Pesti Hírlap, 1890. június (12. évfolyam, 149-178. szám)

1890-06-26 / 174. szám

_______________________ lyokat is teljes objektivitással és alaposság­gal mérlegeljem. (Éljenzés.) Azt hiszem, kijelent­hetem, hogy ha a kérdés akként dőlne el, hogy a megye székhelye csakugyan Szatmárra tétetnék át, ugyancsak kormányférfiúi feladatomnak fogom tar­tani tevékenységem egész súlyával és hivatalos ügy­körömben rendelkezésre álló minden eszközzel oda­hatni, hogy a mai székhelyre háruló nagy hátrány anyagi és szellemi érdekei fejlesz­tése által paralizáltassék. Annyit legyenek szí­vesek válaszként tudomásul venni, hogy felhozott ér­veiket mindenesetre a kérdés eldöntésénél teljes mél­­tánylattal fogom kísérni. (Hosszantartó lelkes él­jenzés.) Most a küldöttség báró Fejérváry honvédelmi miniszterhez ment, ki a következő választ adta: Tisztelt uraim ! A­mi az igen tisztelt alispánjuk által előadott kívánságot illeti, méltóztatnak belátni, hogy én most határozott választ nem adhatok. A kormány ebbeli elhatározása igen sok tényezőtől függ, melyek a minisztertanácsban majdan elő fognak adatni. Meg lehetnek győződve, hogy nemcsak magam részéről, de valamennyi minisztertársam részéről méltattatni fognak azon indokok, melyeket a belügyminiszter fel fog hozni s melyek utójára egyedül lehetnek mérv­adók az elhatározásra nézve. Egy dolog iránt bizto­síthatom önöket, hogy Szatmár-Németi város, melyben — fájdalom, régen volt — tartózkodtam, (éljenzés) mindenkor számíthat nemcsak jó­akaratomra, de kötelességszerü támogatá­somra minden oly ügyben, mely igazságos. (Élénk éljenzés.) Innen a küldöttség gróf Szapáry miniszterel­nökhöz ment, kihez Nagy László alispán a követ­kező beszédet intézte : Nagyméltóságu miniszterelnök úr! Kegyelmes urunk! Szatmár vármegyének határo­zatából jelentünk meg nagyméltóságod előtt, nemcsak azért, hogy üdvözletünket s köszönetünket kifejezzük nagymltságodnak, hanem egyszersmind, hogy erkölcsi súlyát növeljük Szatmár megye határozatának, mely szerint székhelyét Nagy-Károly városából Szatmár- Németi sz. k. városba óhajtja áttenni. Az indokokat, melyek bővebben a határozatban foglaltatnak, talán felesleges fejtegetni, hiszen 1874-ben a magyar mi­nisztérium egy törvényjavaslatot nyújtott be, a­mely­ben az áthelyezést javasolta, törvényerőre azonban nem emelkedhetett az akkori politikai viszonyok miatt. De midőn Szatmár megye most a kormány ezen ha­tározatához járul hozzá, egyszersmind bizonyságát szolgáltatja annak, hogy a nagyméltóságú mi­nisztérium a távolból is megérthette a helyzetet s a megye közigazgatásának gyors és biztos eszköz­lésében a legfőbb, emeltyűt megtalálta. De azóta a hely­zet is megváltozott, a m­ennyiben Nagy-Bánya s Felső- Bánya sz. k. városok, valamint Kővár vidékének egyik járása a nagy-somkuti járáshoz csatoltatott. Ezen városok elvesztették önkormányzatukat, vagy­ Somkút ott végezte ügyeit. Méltányosságból is óhaj­tandó volna, hogy a megye székhelye hozzájuk kö­zelebb hozatnék, hogy régi jogaikat ismét érvényre emelve, a veszteség megújuló fájdalmával, megküzdje­­nek. Nem akarjuk hosszan indokolni ezen kérelmün­ket, csak azt akarjuk hangsúlyozni, hogy Szatmár vármegye ezen határozat­hozatala 129 szótöbbséggel történt, a­mely nagy abszolút többséget képez. Ez a tudat vezérelt bennünket, vezérelte a küldöttsé­get, hogy itt nagyméltóságodnál azt az igazsá­got, azt a méltányosságot, azt a pártatlan bíráskodást fogja találni, mely nagyméltóságo­dat hosszú pályáján mindig kisérte. Tudjuk mi és értjük azon nehézségeket, a­melyek felmerülnek és midőn azt tudva, meghoztuk határozatunkat, fogadja azt nagyméltóságod mint személye iránti bizalmi nyilatkozatot, fogadja nagyméltóságod Szathmár vár­megyének üdvözletét, fogadja Szathmármegyének ha­tározatát igazságos elintézés végett. (Lelkes éljenzés.) Az alispán ezúttal átadja a miniszternek a megye határozatáról szóló jegyzőkönyvet indokolásával együtt. Szapáry Gyula gróf miniszterelnök megjegyzi, hogy a dolog természetében fekszik, hogy ezen ügy­ben nem nyilatkozhatik még véglegesen és döntőleg. A kormány az összes indokokat komoly mérlegelés tárgyává fogja tenni és csakis a közönség érdekét fogja szem előtt tartani. Az összes adatok megszer­zése és áttanulmányozása után — az átadott indoko­lás bizonyosan ki is fog terjeszkedni ezek­­ összes ada­tokra — a kormány csakis a részügy érdeké­ben fog dönteni. A küldöttség teljesen meg lehet­­ győződve jóindulatáról. (Éljenzés.) Szatmár város polgármesterének, Böszörményi­nek, rövid beszéde után, melyben utalás történt arra, hogy a pénzügyigazgatóság áttétele Nagy­ Károlyba úgyis tetemes anyagi kárt okozott. Szatmárnak, a­minek következtében a város nem is fog tudni telje­sen megfelelni kulturális feladatainak, a miniszter bemutattatta magának Boross képviselő által a kül­döttség egyes tagjait. Délután fél 5-kor Szilágyi Dezső igazságügy­miniszternél tisztelgett a küldöttség, ki Nagy László beszédére válaszolva, mindenekelőtt bocsánatot kért, hogy délelőtt kihallgatáson lévén a királynál, nem fogadhatta a küldöttséget. A küldöttség kérésére nézve ígéri, hogy a dolog minden oldalról megfonto­lás tárgyává fog létetni, s a­mennyiben beleszólása is fenn fog forogni, lelkiismerete és kötelességérzete sugallata szerint teljes objektivitással fogja a dolgot elbírálni, s ezek alapján indulva azt a befolyást, a­mi szólónak ez ügyben juthat, ez irányban fogja ér­vényesíteni. Többet nem mondhat, de a­mit meg­ígért, meg fogja tartani. (Hosszas lelkes éljenzés.) A hangulat. A nagy deputáció nincs megelégedve egészen a miniszterek válaszával. Kaptak szép szót, jó szót, de reményt, azt édes keveset. Sajátságos ez a szatmáriak mozgalma. Nagy­ Károlyt mindenki szereti közülök a mulató helynek. Mert a lakossága derék vendégszerető magyar nép. De mikor arról van szó, hogy melyik legyen a szék­hely, akkor egy testként egyenesedik fel a vármegye és Szatmári kívánja, azt követeli. Ez pedig egyszerűen onnan ered, mert min­denki tudja, meg vannak róla győződve, hogy a mai tarthatatlan viszonyokon csak így lehet segíteni. Két okból tarthatatlan a szatmáriak helyzete. Először, mert Nagy­ Károly soha igazi központja nem volt a megyének, olyan távol esik annak majdnem minden részétől. Ha Fericsébő­l, Kis-Bunyból, Váraljáról vagy Kapnikbányáról be akar menni a hatósági tisztviselő a bizottsági ülésre, legalább 3 napra van szüksége, hogy ott egy-két rövid órát tölt­hessen. Hamarabb jöhetnek Budapestre vasúton mint Nagy-Károlyba a kocsin. A másik ok: egy vaskéz, mely ránehezedik a székhelyre, az egész megyére. Nem haragszik rá senki, de azért szabadulni akarnak tőle, függetlení­teni akarják magukat a nyomasztó befolyástól. S ki­vált mióta látják, hogy ez az oligarchikus hatalom milyen hatalmas ellenfél velük szemben, azóta egyre jobban forrong közöttük a méltatlankodás érzete és hallani sem akarnak Nagy­ Károlyról. Szatmárra bárhonnan elmehetnek egy nap alatt. Szatmár a lakosság előtt olyan — mondá egyik kö­zülük — mint egy csokor kellő közepén a gyönyörű rózsa. Folyton épül, lakásviszonyai kedvezők, van egy állandó és egy nyári színháza, közúti vashídja, két gimnáziuma, 3 millió vagyona, törvényszéke, azonkívül közgazdasági és kulturális központ, szóval: Szatmár a szívükhöz van nőve. A szatmármegyeieknek még a jövőre is szép terveik volnának. Ha Szatmár lenne a székhely, akkor központja lenne egy nagy stratégiai vasút-hálózatnak, melynek fontosságát egyébiránt maga a kormány is belátta, mikor egy nagy katonai laktanya építésének tervezetét elfogadta. Széchenyinek is az volt már a terve 1848-ban, hogy a szatmár-nagy­bányai vonallal egy harmadik és legfontosabb összekötő pontot léte­sít Erdélyivel. Szatmárnól pedig most különben is épül egy vonal Fehérgyarmatig, de ez kiépülve Bereg­szászig, vagyis a przemisli (galíciai) útvonallal kap­csolatba hozva, ez lenne a legnagyobb hadászati vo­nal, melyen a galíciai hadcsapatokat direkt lehetne Erdélybe vinni. Mindez azonban csak remény és ki tudja, a derék szatmáriak nem hiába fáradtak-e föl ilyen im­pozáns számban Budapestre, mikor meg akartak küz­deni azzal a bizonyos vaskézzel ... A bankett. Délután 5 óra felé már jó részt összegyülekez­tek a deputáció tagjai a vigadó emeleti éttermében, csak a Szilágyi Dezső igazságügyminiszternél járt küldöttségre vártak. A miniszteri látogatásokba belefáradt küldöttek hatalmas étvágyával ültek asztalhoz és előlegben föl­falatoztak egy pár minisztert (in thesi) a miért olyan semleges válaszokat adtak. Egyszerre betoppant a Szilágyinál járt kül­döttség. — Nos, mi újság ? — kiabálták mindenfelől. — Ibis redibis — — volt a felelet. A válasz azonban nem vette el az étvágyat, meg a gunyoros hangulatot. Valaki például kisütötte, hogy miért derült ki a komor Baross arca, mikor őket meglátta Hát bizony csak azért, mert eszébe ju­tott a zóna jövedelme. Sohse jöttek volna fel ezek ennyien, ha ő nem csinál zónát. Ekkor érkezett meg gróf Teleki Géza volt belügyminiszter, kit szűnni nem akaró lelkes tapssal fogadtak. Kívüle jelen voltak Boross Bálint, Chorin, Domahidy és Isaák Dezső képviselők. Az asztalfőt Teleki Géza gróf foglalta el, mellette jobbról Nagy László szatmármegyei alispán, balról Boross Bálint Szatmár város országy. képviselője ült­ Csakhamar sorra kerültek a fogások és a pe­csenyénél fölállott Novák Antal nagyprépost, ki a királyra ürítette poharát. Utána Domahidy István országgyűlési képvi­selő emelt szót. „Lelkem egész melegével ragadom meg az alkalmat — igy kezdé — hogy e díszes kör­ben, mely Szatmármegye azon osztályát képezi, mely politikai és társadalmi ügyekben döntő befolyással bir s mely osztály létezéséhez s nevéhez van fűzve Szat­mármegye történelme, — mint alkotmányos polgár szót emeljek. Én a parlamentnek már annyiszor be­kapitulált közintéze — igy folytatta — csak addig támogatok minden kormányt, a meddig önálló meg­győződésemmel összeegyeztethetem irányát s mert a kormány összes működése iránt bizalommal viselte­tem s mert a többség törvényes és alkotmá­nyos akaratát, ha az törvényekbe nem ütközik, kell, hogy a kormány tisztelje, ürítem poharamat a kormány összes tagjaiért. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után Nagy László alispán Teleki Géza grófot köszöntötte föl. Még ki se ejtette a nevét, már­is olyan frenetikus tapsvihar tört ki, hogy hosszú ideig nem juthatott szóhoz. Ez a taps ismétlődött, mikor Teleki föl­­emelkedett helyéről. Őt — úgymond — szive von­zalma köti a szatmármegyeikhez, nem holmi fenhé­­jázó vágyak. Hogy most nem tarthatott velük nem beszélhet mellettük, annak sok oka van , de annyi bizonyos, hogy a közelmúltban is sokszor kel­lett hallgatnia ott, a­hol beszélni akart. Egyet azonban nem tud elhallgatni: szeretetét. Böszörményi Károly polgármester a sajtóra emelt poharat, dr. Medve Kálmán a főispánra, majd Böszörményi újból az alispánra. Mialatt Hermán Mihály főügyész a jelenlévő országgy. képviselőkre emelte poharát, megérkezett Domahidy főispán, ki csak mint vendég jött a Szatmáriak közzé. Hosszan­tartó éljenzéssel fogadták és az asztalfőnél adtak neki helyet. A félbeszakadt pohárköszöntőket Unger Gusz­táv ügyvéd folytatta Nagy László alispánra mond­ván tósztot, majd Ilidre László főszolgabíró dörgő taps között a sajtóra emelt poharat, mely most, mikor ők már-már lankadnak, bizonyára föl fogja venni a harcot az igaz ügyért. Zajos hosszantartó éljenzés követte szavait, nemkülönben Novák Antal nagyprépostnak a főispánra mondott felköszön­tőjét is. Ekkor egy fiatal ügyvéd, Kelemen Samu állott fel és érces hangon maró gúnynyal emlékezett meg a családi olygarchiáról, mely a demokratikus haladással fölvette a harcot. Poharát üríti a bizottságra, erre a „félrevezetett tömegre“, mint a nagy­ károlyiak mondják (Derültség). Nyugodjanak meg uraim — folytató — ez csak olyan* uraságtól levetett gondolat. Zajos de­rültség tört ki e megjegyzésére. Végül Uray Géza, a „Szamos“ szerkesztője a sajtó nevében Somosköy nyug. kir. kúriai bíróra emelte poharát. Egyessi Géza, pedig a sajtó nevében köszönetet mondott a megem­lékezésért. pesti Hírlap 1890. jumu: 20.’ Fővárosi ügyek. — A főváros uj javadalmi díj jegy­zékével foglalkozott a közélelmezési bizottság ma délutáni ülése Matuska Alajos tanácsnok elnöklete alatt. Tár­gyalás alá vette ugyanis a javadalmi bizottságnak már ismert jelentését a fogyasztási adó­ pótlék, kövezetvám­­díj, állás- és hely­illetékek és a kikötési díjak (párt­­javadalmi) újból való m­egállapítása tárgyában. A ja­vadalmi bizottság tudvalevőleg a kövezetvám-díj le­szállítását javasolja s az ebből származó hiányt a fo­gyasztási adó emelésével akarja fedezni. Fenyvessy Adolf erősen kifogásolta a gabona-vám és a kézmű­ipar kövezet­vámjának leszállítását. A gabona-vámot 21/5 krról 1 krral, a kézműiparét pedig 15 krról 5 krra szállította le a javadalmi bizottság. Hosszas ér­velésével Fenyvessy kimutatta ennek helytelenségét s a közélelmezési bizottság mai ülésében indítványára ki is mondta, hogy sem a gabona, sem pedig a kéz­műipar kövezet-vámjának leszállítását el nem fogadja. A liszt, korpa stb. kövezet­ vámjának felemeléséhez 10 krról 15 krra hozzájárul a bizottság. Az új fo­gyasztási adót a disznózsírra, vajra, sajtra, csemegére stb. a bizottság hosszas vita után elejtette. Végül Fenyvessy indítványára az ülés elhatározta, hogy az új javadalmi tariftát házilag fogja kezelni s hogy az ne három évre állapíttassák meg, hanem időről-időre vegye a közgyűlés vizsgálat alá. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bizott­ságok f. hó 26-án, csütörtökön, a következő új helyrajzi számú házakban összeírt adókötelesekre vonatkozó III. oszt. keresetiadó javaslatokat fogják tárgyalni, u. m. I—II. közig. ker. (Tabán) 2166—2190. A III kér. (Ó­buda) 1048—1224. A IV. kér. 222—250. Az V. kér. 694-697. A VI. kér. 3458-3471. A VII. kér. 4547—4584. A Vili kér. 5651—5678. A IX. ker. (ferencvárosi) 9177—9230 helyrajzi számig bezárólag. Sport: Siemberg, jun. 24. A lembergi lóverseny-mee­­ting második napja következő eredménynyel folyt le: I. Verkaufsrennen. 300 frt. 3200 m. Gr. Siemi­­ewski St. 3é. p. m. Souvenir fejhoszszal nyerve 1-ső, gr. Baworowski V. 3é. sg. m. Prinz 2-dik, Ni­­ente 3-dik. Tot. 5:7. — II. Kaiserpreis, 1000 frt. 3200 m. Schindler L. 3é. p. k. Mizzi ! hoszszal leső, gr. Tarnovski 3é. p. k. Propinacyja 2-dik, At®

Next