Pesti Hírlap, 1885. december (7. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-01 / 330. szám

­ hirdet: nekünk az az egy gondolat, hogy az is­kola „legalább magyarosít“ egyáltalán nem ele­gendő. Mi nem bízunk egy oly magyarosítás si­kereiben, mely az elmaradottságon és kulturá­­lis impotencián nyugszik; nemzetünkre nézve pedig egyenesen szerencsétlenségnek tartjuk, ha közoktatási ügyeiben nem tud magasabb és reálisabb fölfogásra emelkedni mint addig, hogy iskolái által csakis magyarosítson. Igen , egy fejlett, rendezett, egységes és jó tanító erőkkel ellátott és a műveltség mai színvonalán álló iskolai szervezettel lehet magyarosítani is; de ezzel, a­melynek mi birtokában vagyunk, sem a magyarosítás körül állandó sikereket elérni nem fogunk, sem a 7 millió főre rugó magyar­ság értelmi és morális színvonalát európai ma­gaslatra emelni nem bírjuk, talán soha. Szomorú, hogy mindezt tudja maga a miniszter is. És még szomorúbb, hogy a par­lament útján ezen drgok részleges orvoslását nem remélheti. Közoktatási budgetünk — a vallási budgetet is beleértve — mindössze 6.346.724 írtra van előirányozva. Ebből is meg­térül mintegy 536.000 forint a tandíjakban és egyebekben. Az állam tehát alig költ többet összesen 5,8 milliónál iskoláira és közművelő­dési intézeteire. Ez annyi, mint a 321 millióra rugó rendes bevételeknek nem egészen 2°/0-a. És annyi, mintha egy 2000 írt évi jövedelem­mel bíró polgári család összes iskolai és mű­velődési kiadásait évenként 50 forinttal akarná födözni! Ilyen kevés pénzzel sokat csinálni nem lehet. De nem lehet kibontakozni a felekezeti­­ség hínárjából sem. Sőt nem lehet becsületes iskolai felügyeletet sem gyakorolni az országban­ A budgetet emelni kell, vagy pedig föl kell adni azt, ami minden magyar előtt a legbecse­sebb: a nemzeti irányú művelődést. Sőt föl kell adnunk egyáltalán mindenféle további mű­veltséget. Csak egy van, ami a budgetnek a nyo­morúságos voltánál is szomorúbb az országra s az elégedetlenek táborába sorakozzunk, ahol ezúttal sem Apponyi sem pedig Mocsáry a vezér, hanem maga — Trefort, a miniszter. A királynő Tisza Kálmánnak. A királyné, mint említettük, szintén üdvözölte a min.-elnököt jubileuma alkalmából. A bécsi udvari táviróhivatal­­ban tegnap reggel föladott magyar szövegű táv­irat tartalma ez volt: Miniszterelnöki sikeréíás tízévi működésének ünnepeltetése alkalmából fogadja részemről is legőszintébb szerencsekívánataimat. Adjon az Úr Isten szilárd egészséget és kellő kitartást, hogy tiszta látkörével és ismert tevékenységé­vel még számos éveken át vezérileg működ­hessék a szeretett magyar hazának megszi­lárdult felvirágzásán. Erzsébet.“ Táviratilag üdvözölték a miniszterelnököt a már közlötteken kívül tegnap T­a­a­f­f e gróf osz­trák miniszterelnök maga és minisztertársai nevé­­ben, a mai napon pedig Reuss herceg bécsi né­met nagykövet. Ezenkívül több magánostól jött üdvözlő táv­irat az ország minden részéből, köztük egy terje­delmesebb, mely a miniszterelnök 10 évi működé­sét méltatja számos eszéki polgár nevében. Pest megye ma délelőtt tartott ülésén, a melyen Sispáry István gróf elnökölt, első tárgy gyanánt a belügyminiszter leirata vétetett elő, a­mely a megyei készpénz összegek takarékpénztár­ban való elhelyezése s onnan kivétele körül kö­vetendő eljárás iránt kíván intézkedést.­­ A me­gye közönsége, tekintettel arra, hogy a megyei fő­pénztáraknak és érvapénztárnoknak 20 illetőleg 10 ezer frt kauciót kell letenni, azon kéréssel já­rul a belügyminiszterhez, hogy a pénztárnokok naponként 5000 frtot a takarékpénztárból külön al­páni utalvány nélkül kivehessenek. Abban az esetben ellenben, ha több szükségeltetnék, az ösz­­szeget az alispán külön utalványozza. Az ellenőr­zés tekintetében a pénztári naplók a kellő felvilá­­gosítást megadják , így tekintetben külön elszá­molásnak szüksége fönn nem forog. A köz­gyűlés ezután az Újpesten folyó évi októ­ber 6- án történt jegyzőválasztást megsemmi­sítette . Beniczky Lajos főjegyző bemutatja az új közmunkaügyi szabályrendeletre vonatkozó ja­vaslatot. A megye közönsége régen érezvén szük­ségét annak, hogy a közmunkaügy a változott vi­szonyokhoz képest módosíttassék, elhatározta, hogy difelé történt, csak járásonként és külön-külön , hanem egyszerre jöhetnek kiépítés alá az egész megyét érdeklő főbb útvonalak. Ezen szabályrende­let egyik részét képezik az új-rendőrségi­ szabályok is, a­mely tekintetben eddigelé még intézkedés nem történt.­­ A központban alkalmazott négy köz­igazgatási gyakornok fizetés-fölemelés iránti kérvé­nye az állandó választmány javaslata szerint intéz­­tetett el, t. i. évenkint 100 frtnyi pótlékban fog­nak részesittetni, negyed évenként utólag fizetendő 26-25 frtnyi részletekben. Több­ kisebb jelentőségű ügy elintézése után a közgyűlés véget ért s holnap délelőtt folytattatni fog. Udvarhely vármegye 12 tagú küldöttséga, mely a miniszterelnök jubileuma alkalmából jött fel, a mai nap folytán tisztelgett Kemény Gá­bor b. közmunka- és közlekedésügyi miniszternél is. A küldöttség vezetője, Dániel Gábor főispán a megye törhetetlen bizalmát, tiszteletét és ragaszko­­dását tolmácsolván, Kemény K. miniszter szokott szívélyes modorában válaszolt, köszönetét fejezve ki a megye megtisztelő bizalmáért. A társalgás fo­lyamán felmerült a Héjasfalvától Udvarhelyig terve­zett vicinális vasútvonal ügye is, melynek nagy fontosságát, különösen Udvarhely városára néz­ve hangsúlyozta a miniszter. Tisztelgett a küldöttség Trefort Ágost miniszternél is, a szónok ekkor is Dániel főispán volt, ki a miisz­­terhez intézett beszédében azon kérést adta elő, hogy az udvarhelyi főiskolának állandó épület emel­tessék. Trefort miniszter szívélyesen fogadta a kül­döttséget s kilátásba helyezte, hogy ha nem is legközelebb, de annak idején fel fogja építtetni a főreáliskola épületét. A miniszter válaszában to­vábbá kiterj­eszkedett a székelyföldi közgazdasági állapotokra is és ígéretet tett a küldöttség­nek, hogy a jövő tavaszon meg­fogja látogatni a Székelyföldet és annak viszonyait, melyek őt különösen érdek­lik, a helyszínen fogja tanulmányozni. Ezen örven­detes kijelentést a küldöttség tagjai lelkes éljenzés­sel fogadták. Ezzel a fogadtatás véget ért. PESTI HÍRLAP 1885. december 1 FŐVÁROSI ÜGYEK — A kik a szemétdombon élnek. A köz­ér­elmezési bizottság ma Matuska ta­nácsnok elnöklete alatt ülést tartott, a melynek nagyérdekü részét P­a­á­l Károly interpellációja ké­pezte a szemétkotrási jog bérlőjének a szemétkot­rók egy csoportjával való viszonyáról. Paál elő-

Next