . . . lé firt — kr. félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 * Egy hóra. ... 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-által is„ földszint, hová az előfizetések és a lapátküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda, Budapesti, andor-ika 7. sz. , emellé hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCAJA. Circus maximus. — A „Pesti Hirlap“ eredeti tárcája.— „Milyen lárma, milyen vigadalom Mi legyen ez? Talán lakodalom ?■* Petőfi. Az oszló ködön, mely fehér foszlányokban száll a magasba, halványan tör át a későn kelő napnak ormokat és párkányokat megaranyozó sugara. Kéményekből kéklő füst kavarog, lombtalan fák zuzmarás ágain lármás verebek csiripelnek. Óvatosan helyezve előre karmos lábait, a leselkedő ragadozó egész kezével siklik tova a tető nedves cserepén egy nagy, fehér kandúr. Odakúszik egészen a jégcsapos ereszhez, ahol meglapul, mint a mérhetlen prairie magas füvében kémkedő indián. Ragyogó zöld szemeinek szúró tekintete, mintha mérlegelné a távolságot, mely a legkövérebb verébtől elválasztja. Lent a tágas udvarban mintha sokadalom készülne. Úri és pórnép vegyül össze a nyirkos kövezeten. Kackiás katrincáju menyecskék hangosan nevetgélnek, miközben egészséges fehér fogaikat mutogatják. Telt idomaik, miket nem domborít ámító „cul de Paris“, csakúgy zengenek, amint egy bolondos kakast mutogatnak egymásnak, mely egy földbe vert cölöp körül kotorász. Mire való e cölöp, mi készülhet ottan ? . . Fiatal s öreg urak jönnek az udvarba, némelyik prémes kabátban, fénylő fekete cylinderrel, tarka selyemkendő kiálló csücskével az oldalzsebben. Talán csak nem premiere fényes nappal ? — Mikor kezdődik? ! — Nyolckor. — Csak . . Akkor van még időnk. Gyere egy cognac-ra a kávéházba. — Szívesen, de előbb gyújts rá. Az éles reggeli jégbe csakhamar belevegyül a hosszú levelű török latakjának illatos füstje. — Úgy siettem, hogy nem értem rá reggelizni, — mondja sopánkodva egy testes öreg úr a szomszédjaihoz. Azután fölemeli orrát és kéjjel szívja be a túlsó udvarról szerteáradó pörköltkávé-illatot. Fegyvercsörömpölés hallatszik. Feltűzött szuronynyal vonul egy szakasz poroszló az udvar hátterében álló három lombtalan akácfához. Valamennyinek új a köpenye, valamennyinek haragosan kisodoriatva a vastag bajusza. Kacéran simítanak végig a menyecskék libegő katrincáikon. — Már kezdődik — mondogatják egymásnak az urak s mind közelebb vonulnak. Az öregek kerek üvegü nagy pápaszemeket vesznek ki a zsebeikből, a fiatalok orrcsiptetőiket törülgetik. Mi történik hát itt, mi készül? Fent ablakok nyílnak, tollak lengenek, csipkés zsebkendők idegesen mozognak kis kezekben. Minden ablakból női fejek hajlanak kíváncsian alá. A dohányfüstös folyosóban a patchouli és ylang-ylang átható illata kavarog. Fiatal hölgyek, kik egész éjjel táncoltak és csak szürkületkor mentek haza ruhát váltani, mosolyogva viszonozzák alant álló udvarlóik köszöntéseit. A nap egészen áttört a ködgomolyon. Ragyogó kéken csillog a felhőtlen égboltozat. Valahonnan a szomszédból egy vig keringő pajkos dallama cseng az udvarba. Ezüstfogantyús pál Ikájával életvidoran veri hozzá a taktust egy ifjú gavallér. Óh be szép az élet! Minden, ami él és érez, örül a létnek. A csiripelő verebek, a lábait kacéran nyaldosó kandúr, a pálinkás butykosából nagyot húzó paraszt, az adomázó öreg urak, mind mind . . . Óh be szép az élet! . . . De mi ez ? . . Kulcsok csörögnek, ajtók nyílnak, parancsszavak hallatszanak s a levegőt rettenetes hang tölti meg. Halljátok ezt a hangot ? A kétségbeesésnek, a tehetetlen félelemnek, a halálos ijedelemnek hangja ez. Mi történik hát itt ? Mi készül ? Az urak ott lenn összébb szorulnak, a hölgyek mélyebben hajolnak ki az ablakból. Nagyon érdekes látvány lehet az, ami most következik. Feketébe öltözött férfiak komolyan, ünnepélyesen lépnek át a sorfalat képező sokaságon s a fegyveres poroszlók körén belül foglalnak helyet. Ott egy tagbaszakadt, zord arcú ember üdvözli őket, mert azon körön belől ő a házigazda. A hóhér az, aki a törvényszéki bizottságnak csinálja a honneur-öket! Napsugár, kék ég, víg madárzaj — hazudik itt minden. Nem az élet birodalma ez most, hanem a halálé. Egy percre a sokaság a rettenetes körönd felé néz, de csakhamar visszafordul a vaspántos ajtóhoz, honnan egyre erősebben tör elő a Dante poklára emlékeztető hang. Nehéz léptek hangzanak. Két poroszló között megjelenik a halálra ítélt férfi, nyugodtan. Lapunk mai száma 18 oldalt tartalmaz. " ■ 7 '. nfFBi.uT------tagai A horvát ügyek. Pesty Frigyes tüzetesen foglalkozik a horvát közjogi kérdéssel s a magyar korona jogaival az úgynevezett szlavóniai, valósággal magyar megyékre nézve s egyáltalában a közjogi viszonyokkal szemközt a mostani Horvátországgal, amint azok a történelemből, régi oklevelekből, törvénycikkekből s az újabb kiegyezésekből kifejlődtek. Ezen kérdés nem pusztán tudományos érdekkel, hanem valóságos aktualitással bír, azon tagadhatatlan törekvések ellenében, melyek mind oda irányozzák, hogy Horvátország a magyar koronától tökéletesen elváljék és a krajnai szlovénekkel, a bosnyák szerbekkel s tengermelléki dalmatákkal egy délszláv királyságot képezzen, melynek semmi köze többé a magyar országgyűléssel s magával Magyarországgal. Alig lehet tagadni, hogy ez minden horvát politikai pártnak célja. Az egyik nyíltan bevallja, hogy ez így van, a másik kacérkodik ugyan a magyar kapcsolattal, de meg sem szereti ; kívánja, hogy az minél lazább legyen s miután sikerült neki a regnikolaris bizottságban lépésről lépésre közelebb hozni Horvátország függetlenségét és önállóságát, természetesen mindig azon van, hogy újra meg újra regnikolaris bizottságok üljenek össze, melyekben a horvát sérelmek formuláztatnak azon reményben, hogy a magyar engedékenység ismét lemond valami jogról s közelebb hozza az időpontot, melyben Horvátország Délszlávországgá alakulat. Pesty Frigyes csodálkozik, hogy midőn 1867-ben a kiegyezés a korona és a magyar nemzet közt a jogfolytonosság alapján megtörtént, a horvátoknak a fehér lap nyujtatott, melyet ők csakugyan tele is írtak követeléseikkel. Az eszme és a kifejezés egyébiránt nem Deáké; tudtomra Somssich Pál használta először. Igaz, hogy a jogfolytonosság elvét, melyhez oly szorosan ragaszkodtunk, hogy ezt tettük a kiegyezés alapjává, nem terjesztettük ki Horvátországra. Itt egy egész uj közjog alakult s oly állapotok nyertek helybenhagyást, melyek lehetségessé tették, hogy a drávántúli részek egy uj állam formájában konszolidálódjanak. Tizenhét év múlt el azóta, a részletek s az akkori körülmények lassan-lassan feledségbe mennek ; szükséggé válik tehát, hogy azokat a mostani nemzedék emlékezetébe is hozzuk, nehogy hazafiatlansággal gyanúsíthassák azokat, kik a horvát kiegyezésben vezérszerepet játszottak. A horvát viszonyok gyökeres megváltozása 1848-tól származik. Akkor nevezték ki báró Jellasich ezredest horvát bánnak, ugyanakkor, midőn gr. Batthyányi Lajos magyar miniszterelnöknek neveztetett ki. A horvát bán ellensúlya leendett a magyar miniszternek. Ezt akarták azok, kiknek az udvarnál befolyásuk volt s a kik a régi viszonyokat mielőbb vissza kívánták állítani. Jellasich mint egy vagyontalan osztrák tábornok fia, a bécsújhelyi katonai intézetben neveltetett, szakadatlanul a hadseregnél szolgált, tehát nevelése s állása következtében német volt s az udvarhoz szított; a horvát nemzetség nála csak ürügyül szolgált, hogy mint a reakció előharcosa a parlamentarizmust szüntesse meg s az udvart régi hatalmába helyezze vissza, ő kezdte meg a háborút Magyarország ellen a határőrvidéki tábornokok és tisztekkel együtt, akik így lojalitásukat bizonyították be. Ők lettek a következő időkben sok tekintetben irányadók, befolyásuk érezhető volt mindenütt, még a kiegyezés idejében is. A magyarok iránt ellenben 1867- ben nem szűnt még meg teljesen a gyanúsítás és a bizodalmatlanság, úgy az udvari, mint a magas katonai körökben s habár a kiegyezés megtörtént s fátyolt vetettek a múltakra, a jogfolytonosság alapján kinevezett kormány még gyakran ij meg uj nehézségekre akadt. Bécsben és az udvarnál nem szűnt meg egyszerre a régi ellenzék a magyar vívmányok ellen. Emlékezhetünk még azon kínos jelenetre, midőn az első delegáció ülésében Grivisics őrnagy, aki a közös hadügyminiszter magyar előadója és tolmácsa volt, az alkalmat felhasználta, hogy nem a hadügyminiszternek, hanem a maga és tiszttársainak reakcionárius nézeteit és tiltakozását az uj közjogi viszonyok ellen kinyilatkoztassa. Midőn ily jelenetek még lehetségesek voltak s a horvátok mindig fitogtatott loyalitása, ellentétben a megkegyelmezett magyar rebellisekkel, az udvari körökben kiemeltethetett, Horvátország volt azon ,,ne nyúlj hozzám virág“, melynek viszonyait Magyarországhoz megállapítani nehéz volt. A horvátok igen jól ismerték állásuk előnyeit s el nem mulasztották ezt kizsákmányolni.