Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1887-09-12 / 250. szám
Budapest, 1887. IX. évf. 250 '3128.) szám. Hétfő, szeptember 12. Előfizetési árak: Szerkesztési iroda: Egész évr^ . ^ U frt — kt. Hív Budapesten, I. emelet, Kiadóhivatal a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest nádor-utca 7. sz. földszint, -rv/'vy Y’T'TTS' A T AT A TYTT A Ti Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap íílul i I |\ A 1 I A r I I i A P \ ’) John F. Jones & Cie. Páris-szétküldésére vonatkozó feszó. A W A AA AXAA AV.OJL XXjJTLI ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamulások intézendő. s'"-----""" Montmartre. A két császár találkozása. Hetek előtt irtuk meg, hogy a német császári aggastyán, aki életének utolsó feladatául tűzte ki az európai béke fentartását, e hó 12-én Stettinbe utazik és Sinnemündében találkozni fog néhai nővére unokájával, az orosz cárral. Azóta csaknem egymást érték a meghazudtolások a félhivatalos lapokban, hol Berlinből, — hogy a császár egészsége nem enged ilyen utazást — hol Pétervárából, hogy ott semmit sem tudnak a cár ilyetén szándékáról; hol Brüsszelből, a hol az orosz külügyminisztériummal szoros összeköttetésben álló „Nord“ tüzetesen kifejtette, hogy az ily találkozás sem nem szükséges, sem nem célszerű s hogy ezen császári összejövetel nem egyéb hírlapi kacsánál. Most azonban mégis azt táviratozzák Berlinből, hogy a császár hétfőn Stettinbe indul s bepakoltatta orosz egyenruháját is, ami csakugyan arra mutat, hogy unokaöcscsével, a cárral mégis találkozik. A félhivatalosok, melyek restellik, hogy állításaik alaptalanok voltak, most megelégszenek avval, hogy a találkozás minden jelentőségét eltagadják, ez szerintük nem egyéb családi látogatásnál. Mindezen nem lehet csodálkoznunk. Tudjuk, hogy a cárt mindenütt követi a nihilistáktól való félelem, hogy sem császári palotáiban Oroszországban, sem sehol a külföldön nem érzi magát biztonságban. Katonaság őrzi a vasút egész vonalát, valahányszor utazik és senkisem tudhatja előre, melyik lesz a császári vonat, és melyik kocsit fogyja el a cár. Titkos rendőrség környezi még a dán királyi kastélyban is, midőn ipját látogatja s azért el kellett palástolni az utolsó percig az időpontot, mikor érkezik hajóján a swinemündi kikötőbe. A nagy autokrata, akit az oroszok a világ leghatalmasabb uralkodójának híresztelnek, sokkal inkább fogoly, bárhova is utazzék, mint a pápa a vatikáni palotában. Ugyanazon időben, midőn a cár minden lépteit olyannyira őrzik, hogy még alattvalóival sem érintkezhetik biztonságban, a mi királyunk beutazza Magyarországot keresztül-kasul, egyik végétől a másikig. Óráról-órára tudjuk, hol tartózkodik s hol van jelen a hadgyakorlatoknál; egyszer Nyitrán, majd Csáktornyán s megint Tőke-Terebesen; azután Déván, végre Kolozsvárott. Titkos rendőrök sem veszik körül. Mindenütt fogadja a különböző küldöttségeket, érintkezik mindenkivel, nemcsak a magyarokkal, hanem épen úgy tótokkal és horvátokkal, románokkal és ruthénekkel és a különböző vallásfelekezetek elöljáróival, a katholikus püspöktől a zsidó rabbiig. Este pedig az erkélyről nézi a nép mulatságát, mely őt mindenütt éljenezi, bármi legyen az anyanyelve. Ő királyi szavával inti mindenütt a nemzet minden rétegét, hogy egyetértésben működjenek közre a haza javára. Lehetetlen, hogy ezen ellentét ne hasson még azon államférfiakra is, akik, mint a szellemes Sir Charles Dilke Angolországban, tudományosan bebizonyítják, hogy Ausztria-Magyarország a nemzetiségi viszályok következtében nem is érdemli meg a nagyhatalmi elnevezést, hogy Oroszországnak soha ellentállni képes nem volna s Törökország sorsára jutna, mihelyt a cár megtámadná. Ausztria-Magyarország ellenségei még most is azt hiszik, hogy a feledés fátyola alatt, — melyet a kiegyezésnél a múltnak gyászos emlékeire borítottak — még mindig nem aludt ki a nemzetiségi gyűlölködés parazsa. Ők csak a Starcsevicsek, a Tomku’jákok, a Politok és Szlavicik lármáját figyelik meg és nem hiszik, hogy ha csakugyan veszélyben forogna a monarchia, úgy az osztrák, mint a magyar nép utolsó csepp vérét kiontani minden pillanatban kész lesz. Gróf Széchenyi István, akit a mostani nemzedék nem ismer többé, már harminc évvel ezelőtt történelmünk legsötétebb korában látnoki tehetséggel jövendölte meg fejedelmünk akkor nem is remélt egykori népszerűségét. Midőn a Bach-kormány meg akarta változtatni a magyar tudományos akadémia alapszabályait és még ezen nemzeti intézetbe is, melynek megalapításához a kormány soha hozzá nem járult, be akarta vinni a germanizáló szellemet, akkor gróf Széchenyi István levelet irt a magyar tudós társaság igazgató tanácsához, melyben kijelenti, hogy a haza oltárára tett áldozatának kamatjait fizetni nem fogja, ha tapasztalni volna kénytelen, hogy adománya más vágásba terettetnék, mint az, mely a magyar akadémia eredeti céljával megegyez. S e tekintetben ő és örökösei csak az anyagi erőnek fognak engedni. Ezen nevezetes levélben, melyet az akkori időben ki nem nyomhattak, sőt az igazgatótanácsban sem olvashattak föl, de azért kéziratban mégis száz meg száz példányban az egész országban elterjedett, ezen nevezetes jóslat is foglaltatik: „Én azt szeretem hinni, fiatal fejedelmünk — ha látni és hallani akar, és egyedül saját velejének tanácsát követendi, és egyedül szive sugallása után indul — bizony mondom Magyarország tekintetében még Korvin dicső korát homályba állitandja.“ (Ezen levelet Kecskeméthy Aurél néhány évvel később gróf Széchenyi István utolsó éveiről és haláláról irt tanulmányában adta ki, mire gróf Károlyi István neki tüstént ötszáz forintot utalványozott.) Amit a nemzete felett kétségbe esett nagy gróf a döblingi szomorú házban alig mert remélni, azt most megvalósítva látjuk szemeink előtt. Ugyanazért nem is aggódunk jövőnk felett. Ami pedig a két császár találkozását illeti, bármennyire tagadják is annak jelentékenységét, mégis meg vagyunk győződve, hogy a bolgár kérdésnek méltányos megoldása itt fogja venni kezdetét és ez lesz az európai béke fentartásának egyik új záloga. Pulszky Ferenc. Határozatba ment továbbá, hogy Tisza Kálmánt megérkezésekor a pályafőn Sál Ferenc polgármester üdvözli; a pályatérről ünnepélyes bevonulás lesz a „Sas“ szállodához, hol a választó közönség nevében Némethy Károly pártelnök fogadja és üdvözli. Ezután fogja a miniszterelnök beszédét tartani, mely után fényes bankett lesz. Dőry József dr. főispán és Sál Ferenc polgármester kir. tanácsos, ma délután Gesztre utaztak, hogy a miniszterelnököt a választmány határozatairól értesítsék. Belpolitikai hírek. — szept. 11. Tisza Kálmán Nagyváradon. A nagyváradi szabadelvű párt választmánya ma Némethy Károly pártelnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen elhatározták, hogy a miniszterelnököt f. hó 21-ére kérik oda, beszámolója és programmbeszédje megtartására. Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tart Külpolitikai hírek. — szept. 11. A császártalálkozás folyvást találgatások tárgyát képezi és ma azt hiszik, hogy Vilmos császár, aki holnap Stettinbe megy, ott találkozni fog az orosz cárral. Már jóformán a legközelebbi órákban biztosat fogunk tudni. Most csak azt említjük fel, hogy több felöl jelentett verzió szerint Bismarck herceg e találkozásra vonatkozólag a császárral nem volt egy nézésben. Magánértesülések szerint a kancellár úgy nyilatkozot volna, hogy a helyzet tisztázása érdekében az összejövetelt nem tartja kívánatosnak, amíg a cár maga nem nyilvánítja azt, hogy össze akar jönni a német császárral, a tavaszszal lejárt hármas szövetség megújítása céljából. Az összejövetel nagy részben a császár egészségi állapotától függ és erre nézve azt jelentik, hogy Vilmos császár igen jól érzi magát. Ha az időjárás is kedvező lesz, a császár holnap, hétfőn, délután 132 órakor elindul Babelsbergből és ha 6 órakor érkezik Stettinbe. A svájci köztársaság semlegességéről a napokban több ízben volt szó táviratainkban és nevezetesen azt jelentették, hogy a Svájc a párisi kormánynyal tárgyalásokat folytatott a maga semlegességének biztosítása végett. A szövetségtanács alaptalannak nyilvánítja a hírt, hogy ilyen tárgyalások folytak volna, de nem lesz érdektelen fölemlíteni, hogy miről van szó. A kérdés még a bécsi kongresszusból datálódik, melynek 1815. március 29-iki ülésében kimondatott, hogy, az esetben, ha a Svájccal szomszédos államok háborúba keverednek, a szardíniai király csapatai kiürítik Chablais és Fancigny (Északi Szavoja) vidékét, hogy a helvét köztársaság megvédhesse a maga semlegességét. Mikor 1859-ben a kérdéses terület átengedtetett Franciaországnak, az 1815-iki szerződés kérdéses pontját újból megerősítették és kimondták, hogy a netáni háború idejére a svájci csapatok megszállják a kérdéses vidéket, de az azért Franciaország birtoka maradna. A tavaszszal, mikor általánosan a háború kitörésétől tartottak, a svájci köztársaság ezt az ügyet rendezni akarta, de a párisi kormány kijelentette, hogy ezt fölöslegesnek látja, mert nem tart tőle, hogy most háború lesz. A bolgár kérdés iránt megindult tárgyalásokban most némi szünet állott be. Bismarck herceg visszautasította a porta azon felszólítását, hogy az Ermoth-féle misszió érdekében közvetítsen, a többi hatalmaknak pedig — amint azt a félhivatalos Fremdenblatt ma egész határozottan kiemeli, nem volt alkalmuk nyilatkozni az orosz javaslatról, „amelyről nem volt tudomásuk.“ Az orosz tervet tehát egyelőre igen udvariasan eltemették. Oroszországnak új javaslattal kell majd előállnia, addigra pedig Koburg hercegnek módjában lesz állása megszilárdításán tovább működni. Egy félhivatalos távirat szerint már ki is fejezte abbeli óhaját, hogy a hatalmak képviselőivel félhivatalosan megkezdje az érintkezést. Magántáviratok szerint Szambulov miniszterelnök több konzulnál „nem-hivatalos“ látogatást tett