Pesti Hírlap, 1890. október (12. évfolyam, 270-300. szám)

1890-10-10 / 279. szám

Budapest, 1890. XII. évi 279. (4236.) szám. Péntek, október 10. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14- frt — kr. Félévre .... 1 » — » Negyedévre . 3 * 50 « Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, m­­ur­ul­a­n, leldsitli hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sí. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések e kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. ♦ Közművelődési kérdések. Alföldi városainknak egészen más a jel­lege, mint a felföldieké és erdélyieké. Látszik, hogy az újkor teremtményei, széles, egyenes utcákkal, tágas terekkel, kényelmes háztelkekkel, melyeket nem feszélyez a régibb német váro­saink védfala és árka; kívül pedig nem hiány­zanak a fasorok és parkírozott séták. Ilyen Arad is, melyet Salacz polgármester jó ízlése folyvást szépít, s melynek lakossága érzi, hogy hazánk szebb jövőjének előkészítésében a városi elemnek oroszlánrésze van. Arad kitett magáért, midőn a vértanuknak oly emléket emelt, mely Zala művészi keze ál­tal nemcsak a városnak, de a hazának is dí­szére válik, és midőn a leleplezési ünnepet oly tapintatosan­­ rendezte, hogy a legkisebb ren­detlenség sem zavarta meg a mélyen meghatott közönséget. A nép ezerei között, a­kik itt ösz­­szegyűltek, nem hallatszott sehol semmi panasz ; mindenki megelégedve távozott emelt hangulat­ban a vendégszerető városból. Előbb azonban meglátogatták azon kiállítást, mely az Alföldnek s különösen Aradnak dicséretére szemlátomást bizonyította, hogy a vidéki iparosoknál sem hiány­zik többé a müszlés, különösen a bútorozásban, azon szobaberendezéseknél, melyek az iparcsar­nokot számos példányban díszítik, főleg pedig azon kovácsolt vasból szerkesztett kioszkban, mely akár a külföld legjobb lakatosmunkáival vetélked­hetik. Hogy a gazdasági és erdészeti kiállítás igen jól sikerült, ez természetes, sőt a régészeti és művészeti kiállításban is találtam néhány tárgyat, mely mindenesetre figyelemre méltó; különösen érdekes néhány temesmegyei nemze­tiségi berendezett szoba, bolgár, sváb, rác, oláh stb., a­minőket már az országos kiállításban is nagyobb mértékben oly szívesen tanulmányoz­tunk, mert ezekben látjuk még a házi ipar kü­lönböző termékeit, melyeket a gyáripar tömeges olcsó készítményei rövid idő alatt tökéletesen ki fognak szorítani. Szükséges volna ezen ethnográfiai neveze­tességeket, a különböző viseleteket, bútorokat, szobaberendezéseket, melyek századokon keresz­tül nem változtak s fentartották a különböző nemzetiségek tipuszát, a jövő számára megmen­teni, mielőtt a magasabb művelődés által else­­pertetnek, a mint azt a svédek, sőt bizonyos pontig a törökök is külön népismei múzeumok­ban megtették. Nem is volna még most nehéz ily gyűjteményt összehozni, csakhogy annak fel­állítására a fővárosban nincsen hely. Az állam pénzügyei valahára rendbe jöt­tek. Előttünk fekszik már oly költségvetés, mely habár csekély, de mindenesetre reális fölösleggel záródik s oly zárszámadás, mely nem ismer de­ficitet , lehetségessé váltak tehát a reformok, de lehetséges az is, hogy közművelődési célokra szánhassunk bizonyos összegeket. Nem is hiány­zik erre a jóakarat a kormánynál, de a helyiség kérdésén megakad a jóakarat is. Gyarapodó gyűj­teményeinket nem vagyunk képesek felállítani; a múzeum­ palotája nem képes azokat magába fogadni. Ásványtárunk az elsők közé tartozik Európában, Semsey Andor gazdagítja minden év­ben fejedelmi bőkezűséggel, de a szerzeményeket nem állíthatjuk ki, a közönség nem tanulmá­nyozhatja azokat; ládákba kell zárni, mert hely számukra nincs. Haynald kardinális többször kijelentette már, hogy európai hírű növénygyűjteményét a nemzeti múzeumnak szánta, de csak azon felté­tel alatt, ha azt illően legalább két nagy terem­ben felállítjuk; de a múzeumban még a régi növénytárnak sincs elegendő helye, s így ő emi­­nenciájának gyűjteménye is máshová fog ván­dorolni. Az európai ornithológusok jövő májusban Budapesten tartják kongresszusukat, melynél a magyar madárvilág csudaszép csoportozatokban a külföldi természettudósokat meg fogja lepni. Ezen gyönyörű gyűjtemény ideiglenesen a mú­zeum lépcsőcsarnokában talál ugyan helyet, de ott nem maradhat, mert el fog kallódni. A népismei becses gyűjteménynek épen nincs semmi nagyobb helye egy folyosó­résznél; a nagyhirü régiségtár kincsei úgy össze vannak halmozva, hogy azokat tanulmányozni nem le­het. A kőtár a külső lépcsőzet alatti sötét helyi­ségekben van lerakva, részint az udvar­falakhoz támasztva, vagy a bejáratnál összezsúfolva úgy, hogy külföldi tudósoknak szégyenpk­ nélkül nem is mutathatjuk. A történelmi arcképcsarnok pe­dig a várbazár helyiségeinek nedvessége által biz­tos enyészetnek van kitéve. A miniszteri jelentésekben évről-évre hang­­súlyoztalik a múzeumi helyiségek elégtelensége, de a budgetben nem látjuk ennek semmi kon­­zekvenciáját. A képviselők egy része azzal biz­tat, hogy a jövő században, midőn az ország­háza felépül s be lesz rendezve, szabaddá lesz azon telek, melyen a mostani ideiglenes ország­ház áll, oda építhetik majd az uj múzeumot; csakhogy deliberante Roma Saguntum perit, mig Róma tanácskozik, Sagunt városa elesik, nem a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA „Bacchus és Ariadne.“ — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Makart nagy képét háromszor néztem meg a műcsarnokban. Mindannyiszor az üres terem titokzatos csendje és homálya fogadott. Meglepő tapaszta­lát ama reklámok után, melyek a kép hozzánk jövetelét megelőzték s kiállítása után a napi sajtó egy részében jöl­hangzottak. Makart és üres ház! Ki hitte volna ezelőtt tíz, tizenöt évvel, midőn a bécsi mester tető­pontján állt diadalainak és sokan abban re­ménykedtek, hogy iskolát is hagy maga után. És mégis úgy van. A művész gyorsan támadt népszerűségét gyors megfeledkezés követte. Makart nem tud többé vonzani, geniejét megcsodálják, de alko­tásai maradandó hatást nem gyakorolnak reánk. Nagy népszerűsége csakis Bécsben tartja magát , Bécsről pedig mindenki tudja, hogy már évek óta nem művészeti központ, sőt ellenkezőleg az a hely, a­hova nehezen tudnak utat­ törni a modern áramlatok. Mi is azóta idegenedtünk el a bécsi mestertől, a­mióta a francia, belga és olasz mesterek műveivel megismerkedtünk. A „Négy évszak“-ot még sokan nézték ná­lunk, a sokkal értékesebb ..Bacchus és Ariadner, már annyi közönséget sem kap, a­mennyit méltán megérdemelne. Pedig a képzőművészeti társulat mindent elkövetett, hogy a nagy méretekben festett kép iránt érdekeltséget ébreszszen. A műcsarnok nagy termét, mely rendes körülmények közt széles üvegtáblákon át kapja világítását, valóságos camera obscurává változ­tatták át s a kép közvetlen közelében fedetle­nül hagyott táblákon akkér törnek be az őszi nap sugarai, hogy tiszta és egyenetes világítás ömlik el a festmény minden részlete fölött. A fölállítás és rendezés ilyen múl­ja egé­szen modern találmány. A régi nagy mesterek­nek nem volt és most­ sincs szükségük arra, hogy hatásukat mesterséges eszközükkel ekkér emeljék. Eléggé érvényesülnek azok koncentrált világítás s a drapériák alkalmazása nélkül is. Hogy Makart képénél ezt az eszközt is igénybe vették, a rendezőség részéről nagyon tapintatos fogásnak találom. A besötétített terem mintegy előkészíti a nézőt arra, hogy a külvilágtól elszakadjon s egé­szen beleélje magát abba a másik, fantasztikus világba, melyet a művész képzelődése alkotott. Mert Makart csakugyan olyan festő volt, a­ki maga teremtett magának formákat, színeket és hangulatokat. Művészi egyénisége sajátos körvo­nalakban emelkedik ki egyvívású társai közül. Ép oly kevéssé hasonlít hozzájuk, mint a­hogy nem lehet reá fogni, hogy a régiek közül valakit határozottan kiválasztott volna példányképéül. Még legtöbb hatással volt reá Rubens színpom­­pája. Makart azonban szenvedélyesebb, lázasabb s mint ilyen, kevésbbé szabatos. A bécsi mester első pillantására elbűvöl, megigéz bennünket; arra azonban nem képes, hogy varázshatalmát­ hosszasabban is megtartsa felettünk. Hasonlít a regényíróhoz, kit fantáziája kalauzolása mellett, az örvények felett is félelem nélkül követünk, s kinek értékét igazán csak akkor tudjuk mérle­gelni, ha bizonyos idő múlva az általa teremtett alakok és helyzetek felől komolyan gondolko­zunk. Makart művészete sok tekintetben a bű­vészeihez hasonlítható.­­Inkább elragadó, mint meggyőző , inkább csillogó, mint szabatos. Jellemző tulajdonságai „Bacchus és Ariad­­ne“-n is föltalálhatók. És talán fokozottabb mér­tékben, mint régibb művein. Makart képe tárgyát a régiek rege-világá­ból merítette. A mithologia szerint Theseus az­zal hálálta meg Ariadne ismert fonal-ajándékát, hogy őt hitvesévé tette. Minos lánya azonban nem sokáig örvendhetett e frigynek, mert The­seus, kit Bacchus álmában halállal fenyegetett, nemsokára elhagyta őt hűtlenül. Az elhagyatott, busongó nőt, mint tudjuk, Bacchus vigasztalta meg magányában. Ez a jelenet elevenül meg előttünk Makart kompozícióján. Kétségkívül nagyon alkalmas théma arra, hogy az érzéki örömök dicsőítésé­ben fáradhatatlan mester belőle hatásos képet alkosson. A világ, mely képzelődése előtt megje­lenik, a regék csodás világa. Naxos szigetének vizébe, berkeibe Centaurokat, Tritonokat, Bach­­chans-nőket, erdei és vizi nymphákat helyezhet, szóval vásznát olyan lényekkel­­ népesítheti be, melyek nem csak a művész, hanem a néző fantáziáját is nagyban foglalkoztatják. A mesé­nek mindig van bizonyos ingere s e mellett nem csak az elbeszélőnek, hanem a festőnek is kit- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next