Pesti Hírlap, 1886. december (8. évfolyam, 332-361. szám)
1886-12-03 / 334. szám
Budapest, 1886? Vili, évf. 334. (2851.) szám. Péntek, december 3. Előfizetési árak: _____ _ Szerkesztési iroda: Kiadóhivatal • ^ ^ Hirdetések POLITIKAI NAPILAPKLÁS szétküldésére vonatkozó felszo- # 1 V JJA 1 llvm 11xLjr\.L «(-. ' ban, 31 bis, rue du Faubourg tamulások intézendők. Montmartre. IPOLYI ARNOLD. Pályafutása tetőpontján, elhalmozva nemzete őszinte szeretete által s gyászára minden magyarnak, egy igazán nagy ember zárta ma le szemeit mindörökre. Ipolyi Arnold a magyar tudós, Nagyvárad püspöke, meghalt. A kor, mely mindinkább hozzászokik az érdemek helyett a ragyogást, az igazság helyett a látszatot dicsőíteni s mely oly szívesen veti oda magát lépcső és piedesztál gyanánt a léha befolyás lábai elé; ez a kor meg fog hökkenni egy pillanatra a nagyváradi ravatal előtt. Egy oly ember holtteste nyugszik abban, aki, mig élt, nem vadászta a nagyok kegyét, nem törte magát kincs és hatalom után, nem alázkodott meg, hogy fölebb lépjen, de a becsülettel és szerényen teljesített kötelességek által szerezte meg azon jogot, hogy alakja a magyar nemzet pantheonjában helyet foglaljon. Ipolyiban nem „egy püspök" veszett el, hanem maga Ipolyi. Egy tiszta és nagy név, melyet a püspöki méltóság nem tehetett nagyobbá; egy név, mely megtisztelte volna a primási széket is, ha ott ragyog vala egykor. Egy befejezett élet egész történelme tanúskodik nagy lelke, hűséges hazaszeretete és fényes tehetségei mellett. Egy egész élet, melynek átfutott útján elég göröngy és tövis volt arra, hogy azt mindenki egy nagy ember életutjának ismerje föl. Egyszerű család gyermeke. Nevét nem y-al írják. Kezdetben e név nem is volt magyar. Életkor a Stummer családot azzal mentegetik, hogy hiszen e család mégis nemes volt s össze volt sógorosodva számos nemesi famíliával. Pedig e családnak és névnek nincs nagyobb dicsérete, mint az, hogy abból származott — Ipolyi Arnold. S nagy tény, hogy Ipolyi emelkedését nem családi összeköttetéseknek, de önmagának köszönhette. S mennyi szenvedéssel, tűréssel és mennyi becsülettel történt ez az emelkedés. Ipolyi már elismert jelese volt a nemzetnek, már megírta volt korszakos művét a magyar mythológiáról, mikor még ott sanyargott az esztergomi érsekség egy félreeső plébániáján : Zohoron. Scitovszky ott feledte s Bartakovics egri érsek volt az, aki utat tört e nagy lánggal égő tehetségnek. S talán hibája is volt ezen kiváló embernek ? Igen. Szerette a tudományt és szerette a hazát. Ez nem bűn, az igaz. De hiba lehetett bizonyos körökben akkor, mikor a nemzet az elnyomás láncait viselte s az emelkedés u. n. ildomhoz és tapintathoz volt kötve. Ipolyi pedig mindenekelőtt hazafi volt, az emelkedéshez szükséges ildom és tapintat nélkül. Őt akkor veszedelmes magyarnak tartották s veszedelmessége indokolva volt nagy tehetsége és tiszta jelleme által. Innen van, hogy Ipolyi nagy művei gyorsabban törtek utat maguknak a nemzet szivéhez, mint Ipolyi maga a főpapi székhez. A zobori lelkész azonban mégis emelkedett. De minden új stallum, a jobb plébánia, a kanonoki szék s később a szerény besztercebányai püspökség, egy-egy új állomás volt csak reá nézve, ahol tudománykörét, a magyar művészet történetét és múthoszunkat mind szélesebb körben és nagyobb eszközökkel művelhette. Nem kívánt fényt méltóságaiból; előkelő állását személye javára kihasználni nem törekedett, de dúsgazdag kamatokkal fizette vissza a nemzetnek azon szerény jövedelmeket, amelyeket az ország vagyonából neki juttattak. Valóban ő volt korunknak legnagyobb püspöke! Az utolsó évtizedek során ott lehetett találni e nemesen egyszerű főpapi alakot mindenütt, ahol a nemzet önbizalmát és műveltségét az ő meggyőződése szerint emelhette. Az akadémiában a magyar ifjúságot gyújtó szavakkal buzdítja a hadi pályára. A mű történelmi mozgalmaknál és kiállításoknál az elsők között áll. A képzőművészeti társaságban a nemzeti önérzet mélyebbé és tökéletesebbé tételén dolgozik. A művészetért vagyoni áldozatokat hoz s egy hatalmas elnöki beszédben kéri, nem szinte követeli a magyar művészektől, a magyar nemzeti irány művelését. A magyar géniusz kifejlesztése, a magyar szellem művelődési mithoszának helyreállítása, egy hatalmas kulturmozgalom szilárd nemzeti alapjainak lerakása. Íme ez volt az a hazafias cél, mely ezen nagy lélekben a tudomány szeretetével össze volt nőve. Sokat beszélünk önálló magyar nemzeti műveltségről s közben rohamosan sajátítjuk el a külföldi anyagot a külföldi formákkal együtt. Nyelvünk tiszta márványáról le-lekoptatnak egy-egy szép szögletet a torlódó idegen eszmék, gondolatok és kifejezések. Nagy szükségünk van olyanokra, akik e hatás ellen megvédjék a magyar géniuszt s művelődési sejtelmeinknek olyan nemzeti alakot tudjanak adni, mely versenybe szállhasson a külföld erőszakos, szinte ellenállhatlan befolyásával. Kétszeresen fáj, hogy Ipolyi Arnoldot a művelődésnek ezen „forradalmi“ korszakában vesztettük el. S ha körültekintünk, nem találunk olyant nagyjaink közt, aki a kezéből kihullott munkaeszközök felvételére valóban méltónak érezhesse magát. S meglehet, sőt félő, hogy a A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Ipolyi Arnold életéből. (Született 1823. okt. 20, meghalt 1886. dec. 2.) Még nincs egészen öt hónapja, hogy e nevet országszerte emlegették. Akkor történt az, mikor Nagyvárad nagy ünnepélyességgel fogadta új püspökét. Nem csupán a katholikus egyház ünnepelte e napot, hanem a magyar tudomány is, valamint mindenki, akinek szívében a hazafias érzés lángja ég. S ma ép oly általános a gyász, mint akkor az öröm volt. Az egyház siratja legjelesebb bajnokainak egyikét, a tudomány a fáradhatlan búvárt és a hazafi a talpig derék magyar embert, a ki a legválságosabb időkben s a sors kedvezése közt egyaránt csak hazájának kívánt élni és használni. Íme a nemzet halottjának tettdús életéből egy-két vonás. * Ipolyi Arnold (született Ipoly-Keszin, Hontmegyében, 1823. október 20-án) családja, Stummer neve után ítélve idegen származásúnak mutatkoznék ugyan , de kétségtelen, hogy őse, Stummer György, a füleki várnak Koháry István gróf kapitánysága alatt hadnagya, ki vitézségéért (pro servitiis militaribus) 1741. évi október 28-án Mária Teréziától nyert címeres nemeslevelet, már teljesen meggyökeresedett, tekintélyes, birtokos magyar ember volt, mint ezt a család levéltárában őrzött magyar iratok, nagyobb összegekről szóló kötelezvények tanúsítják. Emelte a Stummer család tekintélyét tagjainak a Bánhidy, Palásthy, Majthényi, Disznósi Horváthy, Péchy, Benedekfalvi Luby, Nádasi Tersztyánszky, Pongrácz, Szmrecsányi családokkal való rokonsága s összeházasodása. Családja e szerint, — ámbár Ipolyi püspök felőle szerényen, mint szegényes, középsorsu nemzetségről, azt is csak meghittebb körben szokott megemlékezni, — sajátlag a hontmegyei előkelő gentryhöz tartozott s e megyének — úgyszólván — mindannyi előkelő családjával atyafiságban és sógorságban állott És mig családjabeli ősei egymás után főbb megyei hivatalokat viselének, nagyanyja Nádasi Tersztyánszky Anna testvérei: Antal udvari tanácsos és országgyűlési követ, Imre vál. püspök és septemvir, Sándor előbb alispán, majd kir. táblabiró és septemvir volt. De Ipolyi keveset adva minderre mellőzőleg szokta említeni, hogy e rokonságában inkább a magyar nemes családok hivalkodó ambícióját és pöffeszkedését szemlélte, magas hazafias erényeket és lelkesedést nem látott bennök, amiért példájuk szellemét nem igen emelhette. Kivételt csak néhánynyal tett, igy Pongrácz Lajossal, cs. és kir. kamarással, Hontmegye alispánjával, kit már gyermek korában mint lelkes hazafit, a külföldi és magyar irodalommal buzgón foglalkozó férfiút bámult. Azonképen Tersztyánszky Bertalant emelte ki, kinél a harmincas évek elején először tanulta ismerni az Aurora-irodalmat, a Jelenkort és Széchényi első munkáit öcscsével Lajossal, ki családjának Terényi ágát Békés vármegyében folytatva, már ifjú korában e megye alispánja, országgyűlési képviselője, a forradalom alatt kormánybiztosa volt; majd Komárom vára védelmében ezredesi ranggal szolgált, végre mint az országgyűlési határozati párt egyik vezértagja és jelesebb szónoka tűnt ki. Minél kevesebbet emlegető azonban Ipolyi püspök őseit, lenézve az üres családi ambíciókat, annál nagyobb kegyelettel és tisztelettel emlegető ős pedig nemcsak enyelegve, de szinte dicsekedve, hogy ősei közt nemcsak hősök, hanem szentek is vannak. Megihletve szokta ilyenkor a vértanuk korszaka szólamával mondani: „Filii et haeredes sanctorum sumus, szentek ivadéka vagyunk;“ és meghittebb körben elővette ilyenkor anyai ősei, a Szmrecsányiak néhány méter hosszú, régi, ékes családfáját, melynek egyik levelén Dénes, a Lapis Refugii szepesi karthauzi zárda szerzetese, liptai Bogomér comes (1220) unokája van följegyezve, ki a csodatevő szentség hírében hunyt el. Ismertebb és élénkebb emlékben maradt még Ipolyi Gáspár esztergomi kanonok és szent-györgymezei prépost, ki testének sanyargatása miatt hasonlón jámborság hírében állott. Ipolyi püspök sokat fáradott, hogy ez utóbbinak élete adatait és családi származását tisztába hozza. De családi leveles ládájában csak néhány adatot talált Nevezetesen egy remek magyarságú levelet 1760-ból. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.