Pesti Hírlap, 1889. január (11. évfolyam, 1-31. szám)
1889-01-14 / 14. szám
előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .' Tv . '1 70 — » Negyedévre EV . 3 » 50 » Egy hóra. . . 1 1 » 20 » Egyes szám helyben ,4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Buffarest nádor utca 7. sz., felszint, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Hétfő, január 14. Budapest, 1889. XI. évf. 13. (3610.) szám. Szerkesztési iroda: BitarestM, nádor utca 7. sz. Lemetei, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A közmunka-ügy rendezése. Azon régi magyar miniszterünknek, kinek nevére a parlamenti éle viharos napokban azt rímelte, hogy „miniszteri székében ül és pa uz ál“ . Baross Gábor a legnagyobb ellentéte. Nem gyanúsítjuk a miniszter urat azzal, hogy valami sokat ad a német nyelvre, de azt hiszszük, hogy ha különböző nyelvekből választana magának jeligét, a németből mindenesetre ezt a jellemzőt választaná magának: „rast ich, so rost ich“. Csakugyan állásában a pihenést nem ismeri , lényegerő ellentéte a „pauzálásnak“. Munkakedve és munkaereje kiapadhatlan. Mióta a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium élén áll, erős kézzel belenyúlt tárcája minden ügyének többé-kevésbé bonyolódott természetű kérdéseibe, alkotva, újjászervezve, reformálva. A feladat, hogy sikereket érhessen, külső tényezők által nem épen volt megkönnyítve számára. A népszerűség tőkéjéből, mely a parlamenttel és a közvéleménynyel szemben megkönnyíti az új miniszterek munkásságát, Baross Gábor keveset birt, midőn elfoglalta elődje helyét. Mindjárt eleve a magyar államvasutak igazgatása újjászervezésének kérdése idézett föl éles kontroverziát a közvéleményben. Ehhez járult, hogy a közlekedésügyi minisztérium iránt, mely rendszeressé vált hiteláthágásai és túlkiadásai által magára vonta a takarékossági politika szószólóinak éles kritikáját, nem épen uralkodott túlságos rokonszenv. Szóval a közvélemény meglehetősen skeplikusan fogadta Baross miniszteri munkásságának első tényeit, inkább lévén hajlandó bennük kétes sikerű experimentumokat, mint alaposan megfontolt reformokat látni. A siker — e mérvadó és döntő tényező — azonban nyomon követte Baross reformjait. A m. k. államvasutak, ámbár különböző rendszabályok, mint pl. vonatok beszüntetése, bizonyos beruházásokkal való fölhagyás stb. eleinte elégületlenséget keltettek is föl: csakhamar igazolták az új regime elveinek helyességét. A bevételek növekedtek, a budgetáthágások megszűntek, a laza fegyelem helyébe a kezelés rendje és a szolgálat pontossága lépett. Nem tartozik e sorok keretébe, de hoszszadalmas is volna fölsorolni mindazon reformokat, melyeket a közlekedésügyi tárca vezetője, néhány év alatt részint keresztülvitt, részint az előkészítés stádiumába juttatott. Növeli magánvasúttársaságok államosítása által az állami vastak hálózatát. Megkönnyíti a vicinális vasutak hálózatának kiépítését, a kereskedelem és a mezőgazdaság érdekeinek megfelelő tarifapolitika által. Megkönnyíti nyersterményeink exportját a nyűgöt, iparcikkeink kivitelét pedig a kelet felé. Keresztülviszi a Vaskapu szabályozásának műszakilag nehéz, kereskedelmileg szerfölött fontos feladatát. Hozzálát a gigászi munkához : biztosítani a veszély ellenében az árvíz pusztításainak kitett óriási területeket. S hogy egyebeket ne említsünk, legújabban a legnagyobb szabású reformok egyikét tanulmányozza, mely a forgalom terén áldásos forradalmat fog előidézni: az úgynevezett zóna-tarifa rendszerét. Ily sokoldalú és részben már sokatmondó pénzügyi és gazdasági eredményektől kísért munkásság egyik legjelentősebb műve a közutakról és vámokról szóló törvényjavaslat, melyet Baross Gábor a képviselőház f. hó 8-án tartott ülésében terjesztett az országgyűlés elé. Tárcájának feladataiból kifolyólag a miniszter a közutakat — a vasútügy fejlesztésére fordított kiváló gond mellett is — figyelmében részesíté eddigelé, miről többek között 1887-ik évi működéséről a törvényhozás elé terjesztett jelentése is tanúskodik. De be kellett látnia, hogy közutaink kiépítése, javítása és jó karban tartása, általában azon ázsiai állapotok megszüntetése, melyek közutaink tekintetében fönnállanak, múlhatatlanul föltételezik az országos közmunka-ügy rendezését. 1887-ben államutaink hosszúsága öszszesen csak 7200 kilométerre terjedt, melyeknek kezelésére és fentartására, mint rendes kiadás 2.980,327 forint lett fordítva. Ugyanakkor a kiépített törvényhatósági utak hoszszasága 21,949 kmt., a kiépítetleneké 11,221 kmt. telt. E több mint 32,000 kilométernyi hosszú hálózat föntartására és kiépítésére pedig összesen — beleszámítva a kézi erő, illetőleg napszám vagy igavonó állati erő segélyével teljesítendő munka értékét, valamint a közmunka megváltásából befolyó összegeket — ez idő szerint csupán mintegy 6 és fél millió forint áll rendelkezésre. Világos, hogy ez az összeg a nevezett célra teljesen elégtelen. Ha 7200 kilométernyi állami útnak csupán föntartására a sokkal takarékosabb állami kezelés mellett kerek számban 3 millió forint igényeltetik évenként, akkor csupán a 22.000 kilométernyi már kiépített törvényhatósági útnak föntartására legalább is 9 millió forint volna szükséges. A létező eszközökkel tehát még csak a törvényhatósági utak jó karban tartása sem lehetséges. Arra pedig gondolni sem lehet, hogy a közmunkaügy rendezése nélkül sor kerüljön a 11.000 kilométernél hosszabb kiépítetlen törvényhatósági utak kiépítésére. Egy szót sem akarunk vesztegetni azon közgazdasági hátrányok és károk kiszínezésére, melyek termelőinket és kereskedőinket egyaránt érik a közmondásossá vált magyarországi ulmi- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Az udvarló vezeklése. f Egy párisi hirlapiró följegyzéseiből.) 1869. március 2-ának éjjelén fölkért ama lap igazgatója, melynél dolgoztam, hogy vigyek a császár irodafőnökének egy későn érkezett, rendkívül fontos táviratot. Hajnali két óra volt, midőn a Tuileriákba értem. A Pavillon de Thorloge nagy lépcsőjén mentem föl és egy hosszú, tágas folyosóra léptem, mely — mint a szolgálattevő ajtónálló felvilágosított, — az említett úr és az első kamarás lakosztályához vezetett. A falra alkalmazott lámpák derengő világosságot terjesztettek és a vastag szőnyeg elfojtotta a léptek zaját, úgy, hogy teljes csend honolt a palotában. Midőn az irodafőnöknél be akartam lépni, a folyosó ellenkező oldalán három férfit, vettem észre, kik szótlanul és lassan távoztak el tőlem. E csoport pillanatig sem foglalkoztatott. Beléptem és egy az előcsarnokban szundikáló inas, kit előbb föl kellett ráznom álmából, bejelentett uránál. Misszióm be volt fejezve és ugyanazon helyiségeken át távoztam, melyeken előbb végighaladtam. A folyosón ugyanazon szótlan személyeket pillantottam meg, kik egy másodpercre fölkeltették érdeklődésemet. Mielőtt a szőnyeghez értem, találkoznunk kellett. Ez meg is történt és sohsem felejtem el azt a látványt, mely ekkor elém tárult. Csukott szemmel, magába összegörnyedtem, két lakáj által karon vezetve, mintegy gépies léptekkel támolygott felém egy úr. Feje, melynek a gázlángok ónos csillogást kölcsönzenek, hol az egyik, hol a másik oldalra hanyatlott; fejéről hosszú fekete fürtök lógtak arcába, e fürtök fényes feketesége azonban elárulta, hogy nem a természettől nyerték azt; jól ápolt, fölfelé, pödrött hasonszinli bajusz és állszakál, rémesen elütöttek a beesett, sovány arc halotti sápadtságától. Pruházata elegáns szabású felöltőből és bő nadrágból állt, mely a keskeny háziestöket majdnem elföd le. Csak nagy nehezen ismertem e mozgó holttestben K . . . hercegre, az első kamarásra és a császári színházak főintendánsára. Még előző éjjel láttam őt egy ünnepély alkalmával, melyet a felségek egy idegen fejedelem tiszteletére adtak. Egyenes tartással, magasra emelt fővel, ragyogó szemmel haladt végig a termeken s fölügyelt egy hangverseny előkészületeire, melynek a bált meg kellett előzni. Azt is tudtam, hogy egész nap talpon volt, mert ő rajta volt a sor. Elképzelhető tehát az én megdöbbenésem, midőn hajnali 2 órakor ezen állapotban, kisértet módjára járva be a Tuilleriák folyosóit, pillantottam meg. Mikor nyugszik hát ez az ember? * Néhány nappal később a lapok K . . . herceg elhunytét közölték. Általánosan azt hitték, hogy hirtelen halt meg, de nem úgy volt. Ellenkezőleg ! Mint egy jól értesült barátomtól hallottam, szörnyű hosszú és fájdalmas volt a haláltusa. — Ön tudja, közté velem barátom, mily híre volt a főintendánsnak. Egykor a legszélesebb értelemben vett rajongó szépségimádó lévén, öreg napjaiban is szerette a Don Juan szerepét játszani, de ha becsületesen ki is érdemelte ezt a címet, vénségére kegyetlen magas árt fizetett érte. Életének utolsó éveit szünetlenül vezekléssel sültütte. Ideges baj annyira erőt vett elgyöngült testén, hogy sem aludni, sem pihenni nem bírt. Fekve, vagy karosszékében hátradőlve a boldogtalan rettentő kínokat szenvedett, miket csak mozgás által birt legyőzni, így hát éjjel, nappal, mindig talpon volt. Mikor szolgálattevő kamarási hivatása mozdulatlan állásra kényszerül, oly kimondhatatlan gyötrelmeket szenvedett, hogy a császár gyakran fölmente ezen kötelessége alól. De a boldogtalan csüngött hivatalos kötelességein és nem hallgatott barátaira, kik azt tanácsolták neki, hogy mondjon le hivataláról és szentelje teljes idejét megroncsolt egészsége helyreállításának. A kínok néha elviselhetetlenek voltak. Egy este Lapunk mai száma 3 oldalt tartalmaz.