Pesti Hírlap, 1886. december (8. évfolyam, 332-361. szám)

1886-12-01 / 332. szám

Ki­ emigrált bosnyákok segítségével kellett volna a Boszna és Narenta partjaira átültetni még az elmúlt évben. Az okkupáció politikájának csakugyan lát­ható sikerei vannak s ha a magunk, különösen pedig pénzügyeink szempontjából kétségünk volna is még a fölött, a pánszláv világ siralmai eléggé megnyugtathatják kételyeinket. S rossz magyar politika lenne az, mely az eredményeket, ha drágák voltak is azok, megtagadná és magától elutasítaná. S ha már részesednünk kell félig-meddig kénytelenségből hozott áldozataink gyümölcsei­ben, kell, hogy abban minél nagyobb mér­tékben részesüljünk. Az okkupári tartományok igazgatása, mióta K­á­ll­a­y Béni miniszter vezeti s mióta a derék Nikolics Fedor b. áll annak élén, csakugyan jó, mondhatni mintaszerű. Bár paradoxnak lát­szik, de Magyaország a maga vármegyéivel együtt boldognak érezhetné magát egy ily rendezett és pontos igazgatás birtokában. Nagy szakértelem, pontosság, becsületesség és szigorú felelő­sség az, a­mit a „két magyar“ pár év alatt e tartomá­nyokban meghonosított. Furcsa, de teljesen be­avatott emberektől hallottuk, hogy a bosnyák igazságszolgáltatás is jobb és népsze­rűbb, mint a mienk. A tartományok közgazda­­sági haladásáról pedig a saját szemünkkel győ­ződtünk meg nem rég. A mohamedán elem, az igaz, hogy passzív ellentállást tanúsít odalenn az új rend ellen, de az is igaz, hogy bízik a hatóságokban s köny­­nyen tűri a keresztény uralkodást. Másrészt két­ségtelen, hogy a jobbágy-földbérlők, az u. n.­émetek egy része lassan a saját erejéből szabad földbirtokossá válik. Az egyenlő jog és egyenlő előny élvezetében a tartomány közállapotai alatt lassankint európai alapok képződnek s ha az adórendszer, a telekkönyv és a birtok-fölszaba­­dítás kérdéseit is sikerül Kállaynak megoldani, a bosnyák adminisztráció megalkotásának nagy műve már pár év alatt tökéletes lesz. Mélyen sajnáljuk azonban, hogy N­i­k­o­­lics Fedor báró polgári adlátus épen most válik meg állásától. A báró igazán népszerű, sőt köz­szeretetben álló ember volt odalenn. Minálunk pedig nemcsak mint honfitársunk, de mint ki­váló képességekkel és szilárd jellemmel biró kor­­má­nyférfiú is közbecsülésben állott. Őt már csak­nem elválaszthatlannak képzelték Kállaytól s e „duum­virátus“ különösen Magyarországon sok jó hajlandóságot szerzett a két tartomány szá­mára. Hinni kell, hogy a közös pénzügyminisz­tériumban módot fognak találni Nikolics báró megtartására s el fogják hárítani a reá nézve nyomasztó akadályokat. Arra a helyre, a­hol ő ül, alkalmas emberek nincsenek annyian, mint például­­ egy miniszteri bársonyszékre. Végül pedig nekünk magyaroknak kiváló érdekünk van benne, hogy a bosnyák hivatalok­ban és üzleti világban a nemzet minél számo­sabb tagja által legyünk képviselve. Ifjúságunk egyik részének sem fog megártani, ha a délszláv nyelvet elsajátítja. Oroszország diplomáciai vereségei maguk után fogják hozni e két tartomány fokozatos annexióját. A balkánbeli népek függetlenségének és önállásának védelme úgy látszik megkívánja, hogy ezen „ék“ szilárd és kétségbevonhatlan le­gyen. Bosznia- Hercegovináról magas politikai körökben is, már mint tényleg annektált tarto­mányokról beszélnek s a külpolitika sodra hozza magával, hogy ezen állapot jogilag is szente­sítést nyerjen. Igaz, hogy még ezután is ki kell vívni a harcot azon kérdés fölött, hogy a két tartomány mint közös birtok, tehát mint közös ügy vetessék-e föl a monarchia államjogi viszonyai­nak keretébe ? De akármiképen fog ezen kérdés eldőlni, a magyar politikának és nemzeti tevé­kenységnek már eleve is nagyobb mérvben kell a két tartomány felé fordulnia. Balkánbeli politikai missziónk halvány és ködszerű lesz, ha nem tudunk annak kulturális és gazdasági törekvéseinkkel alakot és testet adni. A magyar delegáció határozatait királyi szentesítés alá terjesztés céljából ma délután vitte el, mint értesülünk, Kuli udvari tanácsos Gödöllőre. A szentesített határozatok a delegá­ciónak holnap tartandó zárülésében fognak ki­hirdettetni s ezzel a delegációk ülésszaka forma szerint is véget ér. A kiegyezés: T­isza Kálmán miniszterelnök gróf Taaffe miniszterelnökkel — ki ma reggel visszautazott Bécsbe — budapest tartózkodása alatt ismételten beható megbeszélést tartott a fenforgó ki­egyezési ügyekben. Ezen értekezletek csupán a quota-regnikoláris küldöttségek eljá­rási ügyében eredményeztek megegyezést s ennek értelmében a magyar quota-küldöttség december 4-én Budapesten, az osztrák quota-küldöttség ugyanaz­nap Bécsben fog megalakulni, e küldöttségek tulajdonké­pes tanácskozásai azonban csak januárban veszik kezdetüket.­­ A nyer­s­ p­etróleumvám kér­dése még mindig vitás; a magyar kormánynak erre vonatkozó legutóbbi javaslataira az osztrák kormány még eddig érdemlegesen nem is felelt. Az országgyűlés elé ez év folyamán már nem kerülnek lényegesebb tárgyak, sem érdemleges tanácskozások nem lesznek. A pénzügyi bizottság re­mélhetőleg még az idén elkészül a költségvetés tár­gyalásával. S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf pénzügyminiszter egyelőre nem tervez semmi pénzügyi műveletet, így írják ezt a P. Corr.-nak Budapestről. Széchenyi Pál gróf beszámolója. A föld­mivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter nov. 27-én beszámoló beszédet tartott Kaposvárott a Ko­rona fogadó termében. A megjelentek közt a társa­dalom minden rétege képviselve volt. A minisztert küldöttség hívta meg s a teremben dr. S­z­i­g­e­t­h­y János üdvözölte. A miniszter beszédéből kiemeljük a következőket:. Az ön minisztériumát érdeklő egyik fontosabb kérdés az osztrákokkal kötött 10 éves vámszer­ződés meghosszabbítása, esetleg felmondása, a­mi azért vált szükségessé, hogy az újban a nemzet érdekeit érintő, az eddiginél jobb egyezség köttessék, a pontozatok kedvezőbbek legyenek. Hogy a paktum eddig nem létesülhetett, annak oka a petróleum kérdése; méltányos, középutat találni ugyan nem volna nehéz, de a technika nagy haladása a fino­mítást tekintve, a nagy fejlődési processzus majd minden időközben más megoldási kulcsot ajánlanak s igy a szerződés létesítése eddig lehetetlen volt; mi azonban rövid idő alatt be fog következni és pedig azon eredménynyel, hogy a behozandó nyers petróleumra nagyobb vám vettetik ki. Másik fontos kérdés: Az állatoknak Ausztriába való bevitelére fontos intéz­kedést tett a miniszter az által, hogy a szabad for­galom biztosítására — mi eddig nem volt — új szerződést kívánt az osztrák kormánytól, s az meg is van kötve­ valakit, az oly könnyen sérthetők közül s ezzel talán a szent ügynek ártsak. Már közel két hete úgy hallom, hogy az egész tárgy iránt a Nádornál kérdés létetett. Tőle azonban a válasz még itt nincsen. Mi az oka ezen késedelemnek, azt tudni nem lehet, talán ott lenn a dolog mibenlétét megtudni nem volna lehetetlen, de lényegesen s oly móddal, mely a Nádornál kedvetlen ne legyen. Én itt fenn ké­rek, várok, sürgetek és esdeklem, míg a dolog jóra vagy rosszra el nem dől. Szabadulhatásom ideje tehát ezek szerint még most is bizonytalan, valamint szinte kétsé­ges a siker is, de kérem, igen kérem a tekin­tetes urat, várjon be engem Pesten, hiszen ezen állapot oly igen sokáig már nem tarthat. Miklóst szívesen és forrón ölelem. Bízom istenben, hogy engem itt a lelki erő el n£tn hagy, de a sorsnak azon csapása, ha késő,­épen semmi sikere nem lenne a­­­lyatl Cnásnak, keblem nyugalmát tán feldúlná. S­zom­oru kény­­telenség szülte ezen kötelességet, de édes ne­kem annak teljesítése, minden uj akadály, min­den uj nehézség uj erőt ötó keblembe, mert ki őt úgy ismeri mint éos úgy szereti mint én, an­nak ő érezte semmi­­ sem nehéz, semmi sem kedvetlen. Isten áldja a tekintetes urat, szóval Pesten majd többet. Szives barátja Deák Ferenc, s. k.“ Deáknak Ir­átja sorsában való ezen érzékeny szívvel osztozkodása’ az ókori nagy nemzetek fiainak s rokon lelkeinek ba­rátságát juttatja eszünkbe, mi­ket mintául á­lit az emberiség elé a történelem. S én méltó büszkeségü­g­­ tartom, hogy nemzetünk is mutathat fel ily nemes és nagy lelkeket, a minek örök bizonyítéka lesz mn e két levél, a kimondott szó, a kifejtett igazság talál még­is fogékony kebelre, s egykor talán felébred önja­vára mostani tompa részvétlenségéből a nemzet, tartja fel egyedül csekély, igen csekély erőnket. — Adja isten, hogy a lelkes kis Erdély több sikerrel, több szerencsével vívja ki sértett sza­badságát !! Kossuthnak Ország­gyűlési Tu­dósításait számodra tüstént megrendeltem. Oroszszai tartozásod iránt számot nem vethetek, mert ő Lipcsébe utazott, hol tollának, és pedig mint sokan állítják, bérbe adott tollának szüle­ményeit készül nyomtattatni. Meglássuk, mi lesz ezen új munkájának tárgya és tartalma. Én azonban hozzá nem sokat bízom, mert egy idő óta kormányt dicsérve sokat emlegeti a szüksé­ges mérséklést és juste milieu-t, mintha minket magyarokat, kik helyből sem tudunk, vagy leg­alább nem akarunk mozdulni, már­is attól kel­lene félteni, hogy igen messze megyünk, vagy szerfeletti sietéssel megerőltetjük magunkat. Isten áldjon édes Miklósom! adjon néked és Erdély hű fiainak erőt és egyetértést, sikert és törvényes szabadságot. Erdélyi barátunkat tiszteljed, Keményt, Szászt és Veér Farkast öleld helyettem, és szeressed hiv barátodat Deákot, s. k.“ Az Erdélybe és fiaiba helyezett remény az országgyűlés véletlen feloszlatásával egyszerre szét­­foszlott. A legfelsőbb parancs menykő­csapásként sújtott le a hazára, sorsa még sanyarúbb lett, mint az anyaországé, melyet oly meginditóan festett az iménti levél minden sora. A másik levélre okot az adott, hogy barátja elvesztvén fogsága szenvedései közt szemei látását, a megyék felszólaltak mellette a felség előtt, barátai közbenjárást vállaltak a nádornál, követ követ után ment Bécsbe érezte kérni, hogy teljes világtalanná léte — fogságából szabadulás útján — megakadá­­lyoztassék. Az orvosok azt mondották, hogy ha a fel­ség meg nem kegyelmez, Wesselényi rövid időn tel­jesen megvakul. Deákot is megillette gyászos sorsa. Ő is Bécsben kegyelemért folyamodott számára. Ott mulatása alatt kelt a Kelemenhez írt levél, mely Wesselényi szomorú helyzetét s Deáknak azon való mély fájdalmát és érette való aggodalmait megható­­lag rajzolja. A levél szó szerint ez: „Bécs, okt. 10-én 1839. Tekintetes ur! E pillanatban kaptam a tekintetes urnák levelét s annak tartalma iszo­nyú aggodalmamat még inkább neveli. Még most is kötve vagyok itt félelem és reménység között, s az isten tudja, meddig tart e gyötrő bizonyta­lanság. Hisz én is eleget hallok, de csak puszta hitt, bizonytalan habozásut s gyakran egymással ellenkezőt, biztatást nékem is eleget nyújtanak, kivált olyanok, kiknek a dologban elhatározó szavuk nincsen s kik csak társasági körökben felkapott egynéhány szóból jósolgatnak. Hiszen jósolni puszta szavakból oly igen szeretnek az emberek; de jóslásaik meg nem nyugtatják keb­lemnek hánykódásait, nékem való kell. Irtóztató helyzet az, melyben mi vagyunk, kiknek egész valónkkal összeolvadt szegény Mik­lósnak lelkes barátsága, é­s talán a borzasztó bizonyosság sem volna oly kegyetlen, mint ezen kétségbeeséssel határos aggódás. Ébren és alva csak őtet látom. Szemei világától megfosztva, keserű fájdalmas vonásokkal leng előttem képe­s gyakran, midőn fájdalom, féltő aggodalmam s a bizonytalanság keserűsége marcangolják keb­lemet, nyájas arcot kell vinnem a társas körök­ben, nehogy talán keserű tekintettel, vagy a fáj­dalomnak koszosan kifakadó szavával sértsek Jakab Elek. PESTI ii * LAP 1886. december 1.

Next