Pesti Hírlap, 1891. február (13. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-14 / 44. szám
Pesti Hírlap Budapest, 1891. XC. évf. 44. (4359.) szám. Szombat, február 14. Előfizetési árak: Egész évre . . . lett — kr. Félévre . . . . 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sí,ellsum, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP.LP Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. a I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cib. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Pénzügyi eredmények. Majdnem egyidejűleg a népszámlálás örvendetes eredményének publikálásával kaptuk a kimutatást a magyar államháztartás múlt évi eredményéről. A számok hete ez. De nem a lehangoló, elkedvetlenítő és lesújtó számoké, miknek végzetes hatalmát oly sokszor tanultuk ismerni a régebbi kormányok alatt, hanem a fölemelőké. Valóban e számok, melyek egyrészről az ország lakosságának és kivált a magyar fajnak örvendetes szaporodásáról, másrészről pénzügyi politikánk üdvös fordulatáról s a közjólét gyarapodásáról tanúskodnak, önbizalmat keltenek s nemzeti önérzetet fokoznak. Mindegyik esemény magában véve jelentőségteljes. Együttvéve azonban azt hirdetik, hogy Magyarország gyarapodik, erősbödik, gazdagodik , és jól van kormányozva. Jogunk van e két eseményt egymás mellé állítanunk, mert szoros kapocs van közöttük. Lakosságunk szaporodása a múlt évtized stagnációja után, valamint az állami bevételek nagymérvű növekedése egyaránt arról tanúskodnak, hogy Magyarország fejlődik és küszöbén áll egy új virágzási korszaknak. A régitől mennyire elütő kép az, mely a múlt év pénztári kezelésének eredményéből elénk tűnik! Még 1889-ben, midőn pedig a Tisza-kormány az államháztartás egyensúlyának helyreállítását politikájának legfőbb feladatává tette, kerek számban 3 és egy harmad millió forint volt a deficit. De 1888-ban kerek számban 24 millió, 1887-ben 49 és fél millió, 1886-ban 43 millió, 1885-ben 40 millió, 1884-ben 41 millió, 1883-ban 39 millió, 1882-ben 46 és egy harmad millió és 1881-ben 48 millió forint volt a hiány államháztartásunkban. Vagy hogy pontosan idézzük a számokat, kilenc év alatt összesen 334.729,177 írtra rúgott az évi deficitek összege. Ezzel szemben a múlt év állampénztári kezelése oly képet nyújt, mely szinte káprázatosan hat ily eredményhez nem szokott szemeinkre. Az előirányzott fél millió deficit helyett 32 millió és 740,567 forint fölösleg mutatkozik. Fölösleg a magyar államháztartásban ! S hozzá majdnem 33 millió forint. Merték volna-e ezt álmodni azon korszaknak pénzügyminiszterei, mely sötét emlékezetűvé teszi a Lónyay- és Kerkápolyi-féle gazdálkodást? Bizonyára ez a pénzügyi eredmény mindenekelőtt azon szakavatott, céltudatos és széles látkörű politikát magasztalja, melyet Wekerle pénzügyminiszter — a Szapáry-kormány programmjához híven — követ. Ez a pénzügyi politika nem ördöngösség. Ismerjük alapelveit. Tisztán magunk előtt látjuk az eszközöket, melyekkel dolgozik. Nincs benne boskói bűvészet. Csak gyakorlati, észszerű és következetes. Célja az államháztartás egyensúlyának helyreállítása volt. Eszközei: a kamatterhek leszállítása, a régi bevételi források jobb kiaknázása, újak teremtése, takarékosság s az adóképesség fokozása. Ezzel az egyszerűnek látszó, de helyes keresztülvitelében valódi hivatottságot, hogy ne mondjuk pénzügyi génjét igénylő programmal érte el Wekerle — elsősorban Baross Gábor közgazdasági reformjainak közrehatásával — azon fényes eredményt, melyet a múlt év pénzügyi kezelése föltüntet. Ezen eredmény az, hogy 375.646.665 frt bevétellel csak 342.906.098 frt kiadás áll szemben. Hogyan alakult e nagy fölösleg ? úgy, hogy majdnem minden lényeges bevételi tételnél sokkal több folyt be, mint amennyi előirányozva volt. Lássuk e nagyon érdekes részleteket. Az egyenes adóknál kerek számban 988 millió frt volt előirányozva. Befolyt tényleg 103,2 millió. A közvetett adóknál 42-11 millió volt előirányozva. Befolyt 48'5 millió. Bélyegjövedelemből 9'8 volt az előirányzat. Befolyt 10'7 millió. A jogilletékeknél 176 millió volt az előirányzat. Befolyt 182 millió. A sójövedék 15*4 milliót eredményezett 149 helyett. A vasművek 6’3 milliót jövedelmeztek 4'8 helyett. Posta és távírda 12'6 millióval volt előirányozva. Befolyt tényleg 133 millió. Az államvasutaknál végre az előirányzott 45 millió helyett épenséggel 46'6 millió folyt be. 10 'Ehhez járul egy új bevételi forrásnak, az italmérési jövedéknek, erőteljes bugyogása, mely nem kevesebb mint 18.274.188 forintot jövedelmezett. Számszerűleg így alakul a múlt év nagy bevételi többlete az 1889-kihez képest. De ez az eredmény nem lett volna elérhető, ha igaz lenne — amit a szélső ellenzék részéről anynyiszor hallottunk , hogy Magyarország az A „PESTI HÍRLAP”TÁRCÁJA Hírességem története. (Elmeséli egy vidéki prókátor.) A nősülésem után másfél esztendővel bolond egy história esett meg velem. Most, hogy ez a történet az eszembe jutott, a szájszéleim húzódni kezdenek a füleim felé és bármennyire akarom is a komolyságomat megőrizni, nem megy az sehogy. Ei-elvicscsantom magam, a tüdőm szinte duzzad a hangos kacajtól, amely belőlem nevető embert csinál. Az a história, amely most az eszembe jutott, amely az arcomon nevető grimaszokat idéz elő, úgy esett meg, amint azt itt el fogom mondani. Mielőtt azonban a tulajdonképes történetbe kezdenék, egyest-mást el kell beszélnem is. Azt ugyanis, hogy Kanadokán, ahol kezdő ügyvédember voltam, igen közönséges, szimplex fráternek tartottak, akivel nem igen érdemes foglalkozni. Hogy pedig így vélekedjek felőlem, annak meg volt a maga oka. Az irodám gyöngén ment, magánvagyonom nem volt és szerényen, mondhatni szegényesen éltem. Az ábrázatomon nem volt olyan vonás, amely akár szépségénél, akár rútságánál fogva feltűnést tudott volna kelteni. Sem hencegőnek, sem túlságosan alázatosnak nem mondhattak és egész mivoltomnál fogva beillettem azon férfiak közé, akiket nem egyenkint, hanem tucatonkint szoktak számba venni. Észre nem vétetve éltem mint tucattársaim és pontosan elvégeztem mindama teendőket, amiket egy igen közönséges embernek az életben meg kell tenni. Mikor később egy se nem szép, se nem rut, sem igen gazdag, sem igen szegény leányt nőül vettem, a figyelmet ez sem irányította rám. Eljegyzési, esküvői hírem a helyi lapban úgy tűnt fel az olvasók előtt, mint egy külföldi rövidhir, a melyből az érdekes részletek hiányoznak. Az esküvőmön is csak az a közönség jelent meg, mely minden esküvőn ott szokott lenni s a mely az atyafiságból meg néhány kiváncsi fiatal leányból, meg öreg asszonyból áll. Mint feleséges ember is csak maradtam a régi szimplex fráter. Egy ideig abban reménykedtem, hogy a feleségem erőfeszítést produkál és kettesekkel, vagy hármasokkal ajándékoz meg, ami a város közönségének a figyelmét rám tereli, sőt talán még a fővárosi lapok is foglalkoznak velem. A feleségem azonban egyáltalában nem erőltette meg magát s mindössze egy vézna leánygyermekkel ajándékozott meg, a mi egyáltalában nem csinált hatást s a melynél fogva mint férj és apa is a tucat férjek és tucatapák között maradtam meg. Másfél év múlva a nősülésem után, mikor lemondtam arról az édes vágyról, hogy hires ember leszek, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a kanabokai polgártársak előtt egy egész fejjel megnőttem, úgy tetszett előttem, mintha már nem lettem volna többé a régi egyszerű szimplex fráter, akit még az ördögnek sem méltóztatik észrevenni; különféle jelenségek merültek fel. Az emberek az utcán jobban megnéztek mint máskor, sőt még vissza is fordultak utánam, hogy jobban meglássanak. Az irodám bizonyos lendületet vett a bíróságnál, ahol addig az iktató is csak félvállról, foghegyen bánt velem, határozott figyelemben részesítettek. — Az ügyvédi kamara választmányi tagnak választott meg s a helyi lap az én nevemet is bevette a különféle ünnepélyek alkalmából megirott referádák „jelen voltak“-jai közé. Mikor észrevettem, hogy egy égési fejjel megnőttem, hogy kezdek hires ember lenni, elkezdtem gondolkozni. Hogy várjon minek köszönhetem én ezt az üdvös változást? Mit cselekedtem, hogy ilyen egyszerre, ilyen különös hirtelenséggel fordult egyet a világ? Szétnéztem magam körül, meghánytam-vetettem mindent, de a legparányibb eredmény nélkül. Be kellett vallanom önmagam előtt, hogy bizony én nem vittem véghez semmi különös dolgot. Mint ügyvéd nem nyertem meg valami hatalmas pert; mint férfi nem csináltam megyére szóló botrányt , sem nem verekedtem, sem asszonyt nem szöktettem; mint férj szintén nem dicsekedhettem semmivel, még a feleségem sem csalt meg. Mi lehet hát mégis ennek a fordulatnak az oka ? Amíg tépelődtem és kerestem, kutattam a rejtélyes ok után, egymásután merültek föl újabb és újabb jelenségek, melyek kétségtelenül bizonyították, hogy mindinkább híres ember kezdek lenni. Már arra is fölkértek, hogy a mulatságokat megelőző előadások alkalmával felolvasást tartsak, vagy szavaljak, miután ily módon nagy közönségre lehetett számítani, úgy kezdtek emlegetni, mint „városunk kiváló polgárát“, mint „megyénk egyik unikumát“ és szinte csődület támadt az utcán, ha a családommal sétálgattam. Az alispáni, a főispáni Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.