Pesti Hírlap, 1892. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)

1892-09-01 / 241. szám

2 PESTI HÍRLAP 1892. szeptember 1. A magyar társadalom azonban ne eléged­jék meg azzal, hogy királyunk és kormányunk őszintén óhajtják Ferdinánd fejedelem uralkodá­sának megszilárdulását. Nekünk magunknak is­­oda kell hatnunk, hogy a bolgár nép föl­­­ismerje nemzetünkben legjobb ba­rátját. A két nemzet közötti régi fajrokonság tudatának föl kell ébrednie. Annyi közös érde­künk van Bulgáriával — mindenekelőtt az orosz terjeszkedési törekvések és pánszlávizmus árja elleni küzdelem — hogy a két nemzet érzel­mei között minden írott szövetségnél szilárdabb frigyet lehetne létesíteni. Ez okból kívánatos volna, ha mentől több érintkezési pontot hoznánk létre magyarok és bolgárok köö­ött.A magyar ipar termékeinek be­mutatása a fülpoppost kiállításon_l jő kezdet. De szeretnék, ha a magyar utazó közönség figyelme Szófia felé is fordulna és a magyar értelmiség mentős gyakrabban keresné az­ érintkezést a bolgár államférfiakkal, írókkal, sőt magával a D LWeltS­ Belpolitikai hírek. A minisztériumokból. Szapáry Gyula gróf miniszterelnök — mint értesülünk — holnap reggel rövid időre Taksonyba utazik. Lukács Béla kereske­delmi miniszter holnap néhány napra távozik a fővá­rosból. A jövő évi költségvetés végleges megállapí­tása tárgyában a tanácskozásokat nem kezdik meg szeptember 10-ike előtt. Vidéki múzeumok. A közművelődési egyesületek köréből kelet­kezik oly mozgalom, hogy minden törvényható­ságnak legyen külön múzeuma. Bár bizony igen szép volna, ha minden törvényhatóságnak volna egy jól felszerelt herbáriuma, ásvány- és kőzet­­gyűjteménye és oly állattára, melyben az ottani madarak, rovarok, lepkék, szitakötők, dará­zsok s mindenféle bogarak ki volnának állítva. Ott volnának továbbá a praehistorikus és magyar­honi régiségek, különösen pedig egy néprajzi osztályban a vidék népeinek viselete, hímzéseik s a házi ipar termékei. Mindez belé tartozik a múzeumba s e mellé oly könyvtár is, melyből azon ismeretek menthetők, melyek nélkül a múzeum holt kincs, oly látványosság, melyre igen hamar ráunnak. A művelt világban mindezt kötik össze a múzeum fogalmával, sőt vannak ily általános múzeumok mellett még más spe­ciális múzeumok is. Budapesten például ott van a nemzeti múzeumon kívül az országos képtár, ift n'1 ..m­. a történelmi arcképtár, az iparművészeti múzeum, a földtani múzeum, az ipar és a tanszer múzeum s a fővárosi régiségek múzeuma. Ezeken kívül az egyetem és műegyetemen minden ter­mészet- és orvostani tanszékhez meg vannak a szükséges gyűjtemények. A­mennyire azonban a vidéket ismerem a nagy többség nem gondol múzeumokkal, sőt van­nak mindenütt sokan, kik inkább ereklyegyűjte­­ményekről álmodoznak, mint tudományos gyűj­teményekről. Szeretnék látni múzeumukban Kossuth tentatartóját, Petőfi tollát, melylyel va­lamelyik ismeretesebb költeményét irta, Jókai parókájából egy fürtöt, az aradi vértanuk bitó­fáinak egy forgácsát, oly tulipános ládát, melyről el lehet hitetni, hogy azt Munkácsy pingálta, Jó­zsef nádor esernyőjét, főleg pedig néhány csoda­szülöttet, háromlábú csibét, kétfejű borjút, fehér hollót és három színű kandúrt. Ilyenek felelnek meg a félig műveitek fantáziájának s jobban érdekelnek, mint a tudományosan berendezett múzeumok. De bármily törvényhatósági múzeumot akar­nának felállítani, arra mindenütt szükségesek a múzeumba való tárgyak, azután helyiség, a melyben ezen tárgyak őrizhetők s szekrények, melyekben elhelyezhetők, továbbá pénz a gyűj­temény fentartására és gyarapítására s a hivatal­nok, ki a múzeummal foglalkozik s azt rendben tartja, végre oly közönség, mely a megnyitás napján kívül is érdeklődik a gyűjtemények iránt. A­hol mindez hiányzik, ott hiába határozzuk el, hogy kell múzeum minden törvényhatóságban. Most is elég szép számmal­ vannak azon gyűjtemények, melyek a múzeumi névvel dicse­kednek. Mindegyiknek közülök volt oly időszaka, midőn életrevalónak tartották és a közönség ro­­konszenve következtében gyarapodott, de csak keveset ismerek, mely kitűzött céljának meg­felelne s el volna látva azon kellékekkel, melye­ket föntebb említettem. A vidéki múzeumok közt a kolozsvári minden tekintetben a legkiválóbb. Az erdélyi múzeum-egylet, melynek gyűjteményei az egye­temmel kapcsolatban vannak, bír a megkivántató pénzalappal , gyarapodik is folyvást; a tanárok pedig, a­kik a gyűjtemények élén állnak, kitűnő szakférfiak, de a helyiségek, hol ezen kincsek ki vannak állítva, annyira elégtelenek és oly éktelenek, hogy a közönségre hatni nem bírnak. Szerencsésebb e tekintetben a Bruckenthal-mú­­zeum sorsa Szebenben, csakhogy gyarapodásáról édes-keveset hallunk. A marosvásárhelyi már épen a holtak sorába tartozik ; a gyönyörű könyvtárban azt mondták nekem tréfásan, hogy, ha valaki hamis bankót akarna csinálni, lopód­­zék be a könyvtár helyiségeibe, ott biztos lehet, hogy senkivel se találkozik, soha. A hunyad­­megyei él és gyarapodik, gondozzák és gyára-Ha tőle függne, csak politikai ellenfelek volná­nak a világon, de nem ellenségek. És nincs senki — meg vagyok róla győződve — a­ki inkább csodálkoznék azon, hogy valaha ő is irt személyes vonatkozású apróságokat az ellenzéki „Hon“-ban, mint épen ő. (A­miket ő, ha nem csalódom, jelenleg holmi jakobinus stylgyakorla­­toknak tart, melyeknek apaságát még egy Marat is elvállalhatná. Pedig hát nem egyebek szelíden csipkedő elmésségeknél. Egy kis irodalmi pezsgő, melybe egy csipetnyi paprika volt keverve. Eh­hez képest Csernátony hajdani apróságai olyan gróf Potocki-féle ,,aranyviz“ voltak, mely a leg­erősebb lengyel pálinkák egyike.) A habozás egyébiránt nem az eszmék dolgában jelentkezik Tors Kálmánnál, azokra nézve ő régóta meg van állapodva. Az ifjúkor nemes idealizmusában magáénak vallott zászló­hoz kevesen maradtak oly hívek, mint ő. Azt senki és semmi nem fogja többé kicsavarni a kezeiből. Hanem jelentkezik a kivitel dolgában. Nemrég olvastam, hogy egy Németországban most nagyon divattá lett kártyajátékból sok millió kombinációt lehetne összeállítani. (Mégis csak van valami, a­miben a németek utánunk kullognak. Ők csak most tették nemzeti já­tékukká a skótot, holott a ferbli nálunk már régóta az) A Tors Kálmán terv­eléseinek kombinációi is milliókra rúgnak már. Nincs az a lap, me­lyet ki ne gondolt, nincs az a könyv, melyet ki ne eszelt volna már. Optimizmussal és sangvinizmussal telve engedi át magát csillogó pitják; többen vannak, kik a történelmi és ré­gészeti társulatban fenn tudják tartani az érdek­lődést, sőt a lelkesedést. A délmagyarországi muzeum Temesvárit az egyetlen, mely rendeltetésének megfelelő tu­lajdon házzal bir, mit Ormos Zsigmond volt fő­ispán buzgóságának köszön. A felsőmagyaror­­szági muzeum Kassán a vidéki gyűjtemények közt a leggazdagabb, de azon helyiségben, me­lyet a város neki szánt, egyáltalában nem fér el, oly­annyira, hogy dr. Henszlmann Imre híres akadémikus hagyatékát sem pakolták még ki, mert felállítására nincs elégséges hely. Itt is azonban, úgy mint Nagyváradon is tervben van egy díszes múzeum építése, minek mindenesetre lesz sikere, miután Kassán a tudós Bubics püs­pök, Nagyváradon Fraknói Vilmos vette az ügyet kezébe. Vidéken a múzeumok sorsa többnyire egy­két szakférfiú buzgóságától függ, így a nagy­­enyedi a tudós Herepey tanárnak köszöni fenn­állását. Dr. Sőtér Ágost fáradozása teremtette meg a mosonymegyeit, Mogyoróssy és Haan a békésmegyeit, de mindezeknek fennállása nincs biztosítva; legállandóbbak azok, melyek vala­mely tanintézethez vannak kapcsolva, mint a győri, ha van a tanárok közt olyan, ki gondját reá kiterjeszti, a debreceni azonban, a pápai,­a nagykállói holt kincs, mert nincs a tanári kar­ban, ki irántuk érdeklődnek. A szombathelyi iránt, mely Lipp Vilmos életében a nevezete­sebbek egyike volt, elalszik a közönség részvéte. A somogyi halvaszülött gyermek, mely életjelt nem ad, a gödöllői nyom nélkül elkallódott, el­lenben Sopronban van három muzeum, a me­gyei, mely Pauer Iván által jött létre, a városi és az ev. lyceumi, reméljük, hogy ezek Bella tanár szakavatott keze alatt egy újonnan kelet­kezett társulat pártfogása mellett egyesülnek s gyarapodni fognak. Általában félni lehet, hogy a múzeumok iránti most fellobbanó érdeklődés sem lesz állandóbb, mint az ismeretes magyar szalmatűz, Pulszky Ferenc­ is, olyan nemzetközi az arca. Az azok közül való, melyen az intelligencia típusa dominál a nemzeti, illetőleg a faji typusok fölött. Azt én már sokszor tapasztaltam, hogy a magasabb értelmiség kozmopolita jelleget ad az arcoknak. Az ő ábrázatját a francia kamarában vagy egy német egyetem kathedráján ép úgy el­fogadnák igazi gallnak, vagy igazi germánnak, a mint mi elfogadjuk igazi magyarnak. A minthogy ő minden izében csakugyan az. Egészen odaillik Szentes városához. Soha ke­rület és képviselő jobban nem találtak egymásra. Valahogyan az a magyar fajnak azt a részét képviseli, mely a nemzeti sajátságok föntartása mellett önszántából hódol az európai polgároso­dás áramlatának, azonképen ő a függetlenségi pártban is a demokrácia, a polgári munka s a faji türelmesség európai eszméinek a képviselője. Pártvezérnek nem született, a­mi szeren­csétlensége az általa hévvel és benső meggyő­ződéssel vallott eszméknek. Katonai pályára nem lépett, a­mi szerencse arra a hadseregre nézve, melynek ő lett volna a vezére. Mert nemcsak olyan szelid, mint a munc­­­átorságáról híres Fabius Maximus, a­kinek egyik életírója fölemlíti, hogy a gyengédsége miatt elnevezték fiatal korában oviculának, azaz, hogy báránykának, hanem még valamivel habo­­zóbb természetű is. Tors Kálmán sok tekintetben, még most is ilyen „ovicula“, a­mi mindenekelőtt azt bizo­nyítja, mennyire jó ember. A szó szoros értelmében azok közé tarto­zik, a­kik még a légy ellen sem tudnak véteni, ködfátyolképek játékának. Már előre élvezi fan­táziájának rózsás világában terveinek zamatos gyümölcseit. Hanem azért persze, hogy a válla­lataiból soha sem lesz semmi. Meglehet, hogy azok a mások valóságos, vagy képzeletbeli érde­keit sértenék. S ő nem akar sérteni senkit. Mikor rengeteg tervei közül egyet mégis keresztül vitt, akkor is nem annyira magáért, mint a hírlapíró társainak összességéért dolgo­zott. Értem a hírlapírói nyugdíjegyesületet, mely­nek megalakításában (hogy ezzel a banális frá­zissal éljek), neki van oroszlán része. A­melyik választott bíróságnak ő is egyik tagja, ott a béke pipája jár kézről-kézre és száj­­ról-szájra, mint az északamerikai indián törzs­­főnökök wigwamjaiban. A szivének lágysága s az érzületének nemessége nem tűrik meg, hogy valaki egészen földhöz juttassék, még ha megérdemelte is. Ő mindig hajlandó odanyúj­­tani neki a jobbját, hogy fölemelkedhessék a bukásából. S ha akad egy modern Petrus, aki kardot rántva, valakinek levágja a fülét, úgy ő megint a helyére varrja, ha tőle függ. Mint párbajsegéd nem is szerepel hát. (S máig is csodálkozom, hogy engem egyszer meg­vívni engedett.) Nemcsak azért, mivel e párbaj­mániás világban nem szeretik azokat a segéde­ket, kik nem engedik meg, hogy két ember­­lyukat lőjjön a­­ levegőbe, hanem azért sem, mivel könnyen megtörténhetnek, hogy csupa jószívűségből az — ellenfélnek az érdekeit képviselné a saját felének érdekeivel szemben. Fővárosi ügyek. — Választások a tanácsülésen. A holnapi — csütörtöki — tanácsülésen az üresedésben levő kezelőtiszti állásnak, valamint az ez állás betöltése folytán megüresedhető állásoknak, továbbá a József és Mayer­ fiú árvaházi tanító-állásnak választás útján való betöltése kerül napirendre. — Az egység-és omnibusz-vállalat. A vasút­­ügyi albizottság ma délelőtt folytatta a Van der Schulten Pelidor belga vállalkozó részéről beterjesz­tett ajánlat tárgyalását. A tanácskozás délelőtt 10 órától délután fél 3 óráig tartott s a megállapodások lényege a következő: a kért 30 évi koncesszió helyett csakis 15 évi adassék. Kizárólag lóerő alkalmazandó.

Next