Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-01 / 332. szám

a közerkölcsök apályát okvetlenül és nem sokára föl fogja váltani a dagály s a jövő sodrában van az, aki igazán hinni tud közviszonyaink általános purifikációjában. Ma persze még épen nem tartunk ott. Igaz, hogy Apponyi Albert gróf, ezúttal nem kevéssé rokonszenvesen, egy pár futólagos, de éles sugarat vetett politikai moralitásunk homá­lyosabb régióiba; az is igaz, hogy a t. ház szónokai, mint az esti pillangók a lámpafény körül, folyton a morál kérdései körül kerengtek s nem tudtak kiszabadulni a bűvös körből, de rettenetesen csalódnék az, aki a lelkiismeretnek ezen pillanatnyi nyugtalanságából a választások megtisztulását, a képviselők átszellemülését, az adminisztráció megtisztulását s egyáltalán a köz­morál emelkedését várná. Ez most csakugyan nincs a „napirenden.“ Azok, akik a politikát csinálják s még inkább azok, akik a politika centripetális ereje által sodortatnak, — s ezek száma nagyon szaporo­dik, — mintegy hallgatag alkuban és megálla­podásban vannak egymás között aziránt, hogy Magyarország mai nemzetközi helyzetében és társadalmának mostani erkölcsi színvonala mel­lett a belső politikai rendszert és egyensúlyt csakis az emberek rosszabb tulajdon­ságainak gondos figyelembevétele és ha­szonra fordítása mellett lehet föntartani. Az pedig, a­ki a moralitás ezen prak­tikus politikai rendszerét ismeri, az, de csakis az fogja igazán megérteni azt az óvatos logizálást is, ami ma a képviselőházban végbe­ment. S csakis az tartja a „moralitás szem­pontjából“, ha nem is épen kifogástalannak, de legalább megérthetőnek azt az argumentu­mot is, hogy az adótagadó földbirtokost azért nem kell megbüntetni, mivel a városok és egyéb magánosok is adóeltitkolásban leledzenek, akiket pedig egyenként előráncigálni opportuni­­tási okokból most nem lehetne. Egy minden esetre világosan áll a mai vita után is. Az t. i., hogy a magyar állam iránt a pénzügyekben saját polgárai nem épen rokonszenveznek. Lehet ugyan azt mon­dani, hogy ennek másképen kellene lennie s hogy az adóalap eltitkolása immorális, sőt ha­­zafiatlan cselekedet: mindazáltal egy politikai rendszer sohasem számíthat polgárai teljes Ilyen gyászos emlékei közé tartozik a kincses városnak az a húshagyó kedd is, melynek eseményei hű és pontos leírását Jakab Elek műve adja először teljes részleteivel. Húshagyó kedd estéjét Kolozsvár kedélyes népe rendesen vidáman szokta megülni, de az 1834-diki év február 11-dike véres emléket ha­gyott hátra maga után, mely messze felülmúlta még az újabb idők hasonló eseményeit, a Janszky-Dienstl-féle stb. demonstrációkat. A ne­vezetes incidens, mely ma már majdnem egé­szen feledésbe ment, a következőkép folyt le: A mondott nap déli 12 órájától 2 óráig a dr. Jósika János kormányelnök háza előtt őrt álló katonaságot néhány pipázva elmenő illetlen szavakkal illette, mire Vidakovich alez­redes megparancsolta az őrt állóknak, hogy az előttük pipázva elmenőket intsék meg s ha még­sem hagynak fel a bántalmazással, kímélet nél­kül fogják el őket. Alig adták ki e parancsot, már néhány órával utána megint egy ifjú ha­ladt el pipázva a kormányelnök és a közelében lakó alezredes, Vidakovich háza előtt. Az őr durván megszólította az illetőt, hogy tegye le pipáját, de az tovább pipázott s az őrt sértő szavakkal illette. Ekkor az őr megragadta és az alig pár lépésnyire szemben álló főőrhelyre segélyért kiáltott. De az ifjú, köpenyét a katona kezei közt hagyva, kirántotta magát kezei közül s egy közeli kávéház felé egy túlsó utcára mene­kült. A főőrhelyről érkező katonaság azt hitte, hogy az ifjú a kávéházba ment be, s utána vetette magát s egy ott tekéző más tanulót, névszerint gróf Nemes Ábrahámot tartva a tet­tesnek, szitkozódás és ütlegek közt elfogta s a főőrhelyre vitte. Az összekoccanás hire hamar elterjedt a városban s nemsokára zajongva futottak össze a tanulók és más mindenféle állású emberek, megtámadva a főőrhelyet, s a fogoly szabadon bocsátását követelték. S még ez nem volt elég; látva fellépésük sikertelenségét, kövekkel kezd­ték dobálni a katonaságot és ,,ad arma!“ ki­áltások közt hívták fegyverre a tömeget, úgy hogy gróf Nemes Ábrahámot a katonaság kény­telen volt szabadon bocsátani. Ez alatt azonban valaki hírül vitte az al­ezredesnek, hogy a tanuló ifjak készülnek meg­támadni a főőrhelyet. Az alezredes parancsot adott a dobosoknak, hogy riadót verjenek, szó­lítsák fegyverre a katonaságot. Egyszersmind Burich őrnagy által sorba állíttatva a katona­ságot az őrhely előtt, magyarul tisztán és ért­­hetőleg a fegyverek megtöltésére vezényelte. De az összecsődült­ néptömeg eközben az Őrhely mindkét felén a katonaságig nyomult fel, s szitkokat szórva, köveket kezdett dobálni, sőt egy ismeretlen ki akarva csavarni egy katona kezéből a fegyvert, ez kilőtte s ugyanazon percben egy más katona is, kit dr. Bornemisza Lipót legénye bántalmazott, kilőtte fegyverét s megölte támadóját. Most még hat lövés követ­kezett gyorsan egymásután, melyek mindany­­nyija súlyos sebesüléseket vont maga után. A katonaság, mint ezt a vizsgálat később megállapította, tiszti vezénylet nélkül lőtte ki fegyverét, de ez nem gátolta a népet, hogy ha­lálos buszút kiáltson a parancsnok tisztre. Több tanuló már ezt megelőzőleg az unitárius főta­noda felé sietett, hogy felhívják a tanoda ifjú­ságát is a csatlakozásra. De a tanárok rendele­téből mindkét kapu bezáratott, ezért feltörték azokat s egy fáklyát meggyujtva, az ágostaiak temploma felé vették további utjukat. Itt talál­koztak a lármadokkal fegyverre hivott katona­sággal, s annak utolsó sorait kővel dobálva, egy katona csákóját fejéről leütötték s egy má­sik puskáját doronggal összetörték. Most a katonaság is elvesztette türelmét s megbomlott sorokban minden vezénylet nélkül lőni kezdettek, úgy hogy a polgárok közül töb­ben súlyosan megsebesültek, másokat pedig, kik a fiskus korcsmájába menekültek, az üldöző katonák odáig követték s ott rohanták meg. Ugyanekkor a magyar kapu felől is előnyomult a katonaság s a szembejövőket puskája agyá­val ütlegelte. Majd a főtéren levő fő­őrhely felé rohantak, a­hol Vidakovich alezredes ép akkor ment jelentést tenni a királyi kormányszék el­nökéhez, de a boszuszomjas sokaság szitkok közt kísérte, s kavargó tömegekben foglalt állást a kormányelnök kapuja előtt. Egyszerre Bánó József jogtanár és Bethlen János gróf lejöttek a főtérre a kormányelnöktől s ott biztosították a teljes elégtételről a tömeget, de az erre támadt zajongás megint veszélyt gyaníttatott a katona­sággal, mely a körülálló fegyvertelen polgárokra rohanva sokat megsebesített, s csak a sokaság teljes szétkergetésével állt ismét helyre a nyu­galom. De ekkor már a sebesültek nagy szám­mal voltak, köztük több előkelő főur, mint Mi­kes János gróf, Bethlen János és br. Huszár Károly. Szomorúan jellemző amaz időkre, hogy a PESTI HÍRLAP 1888. december 1 kötelességérzetére és moralitására addig, a­mig alkotmányos és adminisztratív működésében nem ad maga is teljes morált polgárainak. Belpolitikai hírek. — nov­. 30 A pénzügyi bizottság december 2-án dél­előtt fél 12 órakor a képviselőházban szokott he­lyiségében ülést tart. Kitüntetés. Daruváry Alajost, a királyi kúria másodelnökét s birói korunk egyik kitűnősé­gét — a Nemzet értesülése szerint — az a kitün­tetés érte, hogy ő felsége valóságos belső titkos taná­csossá nevezte ki. Az erre vonatkozó királyi kézira­tot a hivatalos lap holnapi száma fogja közölni. Egy elveszett beszéd. A 10. §. fölötti vita egész cháosz lett. Szétfolyt, elágazott. Beszédek egész raja támadt, már azt lehetett hinni, vége sem lesz. Pedig egy beszéddel még mindig kevesebb volt, mint a­mennyi lett volna, ha minden ember jó ka­bátzsebeket tartana. Valamelyik honatya egy félig kész beszé­dét elvesztette a folyosón, mely úgy látszik, szintén a 10. szakaszhoz szólt. A kéziratot meg­találta lapunk egy munkatársa, aki méltán be­illik a „becsületes megtalálók“ sorába, mert dacára a kusza elmosódott kéziratnak, lelkiis­meretesen elolvasta s minket is figyelmeztetett a töredék érdekességére. Elmondott beszédekben nagy a bőség. Elhallgatott beszéd ritkaság, íme, itt közöljük: Tisztelt ház! Azon szép beszéd után, melyet Andrássy Gyula képviselőtársam tartott s melyet a miniszter­­elnök úr úgy megcáfolt, hogy végig húzott azokon, kik a törvényes álláspontot védik s azon gratuláció után, melyet ugyan nem hallottam, de a mely­ben a pénzügyminiszter valószínűleg az új passzio­­nátus adófizető generáció előhírnökét üdvözölte, s miről egy mellettem ülő képviselőtársam, valószí­nűleg Helfy, azt jegyezte meg: una rondinella non la primavera, elhallgatott bennem is a jó öreg Szál­kai Máté szörnyülködése a miatt, mit néhány ifjú az. Bizony más volt a régi jó idő, emlékszem, mint országos kataszteri bizottsági tag, ezerével jöttek a kérvények, melyek a felebarátok parcelláiról nagy magasztalással szólottak, míg saját parcelláikat túlzott szerénységgel kisebbítették. A kataszter be­­fejeztetett, az idők múltak, — nem vagyok ismerős bankárokkal, de hallottam olyanoktól, kik ismerősek bankárok ismerőseivel, a­kik ezektől hallották, hogy most más hurok pengettetnek: „Ügyvéd úr, értesse meg azokkal a hitetlen bankárokkal, hogy az én jószágom nem ám olyan libncz-legelő, mint a földbiztonok a kataszterbe bemázolták, hanem olyan, mely megtermi a szűz dohányt, bővebben ereszthetik érte a pízmagot.“ .... Várjunk csak kis ideig s megvan a Colurabus-tojás: az új passzioná­­tus adófizetők kijavíttathatják a pénzügyminiszter közegeivel kataszterüket s mellő­zhetik az ügyvé­det ................ Országgyűlés. 1. A képviselőház befejezte a regále-megvál­­tásról szóló törvényjavaslat 10-ik §-nak tár­gyalását, mely még a mai ülést is egészen igénybe vette. Részt vettek a vitában: Hor­váth Gyula, Beöthy Ákos, B­o­k­ro­s­s Elek, Helfy Ignác, Apponyi Albert gróf, H­a­f­ r­e­r Jenő gr. és Tisza Lajos gr., a szakasz mellett emelve szót, Miklós Gyula és A­s­­b­ó­t­h János pedig Andrássy Gyula gróf indít­ványát pártolva. Ezenkívül a zárszó jogánál fogva felszólt Láng Lajos előadó és Tisza miniszterelnök, Horváth Gyula pedig szemé­lyes kérdés címén. Az ülés végén a ház türelmetlenül sür­­gette a szavazást. Andrássy Gyula gr. indítvá­nyára név szerinti szavazás volt kérve. A szélső­baloldalról azonban az utolsó percben húsz kép­viselő a szavazásnak holnapra való halasztását kérte, a­minek az elnök a házszabályok értel­mében kénytelen volt helyt adni. H. A képviselőház ülése nov. 30- Bejelentések: Féchy Tamás elnök az ülést délelőtt 10 óra­kor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hite­lesítése után bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely szerint ő császári és apostoli királyi felsége a magyar országgyűlés képviselőháza részéről, Miksa bajor királyi herceg ő fenségének elhunyta alkalmá­­ból, kifejezett részvétnyilatkozatát köszönettel vette tudomásul. Hódold tisztelettel szolgál tudomásul. Hegedűs Sándor benyújtja a pénzügyi bi­zottság jelentését a Magyarország és Horvát-Sz­a­­von-Dalmátország között fennálló pénzügyi egyez­mény hatályának egy évre való meghosszabbítása tárgyában. A 10-dik §. Következik a napirend: az állami italmérési jövedék megváltása következtében adandó kártala­nításról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 10. §. folytatólag tárgyaltatván, Horváth Gyula elsőrendű kérdésnek azt tartja, hogy törvénybe ne kerüjön oly intézkedés, mely visszaható erővel bírna­­ a most hatályban levő törvényeket megváltoztatná a múltra nézve. Az ilyen intézkedés forradalmi lépés volna és ő a maga

Next