Pesti Hírlap, 1887. december (9. évfolyam, 330-359. szám)

1887-12-15 / 344. szám

4 elnöklete alatt működő első lóavató bizottságba 1888-ra becslőkül Peringer Ferenc, Linden­bach János és Szelestey Géza bizottsági ta­gokat, állatorvosul Paulikovics Rezsőt, a H­a­­­­á­s­z Géza elnöklete alatt működő második ló­avató bizottságba pedig becslőkül Forgó István, Freiszleder Nándor és Illyés Lajos bizott­sági tagokat, állatorvosul pedig G­o­e­b o­s Coclestint nevezte ki.­­ A főv. tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint Budapesten e hó 13-án a következő heveny-ragályos betegségek fordultak elő: Hagymáz 1, himlő 2, álhimlő 1, bárányhimlő 4, vörheny 1, kanyaró 54, torokgyík 2, roncsoló torokláb 2, egyiptomi szembetegség 3, difteritisz 2. Kórházi beteglétszám: Szt.­Rókus-kórház 1709, Szt.­János­­kórház 223. — Általános napi halálozás: 49. I. ke­rületben 2, II. kér. 0, III. kér. 5, IV. kér. 1, V. kér. 1, VI. kér. 5, VII. kér. 8, VIli. kér. 7, IX kér. 3, X. kér. 2, kórházakban 15. Halálokok: agy- és idegba­jok 6, tüdőbajok 10, gyomorbajok 2, himlő 1, ka­nyaró 1, roncsoló torokláb 2, egyéb kórok 27. Színház, zene, képzőművészet . (Bécsi lapok műhi­áról a m. k. opera­ház előadásairól.) Verdi „Otello“-ja és Van Z­a­n­d­­ k. a. vendégszereplése több nagy bécsi lap műbirálóit indította fővárosunk meglátogatására. Nem mindegyik irt még lapjának az operaházunk­­ban nyert benyomásokról (a bécsi sajtó tudvalevő­leg nem siet a behatóbb zenebírálatokkal), de a­mit eddig olvastunk több bécsi közlönyben opera­házunkra vonatkozólag a körünkben időző mű­­bírálók tollaiból, az nagy elégtételül szolgálhat a m. k. operaház jelenlegi vezetésének. Mentől fuka­­rabb szokott lenni a bécsi sajtó dicséret dolgában, ha magyar műintézetekről van szó, annál súlyosab­ban esik latba azon meleg elismerés, melylyel nagy tekintélynek örvendő bécsi műbirálók imák opera­házunk előadásairól. A­nélkül, hogy bizonyos fogyat­kozásokat elhallgatnának elsőrendű művészeinkről, a zene- és énekkarokról, a külső kiállítás pompájá­ról és stílszerű ízléséről föltétlen dicsérettel nyilat­­koznak. Tegnap alkalmunk volt a „N. Fr. Presse“ műbizálójának véleményét közölni ,,O teli­o“ elő­adásáról. Ma pedig a „W. Allgemeine Zeitungéban találunk hosszú tárcacikket Van Zandt k. a. buda­pesti föllépéséről. Miután a tárcaíró kiemelte Van Zandt k. a. előnyeit és főleg eredeti felfogásáról, valamint játékáról nyilatkozott igen elismerőleg, át­tér az egész előadás jellemzésére, a­melyről azt mondja, hogy egy nagy operaszínházhoz méltó volt. A temperamentummal játszó zenekar, a gazdag és ízléses sceneria, az életteljes kar, a meglepően szép díszletek, mindez elsőrangú. A szólisták közül a cikkírónak N­e­y mellett, a­kit szeretne a bécsi opera számára megnyerni, leginkább B r­o u­­­i­k és Takács tetszettek. Brounikről azt mondja, hogy ez a régi bécsi ismerőse úgy beszél magyarul, mintha az alsó Tisza mentén született volna. Majd az operai viszonyokról szólva, a cikkíró eként nyi­latkozik : Budapesten most Keglevich gróf lemondása következtében az intendáns-krizis mellett operai krí­zis is van. Vadul teremnek a javaslatok és taná­csok. A hivatalos körök még nem foglaltak állást, de úgy látszik átalános a nézet, hogy igyekezni kell a színház költségeit a jövedelmekkel — és a mű­vészi eredménynyel is — egyensúlyba hozni. A fel­adat nem könnyű. A budapestiek úgy vannnak meg­győződve, hogy a legjobb épen elég jó nekik és Bécsben, valamint egyéb nagy városokban szerzett művészi tapasztalataiknál fogva olyan nagy igényűek, hogy a legjobbat találják jónak. Várjon az igények magaslatán álló opera budgetjében lehet, a majd jelentékeny megtakarításokat tenni, aziránt ideigle­nesen az urak a kormányhivatalokban, véglegesen pedig a zárszámadások fognak dönteni. A művészi eredményre fiatal tehetségek rendszeres iskoláztatá­sával, támogatásával és képzésével törekesznek; és ha igaz az, hogy a­mit egy nép akar, az mindig valósul, úgy a magyar nemzeti opera is, a­mint azt a budapesti hazafiak és műbarátok maguknak képzelik, ténynyé fog válni. * (A magyar kir. operaszínházban) hol­nap — csütörtökön — O­d­r­y rekedtsége miatt el­maradt „Othello“ előadása és helyette „Exceteror“ ballet kerül színre Limido Giovannina k. a. föl­léptével. * (Jászai Mari) jelenleg Schiller „S í w a r í Máriá“-jával foglalkozik, de ő is —­ mint id. Lendvayné annak idején, — nem szereti ezt a sze­repet és szívesen átengedi más művésznőnek, hogy cserében Erzsébetet kapja meg. Máriát ez esetben valószínűleg P. Márkus Emilia játszaná. * (Haydn „Évszakok“) című oratóriumát a zenekedvelők egylete számos magánlevélben és Hay­­nald Lajos bibornok-érsek s egyleti elnök részéről is kifejezett óhajtás folytán karácsony előtt ismételni fogja. A véletlen hozza magával, hogy ez lesz Bel­­lovich Imre igazgató hat évi működése alatt a 25-dik hangverseny, a­melyet az egylet újjászerve­zése óta vezényel. Az egylet a hangverseny tiszta jövedelmét a hírlapírók nyugdíj-intézetének ajánlotta. * (A budapesti zenekedvelők) tegnapi hang­versenyéről szóló tudósításunk — mint halljuk — némi félreértésre adott okot a filharmóniai társulat kebelében. Némelyek ugyanis aként értelmezték a magyar kir. opera zenészeire vonatkozó szavainkat, mintha mi őket hibáztattuk volna azért, hogy a zenekedvelők hangversenyében katonai zenészek mű­ködtek közre. Ez pedig távol állt tőlünk, mert ér­tesülésünk szerint a filharmóniai társulat magatar­tása nem adott okot arra, hogy a zenekedvelők ezúttal mellőzzék az operaszínház zenészeit. * (Karácsonyi kiállítás a műcsarnokban.) A műcsarnokban a karácsonyi kiállítást holnap, f. hó 15-én fogják megnyitni. Hazai művészeink e kiállí­tásra számos kis képet küldtek be, melyeknek ára 150 litot meg nem halad. A műpártoló közönségnek alkalma nyílik a jelesebb művészektől is tetszetős műtárgyakat igen jutányos áron vásárolni. Mostanig több, mint száz műtárgy érkezett be s a kiállítás folyama alatt január hó 2­ dikáig még mindig újabb képek felvehetők. A kiállítás naponkint nyitva van délelőtt 9 órától délután 4-ig. A belépti díj 20 kr. A megvásárolt művek azonnal átvehetők. * (A német színházban) még egyre tart Lewinszky vendégszereplése, pedig a kitűnő művész iránt érdeklődő eddigi kis közönség is — úgy látszik — kezd már nem érdeklődni. Ma már alig félházat konstatálhattunk, dacára, hogy olyan minden időkre szóló vonzerővel bíró remekmű ke­rült színre, a­minő Goethe „Faust“-ja. Persze, ez ellen felhozható. De milyen előadásban! Meg a nemzeti színházban is sokat láthattuk mostanában Faustot. De mindennek dacára is nagyobb közönsé­get érdemelt volna Lewinsky Mefisztofelésze. Telje­sen átértette szerepét, a­mi különösen szentenciáinál és szellemes ördögi mondásainál tűnt ki. Hanem talán kissé nagyon is nyers Mefisztó volt; mi a „báró“ urat finomabbnak, érdesebbnek, „kissig“-ek­­nek képzeljük; azért jobb volt az első jelenetek­ben, mikor Faust még öreg ember, mint később. A mai előadáson színre került az Auerbach-pincebeli jelenet is, melyet a nemzeti színházban kihagynak, sőt Lewinsky elénekelte a bolha-balladát is. Kiállítás gyarló, ensemble infamis, egyátalán igazán érthetet­len, hogy ilyen társulatot megnéz valaki, a­mikor nincs vendég. * (Népszínház) Még este is ostromolták a pénztári jegyekért, persze eredménytelenül. Három nap óta nem beszéltek más művészi eseményről, mint a népszínház jótékonycélú előadásáról. De hogy tévedésbe ne ejtsünk valakit, sietünk kijelenteni, hogy az előadást a „Pesti jótékony nőegylet“ hozta létre, a népszínház csak a helyiséget adta oda — és Bl­a­h­a Lujzát. Helyettük eljöttek kellemes cserének a nemzeti szinház tagjai: Újházi, Vízvári, Náday, Helvey L. Csillag T., Márkus Emilia, Gyenes, Bercsényi, Békéssy Irma, M­i­h­á­l­y­f­i; az operaház elküldte kitünően fegyelmezett énekkarát s kivülök részt vett az előadásban Vasziljevics Adél k. a., ki Traviatá­­ból énekelt egy áriát.Az előadást egy kis jubileum előzte meg. A népszínház igazgatója fölkereste Náday Ferencet öltözőjében, egy pompás virágvázát s benne egy pálmacserjét ajánlott fel a jeles művész­nek azon alkalomból, hogy tulajdonképen mára esik színészi működésének 25-ik évfordulója. Náday me­leg megindultsággal válaszolt. Az alatt a színpadon az opera férfikara rázendítette Huber Károly ko­moly stílű „Fohászát“, utána pedig megindult a taps­áradat, mely később minden szám után rohamosan nőtt. „A miniszter szünideje“ Beniczky-Bajza Lenke uj­­ felv. vígjátéka elé sokan nagy érdeklő­déssel tekintettek. Az írónő természetesen megint főrangú tárgyat választott. Két gróf, két báró, két grófnő és egy herceg társalognak egymással dicsé­­retreméltóan rövid ideig olyan dolgokról, a­miket száz vígjátékból ismerünk. A közönség tapsolt „jó­tékony célra“ s ezért nekünk is kötelességünk min­den kritikai hajlamot csírájában elfojtani. A nemzeti színház tagjai odaadással játszottak az új vígjátékban. A műsor egyéb számait már csak azért sem rész­letezzük, mert a hallgatóság határt nem ismerő lel­kesedésének úgyis mindegy lett volna, akár­milyen számot élvez, csak jó legyen. B­­­a­h­a Lujza népda­lokat énekelt, az ő felül nem múlható bájos mód­ján, Márkus Emilia Benedix „Bokréta“ című ma­gánjelenetében játszott. Nagyobb tetszést képzelni sem lehet annál, mely Cox és Box (Vízvári—-Új­házi) mókáit kísérte. A nézőtér is egészen más ké­pet mutatott, mint rendesen. A páholyokat nagyrészt főrangnak foglalták el. Az udvari páholyban kevés­sel 7 óra előtt Klotild főhercegnő Margit­ leányával, szemközt velük Koburg­hy és nája foglaltak helyet. A fejedelmi vendégek csak az elő­adás végével távoztak. * (Hangverseny.) Senki sem mondhatja,­ hogy a filharmóniai társulat mai — harmadik — hangversenyének műsora ne lett volna érdekes. Egy új szimfónia Goldmarktól, egy nálunk még elő nem adott szimfóniás zeneköltemény Saint-Saenstől, egy csodagyermek-hegedűvirtuóz föllépte és egy ritkán hallott nyitány Schumanntól csupa nagyon érdekes dolog. Az ínyencek az ilyen menüt, mely csupa gourmandiset tartalmaz, talán kedvelik, de mi szí­vesebben vettünk volna legalább eg­y kompaktabb, tartalmasabb eledelt a régi jó klasszikusok egészsé­ges házi löttéből, melyet nem szeretnénk a filhar­monikus hangversenyek műsorán túlságosan háttérbe szorítva látni. A mai este legkiválóbb művészi eseményét kétségkívül Goldmark El-dur szimfóniájának be­mutatása képezte, melyet Budapesten kívül tudtunk­­kal eddig csak Drezdában adtak elő. Goldmark ebben a legújabb művében is sok érdekeset ,és sok újat tud mondani, és ha néha ismétli magát, ezt is érdekes és eredeti alakban teszi. Ez az eredetiség azonban gyakran a síit egységének rovására megy, mint ezt különösen az Adagioban és a Scherzoban tapasztaljuk. A szimfóniának legbecsesebb, formai­lag legtökéletesebb és thematikus kidolgozásában legsikerültebb része az első tétel. Az Adagionak is vannak igen szép részei. A Scherzo pedig főtételé­ben valóságos instrumentális mestermű, mely közel rokonságot árul el a „Merlin”-ben előforduló szellemtánccal. Kár, hogy a szerző megiri­gyelte Nessler dicsőségét és a trióba egy trombita­szólót szőtt bele, mely a „Saeckingeni trombitás“ reminiszcenciájával teljesen kizökkenti az embert a poetikus hangulatból. A műnek leggyöngébb tétele a laza szerkezetű és eszmeszegény fináléja. Leginkább tetszett az első tétel és a Scherzo. Az utóbbit köz­kívánatra meg kellett ismételni. Különben a zenekar Erkel Sándor vezénylete alatt annyi odaadással és annyi vervével játszott, hogy a kitűnő előadás­nak is tagadhatatlanul jelentékeny része volt a mű sikerében.­­ Második helyen a fiatal Kreisler Frigyesről kell megemlékeznünk, a­ki Mendelssohn hegedűversenyével lépett a budapesti közönség elé. Nem akarunk most azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a filharmóniai társulatnak mennyiben tartozik hi­vatásához, csodagyermekeket­­és hasonló érde­kes specialistákat bemutatni. Őszintén megváltjuk, hogy mi nem igen bízunk a csoda­gyermekben, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy csak a legritkább esetekben váltják be később a gyermekkorukban tett ígéreteket. Pedig —és ezt kénytelenek vagyunk elismerni, — Kreisler Frigyes nagyon sokat ígér. Olyan bámulatos virtuozitással, olyan könnyedén és oly föltétlen biztossággal kezeli a vonót, mint kevés hegedűs. Hogy nyirettyavonása még nem elég velős, előadása nem elég meleg, azt kora (alig több IS­IS évesnél) kimenti. Kreisler a párisi konzervató­riumban Massarinál tanult és tavaly nagy díjat nyert. Különben bécsi fiú és most onnan jött hoz­zánk. Sikere óriási volt. Olyan tomboló tapsvi­hart rég nem hallottunk a Vigadóban, mint ma. Ötször-hatszor kellett a hosszú hajú, halvány arcú gyermekek a pódiumon megjelenni, míg végre egy Wieniavszky-féle virtuóz aprósággal toldotta meg mű­sorát. Erre még jobban tombolt a közönség, főleg az állóhelyen. Kreisler még egyszer hozzáfogott, de hirtelen elhagyta a játékot: egy húr elpattant a he­gedűjén. Ez azonban nem hozta őt zavarba. Fel­kapta Krancsevics hangszerét és azon játszotta vé­gig a megkezdett darabot.­­ A hangverseny befe­jező száma Saint-Saensnek 8,,Phaeton“ című szimfónikus zenekölteménye volt. Ebben a szerző ismert zseniális hangszerelésével illusztrálta azt a görög hitregét, hogy Helios egy napra átengedte Phaetonnak a nap kocsiját, de Phaeton nem tudott a lovakkal bánni, közel jött a földhöz, mely erre lángba borult. Zeusz azután büntetésül villámával agyonsújtotta Phaetont. A zenekar ennek a műnek előadásában is remekelt. PESTI HÍRLAP 1887 december 1115. Pesti Hirlajj. dec. 16-án uj előfizetést nyitunk lapunkra Kérjük azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése dec. 16-én lejár, hogy azt minél előbb megújítsuk, ne­hogy a lap elküldésében fennakadás történjék. Az előfizetési árak lapunk homlokán olvashatók.­­ Mutatványszámokat kívánatra egy hétig küld ingyen és bérmentve a kiadóhivatal. Figyelmeztetjük­­. előfizetőinket, hogy lakhelyváltoztatás alkalmával előbbi clmüket, mely alatt a lapot kapták, velünk közölni, il­letőleg egy clajszalagot mellékelni szívesked­jenek.

Next