Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-23 / 353. szám

1888. december 23. PESTI HÍRLAP bolondnak nyilváníttatták, csak hogy legyen kire sózni a sikkasztást. Egy szegény írnok elmezavará­val akarják palástolni a valódi bűnös könnyelműsé­gét s ürelmeit. Felszólítja az elnöklő pol­gármesterhelyettest, hogy a tanács­teremből távozzék, mikor felőle fo­lyik a tárgyalás, ne influálja jelenlétével a bizottsági tagokat. Végül indítványozza, hogy a polgármesterhelyettes ellen fegyelmi eljárás indíttassék. Szónok szenvedélyes támadását fülsiketítő zajban, számos tiltakozástól kísérve, mondhatta csak el, a megtámadott elnök sápadtan, reszkető han­gon felelt a vádakra; szenvedélyessége később őt is magával ragadta; védelméből személyes támadás lett, egyenként visszautasíta a felhozott vádakat, til­takozott az ellen, hogy a városi főorvos ellen, kinek rendeletére Heinzelmann megfigyelés alatt áll, Stei­­neréhez hasonló rágalmakat szórjanak s­­ kijelenté, hogy a polgármesteri hivatal ideiglenes vezetését, több bizottságban való működést, nemkülönben a városi szín­­ügy vezetését közgyűlési határozatok alapján vállalta magára, de ő nem kereste. Válaszát e szavakkal végzi: Steiner Károly bizottsági tag részéről évek óta személyes támadásoknak vagyok kitéve; elle­nem való gyűlöletének egyetlen forrása, mert vá­rosunkban a magyar kultúra elsőnek mondott szerény harcosa vagyok (Éljen­zés); mert a magyar színügyet előmozdítom, a ma­gyar szinügy állandósítását szivemen viselem és mert testestül, telkestül magyar va­gyok. Kijelentem azonban, hogy ezen érzelmeimben, hasonló működésemben, szenvedélyes személyes támadások nem fognak megtántorítani. (Hosszantartó éljenzés.) Steiner Károly viszonválaszában kijelenti, hogy nem tagadja, miszerint igenis rosszalja a magyar színház for­­szírozását. (Olló, ohó! kiáltások.) Küzdeni fog a magyar s­z­i­n­h­áz e 11 e n, (Eláll! Eláll !) míg a németajkú polgárokat pangermánoknak bélyegzik és olyan emberek állanak a magyar színügy élén, mint Nagy László. (Tiltakozó felkiál­tások.) Pokoli zsivaj keletkezett e szavakra a köz­gyűlési teremben. A terembe nem illő közbekiáltá­sok, odavetett sértő szavak csakúgy röpködtek. Nagy László elhagyja elnöki székét, melyet Bogma István városi tanácsos foglal el. M­ü­l­­­b­a­c­h Károly városi főügyész az akció megindítását kéri Steiner Károly ellen több sértő kifejezése miatt. (Helyeslések.) S­t­e­i­n­e­r Károly kijelenti, hogy sértő sza­vait viss­zvonja. (Derültség.) Az ügyész mind­amellett fentartja széksértési keresetét, mert indít­ványtétel után történt a visszavonás. A közgyűlés erre Steiner Károlyt széksértésért ötven forint bír­ságban marasztalja, mit az ellenzék gúnyos tapssal, nevetéssel fogadott. Steiner Károly újra szót emel, rámutat a bagatelbíróság rendetlen vezetésére; kijelenti, hogy ott hatvanhárom forintnál nagyobb sikkasztások fordultak elő, mit eltussolni akarnak. Azzal vádolja a polgármester-helyettest, hogy a vizsgálatot félrevezette, a számon kérő széknek, meg a főis­pánnak hamis fölterjesztéseket adott, a feleket kényszerítette, hogy a bagatel panaszokat visszavon­ják, csakhogy a restancia kisebb legyen. Ez újabb szenvedélyes támadásra a zaj és izgatottság tetőpontra hágott. Delve­th bizottsági tag indítványozza, hogy Steiner K­árolytól a szó megvonassék (tiltakozások, helyeslések). Wimmer József bizottsági tag sajnálja és röstelli, hogy a temesvári közgyűlésen ilyen jelenetek előfordulhatnak. A város reputációja érdekében indítványozza: mondja ki a közgyűlés, hogy a mai tanácskozásban tapasztalt modort és hangot többé nem tűri és Stei­ner Károly hevességét, sértéseit rosszalja. Ez indítványt, melyre ellenzékiek is szavaztak, majdnem egyhangúlag elfogadták. Következett a többi indítványokra a szavazás. Steiner Károly indítványát, hogy a polgármester fegyelmi eljárás alá vonassák, 39 szóval 17 ellen elvetették, illetve a napirendre térést kimondották. (Éljenzés.) Nagy László újra elfoglalja az elnöki ezéket. (Hosszantartó éljenzés.) A bagatell bíróság megvizsgálására B­a­a­d­e­r Henrik elnöklete alatt öttagú bizottság küldetett ki. Nagy László erre bemutatja az újonan kine­vezett városi főkapitányt, Dragovánits Györgyöt (Él­jenzés), hosszabb programmszerű beszédben köte­lességeire, feladataira figyelmeztetve őt. Az új főka­pitány néhány szóban magyarul kéri a törvény­­hatóság jóakaratú támogatását. Következtek a folyó ügyek. A bizottsági tagok közt megint visszatetszést szült, hogy a közgyűlési tárgysorozat csak németül lett kibocsátva. Állami sikkasztások. Lapunk tegnapi számának ama közleményére vonatkozólag, hogy a 9 év előtt öngyilkossá lett Balajthy Imre, miniszteri tanácsos, halála előtt a belügyminisztérium házipénztárából rövid uton 3000 forintot kölcsönzött ki s ezen összeget bekövetkezett halála után a nevezett minisztérium házipénztára kezelőinek kellett megtéríteni, — teljesen megbízható forrásból — azon értesülést veszszük, hogy ezen közlemény, a mint a felől a nevezett minisztérium házipénztárának számadásai is tanúskodhatnak, nem egyéb, mint azon végzetes haláleset alkalmával for­galomba hozott alaptalan híreszteléseknek fölele­­venítése. Tudósítónk azt is megjegyzi, hogy a pillanat­nyi zavarba jutott csekélyebb javadalmazású mi­niszteri tisztviselők és különösen bijnokok által igényelt segélyek nyújtására a minisztériumokban egészen külön e célra létesített segélyalapok vannak. * A kereskedelmi minisztérium­ban uralgó állapotokra érdekes világot vet amaz értesülésünk is, melyet az ottani személyügyi és előléptetési viszonyokról nyertünk. Míg Kókán „rohamosan emelkedett“ a hiva­talos létrán s oly bizalmi álláshoz jutott, minőt más minisztériumokban a segédhivatali aligazgatókra bízni nem szoktak, addig a minisztérium kvalifikált fogalm­azó­ személyzete valóban részvétre­­méltó viszonyok közt tengődik. Jogvégzett, tudora oklevelet szerzett, szorgalmas és tehetséges tisztvi­selők tiz évi szolgálat után sem tudnak tovább jutni a segédfogalm hatóságnál s 600 frt évi fizetéssel nyomorognak, teljesítvén egyesek oly szolgálatot is, aminőért magánvállalat ezreket fizetne. Tudvalevő, hogy a minisztériumokban a gya­kornoktól a titkárságig nincs különbség a hivatalos teendők közül s néha bizony egy tehetséges fogal­mazósegéd fontosabb ügyeket intéz, mint némely titkár. Da hát szomorú dolog az, hogy a legteljesebb kvalifikációval biró egyének 8—10 évi buzgó szol­gálat után­ 30—35 éves korukban sem tudják többre vinni 600—900 forint évi fizetésnél, holott ugyan­ennyit egy irodatiszt vagy számtiszt is kap; ezektől pedig az írni és olvasni tudásnál nem kívánnak sokkal több kvalifikációt, mikor szolgálatba lépnek. És ha keressük : mi ennek a szomorú álla­potnak az oka ? — hát utalnak bennünket azokra az úgynevezett ,,einschule“-okra, melyek a kereske­delmi minisztériumban szokásosak s megakadályoz­zák a fokozatos előléptetést. Hallatlan esetek történtek ott. Csak néhányat említünk föl. Egy báró valóságos osztálytanácsos­­ságon kezdi az államszolgálatot , útját állja ötven régibb tisztviselőnek. Egy dúsgazdag főrendiházi tagnak a fia, a­ki nincs is reászorulva a fizetésre, megunja a tiszteletbeli szolgálatot s egyszeribe való­ságos titkárrá ugrik be. Egy irodaigazgató — épen a Kókán előde — mindenféle fokozatok egyszerű átugrásával mint valóságos titkár lép át a fogal­mazószemélyzet keretébe és alig egy év alatt át­ugrik a régi titkárokon s valóságos osztálytanácsos lesz belőle. Serdülő mágnások és fertálymágnáskák —­­akár csak Kokán — rohamosan emelkednek a hi­vatalos létrán , sőt mindjárt a fogalmazóságon kez­dik ; alább nem is adják, ha egyeseknél hiányzik is a qualifikáció. Nos hát, ha mindezek az urak rendkívüli te­hetségek s előlépésük valóban haszon is a közszol­gáéira , egészen helyes dolog, hogy a miniszter nem tekinti a szamárlétra fokozatait és soronkívül lépteti őket elő. De hogy ugyanezen kivételes ugrá­sok által másrészt az a képzett szorgalmas és ki­fogástalan fogalmazószemélyzet károsíttassék, mely­nek csupán a családi összeköttetése csekélyebb,­­ az bizony nem járja. Mert végre is: mi a következés ? A követke­zés az, hogy a mellőzöttek elkedvetlenednek, tehet­ségük vallja kárát s a­kinek vagyona nincs, eladó­sodik, elbukik. Hiszen egy 30 éves embernek már családot kellene alapítania s hogy éljen meg a fize­téséből egy miniszteri segéd­fogalmazó? Átkozzák is sokan azt a bolond gondolatot, mely őket a kereskedelmi minisztérium szolgálatába léptette. Aki szökhetik, szökik is onnan, mihelyt alkalom kínálkozik a lehetőségre. Csak utána kell nézni: hányan vettek már búcsút a kapufélfától? De elvégre is a legtöbbnek, aki élte javát, ifjúsága legszebb éveit ott töltötte már,­­ nincs többé módjában odahagyni az áldatlan szolgálatot. Harminc éves embernek új pályát kezdeni késő. Tűrnek és szenvednek tehát tovább némán, mert hisz kegyvesztett lesz, aki panaszkodik s ná­lunk a közvélemény sem támogatja az államtisztvi­­selők érdekeit. Egy-egy ilyen Kókán-féle eset pedig, a világ szemében — szomorú, de való, —z árnyat vet az összes tisztviselői karra. Pedig bizony nincs igaza a közvéleménynek. A magyar államtisztviselők zöme előtt le a kalap­pal! Mert sok hazafiság kell ahoz, hogy a létező viszonyok közt összeköttetések nélkül való képzett, és tehetséges ember megmaradjon az állam szolgá­latában. Tessék még egy országot mutatni, a­hol a legfőbb kormányszéknél szolgáló tisztviselők, a­kik­től jogvégzettséget, tudok­ oklevelet, sőt — az igaz­ságügynél — ügyvédi oklevelet is kívánnak, 8—10 évi szolgálat után ne vihetnék többre 600—900 forint évi fizetésnél. Ma nálunk úgy állanak a dolgok, hogy sze­rencsés, a­ki tíz évi jó szolgálat után, 30—35 éves korában, miniszteri fogalmazó lehet s egy rangban állván az őrnagyokkal, törvényszéki bírákkal, élvez­het Budapesten 900 forint évi fizetést. A kereskedelmi minisztériumban természete­sen még az ilyen szerencse is ritkaság. A valamire való kereskedősegéd nem cserél hivatalt a minisz­teri fogalmazóval. A K­o­k­á­n-ü­g­y­b­e­n Haupt vizsgálóbíró ma délelőtt már megkezdte a tanúkihallgatásokat. A mai nap folyamán kihallgatta az építőmestert, a­ki Kokánnak a tisztviselők telepén levő házát épí­tette, a miniszteri számtisztet, a­ki Kokán letartóz­tatását megelőző napon Kokán Jánostól a­ pénztárt átvette, a Geittner és Rausch­ cég egyik beltagját, a cég által Kosán kezeihez letett összegre vonat­kozólag és Kokán nejét, a­ki a rendőrség előtt tudvalevőleg azt vallotta, hogy a tisztviselők tele­pén levő ház építéséhez ő adott 6000 forintot, a­melyet néhány év alatt megtakarított s a kályhás­mesternek is ő fizette ki a hatvan forintot. A vizsgáló­bíró a kályhásmestert is beidézte kihallgatás végett. * Kokán Jánosról, a kereskedelmi miniszté­rium sikkasztó aligazgatójáról, azt a különös körül­ményt közük velünk, hogy a jeles férfiú ismert alakja volt a fővárosi templomoknak. Igen buzgó, vallásos ember hitében állott. Szorgalmasan járt a misékre s nem tudni: járult-e ez a magatartása ahoz, hogy magát fölebbvalóinak bizalmába becsem­­pészsze ? A bűnvádi esetek történetében nem szokatlan, hogy oly egyének, akik könnyelműségből eredő bűn­tényeket követnek el, a rajongásig vallásosak. Sik­kasztó­: rendszerint lutriznak és templomba járnak. Az elvert idegen pénz visszapótlására nem gondol­hatván egyéb módot, a szerencsejátékhoz folyamod­nak s másrészt próbát tesznek (sajátszerű de sokszor igazolt körülmény) az isteni kegyelemmel is. Kokán, úgy látszik, hiába imádkozott, mert a bünpalástolás gyarlán kieszelt terve nem sült el s a Gondviselés­nek egyéb dolga is van, mintsem hogy a sikkasztó­­kat fölsegítse. Ezt megteszik helyette a földön elegen.­t magánsik­kasztások. Kohn Miksa verseci ügynök huszonki­lencszer forintos sikkasztási ügyében — mint már tegnap említettük, — Karácsonyi rendőrkapitány Versecre utazott. Karácsonyival együtt leutazott oda a károsult cég jogi képviselője, Vison­­tai fővárosi ügyvéd is. Mint odavaló tudósítónk táviratozza, Karácsonyi rendőrkapitány, a­ki belügy­miniszteri teljhatalmú megbízással ért oda. Bodó, ■* 5

Next