Pesti Hírlap, 1888. április (10. évfolyam, 92-120. szám)

1888-04-01 / 92. szám

lelkiismeretesség hiányzanak a magyar admi­nisztrációból. S ez egyik oka annak is, hogy minduntalan katasztrófák sújtják az országot. Sok helyen nagy területeket lehetett volna meg­menteni az árvíztől, ha ideje­korán gondoskod­nak a töltések kijavításáról és szilárdításáról. Nagy-Kikindán tilos volt takarmányt halmozni föl a városban, s az udvarok mégis telve voltak szénával, szalmával. Mindenütt az az indolen­cia, mely az arisztokratikus gazdálkodást jel­lemzi. A „régi családok“ — tisztelet a sok ki­vételnek — a közügy terén ép oly indolensek, mint saját vagyoni viszonyaik körül. Mindig arra kell visszatérnünk, hogy leg­nagyobb szerencsétlenségünk egy erős, öntuda­tos, vagyonos, művelt polgári osztálynak hiánya. Még mindig csak embryóját bírjuk ily osztály­nak. S mert gyenge, alig tud ellenállni az arisz­tokratikus áramlatnak. Látja, tapasztalja, mily nagy előnyökkel jár az ősi név, mennyit nyom az előkelő születés, mily nimbusz veszi körül az arisztokráciát — és sóvárog, hogy egy fok­kal fölebb emelkedjék azon a lajtorján, hol az ember csak a bárónál kezdődik. Ki meghalt érettünk a keresztfán, azt ta­nította, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, kik egyesülünk a felebaráti szeretet vallásában. Milyen távol vagyunk ettől a mai Magyar­­országban ! Belpolitikai hírek,­ ­ m­árc. 31. A pótbiráknak a budapesti kirélyi Ítélő­táblánál alkalcsalásáról szóló s ő felsége legfel­sőbb Bzentesítésével ellátott törvény kihirdetése a legközelebbi napokban meg fog történni. Az igaz­ságügy-miniszter — a­mint értesülünk — legkésőbb ápril 10-ig 15 vagy 16 pótbírót fog kinevezni, mi­után ezen új bíráknak már ápril 16-án meg kell kezdeniük működésüket a királyi táblánál, a­mely rendkívül nagyszámú hátralékokkal van elhalmozva. A kir. kúria elnökének kinevezésére vonat­kozólag eddigelé még nem történt semminemű el­határozás. A gyalogsági főfelügyelő szemle­ utja. A sorrend és időpont, melyben Rudolf trónörökös, mint gyalogsági főfelügyelő az egyes hadtestek gya­logsági csapatai fölött szemlét fog tartani, eddigelé még nincsen véglegesen megállapítva. A csász­ és királyi fensége azonban — amint Bécsből jelentik — előreláthatólag a közös hadsereg összes hadtesteit Külpolitikai hírek. — márc. 31. A franciaországi válság. Tegnap délelőtt még nem hitték, hogy olyan hamar beálljon a kormányválság. Délelőtt még oly hírek érkeztek Párisbó­, melyek két­ségtelené tették, kivált Fioquet nyilatkozata után, hogy egyelőre elhalaszthatják a kormány­­válságot, tekintettel azokra az izgalmakra, melyeket Boulanger hívei szítottak, a­kik bi­zonyára a maguk javára zsákmányolnák ki a megzavart helyzetet. De Franciország a bizonytalanság és meg­lepetések hazája. Egy különálló tünemény a művelt államok sorában és történetében. Míg máshol a kultúra feltételezi az önállóságot, Franciaországban úgy az államformát, mint a politikai és erkölcsi életet örökös ingadozásban, változásban látjuk. 1789. óta nem kevesebb mint tizenegy kormányforma volt Franciaor­szágban, jut tehát minden évtizedre több mint egy­ Bourbon-királyság, köztársaság direktó­riummal (szintén folyton változó kormányokkal), konzulátus, diktatúra, császárság, majd ismét Bourbon-királyság, megszakítva a júliusi forra­dalom ideiglenes kormánya által, majd az orleansi ház kérész-életű uralma, ismét köztár­saság, diktatu, császárság, köztársaság. S a végtelen sor most újra ismétlődni készül. A Boulanger-pártiak természetesen nagy örvendezésben vannak. Azt hiszik, vagy akar­ják elhitetni, hogy az ő művök a kormány bukása, illetőleg a nagy tábornoké, a­ki hatal­mas szavával, melyben az alkotmány revízióját követelte, megrendítette a kamarát. Ez persze nagy anamitás Boulanger részére­, de jó alka­lom egyszersmind, hogy a saját céljaira fel­használja s agitációjának nagyobb súlyt adjon. Carnotra súlyos feladat hárul most, meg­válik, megmenti-e a köztársaságot. És ha meg­menti, lesz-e annak, ha nem is szilárd, de leg­alább tartósabb alapja ?­ A­mint tudjuk, a Tirard-kormány tegnap lemondott, mióta az általa ellenzett sürgősséget a kamara 31 szótöbbséggel elfogadta. E viharos ülésről, melyről múlt számunk távirata már hosszabb értesítést tartalmazott, most a következő kimerítő távirati tudósítás fekszik előttünk. Az ülés eleinte a budgettel foglalkozott. Az­után általános meglepetésre, Laguerre és Mi­chelin indítványt terjesztettek elő az alkotmány revíziója tárgyában. Felletan szélsőbaloldali ha­sonló indítványt terjeszt elő s számára a sürgős tárgyalást követeli. Jolibois bonapartista támogatja a revíziót. Bauery d'Asson monarchists hosszú beszédet mond. Heven kifakadásai a köztársaság ellen eleinte derültséget keltenek, később azonban óriási vihar támad, midőn azt mondja, hogy az agitáció meg­­becstelenü­l s megalázza az országot, melyet csak a legitim királyság menthet meg. Végül felkiált: , Élljen Franciaország a királyság­gal!— Pártja lelkesen tapsolja. Viette fö­dmivelési miniszter a szószékre ro­han s kijelenti, hogy nem felel a lázító és összees­küvő nyilatkozatokra, melyeket tenni merészeltek. (Viharos tiltakozás jobbról, viharos tetszés balról.) Nincs jog az egész kormány nevében beszélni, mely az indítvány előterjesztéséről előre nem értesíttetett A miniszterelnök a szenátusban van, várjon tehát a ház, mi? visszatér. Ő személyére nézve kijelenő, hogy teljes erővel ellenzi. (Erre a zaj olyan mér­veket öltött, hogy a miniszter szavait nem lehet érteni. Jobibois erre igen kihívó beszédet tartott s ezt monda: A köztársaság olyan kormány, mely az ellenség ittlétekor forradalomból keletkezett (Viha­ros ellenmondás.) Perrier elnök — Floquet a kép­viselők sorában foglalt helyet — hasztalan igyeke­zett a rendet helyreállítani. Jolibois a zajban azt kiálló: Mi a törvényes utón való revíziót kí­vánjuk, de ti Franciaországot bilincsbe akarjátok vérni! Erre ismét borzasztó zaj támadt,­­ a kép­viselők­ hevesen kezdtek vitatkozni egymás közt. Általános meglepetésre ezután Brisson lépett a szószékre. Zajos tetszéssel fogadták őt. (Egy hang jobbról: Kívánom önöknek, hogy a beszéd után is így tapsolhassanak!) A különben nyugodt Brisson szinte te­jesen megváltozott ezúttal, mert még soha­sem beszélt ily élesen és szenvedélyesen. Megfon­toltak-e — kiált fel — hogy az imént hallott sza­vak kinek a szájából eredtek ? Egy a császárság ko­rából való ember idején s arra emlékeztet, hogy az ellenség Paris kapui előtt állott. (Dörgő taps a köztársaságiak összes padjain. Felkiáltások jobb­ról: Ti köztársaságiak voltatok az okai!) Ezek az emberek, ezek, a kik eltékozolták az ország kin­cseit, ezek a bonapartisták nekünk, kik december 2-ának tanúit magunk közt látjuk, szemünkre merik lobbantani, hogy forradalmat szítottunk. (Meg-meg­­újuló viharos tetszés.) Mi nem sajnáljuk, hogy ha­tártalan szabadságot szereztünk. (Félbeszakítás jobb­ról.) De csak e szabadság folytán emelhetnek ez emberek itt ily vádakat a törvényes kormány ellen. Ez a legszélső hatan annak, a­mit egyáltalában eltűrünk. (Tartós taps.) Annak megfontolására kérem köztársasági barátaimat, mily körülmények között és miféle emberektől eredt az alkotmány revíziójára vonatkozó indítvány ? (Tetszés balról.) Ily elégtételt nem lehet adni olyan egyénnek, a­ki ma reggel óta megtámadja a francia intézményeket és arról be­szél, hogy a kamarát ki kell tisztítani. Lelkére köt A miniszter elgondolkozott: Hol is van csak olyan állás, a­hol dolgozni kellene? — Tudod mit, légy képviselő ! Azután Belkyt vette elő : — És te ? — Én valami olyast szeretnék, a­hol sem­mit se kell dolgozni. A miniszter nem is gondolkozott. — Nos, légy te is képviselő, így lettek képviselők raludaketten. Nem volt az akkor nehéz — nekik. Szűz talaj volt a közbizalom. A pénzmagot később vetették bele. (Abban az időben szerény volt a pénzes­­zacskó.) Kapósak voltak a nagy nevek, mert nem voltak kaphatók a választók. Belky és Lóky az első üresedésnél bejutottak a Házba. E válasz­tási csaták csak folytatásai voltak azoknak az igazi csatáknak negyvennyolcból, a­kik ott le­­győzöttek, most itt azok győztek . . . Hát még a Ház? Micsoda verőfényes világ volt ott ! Nem voltak akkor még stréberek se frondeurök. Csupa megelégedettek, de még sem mamelukok. A „tigrisek“ is a megelégedettekből teltek ki. Senki sem tolakodott előre, hanem erővel kellett taszítani. A kedélyesség melege ömlött el a parlamenten. Istenem, milyen naiv gyerekek voltak azok a vén táblabirók! Persze a jólét tette. Csupa négy lovon járó famíliák sarjai ülték meg a ta­nácsterem zöld padjait. Elvétve akadt köztük egy-egy szegény ember s annak a szegénysége is bizonynyal hisz volt, mert a szomorú idő­szakban ment tönkre az illető hazafias okokból. Szépen ki lehetett azt mutatni. A tizenkét évi veszteglés nem ártott a kö­­zépnemességnek, mert hiába az alkotmányosság olyan plánta, melyet váltig öntözni kell: né­melykor vérrel, némelykor borral. Mind a kettő sokba kerül. A pihenés használt az anya­giaknak. A szűz időszakbeli képviselők vidám éle­tet folytattak a fővárosban. Kártyáztak, mulat­tak, szerelmi kalandokat szőttek. Olyan nagy volt a nymbus, hogy semmi sem csorbította. A Deákpárt a hatalom fényében úszott. Azt hitték minden örökké tart. A tekintély, a pénz és a többség. Csak az „ország bölcse,d­e nagy fönséges történelmi alak, aki künn adomázott az ország­ház folyosóin, veregette meg néha a múlandóság húrjait s midőn egy napon azt tanácsolta neki Belky Feri, hogy mért nem tart nagyobb fe­gyelmet a pártban: „Ugrassa ki urambátyám is a rakoncátlan tagokat, ahogy a kisebbség vezére teszi,“ az öreg úr rámordult, vastag szemöldjeit összehúzva: — Szamár vagy öcsém. A kisebbségből könnyű az embereket kiugrasztani, mert akár­­hányan mennek is el, azért az mégis kisebbség marad , de ha a többségből sokan találnak el­maradni, az is megeshetik, hogy nem lesz aztán többség. Belky zajos életet folytatott és költségeset. Hiszen, aki sokáig szitta már a színházi leve­gőt, az vissza­vágyik abba. Itt is azon kezdte, hogy egy kóristanővel ismerkedett meg, Argay Mirandával. Argay Mirandát valaha Varga Julcsának nevezték, amikor még csinosabb volt. Szoba­­leányságon kezdte valahol vidéken és ott az ör­dögnek sem kellett. Végre is egy vándorszínész trupphoz szegődött s roppant sok viszontagság után egy húsvéti „színész vásáron“ (a Pannónia kávéház előtt) az itteni színház-igazgatóság ve­tett rá szemet és beasszentálta a karba. Elég szép leány volt egyébiránt, tüzes fe­kete szem, élveteg piros ajkak, a kellő gömbö­­lyűség az idomokban, a mellé vastag drótszerv­ében fekete haj, mely buján benőtte homlokát, bizonyos ingerlő vadságot kölcsönzött neki. De mernék rá fogadni, hogy Belkyt mégis a pisze orrocskája babonázta meg. Udvarolt neki és költött rá. A képviselői napidíj pedig még egy feleségnek sem elég, nem hogy egy szeretőnek. Mert a feleség karton ru­hát visel, vizet iszik és főzeléket eszik ebédre, a szerető ellenben selyem ruhát visel, pezsgőt iszik és fácánt eszik ebédre. De ha a napidij nem elég mikor még meg­van, mégis nagyon hiányzik mikor már le van foglalva. S erre az állapotra csakhamar eljutott a Belky napidija. Hitelezők üldözték. Ezer kelle­metlenségben élt s kezdte már sajnálni, hogy hazajött: jobb lett volna neki meg nem kós­tolni soha az úri módot, hanem örökösen ott maradni skribának a ,,Drury Lane“-nál. Mégis csak többet ér, ha az ember a munkájából él mint a nevéből. Mert a­ki csak a nevéből él nem élhet a nevének. Az élet hosszú, a név kurta, hamar elfogy. De az övé még nem fogyott el. Épen a legdesperatusabb napjaiban, mikor már az Ame­rikába való szökés eszméjével foglalkozott, (ha ugyan nem fájna a szive Mirandát itt hagyni) megszólítja a folyosón a leghatalmasabb olygar­­cha, gróf Tolcsay István. PESTI HÍRLAP meg fogja vizsgálni s ennélfogva — valószínűleg jú­niusban — a XV. hadtest megszemlélése alkalmá­val Boszniát és Hercegovinát is meg­látogatja. A képviselőház április hó 3-án, kedden d. u. 1 órakor ülő­t tart. 1888. április 1.

Next