Pesti Hírlap, 1886. szeptember (8. évfolyam, 242-271. szám)

1886-09-11 / 252. szám

Hangulat-változás. Emlékezhetünk, hogy mikor Battenberg Sándor Lembergben elszánta magát, hogy visz­­szatér Bulgáriába s népe kivonatára elfoglalja trónját,­­ a három­ császár-szövetség nagyon savanyu arcot vágott ehhez az elhatározáshoz. Ettől a Sándortól, igy gondolkoztak Bécsben, még kitelik, hogy a sarkára áll s szembe néz a hatalmas cárnak, abból pedig még baj is lehet. Bismarck meg pláne egész hírlapi hadjára­tot indított a német közvélemény ellen, mely rokonszenvét a bátor fejedelem felé kezdte for­dítani s nem szűnt meg bizonyítgatni, hogy csak az a derék német patrióta, a­kinek szemében Bulgária és fejedelme nem ér egy fakovát. Mert nekünk, úgymond, ottan nincsen semmi érde­künk s a földabroszon akár Bulgária, akár egy üres lyuk van azon a helyen, az nekünk „Wurst“ s nem hogy annak a bizonyos pomerán katoná­nak a csontjait, de még az árnyékát sem koc­káztatjuk s egy tületlen pitykét el nem fize­tünk érte. No a francia, az meg pláne a muszka kedvében jár. S ennek van is értelme, mert hisz az alkotmányos, szabad köztársaság bizo­nyos eshetőségekre a despotikus államformái a hatalmat szemelte ki szövetségeséül s ebbe ve­tett reménységét egy rongyos kis tartomány ked­véért bizony nem ereszti füstnek. Nem is várta senki józan észszel, hogy Oroszországnak akár a mostani, akár jövendő­beli szövetségesei üssenek homlokot a cárral Bulgária miatt. Hogy fölemeljék szavukat Oroszország ter­jeszkedési kísérletei ellen, azt — miután az oszt­rák-magyar monarchiának már a hármas szö­vetség küszöbén belül azt mondják: „a te ne­ved hallgass“ — Törökországtól és Angliától várta a világ. Törökországtól azért, mert a szultán a még mindig érvényben álló nemzetközi kötések értel­mében ma is szuzerén ura Bulgáriának s mert Kelet-Rumélia, melyet most Bulgáriával egybe­foglalva dobálnak emide-amoda, ma is tartomá­nya még a portának. Hát csak el lehetett gon­dolni, hogy a­mikor e kettőnek a sorsa van el­­dülő­félben, a padisa nem fogja azt mondani, a­mit Bismarck : „mi közöm hozzá ?“ Angliától pedig azért várhatta el a világ a felszólalást, mert olyan bolond ember, a­ki csak­ugyan elhigyte, hogy Kelet-Indiát a muszka ellen Afghanisztánban kell megvédeni s hogy tehát a Balkán-félszigetet, Konstantinápolyt és a Darda­­nellákat az angol érdekeknek minden veszélyez­tetése nélkül lehetne a muszkának átengedni,— olyan bolond ma már egész Angliában nincs. Jól tudják azt az angolok, mit jelentene a muszka kéznek ez a kiterjeszkedése, jól tudják, hogy megérezné azt a szomszédságot Egyiptom is a szuezi kanálissal, melyre Anglia a török biroda­lom felosztásának esetére, ha már ez nem lenne feltartóztatható, mint indiai birtokai felé vezető útvonalra mindenekelőtt számít. De hát úgy Törökország, mint Anglia hall­gattak, mint a sült hal s hagyták a visszatért fejedelmet abban a kétségbeejtő bizonyosságban, hogy nemcsak magára van hagyatva a muszka szörnyeteggel szemben, nemcsak megsegítésre sehonnan sem számíthat, de sőt a muszkának mennek segíteni szükség esetén ő ellene. Kon­stantinápolyból még azt is értésére adták, hogy csak tizenegygyel kénytelen beérni. Pedig a sör a németnyelvű lakosság éltető eleme; belőle me­nti a politikai ihletet s nem szép a miniszter úrtól, hogy az ihlet forrását akarja megcsap­pantani. A polgári háború nagy mérveket öltött. A magisztrátusban akadt néhány, a helyi patriotiz­musról megfeledkezett ember, aki a minisztert pártolja. Az aljegyző, aki főjegyzővé akarna lenni, a polgármester, aki kormánypárti képvise­lőségre aspirál és a lelkész, aki a közművelődés­­nek minden önző mellékcél nélkül buzgó híve, minden alkalommal azt hangoztatják, hogy igenis kell ipariskola. Oly buzgón korteskednek az eszme mellett, hogy már-már sarokba szorították az ellenpártot. De ez sem hagyja magát. Jó szerencsére a sors oly vezért adott neki, aki győzi elokvenciá­­val, érvekkel és pénzmaggal. Az öreg Bergner harminc éve lakik L. városában, de még nem felejtette el, hogy Bajorország az ő hazája és Germania a szülője. Még meg tudna barátkozni azzal, hogy ipariskola alakuljon szomszédságá­ban,­­ de soha sem azzal a gondolattal, hogy magyarul tanítsanak ott. Micsoda ? magyar ipar?! Ki hallott már erről ? Läc­erlich! Majd megmutatja ő annak a miniszternek, mire képes egy, legszentebb érzelmeiben hábor­gatott serfőzőivadék! Csak bízzák ő rá, ha kell, elmegy ő Budapestre deputációban, hogy fölvilágosítsa a minisztert L. város igazi érde­keiről. Szaván fogták. A konventikulum, mely a „Hét kecskében“ ülésezett, a tizedik pohár sör­nél elhatározta, hogy másnap hattagú deputációt ott „rossz vért szült" az ő visszatérte. Anglia ugyan el volt ragadtatva az ifjú fejedelem hősi bátorságától, de ezzel aztán eleget is vélt tenni föladatának s várta, hogy az angol nagy meg­elégedésért való hála fejében most már a bolgár fejedelem össze fogja törni a muszkát — neki, a­nélkül, hogy ő neki is össze kellene töretnie akár egy skót katonának az egészséges csontjait. Egyszóval Bulgária egyhangúlag, a legki­sebb ellentmondás nélkül volt kiszolgáltatva az orosz cár kénye-kegyének. A szövetségesek ki is mondták, hogy ő felőlük tehet vele, a mit akar; a többi pedig hallgatott s itt aztán igazán áll a szabály, hogy „qui tacet, consentire videtur." Tény, hogy a kényre-kegyre kiszolgáltatás ellen semerről a legkisebb pisszenő hang sem emel­kedett. No ha így van, gondolhatta magában a fejedelem, akkor hát csak csináljátok a dolgoto­kat magatok a muszkával. És ott hagyta Bul­gáriát. És ime egyszerre milyen változás! Törökország, mely eddigelé úgy meg volt lapulva, mint a nyúl, egyszerre csak észre kezdi venni, hogy nini, biz ez az ö­rörb­e megy s körjegyzéket intéz a nagyhatalmakhoz, kifejezve reményét, hogy nem fogják beleegyezésüket adni Bulgáriának valamely idegen hatalom általi meg­szállásához. Anglia dühbe jön, mintha őt árulta volna el valaki s szemrehányó hangon veti föl Sán­dornak, miért nem várt még egy kis ideig? A diplomácia útjai lassúak, de bizonyosra vehette volna, hogy nem maradt volna „kizárólag csak a saját segélyforrásaira utalva.“ Az angol kor­mánypárti lapok „erélyesebb cselekvésre“ sár­meneszt a fővárosba, mely a miniszternél tiszte­leg és előadja neki L. polgárságának hő kíván­ságát. — Nur resolut auftreten! — biztatták egymást az összeesküvők. Bergner lesz a deputáció feje; ezt egy­hangúlag határozták el. Az öreg spieszburger annyire elérzékenyült a közbizalom e nyilatko­zata miatt, hogy saját zsebére vállalta el az összes utazási költségeket. De kikötötte egy­szersmind, hogy a másodtanítót adják mellé ad­jutánsul. Mert ez először is már járt Budapes­ten, másodszor pedig nagy poéta, aki olyan be­szédeket komponál, hogy még a minisztert is megrnkatja. A dolgot titokban tartották, nehogy az el­lenpárt megtudja és őket megelőzze. Szokás el­lenére jókor hagyták ott a „Hét kecskét“, azon­nal megtettek minden utazási előkészületet és másnap hajnali négy órakor már a vasúti kasz­­szánál voltak, a­hol Bergner hét harmadik osz­tályú jegyet váltott a fővárosig. Hogy nevettek maguk közt a meglepetésen, melyet az ellenpárt­­nak készítenek! Pedig ez már akkor mindent tudott. Áruló akadt a deputáció közt s ez a tudás nem volt más, mint Bergner legmeghittebb embere, a se­gédtanító. A szerelem vitte e turpisságra. Már egy hét előtt titokban jegyet váltott az aljegyző húgával és nem volt sürgősebb dolga, mint le­endő sógorát éjjel fölvenni álmából s elmondani neki mindent, a mi ellene készül. — Mit tegyünk ? — sopánkodott a meg­rémült férfiú, — ily későn nem hívhatom egybe a híveket. Holnap pedig már későn lesz! Pesti Hírlap Budapest, 1886. Vili, évf. 252. (2769.) szám. Szombat, szeptember II. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 7 » — » Negyedévre .3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utcai. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendő­k. POLITIKAI NAPILAP. #fg) Szerkesztési iroda: Budapest, nádor-utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedi­* John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 Inst­rue du Faubourg Montmartre. A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Harc az iskola ellen. (Igaz történet.) Aki megunta életét és a legrövidebb uton akar szabadulni a végrehajtó, a hitelezők, az anyósok sat. incselkedéseitől, az menjen el K. megyének L. városába. Nem mintha újra föl­éledt volna ott a hatvanas évek betyárromanti­kája, melyben az eszményi fölfogás oly szépen egyesült a gyakorlatival, hanem mert hónapok óta elkeseredett harc folyik ott. A hadakozó fe­lek L. város bölcs magisztrátusa és a közokta­tási minisztérium. Okot pedig a háborúra az szolgáltatott, hogy Trefort ipariskolát akar L.-ben fölállítani, melyet a polgárság és a magisztrátus sehogy sem akarnak elfogadni. Nem mintha elvből ellenségei volnának a kulturális haladásnak, oh nem! Nem volna pél­dául semmi ellenvetésük, ha Trefort úr új sör­főzdét rendezne be számukra, mert ennek gya­korlati célja is volna ! De egy ipariskola, édes istenem, mire való az ilyen ? ! Emberemlékezet óta ipariskola nélkül szőnek, varrnak, cserzenek, és készítenek kék posztót L. városában. Apáról fiúra szállt a tudomány és mindenki meg volt elégedve vívmányaival. A legnagyobb bökkenő pedig az, hogy a közoktatásügyi miniszter a város költségén akarja az iskolát fölállítani. Ak­kor úgy is oly nagy már az adó, hogy aki azelőtt tizenkét po­hár sört fogyasztott el vacsora után, ma már Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next