Pesti Hírlap, 1888. április (10. évfolyam, 92-120. szám)
1888-04-01 / 92. szám
lelkiismeretesség hiányzanak a magyar adminisztrációból. S ez egyik oka annak is, hogy minduntalan katasztrófák sújtják az országot. Sok helyen nagy területeket lehetett volna megmenteni az árvíztől, ha idejekorán gondoskodnak a töltések kijavításáról és szilárdításáról. Nagy-Kikindán tilos volt takarmányt halmozni föl a városban, s az udvarok mégis telve voltak szénával, szalmával. Mindenütt az az indolencia, mely az arisztokratikus gazdálkodást jellemzi. A „régi családok“ — tisztelet a sok kivételnek — a közügy terén ép oly indolensek, mint saját vagyoni viszonyaik körül. Mindig arra kell visszatérnünk, hogy legnagyobb szerencsétlenségünk egy erős, öntudatos, vagyonos, művelt polgári osztálynak hiánya. Még mindig csak embryóját bírjuk ily osztálynak. S mert gyenge, alig tud ellenállni az arisztokratikus áramlatnak. Látja, tapasztalja, mily nagy előnyökkel jár az ősi név, mennyit nyom az előkelő születés, mily nimbusz veszi körül az arisztokráciát — és sóvárog, hogy egy fokkal fölebb emelkedjék azon a lajtorján, hol az ember csak a bárónál kezdődik. Ki meghalt érettünk a keresztfán, azt tanította, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, kik egyesülünk a felebaráti szeretet vallásában. Milyen távol vagyunk ettől a mai Magyarországban ! Belpolitikai hírek, márc. 31. A pótbiráknak a budapesti kirélyi Ítélőtáblánál alkalcsalásáról szóló s ő felsége legfelsőbb Bzentesítésével ellátott törvény kihirdetése a legközelebbi napokban meg fog történni. Az igazságügy-miniszter — amint értesülünk — legkésőbb ápril 10-ig 15 vagy 16 pótbírót fog kinevezni, miután ezen új bíráknak már ápril 16-án meg kell kezdeniük működésüket a királyi táblánál, amely rendkívül nagyszámú hátralékokkal van elhalmozva. A kir. kúria elnökének kinevezésére vonatkozólag eddigelé még nem történt semminemű elhatározás. A gyalogsági főfelügyelő szemle utja. A sorrend és időpont, melyben Rudolf trónörökös, mint gyalogsági főfelügyelő az egyes hadtestek gyalogsági csapatai fölött szemlét fog tartani, eddigelé még nincsen véglegesen megállapítva. A csász és királyi fensége azonban — amint Bécsből jelentik — előreláthatólag a közös hadsereg összes hadtesteit Külpolitikai hírek. — márc. 31. A franciaországi válság. Tegnap délelőtt még nem hitték, hogy olyan hamar beálljon a kormányválság. Délelőtt még oly hírek érkeztek Párisbó, melyek kétségtelené tették, kivált Fioquet nyilatkozata után, hogy egyelőre elhalaszthatják a kormányválságot, tekintettel azokra az izgalmakra, melyeket Boulanger hívei szítottak, akik bizonyára a maguk javára zsákmányolnák ki a megzavart helyzetet. De Franciország a bizonytalanság és meglepetések hazája. Egy különálló tünemény a művelt államok sorában és történetében. Míg máshol a kultúra feltételezi az önállóságot, Franciaországban úgy az államformát, mint a politikai és erkölcsi életet örökös ingadozásban, változásban látjuk. 1789. óta nem kevesebb mint tizenegy kormányforma volt Franciaországban, jut tehát minden évtizedre több mint egy Bourbon-királyság, köztársaság direktóriummal (szintén folyton változó kormányokkal), konzulátus, diktatúra, császárság, majd ismét Bourbon-királyság, megszakítva a júliusi forradalom ideiglenes kormánya által, majd az orleansi ház kérész-életű uralma, ismét köztársaság, diktatu, császárság, köztársaság. S a végtelen sor most újra ismétlődni készül. A Boulanger-pártiak természetesen nagy örvendezésben vannak. Azt hiszik, vagy akarják elhitetni, hogy az ő művök a kormány bukása, illetőleg a nagy tábornoké, aki hatalmas szavával, melyben az alkotmány revízióját követelte, megrendítette a kamarát. Ez persze nagy anamitás Boulanger részére, de jó alkalom egyszersmind, hogy a saját céljaira felhasználja s agitációjának nagyobb súlyt adjon. Carnotra súlyos feladat hárul most, megválik, megmenti-e a köztársaságot. És ha megmenti, lesz-e annak, ha nem is szilárd, de legalább tartósabb alapja ? Amint tudjuk, a Tirard-kormány tegnap lemondott, mióta az általa ellenzett sürgősséget a kamara 31 szótöbbséggel elfogadta. E viharos ülésről, melyről múlt számunk távirata már hosszabb értesítést tartalmazott, most a következő kimerítő távirati tudósítás fekszik előttünk. Az ülés eleinte a budgettel foglalkozott. Azután általános meglepetésre, Laguerre és Michelin indítványt terjesztettek elő az alkotmány revíziója tárgyában. Felletan szélsőbaloldali hasonló indítványt terjeszt elő s számára a sürgős tárgyalást követeli. Jolibois bonapartista támogatja a revíziót. Bauery d'Asson monarchists hosszú beszédet mond. Heven kifakadásai a köztársaság ellen eleinte derültséget keltenek, később azonban óriási vihar támad, midőn azt mondja, hogy az agitáció megbecstelenül s megalázza az országot, melyet csak a legitim királyság menthet meg. Végül felkiált: , Élljen Franciaország a királysággal!— Pártja lelkesen tapsolja. Viette födmivelési miniszter a szószékre rohan s kijelenti, hogy nem felel a lázító és összeesküvő nyilatkozatokra, melyeket tenni merészeltek. (Viharos tiltakozás jobbról, viharos tetszés balról.) Nincs jog az egész kormány nevében beszélni, mely az indítvány előterjesztéséről előre nem értesíttetett A miniszterelnök a szenátusban van, várjon tehát a ház, mi? visszatér. Ő személyére nézve kijelenő, hogy teljes erővel ellenzi. (Erre a zaj olyan mérveket öltött, hogy a miniszter szavait nem lehet érteni. Jobibois erre igen kihívó beszédet tartott s ezt monda: A köztársaság olyan kormány, mely az ellenség ittlétekor forradalomból keletkezett (Viharos ellenmondás.) Perrier elnök — Floquet a képviselők sorában foglalt helyet — hasztalan igyekezett a rendet helyreállítani. Jolibois a zajban azt kiálló: Mi a törvényes utón való revíziót kívánjuk, de ti Franciaországot bilincsbe akarjátok vérni! Erre ismét borzasztó zaj támadt, a képviselők hevesen kezdtek vitatkozni egymás közt. Általános meglepetésre ezután Brisson lépett a szószékre. Zajos tetszéssel fogadták őt. (Egy hang jobbról: Kívánom önöknek, hogy a beszéd után is így tapsolhassanak!) A különben nyugodt Brisson szinte tejesen megváltozott ezúttal, mert még sohasem beszélt ily élesen és szenvedélyesen. Megfontoltak-e — kiált fel — hogy az imént hallott szavak kinek a szájából eredtek ? Egy a császárság korából való ember idején s arra emlékeztet, hogy az ellenség Paris kapui előtt állott. (Dörgő taps a köztársaságiak összes padjain. Felkiáltások jobbról: Ti köztársaságiak voltatok az okai!) Ezek az emberek, ezek, a kik eltékozolták az ország kincseit, ezek a bonapartisták nekünk, kik december 2-ának tanúit magunk közt látjuk, szemünkre merik lobbantani, hogy forradalmat szítottunk. (Meg-megújuló viharos tetszés.) Mi nem sajnáljuk, hogy határtalan szabadságot szereztünk. (Félbeszakítás jobbról.) De csak e szabadság folytán emelhetnek ez emberek itt ily vádakat a törvényes kormány ellen. Ez a legszélső hatan annak, amit egyáltalában eltűrünk. (Tartós taps.) Annak megfontolására kérem köztársasági barátaimat, mily körülmények között és miféle emberektől eredt az alkotmány revíziójára vonatkozó indítvány ? (Tetszés balról.) Ily elégtételt nem lehet adni olyan egyénnek, aki ma reggel óta megtámadja a francia intézményeket és arról beszél, hogy a kamarát ki kell tisztítani. Lelkére köt A miniszter elgondolkozott: Hol is van csak olyan állás, ahol dolgozni kellene? — Tudod mit, légy képviselő ! Azután Belkyt vette elő : — És te ? — Én valami olyast szeretnék, ahol semmit se kell dolgozni. A miniszter nem is gondolkozott. — Nos, légy te is képviselő, így lettek képviselők raludaketten. Nem volt az akkor nehéz — nekik. Szűz talaj volt a közbizalom. A pénzmagot később vetették bele. (Abban az időben szerény volt a pénzeszacskó.) Kapósak voltak a nagy nevek, mert nem voltak kaphatók a választók. Belky és Lóky az első üresedésnél bejutottak a Házba. E választási csaták csak folytatásai voltak azoknak az igazi csatáknak negyvennyolcból, akik ott legyőzöttek, most itt azok győztek . . . Hát még a Ház? Micsoda verőfényes világ volt ott ! Nem voltak akkor még stréberek se frondeurök. Csupa megelégedettek, de még sem mamelukok. A „tigrisek“ is a megelégedettekből teltek ki. Senki sem tolakodott előre, hanem erővel kellett taszítani. A kedélyesség melege ömlött el a parlamenten. Istenem, milyen naiv gyerekek voltak azok a vén táblabirók! Persze a jólét tette. Csupa négy lovon járó famíliák sarjai ülték meg a tanácsterem zöld padjait. Elvétve akadt köztük egy-egy szegény ember s annak a szegénysége is bizonynyal hisz volt, mert a szomorú időszakban ment tönkre az illető hazafias okokból. Szépen ki lehetett azt mutatni. A tizenkét évi veszteglés nem ártott a középnemességnek, mert hiába az alkotmányosság olyan plánta, melyet váltig öntözni kell: némelykor vérrel, némelykor borral. Mind a kettő sokba kerül. A pihenés használt az anyagiaknak. A szűz időszakbeli képviselők vidám életet folytattak a fővárosban. Kártyáztak, mulattak, szerelmi kalandokat szőttek. Olyan nagy volt a nymbus, hogy semmi sem csorbította. A Deákpárt a hatalom fényében úszott. Azt hitték minden örökké tart. A tekintély, a pénz és a többség. Csak az „ország bölcse,de nagy fönséges történelmi alak, aki künn adomázott az országház folyosóin, veregette meg néha a múlandóság húrjait s midőn egy napon azt tanácsolta neki Belky Feri, hogy mért nem tart nagyobb fegyelmet a pártban: „Ugrassa ki urambátyám is a rakoncátlan tagokat, ahogy a kisebbség vezére teszi,“ az öreg úr rámordult, vastag szemöldjeit összehúzva: — Szamár vagy öcsém. A kisebbségből könnyű az embereket kiugrasztani, mert akárhányan mennek is el, azért az mégis kisebbség marad , de ha a többségből sokan találnak elmaradni, az is megeshetik, hogy nem lesz aztán többség. Belky zajos életet folytatott és költségeset. Hiszen, aki sokáig szitta már a színházi levegőt, az visszavágyik abba. Itt is azon kezdte, hogy egy kóristanővel ismerkedett meg, Argay Mirandával. Argay Mirandát valaha Varga Julcsának nevezték, amikor még csinosabb volt. Szobaleányságon kezdte valahol vidéken és ott az ördögnek sem kellett. Végre is egy vándorszínész trupphoz szegődött s roppant sok viszontagság után egy húsvéti „színész vásáron“ (a Pannónia kávéház előtt) az itteni színház-igazgatóság vetett rá szemet és beasszentálta a karba. Elég szép leány volt egyébiránt, tüzes fekete szem, élveteg piros ajkak, a kellő gömbölyűség az idomokban, a mellé vastag drótszervében fekete haj, mely buján benőtte homlokát, bizonyos ingerlő vadságot kölcsönzött neki. De mernék rá fogadni, hogy Belkyt mégis a pisze orrocskája babonázta meg. Udvarolt neki és költött rá. A képviselői napidíj pedig még egy feleségnek sem elég, nem hogy egy szeretőnek. Mert a feleség karton ruhát visel, vizet iszik és főzeléket eszik ebédre, a szerető ellenben selyem ruhát visel, pezsgőt iszik és fácánt eszik ebédre. De ha a napidij nem elég mikor még megvan, mégis nagyon hiányzik mikor már le van foglalva. S erre az állapotra csakhamar eljutott a Belky napidija. Hitelezők üldözték. Ezer kellemetlenségben élt s kezdte már sajnálni, hogy hazajött: jobb lett volna neki meg nem kóstolni soha az úri módot, hanem örökösen ott maradni skribának a ,,Drury Lane“-nál. Mégis csak többet ér, ha az ember a munkájából él mint a nevéből. Mert aki csak a nevéből él nem élhet a nevének. Az élet hosszú, a név kurta, hamar elfogy. De az övé még nem fogyott el. Épen a legdesperatusabb napjaiban, mikor már az Amerikába való szökés eszméjével foglalkozott, (ha ugyan nem fájna a szive Mirandát itt hagyni) megszólítja a folyosón a leghatalmasabb olygarcha, gróf Tolcsay István. PESTI HÍRLAP meg fogja vizsgálni s ennélfogva — valószínűleg júniusban — a XV. hadtest megszemlélése alkalmával Boszniát és Hercegovinát is meglátogatja. A képviselőház április hó 3-án, kedden d. u. 1 órakor ülőt tart. 1888. április 1.