Pesti Hírlap, 1891. október (13. évfolyam, 269-299. szám)

1891-10-01 / 269. szám

1. október 1. PESTI HÍRLAP re szerintem az, hogy a kormány legyen mintzt nemzeti kormány, ne terjeszszen soha olyatat az országgyűlés elé, mely nemzet- vagyságellenes intézkedéseket tartalmaz. És akkor strukció lehetetlenné van téve, mert nem elég, ezt egy párt elhatározza, hanem hogy arra rátaláljon a nemzet közérzületében. A véderő ízigazgatási vitánál nem azért ért célt az ellentért azt a maga klubjában előre elhatározta, s azért, mert ez erős elhatározását a legnagyobb íz igazság és a nemzet közérzülete támogatta. Milyeneknek tartja, képviselő úr aré, k különösen a függetlenségi párt tcilátd-i jövő választásokban ? — Ez is a jövő kérdése lévén, inkább csak lehet, reményeket jelezhetek, de nem véleményt, sem,a nemzetek történelmi fejlődésén biztos reményem az, hogy habár minden jel mutat, hogy a kormány a legközelebbi válaszampagnet teljes erővel a függetlenségi párt elmarja intézni, e párt mégis erősbödni, szaporog. E párt máris oly szolgálatokat tett az orik és az alkotmányosságnak, másfelől pedig a a láncolatosan fejlődött események a naprólinkább kidomborodó visszás állapotok angigazolják e párt felfogását, miszerint lehetetlenbrrom, hogy a nemzet ne érezze, mekkora erőt pártban s hogy erről meg ne emlékezzék, misz urnához lép. Tisza Kálmán beszámolója. (Távirati tudósítás.) vel érkezett ide. Nagyvárad országgyűlési képviselője nagy súlyt helyezett arra, hogy a fogadásnak ne legyen tüntető jellege s határozottan kikért minden nagyobb ünnepséget. A város polgárai, hogy szeretetüknek és ragaszkodásuknak mégis kifejezést adjanak, a fogadtatást bensőbbé és közvetlenné tették, ami Tisza Kálmánt igen kellemesen lepte meg. Megújuló éljenzés fogadta a kocsiból kiszálló képviselőt, akihez Pál polgármester a következő beszédet intézte: Mindig örömmel üdvözöljük szülővárosában, mely fejlődésének oroszlánrészét önnek köszöni. Örvendünk, hogy választói hívásának engedve, közöttünk megjelent, mint szeretett képviselőnk. Közöttünk van és kiérdemelte nagysága jellemző igénytelenségével a hazafias munkának, a jól betöltött kötelességérzetével, ki nemcsak mint vezér, hanem mint közember is híven szolgálja hazáját. Mi érezzük, mi tudjuk azt, mit bir önben a koronás király, mit a haza és mit városunk ? Azért törhetlen hűséggel ragaszkodunk önhöz s mint szabad polgárok önként biztosítjuk igaz szeretetünkről, az egyedüli jutalomról, melyet polgár az érdemnek nyújthat. Éljen Tisza Kálmán képviselőnk! Lelkesült, hosszantartó éljenzés követte a beszédet, ugyannyira, hogy Tisza Kálmán csak percek múlva juthatott szóhoz. Válasza így hangzott : Valójában zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak a hozzám intézett szívélyes szavakra. Zavarban vagyok, mert ismételni nem szeretek. Miután pedig érzelmeim e város és lakói iránt, becsülésem hazafiságuk iránt, a mióta csak gondolkozni tudok, egy és ugyanaz, különböző szavakat találnom igen nehéz és ezért nem marad más hátra, mint megköszönni most is szives megjelenésüket. (Élénk éljenzés.) bevallani, hogy ha önzés nem volna tőlem önöknek alkalmatlanságot csinálni, gyakrabban venném igénybe a megjelenés lehetőségét; de így, mert érzem, hogy ez önzés volna, megelégszem újabb helyzetemnek előttem igen kedves eredményeivel, hogy mint egyik egyszerű polgára e városnak, gyakrabban jelenhetek meg kebelében (Éljenzés.) és gyönyörködhetem fejlődésében, mi sohasem egyes embernek, hanem mindig a város összlakói és a polgárság igyekezetének eredménye. (Élénk éljenzés.) Legyenek meggyőződve, hogy bár lehet sok hibám — és bizonynyal van is, de hibáim közé — egész nyugodt lélekkel mondhatom, — a hálátlanság soha sem tartozott és tartozni nem is fog. Nem fogom elfeledni soha azt a sok jót és szívességet, mit velem tettek. (Hosszas éljenzés.) E bensőségteljes hévvel elmondott válasz után riadó éljenzésben tört ki a jelen volt közönség. Tisza ezután szívélyesen üdvözölte Dőry főispánt, Sál polgármestert, Gyalokay törvényszéki elnököt, majd szakadatlan éljenzés közt Sál polgármesterrel a város disztogatára szállt s végtelen kocsisor kíséretében szállására hajtatott. Itt rövid társalgást folytatott a város és a megye előkelőségeivel, azután Schlauch Lőrinc és Pável püspököket, Zádor ítélőtáblás elnököt, Dőry báró főispánt és Széchenyi kanonokot látogatta meg. Egy órakor Tisza Kálmán tiszteletére a Fekete Sashoz címzett szálló nagy termében díszebéd volt. A terembe bár 300 terítékű volt, a díszebédre jelentrázatos fogásokhoz, s enged kényszerűségből a színház művészi színvonalából, hasztalan mosolyg rá tüneményes siker, előadatja „Dunanant“ százszor, az „Ördög piluláit“ vagy másfélszázszor, mintha meg lenne átkozva a hely. Végre is összeomlik a Muzsahajlék a szerencsétlen viszonyok alatt s Molnár ismét vidékre szorul. De nem sokáig. 1867-ben újra megjelenik a régi harctéren, s újra építi a magyarosodás sáncait. Megint jó társulatot szervez s itt tűnnek föl vagy kezdik pályájukat Jászai Mari, Náday, Vízvári, Kassai, Horváth Vince, Solymosi stb. Excentrikus sa banquera hajó temperamentuma itt egy óriási látványosság rendezésére ragadják. Se addig, se azután nem látott méretekben előadatta a „Bem apó“ látványosságot a budai arénában, melyben 4—500 igazi honvéd lépett föl, valóságos ágyuk döcögtek a színpaddal összevett Horváth kertben, nyolcvan főnyi lovasság dübörgött a kulisszák közt, melyek hátterét a vén Gellért képezte rengeteg tűzijátékkal s röppentyűzésekkel kivilágítva. Ezzel a nagy hadsereggel Molnár egész hadgyakorlatokat tartott a vérmezőn a főváros közönségének óriási csődülete közt. Vagy 105-ször ment Budán a látványosság, s aztán Bécsben is előadatta, de ott csakhamar oly forradalmi hangulatba estek Bem ágyúitól és honvédeitől a jó lerchenfeldiek, hogy a rendőrség betiltotta az előadásokat. E látványosságért sok támadásban részesült Molnár, pedig, hogy ezeknek a főváros, s különösen Buda magyarosításában sok részük van, kétségtelen. Annak az elhagyott színésznek, ki most abban a kis kezek mind be nem fértek, a karzatok is mind zsúfolva voltak és a hölgykarzatra már 12 órakor nem lehetett bemenni. A hölgyek közt Tisza Kálmánná is ott volt. Amikor Tisza Kálmán belépett, riadó éljenzésekkel fogadták. Tisza Kálmán mellett Dőry főispán és Zádor táblai elnök foglaltak helyet. Az éljenzés alig akart megszűnni. A 3-dik fogásnál Dőry főispán ivott áldomást a királyért, mindnyájunk édes atyjáért, amit éljenzéssel fogadtak. Mindjárt utána Hlatky Endre szabadelvű párti elnök mondott rövid, de igen tartalmas beszédet, melyben Tiszának politikai érdemeit méltatta, úgy ifjabb korából, mint különösen 15 évi kormányzata alatt. Beszédében felhozta, hogy Nagyvárad város bizalmával mindenkor hű lesz hozzá, a választó közönség és a párt nevében éltek. (Sürü, hoszszantartó éljenzés.) Utána Tisza szólalt fel feszült érdekeltség mellet, Tisza beszéde. T. uraim i s ha megengedik, barátaim! (Halljuk ! Halljuk!) Attól félek, hogy az épen most hozzám intézett baráti szóra rosszul felelek és igen hosszú ideig fogom a jelenlevők figyelmét és türelmét igénybe venni. (Haljuk! Halljuk!) De midőn oly ritkán van szerencsém önök közt megjelenhetni, azt hiszem, nem mulaszthatom el, hogy anélkül, hogy formailag beszámolót vagy programra beszédet tartsak és bárkivel is polemizálni akarjak, némely dolgokról nyilatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Idejövetelemre szívem azon vágya után, — hogy önök közt megjelenhessek, — mindenekelőtt az ösztönzött, hogy éreztem, hogy ha önöknek irántam tanúsított szívessége nem követelte is ezt tőlem, kötelességem őszintén nyilatkozni azon okok és körülmények fölött, melyek miatt helyzetemben bekövetkezett azon változás, mely azóta történt, hogy utoljára önök közt lehetni szerencsém volt. (Halljuk ! Halljuk!) Nem fogok sok újat mondani, mert hiszen a képviselőházban akkor mindjárt és azóta is alkalmilag nyilatkoztam, de kénytelen vagyok kissé visszatekinteni. Azt hiszem, önök is mindnyájan tudják, hogy midőn a honossági törvény majd tizenkét évvel ezelőtt megalkottatott, habár ki van benne mondva, hogy annak a honosságnak távollét által való elvesztésére vonatkozó szakaszai azokra nézve, kik távol vannak, értette mindenki az emigránsokat, csak tíz év múlva lépnek életbe, mégis akkor mindjárt elhüntetett a gyanú némelyek által, hogy azok az emigránsok és főleg azoknak feje ellen intézzék. Hiszen ha meg nem mondatott volna is, minden jóhiszemű ember beláthatta volna, hogy ha valakit a törvény az állampolgárok közül ki akar zárni, aki 78 éves, nem fogja azt mondani, hogy rá nézve csak tíz év múlva lesz érvényes a törvény. (Élénk tetszés. Úgy van!) Ez azonban nem gátolta azokat, kik célszerűnek látták, hogy ez lappangó gyanúsításkép folytonosan fentartassék, hogy midőn a tíz év eltelt, ezzel újra nagyobb mértékben lépjenek előtérbe. Ekkor történt, hogy a kormány megakarva nyugtatni és el akarva engésztetni még az árnyékát is azon gyanúnak, mintha bárkiben is az a szándék lehetett zugban fekszik kiterítve, sokat köszönhet a magyarság! Többet tett ő, mint sok magyarosító egyesület. De fényes rendezői talentumának nemsokára magasabb és nemesebb tér kínálkozott: a nemzeti Nagyvárad, szept. 30. «Tár tegnap délután hozzálátott a rendező big, hogy a város külsőleg is mutassa ki az érképviselő iránt érzett tiszteletét és törhetetlenkodását. Lobogó lengett mindenütt, ahol a fogadó big kíséretében Tisza Kálmán kocsija elvonult. Kilenc órakor reggel már intelligens egyéneklló tömeg várt a „Sas“-fogadó előtt az indu Számos magánfogaton aztán a pályaházhoz tött a fogadó bizottság és a perronon várta a 9 16 perckor megérkezett vonatot. Ott voltak a többek közt: Dőry b. főispán, Belalispán, Sál Ferenc polgármester, Gyalokay törszéki elnök, Beöthy Algernon, Beöthy László, Géza, Gajári Ödön, Szunyogh Szabolcs, Rezei is országgyűlési képviselők, Bozóky, Sipos Ortan felügyelő, Széchenyi Jenő kanonok stb. A vonat megérkezésekor hosszas, lelkes éljen h hangzott föl, amely csak fokozódott, amikor a ablaka előtt megjelent Tisza Kálmán, aki nejéeá, milyenek a színház három habilitéja voltak:és Pál, Zmeskál és Hunkár. Nemsokára mint társigazgató jelenik meg Hevei, kinek leányát, Laurát, nőül is vette. Shaearer alakításait tapsolja Győr, Szeged, Debre- Kassa, Nagy-Várad, Miskolc, Pozsony, s 1861- a nemzeti élet első hajnalhasadásával merész születik meg agyában. Az t. i. hogy Budán adó téli színházat alapit. Toll nem tudja leírni, mennyi akadályon verít keresztül, a mig az ideál létesítette. Egy ár vasakarata és rettenthetlensége kellett hozzá, sikerüljön. De végre is ott ragyogott a szinű varázsolt lánchídi szertárnak homlokán a ke jelszó: ,,Hazafiság a nemzetiségnek“. Ez a táz, mely négy évig tartotta fönn magát, alig lökést adott a színi irodalomnak és színművétek, írói és színészi tehetségek merültek föl s ték kibontani merészen szárnyaikat. Egy egész író kezdi itt pályáját: Toldy István, Bérezik id, Dóczi Lajos, Rákosi Jenő, Északi . . . És mily forrongás veszi körül a Múzsa e hajló? Itt tüntet a láncait tördelő hazafiság, ide jár garul tanulni a budai német polgárság s erre papja ezreit csupa lelkesedésből egy orosz származórangú hölgy: Apraxin Julia hercegnő, ki két Budai Julia név alatt föl is lép . . . De ez ív, mely a hatvanas évek fővárosán s ezzel Moléletén kalandos tarkaságban fut át, egy külön regény. A budai népszínház azonban sok válságom ját. Hasztalan nyúl a leleményes igazgató kápszínház.• Színész-dicsőség , illanó taps. Színész-siker: a gyorsan haló est. Övé csak a jelen; amint ő és nemzedéke elhal, az újkor mit tudjon róla ? Hát Molnárt hogy méltányolja koporsójánál érdeme szerint a közönség, mikor ő már másfél évtizede meg van halva a főváros számára s mikor egy egész új nemzedék foglalta el a nézőtereket, mely nem látta a színpadon? Vagy ha látta is, csak mint halványult emlék kisért mindenféle friss benyomásai közt. Nincs terünk arra most, hogy Molnár Györgyről a művészről értekezzünk. Eredeti nagy tehetség volt, kinek izmaiban őserő duzzadt, kit mindenben önállóság jellemzett és kinek különcségei is jellemzetesek valának. „Lear király,“ „Otelló,“ „Tartuffe,“ „III. Richard,“ „Gritti“ fényes alkotásai voltak, melyekről Rossini és Salvini is elragadtatással nyilatkoztak. Ha most némelyek koporsójánál kegyeletlenül nyilatkoznak művészetéről, azt nem lehet másnak tulajdonítani, mint hogy még ráül ítéletükre az a köd, mely az ember iránt való ellenszenv atomjaiból áll. Mert az a makacs fej, az a hajthatatlan karakter sok ellenséget szerzett magának. Velős, komor arca, nagy kék, de hideg és gyanakodó szemei, erőszakos, mogorva föllépése már az első tekintetre sem voltak megnyerők. A színész, akinek fölebbvalója volt, félt vaskezétől, a kollega, kivel egy rangban volt, nya 3