Pesti Hírlap, 1886. szeptember (8. évfolyam, 242-271. szám)

1886-09-01 / 242. szám

1886. szeptember 1. PESTI HÍRLAP Minő tanárokban van szükség a közép­iskoláknál ? E cím alatt közli a Nemzet, hogy a közoktatásügyi minisztériumban a középiskolák szük­ségletét tanárok dolgában újból revízió alá vették. Szükség van latin, görög, német és francia nyelvi tanárokban, különösen olyanokban, kik két nyelvet képesek egyaránt tanítani. Szükség van továbbá rajz­tanárokban s legnagyobb a szükség az ábrázoló mér­tan tanáraiban. A többi szakoknál nincs szükség, sőt a történelmi, természetrajzi és vegytani szakoknál fölösleges erők vannak. — Minthogy a felekezeti is­kolákban rendszerint csakis ugyanazon felekezeti ta­nárjelöltek kaphatnak alkalmazást, ez irányban is re­vízió alá vétetett a szükséglet. Legnagyobb a szük­ség ágostai evangélikus tanárokban. — úgy hiszszük, e közléssel hasznos útmutatást adunk a pályaválasztó ifjúságnak. XIII. Leo pápa apostoli körlevele Magyar­­ország püspökeihez. (Befejező közlemény.) Nem kisebb haszon háramlik az államra, ha az ifjúság helyes és bölcs nevelésére már a gyermekkortól fogva kellő gond fordíttatik. Korunkat és erkölcseit jellemzi az, hogy nagyon sokan vajmi nagy törekvéssel azon vannak, hogy a tanuló ifjúság az egyház őrködése s a vallás legüdvösebb befolyá­sától távol tartassék. Kedvelik és sürgetik minden­felé az úgynevezett felekezetnélküli, vegyes és laikus iskolákat azon szándékkal ugyanis, hogy a tanulók a legszentebb dolgokat illetőleg a legnagyobb tudatlan­ságban és teljes vallásközönyben nőjenek fel. S mivel a baj terjedtebb és nagyobb is, mint az alkalmazott orvosság, látjuk, mint szaporodik a lelki javakkal mit sem törődő, vallástalan s gyakran istentelen ifjú nemzedék. E nagy csapást, Tisztelendő Testvérek, minden tőletek telhető gonddal és törek­véssel tartsátok távol a ti magyar hazátoktól. Hogy az ifjúság már gyermekkorától kezdve a keresztény erkölcs és keresztény bölcseségben neveltessék, az manap nemcsak­ az egyháznak, de az államnak is lehető legnagyobb érdekében áll. Belátják ezt mind­azok, a­kik helyesen gondolkoznak; azért látjuk, mily buzgón gondoskodnak sok helyütt és számosan a katholikusok közül az ifjúság vallásos neveléséről, s nem rettenve vissza bármi nagy áldozattól vagy fáradságtól, erre törekednek leginkább és állhatato­san. Tudjuk, hogy Magyarországon is sokan hasonló szándékkal ugyanerre törekesznek és ugyanebben fáradoznak, mindazonáltal engedjétek meg Tiszte­lendő Testvérek, hogy püspöki buzgóságtokat mind­inkább serkentsük. Nekünk fölfogva a dolog nagy horderejét bizonyára óhajtanunk s akarnunk kell, hogy az ifjuság nyilvános oktatásában az egyház szabadon teljesíthesse azon föladatát, melyet Istentől nyert, s nem tehetjük, hogy kérve ne kérjünk Tite­ket, hogy erre buzgón törekedjetek. — Azonban ne szűnjetek meg ez után is inteni a családatyákat, hogy gyermekeiket ne küldjék oly intézetekbe, ahol keresztény hitök veszélyeztetve van, s egyszersmind gondoskodjatok oly iskolákról, melyek a ti­zenható­­ságtok és papságtok felügyelete alatt állva, kifogás­talan oktatással a vallásos tanítókkal tűnjenek ki. S ezt nemcsak az elemi, hanem a közép- és felsőiskolákról is akarjuk érteni. Őseiteknek s legin­kább királyaitoknak és püspökeiteknek kegyeletes bőkezűsége és jótékonysága számos és jeles tudo­mányintézetet létesített. Élénk emlékezetben él nála­tok a fiálás utókor által dicsőített Pázmány bibor­­nok, esztergomi érsek, aki a budapesti katholikus nagy egyetemet alkotá s bő alapítványnyal ellátá. Valóban jól esik visszaemlékeznünk, hogy e nagy művet, azon tiszta és őszinte szándékkal létesítő, hogy a kath. hit terjesztessék, s II. Ferdinánd ezen intézetet megerősité, hogy a kath. vallás ott, ahol uralkodott, rendithetlenül fenálljon, ahol megingatta­­tott, ismét helyreálljon s az isteni tisztelet minde­nütt terjedjen. — Jól tudjuk, mily serényen és áll­hatatosan fáradoztatok azon, hogy a jeles tudomá­nyok e csarnokai megtartva eredeti jellegüket, ma­radjanak a minek alapítóik szándéka szerint lenniök kellett, azaz katholikus intézetek, melyek belügyei, igazgatása és tanító kara, folyton az egyház s a püspökök joghatósága alatt álljanak. Azért a legbuz­góbban hivunk föl titeket, ne mulaszszatok el semmi alkalmat s kisértsetek meg mindent, hogy e jó és nemes célt mindenképen elérjétek. S el fogjátok érni, tekintve az apostoli király kiváló vallásosságát s a kormány élén állók bölcseségét, mert valószínü­­leg nem fognák tűrni, hogy az, ami a katholikus egyhá­zon kívül álló felekezeteknek megadatott­, a katholikus egyháztól megtagadtassék. S ha a körülmények kö­vetelnék, hogy új intézetek létesíttessenek, vagy a meglévők bővíttessenek, legkevésbé sem kételkedünk, hogy atyáitok példáit megújítani s vallásosságukat utánozni fogjátok. — Sőt hírül vettük, hogy már is foglakoztok egy, jeles tanítók képzésére alkalmas in­tézet fölállításának eszméjével. Igen üdvös szándék, ha valami, úgy ez méltó bölcseségtekhez és buzgó­­ságtokhoz, és hogy e szándékot, Isten segítségével, gyorsan megvalósítsátok, azt igazán óhajtjuk és tite­ket arra buzdítunk. Azonban, ha egyáltalán a közjónak annyira érdekében áll az ifjúság neveltetése, úgy még inkább érdekében áll azoknak neveltetése, kik a papi pá­lyára készülnek. Erre, Tisztelendő Testvérek, legjob­ban kell törekednetek, erre legtöbb gondot és fárad­ságot fordítanotok, mert a növendékpap a papnak reménye és megkezdett képe; s mennyire függ a papoktól az egyház disze s egyszersmind a népek örök üdve, azt ti jól tudjátok. — A növen­dékpapok nevelésében okvetlenül kettő a szüksé­ges: a tudomány, az ész művelésére, az erény, a lélek tökéles­ülésére.­­ Azon tanulmányo­kon kívül, melyekben az ifjúkor szokott kiképeztetni, adassák elő a hit- és az egyházjogi tudomány azon elővigyázattal, hogy e tudományok tana józan, min­denünnen kifogástalan, az egyház tanával teljesen öszhangzó, s ami különösen korunk követelménye, nagy mérvben alapos és bő legyen, hogy inthessen és az ellenmondókat megcáfolhassa. — Az életszent­ség, mely nélkül a tudomány felfuvalkodottá tesz és nem épít, magában foglalja nemcsak a közönséges erkölcsös életet, hanem egyszersmind a papi erények amaz összegét, melyből ered a Jézus Krisztushoz, az örök főpaphoz való hasonlatosság, a papi tökéletes­ség e lényege. Ez a céljuk a papneveldéknek, s ti, tisztelendő testvérek, nem kevéssel s jól alapítottak­­kal rendelkeztek, részint olyanokkal, melyek a pap­ságra szánt gyermekeknek előkészítői, részint olya­nokkal, melyekben a növendékpapság képeztetik. Petneházy. Arcodból látom, rossz hirrel jövél. Hoszlyk. Nem mondtam ? nem mondtam ? Petneházy. Beszélj gyorsan, mi az? Vas. A váradi basa elfogatta és láncokba ve­rette Thökölyt... Petneházy. Elfogatta! Hoszlyk. Hát még fekete leves! Mondd el fekete levest! Petreóczy. Mondd el, miként történt, hogy elhi­hessük Ezekkel foglalkozzatok, ezek fölött őrködjetek legin­kább, azon legyetek, hogy a tanítás és nevelés, jó­zan tudományban s álszentségben egyaránt kitűnő férfiak kezeibe tétessék le, hogy ily nagy horderejű ügyben bennük föltétlenül megbízhassatok. — Oly tanárokat s lelki vezéreket válaszszatok, a kik okos­ság­, bölcseség s tapasztalatban, a többiek közöl ki­válnak ; a belszervezetet pedig akként intézzétek, hogy a növendékek ne csak ne láthassanak soha semmit, a­mi az áhítattal ellenkezik, hanem bővel­kedjenek mindazon segédeszközökben, a­melyek az áhítatot ápolják, s alkalmas gyakorlatokkal serken­tessenek, hogy a papi eredményekben napról-napra előmenetelt tegyenek. A papság nevelésére fordított gond és szorgalmatok a legkívánatosabb gyümöl­csöt fogja nektek teremni, s érezni fogjátok, hogy püspöki hivataltoka­t sokkal könnyebben és sokkal na­gyobb haszonnal viselhetitek. Szükséges azonban, hogy még továbbra terjed­jenek ki atyai gondjaitok, arra t. i., hogy papjaitokat kötelességeik teljesítésében figyelemmel kísérjétek. Bölcsen és szelíden, miként ez hozzátok illik, őrköd­jetek, hogy világias szellemet soha se öltsenek, hogy haszonvágy és világi gondok ne vezéreljék őket, sőt inkább erényeik­ és szent életükkel példa gya­nánt ragyogjanak, mit sem lankadva soha az ima buzgalmában s tiszta szivvel járulva a legszentebb titkokhoz. — E védvekkel fölbuzditva és megerősítve önkényt fognak vágyódni mindennap szent hivataluk munkája után, s a­mint kell, buzgón fogják főleg a szent ige hirdetésével és a szentségek kiszolgáltatá­sával a lelkük üdvét munkálni. Ama lelki erők visz­­szaszerzésére, melyek az emberi gyarlóságnál fogva nem tartják meg állandóan elevenségüket, semmi sem alkalmasabb, mint a már másutt nagy sikerrel alkalmazott gyakori visszavonulás a magányba, hogy ott elmélkedve csak Istennel s lelki üdvükkel foglal­kozzanak. Nektek pedig tisztelendő testvérek, vala­hányszor tehetségtek szerint, egyházmegyéiteket láto­gatjátok, önkényt fog nyitni kedvező alkalom arra, hogy megismerjétek az egyesek lelkületét és erköl­cseit s egyszersmind lássátok a hely­színen, miként kelljen legjobban alkalmazni vagy tilalmat vagy or­voslást, ha netán valami bűn fészkelte volna be ma­gát. S nehogy az egyházi fegyelem lazuljon, a­hol szükségesnek tartjátok, alkalmazzatok a szent káno­nok szabványaihoz mért igazságos szigort, s tudják meg mindnyájan, hogy mind a papi hivatalok, mind a papi méltóságok különféle fokozatai, csak hasz­nos szolgálatok jutalma lehetnek s azért azoknak tartatnak fönn, a kik az egyháznak szolgáltak, a kik a lelkek üdvének munkálásában fáradoztak, kik feddhetetlen életükkel és tudományukkal tűntek ki. — Ezen erényekkel diszeskedő papság által nem csekély részben lesz gondoskodva a népről is, mely a hogy szereti az egyházat és híven ragaszko­dik ősi vallásához, és oly készséggel és örömest bizza lelki üdvének munkálását az oltár szol­gáira. — Azonban mitsem szabad elmulaszta­notok ami alkalmas arra, hogy a katholikus hit a hivők seregében tisztán megőriztessék s az evangéli­umi fegyelem a tettben, az életben, az erkölcsökben fentartassék. Gondoskodjatok, hogy a lelkek üdvének eszközlésére többször tartassanak szent missiók, s ezek élére állítsatok elismert szentségü férfiakat, a kiket Jézus Krisztus szelleme lelkesít s a felebaráti szeretet hevít. — Az uralgó tévelyek távoltartására és kiirtására terjesztessenek a nagy közönség között Hoszlyk. Itt van fekete leves ... tessék ... ájáj! nekem már is megfekszi gyomromat... Petreóczy. S mi vitte a basát e hallatlan hitszegésre ? Vas. Mikor Thökölyt láncokba verték, a basa felmutatta neki Ibrahim szerdái fermánját... az elfogatás a fényes porta parancsára történt. Gábor. Nos Petneházy­ ez-e a védelem, melyben hazánk oly nyugodtan megbizhatik ? Petreóczy: Bosszú Thökölyért! bosszú a százados elnyomatásért! Vas. Hiába ámítottuk magunkat... tűz és víz össze nem férhet... Gábor. És most, midőn az egész keresztény világ a végső harcra szedi össze erejét a véres fél­hold ellen, mi megmaradjunk ez Isten és természet ellen való szövetségben és saját kezünkkel illeszszük a kést torkunkra ? Demjén (megérinti Petneházy kar­ját) Hallod e hangokat, Petneházy Dávid? nincs rájok viszhangja szivednek? Petneházy (mintegy álomból ma­gához térve) Ne háborgassatok még ... elveszett A föld alólam . . . ingoványon állok . . . Mélységbe nézek s elszédül fejem . . . Thököly rab ..! Láncokban Thököly ...­ Ezt mondtad nemde.. ? Nem volt lázas álom... Oh hitszegő faj, álnok, ebhitü! A csalfa szélben jobban bizhatunk, A vizfodor állandóbb, mint a te­dig a török megvédi Thökölyt, Szövetségét mi nem dobhatjuk el. Hetedik jelenet. Előbbiek. Hoszlyk. Hoszlyk (gyorsan lő, kissé tótos kiejtéssel beszél.) Ájáj! meg vagyunk lőve! Hol van Petneházy, a Dávid? Petneházy. Fátyolt vetett a rémület sze­medre ? Hoszlyk. Itt vagy ? Látlak, de még se nem látlak ... úgy káprázik szemem, hogy három Petne­­házyt látok... Oh Dávid, Dávid! most legyél Dávid, és üsd fejbe parittyával infámis Góliáthot! Petneházy. Mi történt ? Szólj világosan! Hoszlyk. Hát nem mondtam ? Megitta fe­kete levest... Mondtam, ne menjen alföldre ... most forr majd mindnyájunknak torkára fekete leves ... Én elvesztettem fejemet. .. Hol van Krakó, Íródeák ? nála tartom eszemet . .. Hej Krakó! (El akar.) Petneházy (megfogja Hoszlyk kezét.) Engem kerestél, itt vagyok ... Beszélj. Mi az, mi oly nagy rémületbe ejt? Hoszlyk. Hát nem beszéltél Vas Sándorral? most jött meg ... lóháton ... felfordult... nem Vas Sándor, hanem lova ... Itt van ... no látod, hogy itt van ... Nyolcadik jelenet. Előbbiek. Vas. Petreóczy (gyorsan, nagy izgatottsággal jönnek.) Vas. Mindenütt kereslek, Petneházy... most jöttem meg Nagyvárad alól... A hihetetlent Petneházy. Szólj... érzékeim Megbénulának ... de talán fülem Képes lesz még szavad megérteni. Vas. Rövid történet, pár szóval elmondhatom. A váradi basa meghívta Thökölyt s fényes lakomá­val fogadta. Nem történt semmi félreértés, összeütkö­zés, viszálkodás. Biztositá őt a szultán további ke­gyelméről s a legnagyobb kitüntetésekkel halmozá el őt és kíséretét.. . Hoszlyk. Várj csak .. . most jön fekete leves. Vas. A lakoma végén, midőn a magyar ven­dégek távozásra készültek, a basa igy szólt Thököly­­hez : Maradj, hátra van még a fekete leves. Hoszlyk. Ahá! jön már! Vas. Erre felhordták a kávét, de alig fogtunk hozzá, fegyveres csauszok rohantak a terembe s a basa intésére bilincsekbe verték Thökölyt. A kísére­tet is elfogták, egyedül én vágtam magamat keresz­tül, hogy a gyászhír postája legyek ... ”

Next