Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)
1888-12-23 / 353. szám
1888. december 23. PESTI HÍRLAP bolondnak nyilváníttatták, csak hogy legyen kire sózni a sikkasztást. Egy szegény írnok elmezavarával akarják palástolni a valódi bűnös könnyelműségét s ürelmeit. Felszólítja az elnöklő polgármesterhelyettest, hogy a tanácsteremből távozzék, mikor felőle folyik a tárgyalás, ne influálja jelenlétével a bizottsági tagokat. Végül indítványozza, hogy a polgármesterhelyettes ellen fegyelmi eljárás indíttassék. Szónok szenvedélyes támadását fülsiketítő zajban, számos tiltakozástól kísérve, mondhatta csak el, a megtámadott elnök sápadtan, reszkető hangon felelt a vádakra; szenvedélyessége később őt is magával ragadta; védelméből személyes támadás lett, egyenként visszautasíta a felhozott vádakat, tiltakozott az ellen, hogy a városi főorvos ellen, kinek rendeletére Heinzelmann megfigyelés alatt áll, Steineréhez hasonló rágalmakat szórjanak s kijelenté, hogy a polgármesteri hivatal ideiglenes vezetését, több bizottságban való működést, nemkülönben a városi színügy vezetését közgyűlési határozatok alapján vállalta magára, de ő nem kereste. Válaszát e szavakkal végzi: Steiner Károly bizottsági tag részéről évek óta személyes támadásoknak vagyok kitéve; ellenem való gyűlöletének egyetlen forrása, mert városunkban a magyar kultúra elsőnek mondott szerény harcosa vagyok (Éljenzés); mert a magyar színügyet előmozdítom, a magyar szinügy állandósítását szivemen viselem és mert testestül, telkestül magyar vagyok. Kijelentem azonban, hogy ezen érzelmeimben, hasonló működésemben, szenvedélyes személyes támadások nem fognak megtántorítani. (Hosszantartó éljenzés.) Steiner Károly viszonválaszában kijelenti, hogy nem tagadja, miszerint igenis rosszalja a magyar színház forszírozását. (Olló, ohó! kiáltások.) Küzdeni fog a magyar szinház e 11 e n, (Eláll! Eláll !) míg a németajkú polgárokat pangermánoknak bélyegzik és olyan emberek állanak a magyar színügy élén, mint Nagy László. (Tiltakozó felkiáltások.) Pokoli zsivaj keletkezett e szavakra a közgyűlési teremben. A terembe nem illő közbekiáltások, odavetett sértő szavak csakúgy röpködtek. Nagy László elhagyja elnöki székét, melyet Bogma István városi tanácsos foglal el. Mülbach Károly városi főügyész az akció megindítását kéri Steiner Károly ellen több sértő kifejezése miatt. (Helyeslések.) Steiner Károly kijelenti, hogy sértő szavait visszvonja. (Derültség.) Az ügyész mindamellett fentartja széksértési keresetét, mert indítványtétel után történt a visszavonás. A közgyűlés erre Steiner Károlyt széksértésért ötven forint bírságban marasztalja, mit az ellenzék gúnyos tapssal, nevetéssel fogadott. Steiner Károly újra szót emel, rámutat a bagatelbíróság rendetlen vezetésére; kijelenti, hogy ott hatvanhárom forintnál nagyobb sikkasztások fordultak elő, mit eltussolni akarnak. Azzal vádolja a polgármester-helyettest, hogy a vizsgálatot félrevezette, a számon kérő széknek, meg a főispánnak hamis fölterjesztéseket adott, a feleket kényszerítette, hogy a bagatel panaszokat visszavonják, csakhogy a restancia kisebb legyen. Ez újabb szenvedélyes támadásra a zaj és izgatottság tetőpontra hágott. Delveth bizottsági tag indítványozza, hogy Steiner Károlytól a szó megvonassék (tiltakozások, helyeslések). Wimmer József bizottsági tag sajnálja és röstelli, hogy a temesvári közgyűlésen ilyen jelenetek előfordulhatnak. A város reputációja érdekében indítványozza: mondja ki a közgyűlés, hogy a mai tanácskozásban tapasztalt modort és hangot többé nem tűri és Steiner Károly hevességét, sértéseit rosszalja. Ez indítványt, melyre ellenzékiek is szavaztak, majdnem egyhangúlag elfogadták. Következett a többi indítványokra a szavazás. Steiner Károly indítványát, hogy a polgármester fegyelmi eljárás alá vonassák, 39 szóval 17 ellen elvetették, illetve a napirendre térést kimondották. (Éljenzés.) Nagy László újra elfoglalja az elnöki ezéket. (Hosszantartó éljenzés.) A bagatell bíróság megvizsgálására Baader Henrik elnöklete alatt öttagú bizottság küldetett ki. Nagy László erre bemutatja az újonan kinevezett városi főkapitányt, Dragovánits Györgyöt (Éljenzés), hosszabb programmszerű beszédben kötelességeire, feladataira figyelmeztetve őt. Az új főkapitány néhány szóban magyarul kéri a törvényhatóság jóakaratú támogatását. Következtek a folyó ügyek. A bizottsági tagok közt megint visszatetszést szült, hogy a közgyűlési tárgysorozat csak németül lett kibocsátva. Állami sikkasztások. Lapunk tegnapi számának ama közleményére vonatkozólag, hogy a 9 év előtt öngyilkossá lett Balajthy Imre, miniszteri tanácsos, halála előtt a belügyminisztérium házipénztárából rövid uton 3000 forintot kölcsönzött ki s ezen összeget bekövetkezett halála után a nevezett minisztérium házipénztára kezelőinek kellett megtéríteni, — teljesen megbízható forrásból — azon értesülést veszszük, hogy ezen közlemény, a mint a felől a nevezett minisztérium házipénztárának számadásai is tanúskodhatnak, nem egyéb, mint azon végzetes haláleset alkalmával forgalomba hozott alaptalan híreszteléseknek fölelevenítése. Tudósítónk azt is megjegyzi, hogy a pillanatnyi zavarba jutott csekélyebb javadalmazású miniszteri tisztviselők és különösen bijnokok által igényelt segélyek nyújtására a minisztériumokban egészen külön e célra létesített segélyalapok vannak. * A kereskedelmi minisztériumban uralgó állapotokra érdekes világot vet amaz értesülésünk is, melyet az ottani személyügyi és előléptetési viszonyokról nyertünk. Míg Kókán „rohamosan emelkedett“ a hivatalos létrán s oly bizalmi álláshoz jutott, minőt más minisztériumokban a segédhivatali aligazgatókra bízni nem szoktak, addig a minisztérium kvalifikált fogalmazó személyzete valóban részvétreméltó viszonyok közt tengődik. Jogvégzett, tudora oklevelet szerzett, szorgalmas és tehetséges tisztviselők tiz évi szolgálat után sem tudnak tovább jutni a segédfogalm hatóságnál s 600 frt évi fizetéssel nyomorognak, teljesítvén egyesek oly szolgálatot is, aminőért magánvállalat ezreket fizetne. Tudvalevő, hogy a minisztériumokban a gyakornoktól a titkárságig nincs különbség a hivatalos teendők közül s néha bizony egy tehetséges fogalmazósegéd fontosabb ügyeket intéz, mint némely titkár. Da hát szomorú dolog az, hogy a legteljesebb kvalifikációval biró egyének 8—10 évi buzgó szolgálat után 30—35 éves korukban sem tudják többre vinni 600—900 forint évi fizetésnél, holott ugyanennyit egy irodatiszt vagy számtiszt is kap; ezektől pedig az írni és olvasni tudásnál nem kívánnak sokkal több kvalifikációt, mikor szolgálatba lépnek. És ha keressük : mi ennek a szomorú állapotnak az oka ? — hát utalnak bennünket azokra az úgynevezett ,,einschule“-okra, melyek a kereskedelmi minisztériumban szokásosak s megakadályozzák a fokozatos előléptetést. Hallatlan esetek történtek ott. Csak néhányat említünk föl. Egy báró valóságos osztálytanácsosságon kezdi az államszolgálatot , útját állja ötven régibb tisztviselőnek. Egy dúsgazdag főrendiházi tagnak a fia, aki nincs is reászorulva a fizetésre, megunja a tiszteletbeli szolgálatot s egyszeribe valóságos titkárrá ugrik be. Egy irodaigazgató — épen a Kókán előde — mindenféle fokozatok egyszerű átugrásával mint valóságos titkár lép át a fogalmazószemélyzet keretébe és alig egy év alatt átugrik a régi titkárokon s valóságos osztálytanácsos lesz belőle. Serdülő mágnások és fertálymágnáskák —akár csak Kokán — rohamosan emelkednek a hivatalos létrán , sőt mindjárt a fogalmazóságon kezdik ; alább nem is adják, ha egyeseknél hiányzik is a qualifikáció. Nos hát, ha mindezek az urak rendkívüli tehetségek s előlépésük valóban haszon is a közszolgáéira , egészen helyes dolog, hogy a miniszter nem tekinti a szamárlétra fokozatait és soronkívül lépteti őket elő. De hogy ugyanezen kivételes ugrások által másrészt az a képzett szorgalmas és kifogástalan fogalmazószemélyzet károsíttassék, melynek csupán a családi összeköttetése csekélyebb, az bizony nem járja. Mert végre is: mi a következés ? A következés az, hogy a mellőzöttek elkedvetlenednek, tehetségük vallja kárát s akinek vagyona nincs, eladósodik, elbukik. Hiszen egy 30 éves embernek már családot kellene alapítania s hogy éljen meg a fizetéséből egy miniszteri segédfogalmazó? Átkozzák is sokan azt a bolond gondolatot, mely őket a kereskedelmi minisztérium szolgálatába léptette. Aki szökhetik, szökik is onnan, mihelyt alkalom kínálkozik a lehetőségre. Csak utána kell nézni: hányan vettek már búcsút a kapufélfától? De elvégre is a legtöbbnek, aki élte javát, ifjúsága legszebb éveit ott töltötte már, nincs többé módjában odahagyni az áldatlan szolgálatot. Harminc éves embernek új pályát kezdeni késő. Tűrnek és szenvednek tehát tovább némán, mert hisz kegyvesztett lesz, aki panaszkodik s nálunk a közvélemény sem támogatja az államtisztviselők érdekeit. Egy-egy ilyen Kókán-féle eset pedig, a világ szemében — szomorú, de való, —z árnyat vet az összes tisztviselői karra. Pedig bizony nincs igaza a közvéleménynek. A magyar államtisztviselők zöme előtt le a kalappal! Mert sok hazafiság kell ahoz, hogy a létező viszonyok közt összeköttetések nélkül való képzett, és tehetséges ember megmaradjon az állam szolgálatában. Tessék még egy országot mutatni, ahol a legfőbb kormányszéknél szolgáló tisztviselők, akiktől jogvégzettséget, tudok oklevelet, sőt — az igazságügynél — ügyvédi oklevelet is kívánnak, 8—10 évi szolgálat után ne vihetnék többre 600—900 forint évi fizetésnél. Ma nálunk úgy állanak a dolgok, hogy szerencsés, aki tíz évi jó szolgálat után, 30—35 éves korában, miniszteri fogalmazó lehet s egy rangban állván az őrnagyokkal, törvényszéki bírákkal, élvezhet Budapesten 900 forint évi fizetést. A kereskedelmi minisztériumban természetesen még az ilyen szerencse is ritkaság. A valamire való kereskedősegéd nem cserél hivatalt a miniszteri fogalmazóval. A Kokán-ügyben Haupt vizsgálóbíró ma délelőtt már megkezdte a tanúkihallgatásokat. A mai nap folyamán kihallgatta az építőmestert, aki Kokánnak a tisztviselők telepén levő házát építette, a miniszteri számtisztet, aki Kokán letartóztatását megelőző napon Kokán Jánostól a pénztárt átvette, a Geittner és Rausch cég egyik beltagját, a cég által Kosán kezeihez letett összegre vonatkozólag és Kokán nejét, aki a rendőrség előtt tudvalevőleg azt vallotta, hogy a tisztviselők telepén levő ház építéséhez ő adott 6000 forintot, amelyet néhány év alatt megtakarított s a kályhásmesternek is ő fizette ki a hatvan forintot. A vizsgálóbíró a kályhásmestert is beidézte kihallgatás végett. * Kokán Jánosról, a kereskedelmi minisztérium sikkasztó aligazgatójáról, azt a különös körülményt közük velünk, hogy a jeles férfiú ismert alakja volt a fővárosi templomoknak. Igen buzgó, vallásos ember hitében állott. Szorgalmasan járt a misékre s nem tudni: járult-e ez a magatartása ahoz, hogy magát fölebbvalóinak bizalmába becsempészsze ? A bűnvádi esetek történetében nem szokatlan, hogy oly egyének, akik könnyelműségből eredő bűntényeket követnek el, a rajongásig vallásosak. Sikkasztó: rendszerint lutriznak és templomba járnak. Az elvert idegen pénz visszapótlására nem gondolhatván egyéb módot, a szerencsejátékhoz folyamodnak s másrészt próbát tesznek (sajátszerű de sokszor igazolt körülmény) az isteni kegyelemmel is. Kokán, úgy látszik, hiába imádkozott, mert a bünpalástolás gyarlán kieszelt terve nem sült el s a Gondviselésnek egyéb dolga is van, mintsem hogy a sikkasztókat fölsegítse. Ezt megteszik helyette a földön elegen.t magánsikkasztások. Kohn Miksa verseci ügynök huszonkilencszer forintos sikkasztási ügyében — mint már tegnap említettük, — Karácsonyi rendőrkapitány Versecre utazott. Karácsonyival együtt leutazott oda a károsult cég jogi képviselője, Visontai fővárosi ügyvéd is. Mint odavaló tudósítónk táviratozza, Karácsonyi rendőrkapitány, aki belügyminiszteri teljhatalmú megbízással ért oda. Bodó, ■* 5