Pesti Hírlap, 1887. július (9. évfolyam, 179-209. szám)

1887-07-01 / 179. szám

« PESTI HÍRLAP ___1... 1887.janus 11 A fiumei szabad kikötő illetve vámkür­­zet megszüntetése iránt már hosszabb idő óta folynak tanácskozások. A megszüntetési módo­­zatok tervezetének kidolgozása annak idején egy al­bizottságra ruháztatott, mely munkálatával most már — a mint értesülünk — elkészült. Az albizottsági munkálat megvitatására Zichy Ágost gr. kormányzó enquete-ot hívott egybe, mely — mint lapunknak Fiuméból jelentik — ma kezdte meg tanácskozásait­ E tárgyalásokon, melyeken a kormányzó elnökül, a tengerészeti hatóság közegein kívül a pénzügyminisz­tériumot Turócy Adolf pénzügyi főtanácsos és fővámigazgató, a kereskedelmi minisztériumot pedig Batthyány Tivadar gr. miniszteri titkár és ten­gerészeti előadó képviselik.­­ A szabad kikötő meg­szüntetésének időpontját ezen bizottság nem fogja megállapítani; ez a kormány, illetve esetleg a tör­vényhozás feladatát képezi. A horvát pártok­ Zágrábból jelentik,­­hogy a Draskovics grófok egyesültek a Strossmayer párttal és megalakítják ezzel együtt a horvát „mérsé­kelt ellenzék“-et. Érdekes lesz tudni, hogy ez milyen programm alapján történik és hogy a Draskovics grófok mennyiben akasztják szegre eddig hangozta­tott elveiket. A Draskovics grófokat nagyon bántotta, hogy a N. Fr. Presse őket, a többi ellenzéki pártokkal kötött kartell miatt megtámadta. Az idézett lap mai számában kifejtik, hogy választási célokra lehet koa­líciókat kötni, Apponyi is szövetkezett a 48-akkal és a német konzervatív pártok kartellt kötöttek a szo­­ciál­demokratákkal Nyilatkozatukban felhozzák, hogy a horvát nemzeti párt egy kiváló tagja a Szarcsevics­­pártnak 30 mandátumot ajánlott fel az esetre, ha a kormánypárttal szövetkezik a centrumpárt ellen. Mennyiben igaz ez, nem feszegetjük. De az bizonyos, hogy Draskovicsék nem a választási időre, de a tartománygyűlési ülésszak egész tartamára szö­vetkeztek a Strossmayer párttal. És mégis azt állít­ják, hogy „a Szt. István korona szövetkezeti orszá­gai érdekeit oly módon akarják képviselni, mely megfelel azon férfiak felfogásának, a kik az 1868-iki közjogi szerződést megkötötték.“ Mikép tudták a Draskovics-grófok ezt a pro­­grammot a Strossmayer-pártéval összeegyeztetni, arra méltán kiváncsiak lehetünk. Külpolitikai hírek. —­június 30. Francia-orosz-török szövetségről beszélnek már az egyiptomi kérdésben beállott legújabb fordu­lat következtében. A „Vossische Ztg.“ szerint Oroszország és Franciaország megígérték a portának, hogy biztosít­ják a török birodalom területi épségét, hogy Orosz­ország elengedi a hátralékos hadisarcot, hogy Szer­tamait gyönyörűen modulált kíséret szimfónia­szerű kidolgozásban támogatja. Kia nem fogja Törökországot megtámadni, hogy a krétai kérdésben teendő mérsékelt engedményekkel Görögország is be fogja érni, és hogy Törökország­nak joga lesz a Nílus partjain török vezénylet alatt álló egyiptomi sereget tartani,­­ ha a porta meg­tagadja az egyiptomi egyezmény aláírását és ha az orosz hadihajókat mindenkor átbocsátja a Darda­nellákon. Örvendetes bizonysága ez annak, hogy igen fontos tényezőnek tartják a török birodalmat, amely pedig — bármit ígérjenek is neki az északi Danaok — világháború esetén okvetlenül Oroszország ellen­ségei mellé fog sorakozni. A mai pillanatnyi sikert az orosz-francia dip­lomácia csak a legerősebb presszió árán vívta ki. Hogy milyen volt a presszió, kitűnik a francia jegy­zékből, mely múlt szerdán adatott át a szultánnak és amely így hangzik: „A francia kormány végleg elhatározta, hogy nem fogadja el a helyzetet, mely az egyiptomi egyez­mény ratifikációja után létesülne. Ha az egyezmény aláíratnék, a francia kormány gondolni fog arra, hogy biztosítsa érdekeit, melyeket veszélyeztetne a földközi tengeren való egyensúly megzavarása. Másrészt, azaz ha cs. felséged nem írná alá a szerződést, a francia nagykövet fel van hatalmaz­va kormánya által császári felségedet formaszerűen és kategorice biztosítani arról, hogy a francia kormány biztosítja cs. felséged ol­talmazását az alá nem írásból ered­hető mindennemű következmények e­ll­e­n. Miután így nincs ok a habozásra, felséged örömöt és megelégedést fog szerezni a mozlim nép­nek, ha nem szentesíti az egyezményt, mely neki gondot és aggodalmat okoz, továbbá szentesíteni és szilárdítani fogja a török birodalom és Franciaország közt fennálló barátságot. Miután csak Franciaország önzetlen politikája volna képes biztosítani az otto­mán birodalmat Anglia túlkapásai és nagyravágyása ellen, felséged sokkal előnyösebbnek fogja találni az említett barátság fenntartását.“ Egy orosz követ monarchiánk ellen. Pé­tervári lapokban nem rég azt a hírt olvashattuk, hogy Oroszországnak egyik balkánfélszigeti diplo­máciai képviselője röpiratot íro­molyban ki fogja fej­teni, hogy Oroszországnak milyen politikát kellene követnie a Balkánfélszigeten. E röpirat, a ma érkezett német lapok szerint, már meg is jelent és úgy tartják,hogy azt Hitrovo írta, a bukaresti orosz követ, az újabb időben elő­fordult összes bulgáriai puccsok szervezője. A röpirat szerzője azt tanácsolja, hogy Orosz­ország a makrancos elemek ellen lépjen föl erélye­sen, de nem a Kaufbars modorában, hanem kész hadsereg élén, és határozott provo­­kálásával Ausztria-Magyarországnak, fogait, bámulattal beszélni Lecoquról és gúny­­mosolylyal említeni Berlioz és Wagner neveit. Ah! Nyomorúság! Ebben a komor, szürke ködben mégis van egy fénysugár ; találkozott egy fiatal nevelőnő­vel, aki szegény volt és egyedül állott, mint ő; mind a ketten ugyanabban az intézetben taní­tottak és a leckék közben találtak elég időt arra, hogy egymásnak megtessenek, hogy egy­mást megszeressék és ezt egymásnak megvallják. Férj és feleség lesz belőlük. Két éven át boldo­gok , egymásért élnek , a nő imádja férjét, cso­dálja lángelméjét, biztatja őt, ébren tartja benne a reményt; a férj egész odaadással csüng­dején s egész nap csak arra a pillanatra gon­dol, amikor ismét hazatérhet szerény lakására, a­hol megosztja idejét zongorája és az egyetlen lény közt, a­kit szeret. De a kis­baba születése óta megzavarta boldogságukat a betegség, mely Mártát az ágyhoz szegezte és teljesen kime­rítette. Különösen nyolc nap óta nagyon rosszul van. Az orvos félti életét. Szegény asszony ! Mit nem adna érte Laurédant, ha most mellette lehetne ! Az utolsó akkordokat játszsza. A táncosok helyükre vezetik táncosnőiket. Laurédant aggódva tekint végig ezeken a közönyös arcokon, les valamely mozdulatot, valamely kifejezést, bármi jelt, mely azt mutatná, hogy­ figyeltek keringő­­jére. A párok beszélgetnek, nevetgélnek, de senki sem látszik az ő zenéjével törődni. Végre a házikisasszony, egy tizenhatéves, üde arcú leányka, egészen kipirulva a tánctól odaszalad a zongorához. — Ah! Laurédant ur, mordja kedves 1 mely Oroszország legveszélyesebb ellensége a Balkán­­félszigeten. Mi készül Szerbiában ? Ez a kérdés kezdi a politikai köröket kevésbé aggasztani. Bécsből a P. Lloydnak azt jelentik, hogy a szerb király és Natália királyné közti nézetellentét ki van egyenlítve és a királyné jövő hét elején visz­­szajön Belgrádba. Beszéltek már arról is, hogy ka­tonai konvenció létesült monarchiánk és Szerbia közt, de ezt a hírt, a­mely már csak azért is ko­rai, mivel azt Milán maga nem írhatta alá — a Köln. Zrg egyik tudósítója alaptalannak nyilvánítja. Egy bécsi lap belgrádi tudósítója, a­ki Kisz­­ticscsel beszélt, elmondta, hogy R­izlics felhatalmazta a bíróságokat arra, hogy minden tisztviselő ellen, a­ki ellen panaszok érkeznek, vizsgálatot indítsanak. Biszlics tehát olcsó szerrel — nyugdíjazási kötelezettség nélkül — akar megszabadulni a hala­dópárti tisztviselőktől. De ezek így még veszélye­sebbek lesznek rá nézve, mert elkeseredett izgatást fognak ellene folytatni. Hogy milyen természetű lesz az izgatás, Risz­­tics magatartásától fog függni. Ma a szerb kormány­elnök azt hangoztatja, hogy fenn akarja tartani a barátságos viszonyt monarchiánkkal. Az ellenzék te­hát hangoztatni fogja ellene azokat a vádakat, me­lyeket eddig az „Asztavnoszt“-ban, és az „Odjek“­­ben olvastunk, így pl. a „Videlo“, Garasanin lapja már­is megtámadja Riszticset, amiért állítólag a szaloniki és bitoliai szerb konzulátusokat meg akarja szüntetni, így remélve megnyerni a bécsi kabinet jó­indulatát. Egy laptársunk zimonyi távirata szerint Risz­­tics egy magyar politikus előtt oda nyilatkozott, hogy mindig Andrássy gróffal tudott volna legjob­ban megegyezni s hogy Szerbia a berlini kongresz­szuson szerzett vívmányokért a legnagyobb hálává, Andrássy grófnak tartozik. Nem valószínűtlen, hogy amennyiben az euró­pai béke fentartása Riszticsnek lehetetlenné teszi a nagy akciók megkezdését, a szerb pártok szerepet fognak cserélni a külpolitika tekintetében: a liberá­lis párt lesz a magyarbarát és az ellenzéki padokra jutott haladó párt fogja Persiani úr pártfogását keresni. Belgrádban nem fog eldülni a Balkán-félsziget sorsa, de még csak Szerbiáé sem. Hatalmasabb té­nyezők mondják itt a döntő szót, nem a „szerb Cavour.“ A bolgár kormány szándékairól érkező hí­rek megegyeznek abban — amit már legutóbbi szá­munk táviratai jeleztek — hogy a nemzetgyűlés fe­jedelmet készül választani. A hatalmak szófiai ügyvivői, akik a történen­­dőkért a felelősséget nyilván el akarják magukról há­rítani, nem fogják magukat Tirnovóban képviseltetni és így Nacsevics külügyminiszter is Szófiában ma­rad. A többi miniszterek már elutaztak Tirnovóba. Hogy a szóban levő trónjelölt, K o­b­u­r­g Ferdinánd herceg, el fogja-e a választást fo­* * * A művész, a­kit elkábított a pihegő keb­lek, a meztelen vállak, a rizspor és a virágok illata, a­kinek szíve árnyékát még sötétebbé tette a ragyogó bál éles ellentéte, mesteri vir­tuozitással kezdte játszani az első ütemeket. És nemsokára gondolatai önkénytelenül eltévelyed­­nek, ezúttal a múltba, az ő keserű múltjába, az ő elhibázott pályájára. Első díjat nyert a zongorajátékban, első­­ díjat a zeneszerzésben. Egy forró augusztusi na­pon volt a jutalmak kiosztása a konzervató­riumban : Laurédant, ismét Laurédant, folyton Laurédant. Bravó-kiáltások, szerencsekivánatok, lelkesedés, ovációk! És azután ?-------------Az­után jött a küzdelem az élettel, csúnya, min­dennapi, durva, lealázó küzdelem. A kiadók megijednek szerzeményeinek me­részségétől ; hiába koptatja a hangversenyek igazgatóinak küszöbét; hiába várja a színigaz­gatók feleletét; mindenütt csak biztatás, néha durva visszautasítás ; pályatársak részéről intriga, a barátok részéről közöny, az elismert zene­szerzők részéről irigység, a hivatalos iskola ré­széről merev ellenzés. Hogy megélhessen, kénytelen lealázó mun­kát vállalni: potpourrikat írni „Mignon“ és „Hamlet“ operákból, könnyű átiratokat készíteni „Norma“ és „A portrés néma“ dalművekből, négyeseket csinálni „Don Juan“ és „Carmen“ dallamaiból, zongorára négy kézre átírni Judit chansonjait, a sárba tiporni tehetségét, meg­­szentségteleníteni a művészet oltárát, áruba bo­csátani képességeit és hogy el ne veszítse párt­durcássággal, mint egy elkényeztetett gyermek, milyen csúnya keringőt játszott az imént! — Nem lehet reá táncolni, erősíti ko­molyan egy fiatal ember, mialatt klakkjával legyezi magát. — Ne bántsák, mondja egy másik, ez valószínűleg a jövő zenéje. A kis csoport kacajra fakad. A szerző szomorúan, zavartan, sértődve kel föl székéről és néhány mentegetődző szót dadog. — Mit sem tesz, — feleli élénken a fia­tal leány, aki ösztönszerűleg érezni látszik, hogy ezek a szavak fájnak Lauredantnak. — Mit sem tesz, de legközelebb válaszszon valamit Lecoqu­­tól, vagy Audrantól; igen ? — Ah, az olyan szép! — sóhajtja egy sápadt arcú fiatal­ember a szilárd meggyőződés hangján. Lássa, az „Üdvöske“, az aztán igazi fran­cia zene, akármit mondjanak is azok az os­tobák . .. — Hány órakor kezdjem a füzértáncot? — szakítja félbe Lauredant, ki érzi, hogy el­hagyja a türelem. — Elég időnk van még! Alig van négy óra. Majd értesítem. És az ott levő fiatal emberek egyikét ka­ron ragadva, a kedves kis teremtés nagy ruha­suhogás közt elrepül, nyomában maga után vonzva a fekete frakkok sötét jellegét. — És én arra számítottam, hogy öt órán visszamehetek! — gondolja a zongorázó, vissza­ülve és polkába fogva. Milyen végetlen várako­zás az én szegény feleségemre nézve. A füzértánc hat óráig tartott. Midőn a művész üres agygyal, égő szem-

Next