Pesti Hírlap, 1885. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1885-03-01 / 59. szám
Mágnásaink. Történelmünk első szakának egyik jellemvonása, hogy az árpádházi királyainknál az örökösödés apáról fiúra gyakran meg volt szakadva s az oldalfokon jutott a trónra. Amint az Árpádház kihalt, az Anjou-királyok csak három nemzedéken keresztül uralkodtak. Zsigmondnak ismét nem volt fia s leánya utáni unokájával magszakadás állott be. Mátyásnak nem volt törvényes fia s II. Lajos ismét magtalanul esett el Mohácsnál. A mint dynasztiáink csak rövid ideig uralkodtak, úgy a történelmi családoknál is azt tapasztaljuk, hogy éppen a legnevezetesebbek közülük nem tartották fenn magukat a jelenkorig. Csák Máté nemzetsége kihalt, úgy az Omodék is, a Garák, Drágfyak, guthi Országhok, a Szefyak, Ujlakyak, Báthoryak, az alsólendvai Bánffyak, a Zápolyák, Thurzók, Frangepánok, Zrínyiek, Tökölyek és Rákóczyak nincsenek többé. Történelmünk második korszakából csak öt család tartotta fenn magát, mely nevezetesebb szerepet játszott: az Aporok, a Forgáchok, a Kemények, a Batthyányiak és Perényiek. A Habsburg-ház alatt hozattak be a mágnási címek. A Csákyak lettek 1560-ban grófokká, az Erdődyek 1580-ban, a Pálffyak az országsyülés kérelme következtében 1599-ben. A Perényiek, Zayak és Révayak bárósága szintén felér a XVI-ik századba. A XVII-ik első feléből valók a Draskovicsok, Nádasdyak, Esterházyak, a Sennyeyek és Pongrátzok, de számosabb ezen időből az idegen uraknak és generálisoknak indigenatusa. I. Lipót alatt már tömegesebbek a mágnási kinevezések, a Setényiek, Zichyek, Széchenyiek, Telekyek, Losonci Bánffyak, Bethlenek, Kálnokyak, Mikesek, Nyáryak, Keglevichek, Gyulayak, s a Balassák, Fischerek, Hellenbachok, Ghillányiak, Józsikák, Wesselényiek, Vécseyek mind ezen időben nyertek bárói és grófi címeket. A Károlyiak, Szirmayak, Apponyiak, Andrássyak, Hallerek, Berényiek, Czirákyak, Szapáryak, Barkóczyak, Bornemisszák, Luzsinszkyak, Orczyak, Splényiek és Szentkeresztyek III. Károly kinevezésének köszönik mágnási rangjukat, mind a többi Mária Therézia, I. Ferenc és a legújabb kor kinevezése. Az európai aristokráciák közt a magyar — a hercegek, grófok és bárók tekintetében — jóformán a legifjabb, mely nem vetélkedhetik az olasz és francia aristocratia történelmének régi fényével. Ott azonban tökéletesen megszűnt a címek társadalmi befolyása, ha csak az egyéni kitűnőség, hivatalos állás vagy nagy vagyon által nincsen istápolva. Napoleon törvénykönyve, mely az egyforma felosztást hozta be a családoknál s megszüntette az elsőszülöttségeket, nagy társadalmi kiegyenlítést hozott létre a francia és olasz társaséletben, hol azonkívül a legközelebbi múlt és a jelen történelmének fénye elhomályosította a régi múltnak emlékeit, pedig ott az arisztokrata családok neve kapcsolatban van a nemzet történelmének legfényesebb jeleneteivel, holott nálunk azok csak valamely nádorra, érsekre, püspökre vagy magasabb hiva ■talnokra s udvari méltóságra emlékeztetnek, kiknek neveit és szolgálatait kevés kivétellel inkább a hivatalos évkönyvek, mint a történelem lapjai őrizték meg, hiszen volt oly literáns is, kinek számlája az ország akkori terhes pénzbeli viszonyai mellett donacióval s indigenatussal egyenlittetett ki. ninimii ................rawiwaw*« Mindezeknek utódai megkapják a királyi meghívó levelet, a püspöki karnak s főispánoknak levonásával összesen körülbelül hétszázan s ezen örökös törvényhozók közül nem találkoztak többen, mint húszan, kik a főrendiház ülésein rendesen jelen lettek volna, s ezeken felül nem több, mint harmincan, kik évenkint több mint három ülésben részt vettek, a többi csak távolléte által tűnt fel s jogaival élni nem kívánt. Természetes, hogy ily eljárás megfosztotta a főrendiházat tekintélyétől és súlyától, minek következtében azon mágnások, kik magokban több tehetséget éreztek s részt akartak venni a közügyek parlamentáris elintézésében, megválasztatták magukat képviselőkül, elhagyva arisztokratikus szokásaikat, a kerületekben kerestek népszerűséget s legalább egy időre a nép közé vegyültek. Ez bizonyítja legjobban a főrendiház nimbusának hanyatlását. Kérdés, váljon a tervezett reform fog-e új életet önteni ezen institúcióba, melynek tekintélye tagjainak indolenciája következtében folyvást hanyatlott. Kiszámíthatatlan még az is, váljon azon négyszáz tag, mely a törvényjavaslat következtében elveszti eddigi jogait, meg fog-e jelenni a főrendek házában, midőn ezen reform napirendre kerül, vagy nem fog-e azon jogokhoz ragaszkodni, melyeket gyakorolni alkalmatlannak tartott, s bele nem egyezni abba, hogy ezentúl megszűnjék részt venni a törvényhozásban. Akár megteszi, akár nem, ez politikai életünkben nem fog nagy kárt tenni, a felsőház megszűnt parlamentáris kifejlődésünknek egyik nagy tényezője lenni. A közvélemény egykedvűen vette ezen egész reformot, nem lelkesül érette, nem háborodik fel ellene, mert megszokta, hogy a főren-Már ifjú korában vágya volt, minél szélesebb körben érvényesíteni tehetségeit és tanulmányait. S azért, midőn a jogi tanfolyamot Pesten szép sikerrel bevégezte, a diplomáciai pályára szánva magát, a bécsi keleti akadémiára ment, hogy ott magát a széles nyelv- s politikai ismereteket igénylő pályára kiképezhesse. Alig végezte be az öt évi tanfolyamot kitűnő eredménynyel, a külügyminisztériumban mint gyakornok nyert alkalmazást, s az 1848 ik év elején pedig a konstantinápolyi követséghez titkárrá neveztetett ki, hol jeles képzettségének és tevékenységének azonnal pálya nyílt. A márciusi nagy napok eseményei azonban, miknek hire oly messze túlszárnyalt e haza határain, hozzá is eljutottak és oly lelkesitőleg hatottak rá, hogy ott hagyva állását, hazajött, hogy szolgálatait a veszélyben forgó magyar hazának ajánlhassa föl. Először a honvédelmi bizottmány mellett alkalmazták, később pedig, midőn Debrecenben a forradalmi minisztérium ápril 14 ike után megalakult, a magyar külügyminisztérium szervezésében, mint elnöki titkár vett részt Batthyányi Kázmér külügyminiszter alatt. Ez állásában meg is maradt a forradalom bevégeztéig. A világosi napok után szintén külföldre menekült, bár előbbi állásához, a konstantinápolyi követséghez nem térhetett vissza. Mindazonáltal folytatta a kelet társadalmi, politikai, diplomáciai viszonyainak tanulmányozását. 1851-ben Angliába ment, hol a katonai ügyek elméleti és gyakorlati tanulmányozására adta magát. Politikai és diplomáciai s egyre gyarapodó katonai ismereteit itt önfenntartására hasznosítandó, a hírlapirodalom terén kezdett működni. Londoni tartózkodása idején érdekes ka Pesti Hírlap Budapest, 1835. VIl. évf. 59. (2217 ) szánt. Vasárnap, március I Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr Félévre ... 7 » — » Negyedévre . .3 » 80 » Egy hóra. ... 1 » 20 * Ügyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: sitana, vátor-utca 7. szeffidaíit, havi az előfizetések és a lap azé küldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP: |||||) Szerkesztési Iroda: Budapesten, Jádor-utca 7. sz., 1. troeírt hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések 5 kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-ué: Párisban, 40. Hue Notledains des Victoires. A „PESTI HÍRLAP* TÁRCÁJA. A szegény Éber Nándor! Aki látta a sápadt, sovány, roskadozó alakot, derékban megtörve, féloldalt bukdácsolva, amikor járt, szemüvegeikbe mélyen beesett szemekkel, melyeknek olyan a színe, mint a felzavart tóé — az rögtön észrevehette, hogy ez nem Éber Nándor többé. •S amint ott ült izegve-mozogva a képviselőházban, gyakran engedve meg magának különös felkiáltásokat és arcfintorokat, tétova szemeit néha dühösen, de mindég különösen forgatva, aki őt így látta, mindjárt eszébe kellett annak jutnia, hogy keleti nemzet vagyunk, akik muzulmán türelemmel s részvétteljes tisztelettel (amiből egy-két uncia indolencia is) viseltetünk az iránt, akit a cisinek megszálltak. Allah kicserélte az ő lelkét. Allah nagy és hatalmas. Senki sem akarta Ébert eltávolítani a szereplés teréről a betegek celláiba, ahová inkább való volt. Hiszen volt abban részvét és gyöngédség is, de volt kegyetlenség is. Kínos és szivrepesztő látni, hogy egy tisztelt és érdemes férfiú, ki a maga erejéből küzdötte fel magát kiváló állásra, utcai csődveteknek s ismerősei visszahúzódásának legyen kitéve. Hogy az utolsó benyomás szánalmas és visszaijesztő legyen egy olyan férfiról, a kinek a példája buzdító. Már hosszabb idő óta viselte magát felünően, kivált az operában és a Házban, melynek 1867 óta tekintélyes tagja volt. Tudósításai, melyeket a „Timesbe“ (melyek levelezője volt) küldözött, hallatlan képtelenségekkel voltak tele Magyarországról, de amiatt bizony bátran levelezhetett volna, mert a „Times“ soha sem vette volna észre, hogy a magyar politikáról egy elmezavart értesíti. (Nem úgy értem, hogy ennek a „Times“ az oka, hanem hogy a politikánk.) Tegnap végre, midőn hiába való volt minden figyelmeztetés, hogy valakinek mégis csak gondoskodnia kell a szegény beteg sorsáról, előlépett az ő legjobb barátja a halál és megszabadította őt önmagától. Azelőtt a Deákpártnak volt hű tagja s Andrássynak kivált a hadügyekben nagyrabecsült tanácsadója, a fúzió óta pedig a kormánypártot támogatta rendületlenül. Még tegnap is megjelent a szavazásnál, de a szokottnál is izgatottabb volt. A Ház postahivatalában néhány levélbélyeget vásárolt s egy százast adott oda a hivatalnoknak . — Elég? — kérdezé gyermetegen. A postatiszt visszaadta a kijáró összeget, mire roppant lármát csapott, hogy hol van az ő tárcája ? (Figyelmeztették aztán, hogy épen a kezében tartja.)Egész nap bizonyos ingerültség látszott rajta, hol haza tántorgott a lakására, hol ismét a városba sietett, mintha lázas tevékenységben volna. — Talán érezte, hogy ez az utolsó napja. Halálhíre, mely tegnap az esti órákban elterjedt, megnyugtatta barátait és tisztelőit: „Igazán jól járt szegény“. Élete gazdag eseményekben. Szül. 1825- ben, Budán, hol atyja számvevőségi tanácsos volt. Lapunk mai száissal 6 oldalt tartalaua.