Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1887-09-11 / 249. szám
Budapest, 1887. _____________________________ IX. évf. 249. (3127.) szám. Vasárnap, szeptember H. Előfizetési árak: _____ Szerkesztési iroda: évre . . . 14 frt _ kr. HIÄ ü H Maf8Stea- 1 161Mm' Félévre .... 7 » - » §|pl| «Hm RSSBSSB m || M ma m. m gm —- hova a lap szellemi részét Negyedévre . . 3 » 50 M Jw ESEBBfcJ til KW. 0« sga AjEä ipäm dleto minden közlemény Egy hóra. ... 1 » 20 » iMI fO® '$) mmM fi fcf P| intézendő. r i*x 11 niKLAr skä százalék nem adatik. fii £A1 n ü n M ® Si Mr M SS Hirdetések KiOidChlVOitsl • j» tijiflnliivfitfilhflTi vpfpmpfc fpl Budapest nádor utca 7. SZ„ földszint, HAT FT'TT/’ A ! T\T A HTT A H Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap hJI.IilixAl IN Aril,An iTEr*\ • / John F. Jones & Cie. Paris-Szétküldésére vonatkozó jelszó* vhJ-i XAlXli X'UT&.JL ■ V • Ailwv'n't!1^' ban, 31 bis, rue du Faubourg támlások intézendő. Montmartre. A királyt váró Erdély. A király útja Erdélyen végződik. Bárcsak beteljesülne most a bibliai mondás, hogy az utolsók lesznek elsőkké. Erdély, a ki annyi századokon át első volt, ha Magyarország alkotmányáért és szabadságáért kardot kellett rántani s a ki annyi évtizeden át utolsó volt, akit az állami jótéteményekben részesítettek, igazán megérdemelné, hogy végre valahára ő is az elsők közé v vetessék fel. Erdélyben a királyt az erdélyi főnemesség díszben fogja várni. S vájjon hány lesz azok közt, a ki tagja az uj főrendiháznak ? A cenzus kiszorította őket. Mert Erdély nem gazdag! Mindene meg van, a mi a gazdagsághoz kell. Hegyeinek gyomra tele van vassal, kőszénnel, aranynyal; bozontos erdőségeiben óriás kincs fekszik; a hegyek nedve ,illatos borban szűrődik le s versenyez a Rajnapart borával; gyógyvizei számosak s páratlanok; rónái dúsan termők ; van okos, szorgalmas népe, a ki nyáron földet művel, s télen a házi iparban remekel, és Erdély mégis szegény. Mert el van hagyatva ! És Erdély sóvárogva várja a királyt, mert szereti királyát s telve van szive igazi hűséggel. S ahová a király elmegy, oda gyakran leszáll az áldás. Nem fogja Erdély panaszokkal fogadni a királyt, pedig sok oka lehet a panaszra. De reméli, hogy a király kitalálja. S ha kitalálta, Erdély sorsa is jobbra fordul. Mert a király látni fogja, hogy nem elég a természettől adott erősség, mely Erdélyt az ország védbástyájává teszi Kelet felé, — hanem ennek az erősségnek őrségének is kell lenni, jól táplálva és jól felruházva! És a mi fő, nem szabad megengedni, hogy ebben az erősségben, a bástya falakon belül, árulás fészkelhesse be magát. Ez az első, amit ki kell irtani. S a magyar királynak egyetlen bölcs szava elég, hogy ezt kiirtsa és a hit szivekbe erőt, bizalmat és bátorságot öntsön. A királynak, aki bátor és hü katonáit gyűjti most össze Erdélyben, egy szava elég, hogy az erdélyi magyarság kárpótolva érezze magát sok évi elfeledtetésért. És hogy teljes mivoltában föltámadjon az eszme: Erdélyben a közlekedés eszközeit szaporítani! — Vasutakat építeni! Mert ami van, kevés. Nemcsak a kereskedelemre és iparra nézve kevés, hanem kevés a stratégiai érdekekre nézve is. Ezenkívül pedig, a katonai kincstár, ha csak egy jó szemet vetne Erdély posztó-iparára, nagyon sokat lendíthetne rajta. — úgy szintén az erődítési munkálatokból is, melyek Erdélyben csakugyan nagyon szükségesek, nemcsak Erdélynek, hanem az egész monarchiának érdekében, — szintén sok pénz maradna Erdély népei közt. — A delegációkban nem egyszer került már szóba Erdély katonai megerősítésének kérdése, s a hadügyminiszterek be is látták ennek szükségét, de idáig mégsem történt semmi. Mindezek, ha nem is mint panaszok, de mindenesetre mint óhajok és vágyak, méltán fölmerülnek, midőn a magyar király útban van Erdélyhez. Ott a gyönyörű vidékek mosolyogni fognak a királyra, és mosolyogni fog a szeretettől és a lelkesedéstől a nép is, de ezek a gyönyörűen mosolygó vidékek nem mindig látnak ott mosolygó népet, ha a király nincs ott. Pedig egy egész paradicsomot lehetne varázsolni Erdélyből, s fürdőhelyeit népes központokká lehetne tenni, ha közelebb hoznák a világhoz. Csakis az az elszigeteltség, melyben Erdély még ma is szenved, csak az okozza, hogy az államellenes aknamunkák oly szívósan folyhatnak ott, és hogy nem tud képződni Erdélyben oly társadalmi élet, mely az ellentéteket magába fölszívná, s ezáltal egyenlítené ki. Hisz Kolozsvár is, mióta megszűnt főváros lenni, hanyatlott. Mindezek oly dolgok, melyek eléggé indokolják, hogy az erdélyi politikusok már egy ízben „erdélyi kérdést“ emlegettek. — De Erdély türelmes. És a türelem rózsát terem. — Csak jöjjön is már egyszer az a tavasz, mely fagygyal nem jár! — Ezt kívánjuk valamenynyien éppen úgy, mint a királyt váró Erdély. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Ahol szótlanul beszélgetnek. (A színházból.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Aki hónapokon, éveken át rendesen színházba jár, az ő megszokott helyére, lassan minden gondolatát a körül forgatja. Környezetéhez hozzászokik, egészen olyan benső ragaszkodással, mintha az egy család lenne s ő is bele tartoznék. Ila valamelyik jó ismerőse egy ideig elmarad, hiányát érzi s valóságos kérdésözönnel támadja meg: hol volt, mert nem jött el, miféle uj szokás ez megint, hát már urambátyám vagy kisöcsém is itt hagy bennünket. — jó, jó, hanem ezentúl pontosan eljöjjön stb. S mind e kérdésekben bizonyos aprehenzió rezg. De nemcsak környezetét, idővel az egész színházat belevonja érdeklődése körébe. A maga oldalszárnyát egészen a nyolcadik padig teljesen kiismeri. Tudja, melyik mikor szokott a színházba jönni, kit tartóztat otthon nátha, hideglelés, családi esemény vagy egy pár szép szem. A középzöm publikumát is osztályozni tudja. A földszint hölgyközönségét, már a mennyire helyéről orientálhatja magát, rég kitanulmányozta s tudja, hogy felvonások közt hol szokott egy-egy érdekes barna arc, kék szalag, bodros szőke haj s csillogó fésűpontok közt fejgyűrű képződni. A páholysorokat, melyeknek majdnem minden részén csinos, többnyire szép s nem ritkán bájos női arcok láthatók, mitmikus aranyködben látja. Kör- vagy zártszékében hátradőlve édes merengéssel olvas ennek a ködnek titkos szövevényében. Egy mosoly, egy ellesett mozdulat is kész a legenda. A látcsövek járása régen állandó tanulmánya s ismeri annak minden titkát, pedig rejtélyesebb és fifikusabb beszéd ez a perzsa legyezőnyelvnél. Maga is belevegyül a néma társalgásba. Eleinte egyaránt látcsövezi az egész színházat. Később úgy találja, hogy bizonyos pontok delejesebb hatást gyakorolnak a látcső üvegére s ha kezébe veszi, az önkénytelen e pontokhoz tapad, mig a közök kiesnek a láthatárból. Egy ideig tehát négy-öt ideál ölelkezik testvériesen elötte s összerezzen, ha véletlenül feléje fordul valamelyik látcsöve; ő persze mind az ötöt hűségesen és pontos egyformasággal zaklatja a látcsővel. Majd egyenként halványulni kezdenek az arcok s amennyit vesztenek azok tündöklésből, bájból, annyit nyer közülök egy. Napról-napra új szépséget fedöz föl azon az egy arcon, amik nincsenek meg a tüblein. Egy profil-hajtás, mely az áll bájos görbületét előnyösebben tünteti ki, a fejnek szelíd lecsuklása, ami az arcnak valami eszményiséget ad, vagy az a kissé hanyag, kacér testtartás, a mint a karcsú alak hátra dől, ez meg épen pikáns szépségeket hint rá, ami elragadóvá teszi. Amint belép a színházba, első tekintete a kiválasztott zártszékre vagy páholyra esik. Ott van-e ? Alig csapta le a széket, már kezében a látcső. Egyszer aztán észreveszi, hogy egy gyors, lapozó tekintet őt is érte s ez vérbe borítja homlokát. Erre egy ideig hiába keresi a boldogító szemsugár melegét, tépelődni kezd, gyanúba veszi szomszédjait, morózussá, elégedetlenné válik. A színészek impertinensül játszanak, az igazgató egy hottentotta, kinek fogalma sincs a szereposztásról, a sajtó pedig klikkérdek szócsöve, melynek nincs elég bátorsága arra, hogy pozdorjává törje ezt a színházat intendánsostul. Nem érdemes ebbe a színházba járni. — Végre ismét meglepi a kedvest egy ártatlan kacsintáson, sőt örvendve tapasztalja, hogy az elég huzamos volt, s már csak akkor sütötték le odaát a csillagszemeket, mikor ő nagyon is feltűnően válaszolt rá. Persze, gyönyörűen játszottak mindjárt a színészek, a rendező csodálatos leleménynyel osztotta a szerepeket, a szomszéd urambátyám pedig kiállhatatlan murmutérrá vált az ő örökös intendáns-ellenes keserveivel, miket a napilapokból szitt magába. Ki tudja azt is a legnagyobb pontossággal, csalhatatlan észleletek alapján, mely napon melyik színházba jár az ideál. Ma a nemzetibe, holnap az operába, holnapután a népszínházba és sajnos — néha a német színházba is. És ő, ámbár nem veszi komolyan ezt a szótlan viszonyt, sőt határozottan kuriózumnak tartja, az estén mindig annál a színháznál találja magát (maga se tudja, hogy került oda), melybe a kicsike megy s bár erősen lázongnak hetumóger érzelmei, leszúrja az obulust a német theátrum oltárára is. Az idő elsuhan. Az ideál a szemközti páholyban egy napon egy vaskos férj társaságában jelenik meg. Ámde a lopózó tekintet nem marad el s most sokkal édesebb, mert tiltott gyümölcs. Azután az ideál mellett egy pár mosolygó, Murillo angyalaihoz hasonló gyermekfő is föltűnik. A kis mama megsimogatja a szép kicsik Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek. — szept. 10. Tisza Kálmán miniszterelnök tegnap kijelente a nagyváradi pályaudvaron, hogy akkor jön választói közé, mikor kivonják. Holnap délelőtt tehát a szabadelvű párt értekezletet tart s szept. 20-át fogja kijelölni a kormányelnök beszámoló- és programbeszédének napjául. A cseh izgatás a magyar termények ellen és az osztrák kormány. Az osztrák kormány — mint a Nemzet illetékes helyről értesül — már több nappal ezelőtt átiratot intézett a magyar kormányhoz, melyben tudatja, hogy a magyarországi termények ellen némely cseh körökben megindított agitációt a leghatározottabban rosszalja, s hogy a monarchia másik államának terményei megadóztatásában a vám- és kereskedelmi szövetség megsértését látná, miért is rendeletileg meghagyta a cseh és