Pesti Hírlap, 1886. november (8. évfolyam, 303-331. szám)

1886-11-08 / 309. szám

Egyes szám helyben 4 kr. gj |P 1 1 |Hf 1 K 1 MIP* “AAaS Budapest, 1886.____________________________________Vili, évf. 309. (2826.) SZám.________________________________Hétfő, november 8. emv. i iil . Szerkesztési iroda: mk J*' 1 i Budapest, nádor-utca 7. sz., I. emelet, Félévre . / 7 » — « H fijÉ ■■ m ■ - ■ r» Bra­v pa —— hová a lap szellemi részét Negyedévre £‰.■ 3 » 50 » EH Pl n Hl Wpm H JÜ illető minden közlemény Egy hóra. ... 1 » 20 » WmmS Uj 81[«H pj |1 IbriJí HH Jól intézendő. Vidéken^ 5 Kr. gg H K ll £1 M II II 11 11 n Ü MM H Kéziratok vissza nem adatnak. Százalék nem adatik. H ■ H ■ HHB „.777­ . -------- Hirdetések _ , Kiadóhivatal: ^ a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest,K­ador-utcav.sz.»földszint, ts^t TnPTT/- A T TVT A T'lTT a n Francziaország részére pedig hová az előfizetései &T a lajy- NIJ I , I I I l\ A I N A T I I , A I •/ JoHN F‘ JoNES & ClE- Páris* szétküldésére vonatkozó jelszó­ ; A X XXXVIA XixxX XXJXXX ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások info*fcih%____ N----^ Montmartre. A delegációk feladata. Bismarck herceg sohasem tudott megbarát­kozni a parlamentarizmussal, mely szerint a ka­binet tagjai egymásért felelősök s a külügyi mi­niszternek is le kell mondania, ha a miniszter­­elnöknek nincs állandó többsége. Ez az ok, amely miatt nem lehet soha számítani Angolor­szág külpolitikájára, mert a toryminiszter más­kép fogja azt fel mint a whig; az pedig nem történik meg többé napjainkban, hogy valame­lyik angol párt hosszú esztendők során marad­jon többségben és hatalomban, mint az régi időkben ismételve megtörtént. Ehez járul még az is, hogy legtöbb parlamentáris országban több párt létezik kettőnél s ezeknek különböző cso­portozásából kerül ki a többség, mely esetről­­esetre változhatik,­­ mint például a francia köztársaságban. Midőn tehát Németország törvényhozó tes­tületét szervezték, a miniszterek felelősségét nem hozták be az alkotmányba. Németországban a miniszter csak a császárnak felelős, nem pedig az országgyűlésnek ; törvényt nem lehet ugyan hozni anélkül, hogy azt a képviselők megszavaznák, de el is vethetik a miniszter törvényjavaslatát, rosszalhatják politikáját s ő azért mégis megma­rad bársonyszékén. A németeknek tehát van parlamentjük, de nincs parlamentarizmusuk. Bis­marck haragszik ugyan, ha a dohány- vagy a szesz-monopóliumról beadott törvényjavaslatai megbuknak, de ez nem változtat állásán. Né­metországnak lehet tehát állandó külpolitikája, holott Angolországban és a francia köztársaság­ban a külpolitika hagyományai időről-időre rend­szerint megszakadnak. Ausztria-Magyarországnak dualizmusa azért tetszett meg Bismarcknak, mivel ez a külügymi­nisztert függetlenné teszi, úgy a budapesti, mint a bécsi parlament többségétől. Sőt a többi mi­niszterek esetleg hibás belpolitikájától is. Ő csak a delegációk előtt jelenik meg, melyek minden évben kevés hétig tartják üléseiket. A gyakori interpelláció nem zavarja meg köreit, legrosz­­szabb esetben pedig az egyik delegáció voksával ellensúlyozhatja a másikat. A közös miniszterek tényleg csak a fejedelemnek felelősek, nem a törvényhozásoknak. Ilyen állapot elég kényelmes, de a jelen esetben a külügyminiszter állása mégis meglehe­tősen nehéz. A hadügyminiszter nagyobb köve­telésekkel lép fel költségvetésében, mely már a száz milliomot nyolccal haladja meg, holott mind a magyar, mind a cislajbhán budget defi­citet mutat fel, új adóemelés pedig a gazdasági válság idejében alig kivihető. Hogy tehát a hadügyminiszter nagyobb kö­veteléseinek megszavazása indokoltnak látszas­sák, szükséges a háború valószínűségét hangoz­tatni s a delegációk elnökei, úgy Smolka mint Tisza Lajos meg is tették e tekintetben a ma­gukét; riadót fújtak, mintha­­csakugyan készül­nénk Oroszország ellen Bolgárország segítségére. Csakhogy az orosz nem gondol sem avval, a mit Smolka és Tisza Lajos most mondanak, sem avval, a mit Tisza Kálmán nálnoky gróf inspi­rációjából szept. 30-ikán az országgyűlés előtt oly férfiasan állított. Külügyminiszterünkre nézve a delegáció nem is jöhetett össze alkalmatlanabb időben mint épen most, midőn a bolgár kérdés min­dennap nagyobb zavarba jő, napról-napra vál­tozik s nem létezik semmi bevégzett tény, mely­ben a politika meg szokott nyugodni. Oroszor­szág eljárása e mellett olyan, mint a civilizált világban példátlan, de ezt sem megakadályozni, sem jóváhagyni nem merjük. A delegációnak nincs ugyan semmi szán­déka gróf Kálnokynak alkalmatlanságot okozni, de kötelességét még sem mulaszthatja el, hogy felvilágosítást kérjen eddigi politikájáról. Sem Magyarország, sem Ausztria nem kívánja a há­borút, de az orosz erőszakoskodásoknak minden­napi növekedése mellett meg is kívánja tudni, mennyiben számíthat a Német Birodalom szövet­ségére, mely a­mint látszik Oroszország barát­ságával még akkor sem akar szakítani, mikor ez keleti érdekeinket ignorálja s Ausztria-Ma­­gyarország érdekkörét nem veszi tekintetbe. Ezek azon kérdések, melyek a magyar de­legációban biztosan fel fognak vettetni s melyekre nézve úgy felelni nehéz, hogy azt a legközelebbi távirat Bolgárországból meg ne hazudtolja. Oroszországnak bolgár politikáját tudvale­vőleg nem annyira a külügyminiszter igazgatja, mint inkább maga a cár; ő ezt személyes ügy­nek tekinti. Ez tehát szeszélytől és szenvedélytől függ, mely mások tanácsát alig veszi tekintetbe. Midőn Tisza Kálmán állította, hogy Bolgárország megszállása meg nem engedhető, sem az, hogy Bolgárország más államnak satrapiájává válhas­­sék, csak azt állította, a­mi a berlini nemzet­közi szerződés határozataival megegyez, de arról mélyen hallgatott, mi történjék akkor, ha Orosz­ország nem érzi magát a berlini szerződés által lekötöttnek s ha ennek dacára mégis megszállja Bolgárországot és úgy bánik el vele, mintha az orosz tartomány volna. A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. A gépek királya. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Sok mindenféle pénzhamisítókról hallottam már. Olyan becsületes ember is volt köztük, mint Bugyi András uram, a­ki csak ezüst tal­lérokat csinált pakfonból, de azokra illendően rávésette : „Andreas Bugyi Rex Hungáriáé.“ Azt hitte ő kelme, hogy így egyáltalán nem követ el semmi csalást. Aztán hallottam olyan úri bandáról is, a­melyik a bankóhamisító prését úgy helyezte el az ajtózárban, hogy ha látogatójuk jött és meg­nyomta a kilincset, mindig egy tízforintos ban­kót nyomott ki. Ezeknek is tiszta volt a lelkiis­­meretük, mert még az a két kutató rendőr is, a­ki egy napon belépett hozzájuk, húsz forintot csinált nekik. Hát tehetnek ők arról? Mi az ör­dögnek mászkálnak itt­­ náluk ? Hanem a legmulatságosabb eset mégis a csöngőtés Kálmán Gergely nevű zugtanitő esete, a­ki szinte azt csinálta, a­mit az állam, a­mint az pár nap előtt elég részletesen volt a lapok­ban leírva. Egyre gyártotta tanyai bérleti házában a bankót. Csodálatos, hogy tizenhárom ezer forin­tot találtak nála. Még­pedig azért csodálatos, mert úgy találták meg e nagy összeget, hogy Kálmán Gergely uram nem tudott egyik hitele­zőjének 160 forintot kifizetni, minélfogva lefog­lalták az ingóságait s azok között egy gépet is. Az ügyvédi írnok és a végrehajtó közönséges „képnyomtató masinának“ tartották (mert Kál­mán Gergely szent képeket is szokott nyomni) s egyszerűen bejegyezték a foglalási jegyzőkönyvbe „egy gép értéke ennyi és ennyi.“ Nem is gyanították, hogy a „gépek kirá­lyával" van dolguk. Időközben azonban a foglaltató fél rajta­kapta a rendőrökkel Kálmánt, mikor az épen egy garabolyt elásott a földbe, s kitűnt, hogy a garabolyban tizenhárom ezer forint hamis bankó van és mindenféle bankócsinálási lemezek. Kálmán fia, leánya és felesége rávetették magukat a rendőrökre, kétségbeesetten védték a garabolyt, de a rendőrök maradtak győztesek s vitték haza Szegedre nagy triumphussal a ga­rabolyt. Kálmán Gergely uramat azonban elfelejtet­ték elfogni. Mert a rendőrök mindég elfelejte­nek valamit. Ez eddig mind meg volt írva a lapokban,­­ de most jön már a folytatása, mint tel­jesen új. Kálmán tehát szabadon maradt, és ott bujdokolt valahol a szegedi tanyákon vagyis ta­lán bujdokol a mai napig is. De az igazságszolgáltatás se pihen. Hogy is pihenhetne az. A foglalás idejétől elmúlván a perrendtar­­tásilag megszabott időpont, kitüzetett Kálmán Gergely ingóságaira az árverés. És minthogy a kitűzött nap is megvirradt, meg is tartották az árverést. Licitánsok, zsidók, keresztények messze vidékről eljövének s a ki­nek mire kedve volt, olcsó áron megvette, így adatott el a többi közt a gép is. A gépek királya, a melyikkel a bankót csinálta Kál­mán Gergely. A rendőrségnek szüksége lévén a korpus deliktire, kezdi keresni, hol van, merre van, mert a lemezek egy része az öt forintos ban­kókról kezükbe jutott, de hát a százforintos bankóké ? A gépet elő kell keresni. A rendőrség kimegy és azt a jelentést te­szi, hogy a gépnek vége . . . bottal üthetni a nyomát. — De hát hova lett? — El van adva. — Ki adta el? — Maga az állam. — Teremtő istenem mi lesz ebből ? Ki vette meg a gépet? —­ Hisz ez az, amit voltaképen nem le­het tudni. A végrehajtónak és a licitáltató ügyvédi írnoknak úgy rémlik, hogy egy holdmezővásár­­helyi paraszté lett a gép a kikiáltási áron. A rendőrség meg van rökönyödve és nyakra-főre keresi azóta a holdmezővásárhelyi parasztot, aki jogszerűen lett tulajdonosa egy bankócsináló présnek. (Ej éj hát nem tudta maga Szeged városa megtartani, annak lenne rá a legnagyobb szüksége.) A holdmezővásárhelyi parasztot természe­tesen nem bírták eddig feltalálni, úgy hogy az egész nyugodtan nyomatja most a százas bank­nótákat, az államtól megvett szerszámokkal. De az is meglehet, hogy a bujdosó Kálmán Gergely küldte a licitánst, s megvette a gépet a Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.

Next