Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1887-09-12 / 250. szám

Budapest, 1887. IX. évf. 250 '3128.) szám. Hétfő, szeptember 12. Előfizetési árak: Szerkesztési iroda: Egész évr^ . ^ U frt — kt. Hív Budapesten, I. emelet, Kiadóhivatal­­ a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest nádor-utca 7. sz. földszint, -rv/'vy Y’T'TTS' A T AT A TYTT A Ti Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap íílu­l i I |\ A 1 I­ A r I I i A P \ ’) John F. Jones & Cie. Páris-szétküldésére vonatkozó fe­szó. A W A AA AXAA AV.OJL XXjJTLI ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamulások intézendő. s'"-----""" Montmartre. A két császár találkozása. Hetek előtt irtuk meg, hogy a német csá­szári aggastyán, a­ki életének utolsó feladatául tűzte ki az európai béke fentartását, e hó 12-én Stettinbe utazik és Sinnemündében találkozni fog néhai nővére unokájával, az orosz cárral. Azóta csaknem egymást érték a megha­­zudtolások a félhivatalos lapokban, hol Berlinből, — hogy a császár egészsége nem enged ilyen utazást — hol Pétervárából, hogy ott semmit sem tudnak a cár ilyetén szándékáról; hol Brüsszelből, a hol az orosz külügyminisztérium­mal szoros összeköttetésben álló „Nord“ tüzete­sen kifejtette, hogy az ily találkozás sem nem szükséges, sem nem célszerű s hogy ezen csá­szári összejövetel nem egyéb hírlapi kacsánál. Most azonban mégis azt táviratozzák Ber­linből, hogy a császár hétfőn Stettinbe indul s bepakoltatta orosz egyenruháját is, a­mi csak­ugyan arra mutat, hogy unokaöcscsével, a cár­ral mégis találkozik. A félhivatalosok, melyek restellik, hogy állításaik alaptalanok voltak, most megelégszenek avval, hogy a találkozás minden jelentőségét eltagadják, ez szerintük nem egyéb családi látogatásnál. Mindezen nem lehet csodálkoznunk. Tud­juk, hogy a cárt mindenütt követi a nihilisták­tól való félelem, hogy sem császári palotáiban Oroszországban, sem sehol a külföldön nem érzi magát biztonságban. Katonaság őrzi a vas­út egész vonalát, valahányszor utazik és senki­­sem tudhatja előre, melyik lesz a császári vo­nat, és melyik kocsit fogyja el a cár. Titkos rendőrség környezi még a dán királyi kastély­ban is, midőn ipját látogatja s azért el kellett palástolni az utolsó percig az időpontot, mikor érkezik hajóján a swinemündi kikötőbe. A nagy autokrata, a­kit az oroszok a világ legha­talmasabb uralkodójának híresztelnek, sokkal in­kább fogoly, bárhova is utazzék, mint a pápa a vatikáni palotában. Ugyanazon időben, midőn a cár minden lépteit olyannyira őrzik, hogy még alattvalóival sem érintkezhetik biztonságban, a mi királyunk beutazza Magyarországot keresztül-kasul, egyik végétől a másikig. Óráról-órára tudjuk, hol tar­tózkodik s hol van jelen a hadgyakorlatoknál; egyszer Nyitrán, majd Csáktornyán s megint Tőke-Terebesen; azután Déván, végre Kolozs­várott. Titkos rendőrök sem veszik körül. Min­denütt fogadja a különböző küldöttségeket, érint­kezik mindenkivel, nemcsak a magyarokkal, ha­nem épen úgy tótokkal és horvátokkal, romá­nokkal és ruthénekkel és a különböző vallás­felekezetek elöljáróival, a katholikus püspöktől a zsidó rabbiig. Este pedig az erkélyről nézi a nép mulatságát, mely őt mindenütt éljenezi, bár­mi legyen az anyanyelve. Ő királyi szavával inti mindenütt a nemzet minden rétegét, hogy egyetértésben működjenek közre a haza javára. Lehetetlen, hogy ezen ellentét ne hasson még azon államférfiakra is, a­kik, mint a szelle­mes Sir Charles Dilke Angolországban, tudomá­nyosan bebizonyítják, hogy Ausztria-Magyaror­­szág a nemzetiségi viszályok következtében nem is érdemli meg a nagyhatalmi elnevezést, hogy Oroszországnak soha ellentállni képes nem volna s Törökország sorsára jutna, mihelyt a cár meg­támadná. Ausztria-Magyarország ellenségei még most is azt hiszik, hogy a feledés fátyola alatt, — melyet a kiegyezésnél a múltnak gyászos emlé­keire borítottak — még mindig nem aludt ki a nemzetiségi gyűlölködés parazsa. Ők csak a Starcsevicsek, a Tomku’jákok, a Politok és Szla­­vicik lármáját figyelik meg és nem hiszik, hogy ha csakugyan veszélyben forogna a monarchia, úgy az osztrák, mint a magyar nép utolsó csepp vérét kiontani minden pillanatban kész lesz. Gróf Széchenyi István, a­kit a mostani nemzedék nem ismer többé, már harminc évvel ezelőtt történelmünk legsötétebb korában látnoki tehetséggel jövendölte meg fejedelmünk akkor nem is remélt egykori népszerűségét. Midőn a Bach-kormány meg akarta vál­toztatni a magyar tudományos akadémia alap­szabályait és még ezen nemzeti intézetbe is, melynek megalapításához a kormány soha hozzá nem járult, be akarta vinni a germanizáló szel­lemet, akkor gróf Széchenyi István levelet irt a magyar tudós társaság igazgató tanácsához, melyben kijelenti, hogy a haza oltárára tett ál­dozatának kamatjait fizetni nem fogja, ha ta­pasztalni volna kénytelen, hogy adománya más vágásba terettetnék, mint az, mely a magyar akadémia eredeti céljával megegyez. S e tekin­tetben ő és örökösei csak az anyagi erőnek fognak engedni. Ezen nevezetes levélben, melyet az akkori időben ki nem nyomhattak, sőt az igazgató­­tanácsban sem olvashattak föl, de azért kéz­iratban mégis száz meg száz példányban az egész országban elterjedett, ezen nevezetes jóslat is foglaltatik: „Én azt szeretem hinni, fiatal fejedelmünk — ha látni és hallani akar, és egyedül saját vele­jének tanácsát követendi, és egyedül szive su­­gallása után indul — bizony mondom Magyar­­ország tekintetében még Korvin dicső korát ho­mályba állitandja.“ (Ezen levelet Kecskeméthy Aurél néhány évvel később gróf Széchenyi Ist­ván utolsó éveiről és haláláról irt tanulmányá­ban adta ki, mire gróf Károlyi István neki tüs­tént ötszáz forintot utalványozott.) Amit a nemzete felett kétségbe esett nagy gróf a döblingi szomorú házban alig mert re­mélni, azt most megvalósítva látjuk szemeink előtt. Ugyanazért nem is aggódunk jövőnk felett. Ami pedig a két császár találkozását il­leti, bármennyire tagadják is annak jelentékeny­­ségét, mégis meg vagyunk győződve, hogy a bolgár kérdésnek méltányos megoldása itt fogja venni kezdetét és ez lesz az európai béke fentartásának egyik új záloga. Pulszky Ferenc. Határozatba ment továbbá, hogy Tisza Kálmánt meg­érkezésekor a pályafőn Sál Ferenc polgármester üd­vözli; a pályatérről ünnepélyes bevonulás lesz a „Sas“ szállodához, hol a választó közönség nevében Némethy Károly pártelnök fogadja és üd­vözli. Ezután fogja a miniszterelnök beszédét tartani, mely után fényes bankett lesz. Dőry József dr. főispán és Sál Ferenc polgármester kir. tanácsos, ma délután Gesztre utaztak, hogy a miniszterelnököt a választmány határozatairól értesítsék. Belpolitikai hírek. — szept. 11. Tisza Kálmán Nagyváradon. A nagyváradi szabadelvű párt választmánya ma Némethy Károly pártelnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen elhatá­rozták, hogy a miniszterelnököt f. hó 21-ére kérik oda, beszámolója és programmbeszédje megtartására. Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tart Külpolitikai hírek. — szept. 11. A császártalálkozás folyvást találgatások tárgyát képezi és ma azt hiszik, hogy Vilmos csá­szár, a­ki holnap Stettinbe megy, ott találkozni fog az orosz cárral. Már jóformán a legközelebbi órákban biztosat fogunk tudni. Most csak azt említjük fel, hogy több felöl jelentett verzió szerint Bismarck herceg e ta­lálkozásra vonatkozólag a császárral nem volt egy nézésben. Magán­értesülések szerint a kancellár úgy nyilatkozo­t volna, hogy a helyzet tisztázása érdeké­ben az összejövetelt nem tartja kívánatosnak, a­míg a cár maga nem nyilvánítja azt, hogy össze akar jönni a német császárral, a tavaszszal lejárt hármas szövetség megújítása céljából. Az összejövetel nagy részben a császár egész­ségi állapotától függ és erre nézve azt jelentik, hogy Vilmos császár igen jól érzi magát. Ha az időjárás is kedvező lesz, a császár holnap, hétfőn, délután 132 órakor elindul Babelsbergből és h­a 6 órakor ér­kezik Stettinbe. A svájci köztársaság semlegességéről a na­pokban több ízben volt szó táviratainkban és neve­zetesen azt jelentették, hogy a Svájc a párisi kor­mánynyal tárgyalásokat folytatott a maga semleges­ségének biztosítása végett. A szövetségtanács alaptalannak nyilvánítja a hírt, hogy ilyen tárgyalások folytak volna, de nem lesz érdektelen fölemlíteni, hogy miről van szó. A kérdés még a bécsi kongresszusból datáló­dik, melynek 1815. március 29-iki ülésében kimon­datott, hogy, az esetben, ha a Svájccal szomszédos államok háborúba keverednek, a szardíniai király csapatai kiürítik Chablais és Fancigny (Északi Sza­­voja) vidékét, hogy a helvét köztársaság megvéd­­hesse a maga semlegességét. Mikor 1859-ben a kérdéses terület átengedte­tett Franciaországnak, az 1815-iki szerződés kérdé­ses pontját újból megerősítették és kimondták, hogy a netáni háború idejére a svájci csapatok megszáll­ják a kérdéses vidéket, de az azért Franciaország birtoka maradna. A tavaszszal, mikor általánosan a háború ki­törésétől tartottak, a svájci köztársaság ezt az ügyet rendezni akarta, de a párisi kormány kijelentette, hogy ezt fölöslegesnek látja, mert nem tart tőle, hogy most háború lesz. A bolgár kérdés iránt megindult tárgyalá­sokban most némi szünet állott be. Bismarck herceg visszautasította a porta azon felszólítását, hogy az Ermoth-féle misszió érdekében közvetítsen, a többi hatalmaknak pedig — amint azt a félhivatalos Frem­denblatt ma egész határozottan kiemeli, nem volt alkalmuk nyilatkozni az orosz javaslatról, „a­mely­ről nem volt tudomásuk.“ Az orosz tervet tehát egyelőre igen udvariasan eltemették. Oroszországnak új javaslattal kell majd elő­állnia, addigra pedig Koburg hercegnek módjában lesz állása megszilárdításán tovább működni. Egy félhivatalos távirat szerint már ki is fejezte abbeli óhaját, hogy a hatalmak képviselőivel félhivatalosan megkezdje az érintkezést. Magántáviratok szerint Szambulov miniszterelnök több konzulnál „nem-hi­vatalos“ látogatást tett

Next