Pesti Hírlap, 1886. november (8. évfolyam, 303-331. szám)
1886-11-08 / 309. szám
Egyes szám helyben 4 kr. gj |P 1 1 |Hf 1 K 1 MIP* “AAaS Budapest, 1886.____________________________________Vili, évf. 309. (2826.) SZám.________________________________Hétfő, november 8. emv. i iil . Szerkesztési iroda: mk J*' 1 i Budapest, nádor-utca 7. sz., I. emelet, Félévre . / 7 » — « H fijÉ ■■ m ■ - ■ r» Brav pa —— hová a lap szellemi részét Negyedévre £‰.■ 3 » 50 » EH Pl n Hl Wpm H JÜ illető minden közlemény Egy hóra. ... 1 » 20 » WmmS Uj 81[«H pj |1 IbriJí HH Jól intézendő. Vidéken^ 5 Kr. gg H K ll £1 M II II 11 11 n Ü MM H Kéziratok vissza nem adatnak. Százalék nem adatik. H ■ H ■ HHB „.777 . -------- Hirdetések _ , Kiadóhivatal: ^ a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest,Kador-utcav.sz.»földszint, ts^t TnPTT/- A T TVT A T'lTT a n Francziaország részére pedig hová az előfizetései &T a lajy- NIJ I , I I I l\ A I N A T I I , A I •/ JoHN F‘ JoNES & ClE- Páris* szétküldésére vonatkozó jelszó ; A X XXXVIA XixxX XXJXXX ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások info*fcih%____ N----^ Montmartre. A delegációk feladata. Bismarck herceg sohasem tudott megbarátkozni a parlamentarizmussal, mely szerint a kabinet tagjai egymásért felelősök s a külügyi miniszternek is le kell mondania, ha a miniszterelnöknek nincs állandó többsége. Ez az ok, amely miatt nem lehet soha számítani Angolország külpolitikájára, mert a toryminiszter máskép fogja azt fel mint a whig; az pedig nem történik meg többé napjainkban, hogy valamelyik angol párt hosszú esztendők során maradjon többségben és hatalomban, mint az régi időkben ismételve megtörtént. Ehez járul még az is, hogy legtöbb parlamentáris országban több párt létezik kettőnél s ezeknek különböző csoportozásából kerül ki a többség, mely esetrőlesetre változhatik, mint például a francia köztársaságban. Midőn tehát Németország törvényhozó testületét szervezték, a miniszterek felelősségét nem hozták be az alkotmányba. Németországban a miniszter csak a császárnak felelős, nem pedig az országgyűlésnek ; törvényt nem lehet ugyan hozni anélkül, hogy azt a képviselők megszavaznák, de el is vethetik a miniszter törvényjavaslatát, rosszalhatják politikáját s ő azért mégis megmarad bársonyszékén. A németeknek tehát van parlamentjük, de nincs parlamentarizmusuk. Bismarck haragszik ugyan, ha a dohány- vagy a szesz-monopóliumról beadott törvényjavaslatai megbuknak, de ez nem változtat állásán. Németországnak lehet tehát állandó külpolitikája, holott Angolországban és a francia köztársaságban a külpolitika hagyományai időről-időre rendszerint megszakadnak. Ausztria-Magyarországnak dualizmusa azért tetszett meg Bismarcknak, mivel ez a külügyminisztert függetlenné teszi, úgy a budapesti, mint a bécsi parlament többségétől. Sőt a többi miniszterek esetleg hibás belpolitikájától is. Ő csak a delegációk előtt jelenik meg, melyek minden évben kevés hétig tartják üléseiket. A gyakori interpelláció nem zavarja meg köreit, legroszszabb esetben pedig az egyik delegáció voksával ellensúlyozhatja a másikat. A közös miniszterek tényleg csak a fejedelemnek felelősek, nem a törvényhozásoknak. Ilyen állapot elég kényelmes, de a jelen esetben a külügyminiszter állása mégis meglehetősen nehéz. A hadügyminiszter nagyobb követelésekkel lép fel költségvetésében, mely már a száz milliomot nyolccal haladja meg, holott mind a magyar, mind a cislajbhán budget deficitet mutat fel, új adóemelés pedig a gazdasági válság idejében alig kivihető. Hogy tehát a hadügyminiszter nagyobb követeléseinek megszavazása indokoltnak látszassák, szükséges a háború valószínűségét hangoztatni s a delegációk elnökei, úgy Smolka mint Tisza Lajos meg is tették e tekintetben a magukét; riadót fújtak, minthacsakugyan készülnénk Oroszország ellen Bolgárország segítségére. Csakhogy az orosz nem gondol sem avval, a mit Smolka és Tisza Lajos most mondanak, sem avval, a mit Tisza Kálmán nálnoky gróf inspirációjából szept. 30-ikán az országgyűlés előtt oly férfiasan állított. Külügyminiszterünkre nézve a delegáció nem is jöhetett össze alkalmatlanabb időben mint épen most, midőn a bolgár kérdés mindennap nagyobb zavarba jő, napról-napra változik s nem létezik semmi bevégzett tény, melyben a politika meg szokott nyugodni. Oroszország eljárása e mellett olyan, mint a civilizált világban példátlan, de ezt sem megakadályozni, sem jóváhagyni nem merjük. A delegációnak nincs ugyan semmi szándéka gróf Kálnokynak alkalmatlanságot okozni, de kötelességét még sem mulaszthatja el, hogy felvilágosítást kérjen eddigi politikájáról. Sem Magyarország, sem Ausztria nem kívánja a háborút, de az orosz erőszakoskodásoknak mindennapi növekedése mellett meg is kívánja tudni, mennyiben számíthat a Német Birodalom szövetségére, mely amint látszik Oroszország barátságával még akkor sem akar szakítani, mikor ez keleti érdekeinket ignorálja s Ausztria-Magyarország érdekkörét nem veszi tekintetbe. Ezek azon kérdések, melyek a magyar delegációban biztosan fel fognak vettetni s melyekre nézve úgy felelni nehéz, hogy azt a legközelebbi távirat Bolgárországból meg ne hazudtolja. Oroszországnak bolgár politikáját tudvalevőleg nem annyira a külügyminiszter igazgatja, mint inkább maga a cár; ő ezt személyes ügynek tekinti. Ez tehát szeszélytől és szenvedélytől függ, mely mások tanácsát alig veszi tekintetbe. Midőn Tisza Kálmán állította, hogy Bolgárország megszállása meg nem engedhető, sem az, hogy Bolgárország más államnak satrapiájává válhassék, csak azt állította, ami a berlini nemzetközi szerződés határozataival megegyez, de arról mélyen hallgatott, mi történjék akkor, ha Oroszország nem érzi magát a berlini szerződés által lekötöttnek s ha ennek dacára mégis megszállja Bolgárországot és úgy bánik el vele, mintha az orosz tartomány volna. A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. A gépek királya. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Sok mindenféle pénzhamisítókról hallottam már. Olyan becsületes ember is volt köztük, mint Bugyi András uram, aki csak ezüst tallérokat csinált pakfonból, de azokra illendően rávésette : „Andreas Bugyi Rex Hungáriáé.“ Azt hitte ő kelme, hogy így egyáltalán nem követ el semmi csalást. Aztán hallottam olyan úri bandáról is, amelyik a bankóhamisító prését úgy helyezte el az ajtózárban, hogy ha látogatójuk jött és megnyomta a kilincset, mindig egy tízforintos bankót nyomott ki. Ezeknek is tiszta volt a lelkiismeretük, mert még az a két kutató rendőr is, aki egy napon belépett hozzájuk, húsz forintot csinált nekik. Hát tehetnek ők arról? Mi az ördögnek mászkálnak itt náluk ? Hanem a legmulatságosabb eset mégis a csöngőtés Kálmán Gergely nevű zugtanitő esete, aki szinte azt csinálta, amit az állam, amint az pár nap előtt elég részletesen volt a lapokban leírva. Egyre gyártotta tanyai bérleti házában a bankót. Csodálatos, hogy tizenhárom ezer forintot találtak nála. Mégpedig azért csodálatos, mert úgy találták meg e nagy összeget, hogy Kálmán Gergely uram nem tudott egyik hitelezőjének 160 forintot kifizetni, minélfogva lefoglalták az ingóságait s azok között egy gépet is. Az ügyvédi írnok és a végrehajtó közönséges „képnyomtató masinának“ tartották (mert Kálmán Gergely szent képeket is szokott nyomni) s egyszerűen bejegyezték a foglalási jegyzőkönyvbe „egy gép értéke ennyi és ennyi.“ Nem is gyanították, hogy a „gépek királyával" van dolguk. Időközben azonban a foglaltató fél rajtakapta a rendőrökkel Kálmánt, mikor az épen egy garabolyt elásott a földbe, s kitűnt, hogy a garabolyban tizenhárom ezer forint hamis bankó van és mindenféle bankócsinálási lemezek. Kálmán fia, leánya és felesége rávetették magukat a rendőrökre, kétségbeesetten védték a garabolyt, de a rendőrök maradtak győztesek s vitték haza Szegedre nagy triumphussal a garabolyt. Kálmán Gergely uramat azonban elfelejtették elfogni. Mert a rendőrök mindég elfelejtenek valamit. Ez eddig mind meg volt írva a lapokban, de most jön már a folytatása, mint teljesen új. Kálmán tehát szabadon maradt, és ott bujdokolt valahol a szegedi tanyákon vagyis talán bujdokol a mai napig is. De az igazságszolgáltatás se pihen. Hogy is pihenhetne az. A foglalás idejétől elmúlván a perrendtartásilag megszabott időpont, kitüzetett Kálmán Gergely ingóságaira az árverés. És minthogy a kitűzött nap is megvirradt, meg is tartották az árverést. Licitánsok, zsidók, keresztények messze vidékről eljövének s a kinek mire kedve volt, olcsó áron megvette, így adatott el a többi közt a gép is. A gépek királya, a melyikkel a bankót csinálta Kálmán Gergely. A rendőrségnek szüksége lévén a korpus deliktire, kezdi keresni, hol van, merre van, mert a lemezek egy része az öt forintos bankókról kezükbe jutott, de hát a százforintos bankóké ? A gépet elő kell keresni. A rendőrség kimegy és azt a jelentést teszi, hogy a gépnek vége . . . bottal üthetni a nyomát. — De hát hova lett? — El van adva. — Ki adta el? — Maga az állam. — Teremtő istenem mi lesz ebből ? Ki vette meg a gépet? — Hisz ez az, amit voltaképen nem lehet tudni. A végrehajtónak és a licitáltató ügyvédi írnoknak úgy rémlik, hogy egy holdmezővásárhelyi paraszté lett a gép a kikiáltási áron. A rendőrség meg van rökönyödve és nyakra-főre keresi azóta a holdmezővásárhelyi parasztot, aki jogszerűen lett tulajdonosa egy bankócsináló présnek. (Ej éj hát nem tudta maga Szeged városa megtartani, annak lenne rá a legnagyobb szüksége.) A holdmezővásárhelyi parasztot természetesen nem bírták eddig feltalálni, úgy hogy az egész nyugodtan nyomatja most a százas banknótákat, az államtól megvett szerszámokkal. De az is meglehet, hogy a bujdosó Kálmán Gergely küldte a licitánst, s megvette a gépet a Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.