Pesti Hírlap, 1887. december (9. évfolyam, 330-359. szám)

1887-12-01 / 330. szám

1887. december 1. PESTI HÍRLAP Az interpellációk előterjesztése előtt a ház a dohányjövedékről szóló törvényjavaslat általá­nos tárgyalását Hegedűs Sándor, H­e­n­f­y Ignác, Gulner Gyula és Tisza miniszterel­nök zárbeszédeinek meghallgatásával befejezte és a törvényjavaslatot a beadott ellenindítvá­­nyokkal szemben nagy többséggel elfogadta. A kormánypárt több tagja névszerinti szavazást kért a törvényjavaslatra nézve, de az ellenzék lázas türelmetlenséggel sürgette az interpellációk meghallgatását, mire az illetők a névszerinti szavazásra vonatkozó kérelmüket visszavonták. A részletes tárgyalás holnap veszi kez­detét. II. A képviselőház ülése nov. 30. Bejelentések: Péchy Tamás elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitele­sítése után jelenti, hogy Horváth Gyula képviselő a véderő­ bizottságban viselt tagságáról lemondott. Az elnökség felhatalmazást kér, hogy a legközelebbi idő­ben az új választás iránt intézkedjék. Szomjas József, a Vil­. bíráló bizottság el­nöke jelenti, hogy a bizottság tárgyalás alá vévén a Kende Mihály, Ungmegye ungvári kerületében meg­választott képviselő ellen beadott kérvényt, a kérvé­nyezők elutasításával Kende Mihályt véglegesen iga­zolt képviselőnek jelentette ki. Josipovich Géza jegyző : Jelenti, hogy az in­­dítványkönyvben újabb bejegyzés nem foglaltatik. Ellenben az interpellációs könyvben a következő újabb bejegyzések vannak: Nov. 30. Fenyvessy Ferenc: A magyar nemzeti színház és a magyar királyi opera intendán­sát illetőleg a belügyminiszterhez. Nov. 30. Polónyi Géza: A nemzeti múzeum és az Eszterházy-képtár műkincseivel történt visz­­szaélések tárgyában a vallás- és közoktatási minisz­terhez. Nov. 30. Eötvös Károly: A kaposvári vá­lasztás és gr. Széchenyi Pál képviselői mandátuma tárgyában az összminisztérium­hoz. Elnök: A képviselő urak az ülés végén fog­ják megtenni interpellációikat. A dohányjövedék,­ kább a javaslat részleteit illeti, a részletes tárgyalás alkalmával fog megfelelni. Ajánlja a javaslatot elfo­gadásra. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignác fentartja határozati javaslatát. Sem az előadó, sem Wekerle államtitkár nem tud­ták abban a meggyőződésben megingatni, hogy a függetlenségi párt javaslata a köznek, a hazának sokkal inkább hasznára volna, mint a többségé. Hosszasabban boncolja az államtitkár beszédét s azt vitatja, hogy Wekerle igen könnyen dobálódzik a számokkal. A miniszterelnökkel és az előadóval polemizálva kifejti, hogy az egyenes adóknak a köz­vetett adókkal szemben megvan legalább az az elő­nyük, hogy őszinték. Wekerléről azt álllja, hogy osztrák államtitkárnak szegődött, mikor azt mondta beszédében, hogy az ő (Helly) javaslata alapján csak tíz év múlva lehetne új javaslatot kidolgozni. Mert a szerződések tíz évre lekötik ugyan az ország dohány­kereskedését, de nem a föld produkcióját. Nem fogadja el a kormány javaslatát, hanem ismé­telten ajánlja a magáét. (Helyeslés a szélsőbalon.) Gulner Gyula hosszasan polemizál az állam­titkárral, a miniszterelnökkel és az előadóval, és az ellenindítványa ellen felhozottakkal szemben fen­­tartja állításait, újabban is elfogadásra ajánlja ellen­­indítványát. (Helyeslés bal felöl.) Tisza Kálmán miniszterelnök még egyszer ref­lektál a javaslat ellen a vita folyamán felhozot­takra. Különösen azokat a vádakat iparkodik meg­dönteni, melyek a javaslat kivihetetlen voltára vo­natkozólag hozattak fel. Belátja, hogy a javaslat a csempészetet csak korlátozni fogja, de megszüntetni nem ; csakhogy ezért még a javaslat nem mondható kivihetetlennek, mert ebből a szempontból a lopásra vonatkozólag hozott törvények is csak írott malaszt volnának, hisz ime a törvények megvannak s azért lopás mindennap történik. A törvényjavaslat bizto­sítja azt, hogy a­ki ma dohányt termel, ezentúl is folytathassa a termelést; biztosítja azt, hogy jobbá tétetvén a termelt anyag, egy­felől a dohányt fo­gyasztó közönség jobbat kapjon, mint ma, másfelől biztosan fentartathassék az osztrák piac és visszasze­reztethessék részben legalább a magyar dohánynak a piac, melyet hajdan birt. Minthogy pedig a be­adott két határozati javaslat még inkább veszélyez­tetné az államgazdasági, mint a fiskális érdekeket, míg ezeket a törvényjavaslat megóvja, szóló ennek elfogadását ajánlja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök a tanácskozást befejezettnek nyilvánít­ván, szavazásra bocsátja a kérdést. A ház nagy többséggel elfogadja a törvényjavaslatot a beadott ellenindítványokkal szemben a részletes vita alapjául. A részletes tárgyalás — tekintettel a bejelen­tett interpellációkra — a holnapi ülésre halaszta­­tott. Holnap fog tárgyaltatni az indemnity-törvény­­javaslat is. Következnek az interpellációk. Fenyvessy Fe­renc bejelentett interpellációjának előterjesztését szom­batra halasztotta. Ellenben Komlóssy Ferenc is je­lentett be interpellációt ugyanabban az ügyben, mint Polonyi: A múzeum és orsz. képtár ügye. Polonyi Géza: T. ház! (Halljuk!) Mélyen megdöbbentő hír foglalkoztatja napok óta nemcsak a főváros közönségét, de ma már, miután szavahi­hető hírlapokban is nyilvánosságra került a dolog, (Nagy zaj. Felkiáltások. Helyre!) bátran állíthatom, hogy foglalkoztatja e megdöbbentő hír az egész ori­gőt. A környék szegénysége vihogva, kurjongatva, egymást jó kedvvel taszigálva magyarázta a borzasztó eseményt. — Szép szenet ! nézett körül nevető nagy éles fogakkal a nyomorék — halljuk, olvassa Vencel, fonszóval, csak fonszóval, mit izén az isten? Van igazság? lesz igazság? Halljuk, hall­juk, vagy adja ide, olvassa a Máténé. Máténé jó olvasó, az iskolákat c­súfolja, úgy olvas, akár egy tanító. Sárga képű, a nehéz munkától beesett mellű és leeresztett csontos vállú, vastag, hasas napszámosáé állott az előtérbe,­ hogy tehát ve­gye az újságot, a legfrisebb hirt és elégítse ki az utcai műveltebb közönség lelki óhajtásait. — Mi hir onnan felül ? ..Méltóságos Vermesfalvi Adolf miniszteri főhivatalnok megrendítő katasztrófával . . .“ — Miféle fával ? — Odább, odább! Halljuk. Jól indul, csak Máténé hangosan. — kiabáltak többen élénk részvéttel, és nem adták volna sokért, hogy is­mét egy szép eset, és isten folyvást újabb meg újabb példákban beszél. . . .„vetett véget életének. Leugrott ma délelőtt 9 órakor a miniszteri palotából és szét­zúzott agyvelővel ...” — Ah, mennyi gonoszság csapódott szét azzal az agyvelővel . . .” Az emberek hátrafordultak, és keresték, ki az? kibeszél? Az egykori telegráf-hivatalnok gyors lép­tekkel kanyarodott be egy szűk utcán, hogy or­szág közvéleményét. Nem kevesebbről, mint arról van szó, t. képviselőház, hogy kulturális fejlődé­sünknek egyik legjelentékenyebb tényezője, a nem­zet közkincsét képező múzeum és Esterházy-képtár nem­csak rendetlenségeknek, de hozzáteszem, hűtlen vagyoni kezelésnek is lett állítólag áldozatává. (Nagy mozgás.)* T. képviselőház! Távol álljon tőlem, hogy akár egyéneket stigmatizálni, akár pedig meg nem történt dolgokat valóknak állítani és más alakban feltün­tetni óhajtanék, mint a­hogy azok megtörténtek. De azt hiszem, nem tévedés, ha a t. ház helyeslésére számíthatok azon felfogásomban, hogy ha a nemzeti közvagyonról van szó, akkor, midőn már egyéneket is nevez meg a szállingó hír, kik bűntényekkel vé­dőitalnak, egy ellenzéki képviselőnek kettős köteles­ségévé válik ezen kérdésben felvilágosítást kérni, akár való a dolog, akár valótlan. Mert, ha való, tudni kell Magyarország tör­vényhozó testületének, váljon a törvény által előírt eljárás kíméletlenül és kérlelhetlenül alkalmaztatik-e az illetők ellen, de másrészt, ha — a­mit nemcsak magam, hanem azon t. párt is, melyhez tartozni szerencsém van, őszintén óhajtunk — valótlanoknak bizonyulnak azon vádak, akkor a becsületükben mé­lyen megsértett egyének teljes elégtételt nyerjenek. (Általános élénk helyeslés.) Ezen felfogás vezérel engem, t. hát és azért kegyes engedelmükkel csak röviden reaszummálására szorítkozom annak, a­mit én tapasztaltam, olvastam, a­miről szó van. (Halljuk!) Állítatik, hogy a nemzeti múzeumban arany­érmek, misemondó ruhák és a­mi még ennél is több, az ő felsége a király által a nemzeti mú­zeumba ideiglenesen letett régiség­­tárgyak darabjai közül sok kicseréltetett, sőt részben nyomtalanul el is tűnt. Állíttatik továbbá, f. ház, és hozzáteszem, hogy a mennyire őszintén óhajtjuk, hogy ezen első dolog ne legyen való, úgy a másik dolog, melyről e hir szárnyal, sokkal nagyobb valószínűséggel bír, — állíttatik, hogy az úgynevezett Esterházy országos képtárban különösen a kiváló műbecscse­ bíró Rembrandt, Dürer és Rafael-féle kézrajzok kö­zül a legbecsesebb darabok hiányzanak. Elég legyen ennyit konstatálnom, hogy ezek oly rendetlenségben kezeltetnek, hogy minden katalógus, minden össze­írás nélkül egy oly egyénnek ellenőrzésére vannak bízva,­­ a mit szabad konstatálni, mert hisz ez a becsületet nem érinti — a­ki vagyonilag garanciát nem nyújt, de a mellett kizárólag egy inasnak gon­dozására vannak bízva. (Mozgás a baloldalon.) Már pedig a mióta tudjuk, hogy a napóleoni hadjáratok óta az ily műkincsek úgyszólván uratlanokká tétet­tek és a mióta divattá vált az egyes múzeumok ré­széről ezeknek ellopását nem tekinteni valami rop­pant nagy, közönséges bűnténynek és a­mióta tud­juk, hogy Münchenben megtartják a szabályszerű 10 évi elévülési időt és csak aztán mutatják az ily tárgyakat, azóta ezek, azt hiszem, nemcsak könnyen nálunk megközelíthetőkké tétetnek, hanem a­­ ver­senyintézetek hajszát indítanak arra, hogy az ily tárgyakat megszerezzék. Ha ily körülmények közt, t. képviselőház, az ily drága műkincseket tartalmazó gyűjteményt minden ellenőrzés, minden összeírás nélkül kezelik és ma pozitíve állíttatik, hogy ezen dolgokból a legdrágább darabok hiányzanak és be­cseréltettek , akkor, te hát, azt hiszem, jogosult, hogy Magyarország felelős miniszterét legalább rejtse magát az emberek elől, és zavartalanul átengedhesse szívét egy régóta sóvárgott gyö­nyörnek. — Ah — ah — rángatta nejét — hallod Mali mit . . . mit . . . Mint a nagy bánat, úgy a nagy öröm is csak tördeli és keresi a szavakat, mintha ez a tördelés és izgatott keresés tenné értékesebbé mind a kettőt. A szegény, egykori hivatalnok, beteg leá­nya láztól kigyúlt arcán nem látta többé a le­verő, elcsüggesztő jeleket, nem hallotta el­ elálló lélegzetét: ő csak egy rettentő jelenetet látott, mikor a kevély, szívtelen főnök a korlátvasba kapaszkodik ; kihajol; a kopasz feje lefelé lóg egy pillanatig; — és egy borzasztó zuhanást hallott, mikor az udvar kövezetén egy gönc­s koponya széthasadt — ah ah ! . .. Nagy és jóságos isten! mi különböző úti­kon, módokon tudod a szomorú embert megvi­gasztalni, és hogy csepegtetsz a húsz éves sebre is, melyet az idő, e hires orvos nem tudott be­gyógyítani, — balzsamot, édes, enyhítő, gyó­gyító balzsamot! Néhány nap múlva Vanda lezárta szép nagy szemeit, mint egy keserű számadást, melyivel ezentúl senkinek semmi baja többé. Sírás, nyögés, zokogó fuldoklás közt szag­gatták a szegény szülők — egymást vigasztalva­­ — e kérdést: mit szensz onnan lelkem?! — .Jó neki itt nálam! zsongott a­­ halottas szobában Isten üzenete. Következett a dohányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek mó­dosításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalá­sának folytatása. Hegedűs Sándor előadó polemizál Hellyvel és Gulnerrel, kiknek javaslatait el nem fogadhatja. Arra a vádra, hogy ez a javaslat bizonyos kémke­dési rendszert létesítene, megjegyzi még azt, hogy Franciaországban bevett szokás a följelentőnek dí­jat adni és fennáll ez a szokás immár több, mint hetven év óta, a­nélkül, hogy bárkinek eszébe ju­tott volna ezen változtatni, vagy ezt erkölcstelennel­ mondani. Az igazságot szolgálni nem erkölcstelen­ség. Foglalkozik azzal a körülménynyel is, melyet kivált Gulner hozott fel, hogy t. i. a termelők foly­tonos zaklatásoknak lesznek kitéve s bizonyos mér­tékig koncedálva ezt, mégis úgy véli, hogy az egyéni előnyökről le lehet és le kell mondani, mikor a haza érdekéről van szó. Több kifogásra, mely­en-Úgy sütött a szép őszi délutáni nap, ro­bogtak a szekerek föl s alá, siettek az emberek céljuk felé, és senki sem akart elveszteni egy percet is. A pék a sarkon épen most szedte ki a fris süteményeket, a kis fonottas kalácskákat, a piruló hátú pogácsákat, a kis mákosokat és diósokat; a hentes is uj készletet aggatott a fogasokra ; a korcsmáros friss sört csapolt; a verklis uj nótával ragadta el a sziveket —min­denki sietett rohamosan célja felé. Egyszerre a szögleteken, a dohánytőzsdék előtt, a­hol a kis lapokat árulják , csoportok kezdtek összeverődni. A napszámosok, hordárok elhagyták őrállomásaikat és nyitott szájjal, szemmel nézték, kérdezték : mi az, mit hoz az újság ? Egy nyomorék ember, de kinek kövér ar­cán ott tündöklött az élet szeretete — elkiál­­totta magát: — Mi az üzenet ? kit ölnek meg ? kit csuk­tak be? ki ment tönkre? ki szökött el szeren­csésen ? A durva vonásokkal mázolt címkép a lap homlokán mulatta a rettentő történetet. — Egy miniszteri főhivatalnok — emelt­e egy bérkocsis magasra egy „Budapestet.“ — Mit csinált? — Leugrott. — Honnan ? — A negyedik emeletről. — Miért ? — Ohó, azt eltagadják. Fájt a feje. ..Harsány köhögés reszkettette meg a leve- * 3

Next