Pesti Hírlap, 1895. március (17. évfolyam, 60-89. szám)
1895-03-01 / 60. szám
1895. március 1. PESTI HÍRLAP az ország, hogy mire való a sok szó ? Hát nem fejezte-e ki más unalomig bizalmatlanságát az ellenzék, mely akkor is bizalmatlan volna bármely kormány irányában, míg ő maga nincs kormányon, ha az csupa buzgóságból a feje tetejére állana is ? És nem lett volna már elég a bizalomból is és nem lenne már legfőbb ideje valami érdemleges munkára, valami közhasznú alkotásra térni át? Vietoris Miklós, a mai nap első szónoka, okolta meg azt, miért nem bocsátkozik a szabadelvű párt sűrűbben a vitába, mert számbavehető, komoly támadás nem történt, hát mi ellen védekezzenek? Ez is igaz. De még nagyobb igazságot mond, ha őszintén bevallja, hogy legalább a szabadelvű párt nem akar hozzájárulni az időfecsérléshez. Ezenkívül beszélt a katholikus autonómiáról, melynek megalkotásánál arra fektetendő a fősúly, hogy a világi elem túlsúlyban legyen, és beszélt arról a naiv magyarázatról, melyet Fongrácz Károly gróf a szabadkőművességről adott, úgy állítva elő azt, mint valami állam- és vallásbontó intézményt, valami ördöngös boszorkánytörtét, holott célja a jótékonyságnak titokban való gyakorlása és a különféle társadalmi állású egyéneknek legalább egy időre való igaz testvérisülése, mert ott a szabadkőművesek páholyaiban a király is testvérül tekinti a legigénytelenebb szabómestert, ha tisztességes ember. Csak a tisztesség az egyetlen kvalifikáció ottan. S ez lenne olyan veszélyes dolog, gróf úr? Szacsvay Sándor beszélt ezután a szélsőbaloldalról: melyik frakciójából való, azt hamarosan nem tudhatni. Igen kisszabásu szónoklatában oda lyukadt ki, hogy rendszerváltoztatás kell és mivel ilyent az ő kedvéért nem inaugurálnak, hát nem szavazza meg a költségvetési törvényt. Terényi Lajos erre a szabadelvű párt akcióképességét bizonyítgatta, melynek csak az ellenzék a megakadályozója. A „néppártot“ is kellőleg jellemezte. Csak a fanatizmusra apellál, csak vallási türelmetlenséget szít. Nem elég, hogy hat-hét nemzetiség áll egymással szemben, még a felekezeteket is egymás ellen akarja uszítani, a közös haza romlására. Lelke rajta! Perczel Dezső belügyminiszter szólalt föl most, aki egyszerű, de igaz szavakban adta elő a Csáktornyai választás történetét. Mikép izgatott ott dr. Prémus és mikép kellett őt, a horvátot, ezért haza toloncoltatni. Szólt az egyházpolitikai törvényekről is, melyeket a kormány még ez évben okvetlenül életbe fog léptetni, mert csak ezáltal reméli elérni, hogy a fölzaklatott kedélyek csillapodjanak és mert a közigazgatási reform művét nyugodtan kívánja tárgyalás alá vétetni már a jövő tavaszszal. Szólt a néppártról is, melynek egyedüli fogható Programm pontja az egyházpolitikai törvények revíziója s azért is minél előbb életbe kell léptetni azokat, hogy a „revizióálmok örökre elrepüljenek“, halad Lajos király, Rozgonyi és sok más lovag. Tompán dübörgő, remekül hangszerelt gyászinduló szólal meg a zenekarban, az induló úgy mint az egész jelenet a „Siegfried halála“ zenekép mintájára készült. (Különösen a király és Toldi párbeszédében az összes motívumok rekapitulálása emlékeztet a haldokló Siegfried utolsó jelenetére). A király a halni kész Toldit új tettekre, új harci dicsőségre buzdítja („beszuld meg vélem Endre fivérem“) és Toldi rááll: „míg életemnek napja tart, tied e szív, e kard“ — az összes kar pedig rákezd egy hatalmas, lendületteljes hymnuszra: „nagy Isten, védd meg a magyart“ (Mihálovich korábban készült királyhymnuszának ügyesen hangszerelt átirata) és ezzel az egész műnek impozáns befejezését adja. A többi, amit hirdet a néppárt — mely tulajdonképen „arisztokraták és papok egyesült pártja a nép szenvedélyeinek kiaknázására“ — az mind csupán csalóka fény és majd bekövetkezik az idő, midőn a vezérek a saját közkatonáik ellen az ő, a belügyminiszter védelmét fogják igénybe venni . . . A miniszter után Vajay István beszélt. Jóformán csak ő maga hallgatta magát, mivel az ő bölcseségére senki sem szokott kiváncsi lenni. A Vajay beszéde után rendelte el Szilágyi az öt percnyi szünetet, miáltal a megtiszteltetés jellegének utolsó árnyékát is elvette a legutóbb is oly nagy vehemenciával követelt „öt perctől.“ Szünet után Tisza István szólt. Az appropriacionális vitának eddig ez volt a legkiemelkedőbb szónoklata. Kimutatta, hogy az egyházpolitikai törvényeket nem a szabadelvű párt találta föl, hanem a szélsőbaloldal és Apponyi Albert gróf készítette elő, aki most ellenzi. Azután kifejtette Ugron Gábor ama theóriájának tarthatatlanságát, hogy a pártvezérnek és a kormány fejének két személynek kell lennie. Mivel a szabadelvű párt elveket szolgál és nem személyeket, azért támogatni fogja az új kormányt is, mely ugyanazon elveket követi, mint elődje, habár a párt is fájlalja, hogy ennek le kellett lépnie a küzdtérről diadala tetőpontján. Különös sikerrel bizonyítgatta a közjogi egyezés megbolygatásának veszedelmét és azt a kétes szerepet, melyet az u. n. nemzeti párt ennek kiszélesítésében játszik. A fúzió tehát csak akkor lesz lehetséges, ha a nemzeti párt az 1867-iki egyezséget nem bolygatja és a napirendről leveszi. Akkor őszintén, utógondolat nélkül lehet vele egyesülni, de addig a szabadelvű párt egyedül fog haladni biztos céljai felé, mire elég erősnek is érzi magát. Amily mértékben nem tetszett e beszéd az ellenzéknek, annál jobban tetszett a szabadelvű pártnak. Szinte fölvillanyozta és bátorságot, erőt kölcsönzött neki a jövőre. Volt is taps és éljenzés, midőn Tisza István befejezte. Még Bethlen Gábor gróf szólt, aki minden alkalommal speciális nehézményekkel, helyi érdekű gyanúsításokkal áll elő, Ma a szászokat szidta. Ezzel ugyan sokat használ, különösen szűkebb hazájának, Erdélynek! Holnap folytatják a vitát. Az ország közvéleménye abban a nézetben van, hogy nem folytatni, hanem lefejezni kellene. II. A képviselőház február hó 23-ai ülése. Elnök : Szilágyi Dezső, 10 órakor nyitja megaz ülést. Jegyzők: Molnár Antal, Esterházy Kálmán gróf, Papp Elek. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró, Perczel Dezső, Dániel Ernő, Lukács László. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Következik a napirend!mr. Az 1895. évi appropriatonális törvényjavaslat tárgyalása. Elsőnek szól Viktoris Miklós. Egy napilap azt a szemrehányást teszi a sza* badelvü°pártnak, hogy tagjai nem vesznek részt számosabban a vitában. Ezt a szemrehányást nem tartja igazságosnak, mert csak a miniszterek óhaját követik, ha a tárgynál maradnak és nem szólnak akkor, midőn annak helye nincsen. Különben is az igaz ügyet megvédeni könnyű és kellemes. Az ellenzék, mármint az egyházpolitikai ellenzék, voltaképpen csak arra használja föl az appropriációs vitát, hogy látszólagos felvonulásokkal és támadásokkal pozíciójának gyöngeségét leplezze. Komoly támadásra azonban eddig nem vállalkozott és így a szabadelvű tábornak komoly védekezésre sem kellett gondolnia. Sombaton a helyzet kissé megváltozott, mert akkor szóba hozták a katholikus autonómia kérdését is. Erre nézve tehát az állásfoglalás kötelező. Kijelenti, hogy azért fogadta el az egyházpolitikai javaslatokat , mivel azok törvénybe iktatását, a magyar államiság és nemzeti egység megszilárdítására szükségesnek tartja. Az autonómia kérdésére áttérve, kijelenti, hogy olyan autonómiát tart szükségesnek, amelyben a világi elemnek jut a nagyobb befolyás. Erre nemcsak az állam, de az egyház szempontjából is szükség van, mert sehol sincsen nagyobb anarchia, mint az alsóbb papság körében. Polemizál gróf Pongrácz Károlylyal és egyrészt egyszerűen konstatálta, hogy törvényeinek nem engedék meg a szabadkőművességet, ha annak trónbontó vagy egyházromboló tendenciája volna, másrészt pedig, ha a szabadkőművességnek ilyen titkos célja lehetne, annál kevésbbé volna szabad a kormányt szabadkőműves-tendenciákkal vádolni, mert azt csak nem szabad föltenni, hogy a király olyan minisztereket nevez ki, akik a trónt meg akarják bontani és hogy az apostoli felség olyan férfiakra ruházza a hataimat, akik az egyházat le akarják rombolni. Pongrácz vádja tehát épen olyan naiv, mint amilyen képtelen. Beöthy Ákos: Pongrácz nincs itt. (Halljuk! Halljuk!) Vietorisz Miklós: Meg van róla győződve, hogy a kormány szabadelvű, másodszor, hogy mindazt, amit programmjába fölvett, igazán teljesíteni óhajtja és azért a költségvetést elfogadja. (Helyeslés jobbfelől.) Szacsvay Sándor: A kormányt közgazdasági politikáját a legszomorúbb világításba helyezi az a súlyos válság, mely nemcsak a gazdasági életben, hanem az ipar terén is dúl. De nemcsak a kormány gazdasági politikája iránt nem viseltetik bizalommal, hanem mint a közjogi ellenzéknek tagja, nem viseltetik bizalommal a kormány közjogi politikája iránt sem. Gyökeres rendszerváltoztatásra volna szükség s minden bajnak az oka a mostani szabadelvű rendszer. Azért a költségvetési törvényt nem fogadja el, hanem csatlakozik Ugron Gábor határozati javaslatához. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) * 4 * A Toldi a mai reprise alkalmával fényes külső sikert aratott, a szerzőt a főbb szereplőkkel minden felvonás után ismételten hívták a függöny elé, intimebb tisztelői, továbbá a zeneakadémia tanártestülete és a műbarátok köre babérkoszorúval tüntették ki — szóval az elismerés külső jeleiben nem volt hiány. Az előadást végig hallgatta a bécsi udvari operaház igazgatója is, Jaliu, Wondra irodaigazgató társaságában. Az előadást sok tekintetben kifogás érheti, föltétlen dicséretet csakis a két főszerep személvesítője érdemel: Szilágyi Bella és Ferotli, akik énekben, játékban egyaránt remekeltek , különösen Perotti ma este valósággal bámulatba ejtett temperamentumos művészi játékával, hangja is ismét a régi fényben ragyogott és mindvégig teljesen megfelelt a horribilis szerep összes követ élményeinek. Beck eléggé jellemzetesen adta az allattomos, rossz lelkű Tar Lőrincet, de énekben sokkal adós maradt és szerencsétlen maszkjával lerontott minden illúziót. Váradi a beteg Takács helyett „beugrott“ Lajos királynak, e bátorság dicséretet érdemel, noha az igyekezet nem járt sikerrel. Kaczér Margit kedves Erzse volt, de e szerep korábbi személyesítője, Bárdossy Hana asszony mögött messze elmaradt. Veress karmestere egy nagy bajnak, a hamis éneklésnek mestere volt, amiben eléggé híven szekundált neki Béla, I. Lórántfi apró szerepében. Szendrey méltóságteljes Rozgonyi volt, mélységes orgánuma a sextettnek és a nagy ötösnek nyugodt és biztos alapot adott. — Az énekkarok, különösen az első fölvonás első vegyes kara, valamint a finálé üdvéneke, továbbá az apácák kara és a hymnus karéneke veszedelmesen ingadozott, egy pár próba még ráfért volna. A színpadi harsonák pedig állandó derültségben tartották a közönséget — bizonyára nem a szerző intenciójából. Dr. Béleli Izor. ~10 Művészet és anyagi gondok. — Két közlemény. — N Élesdiek a magyar művészet testén. Illúziók — és anyagi gondok! Hogyan ülik el össze? Hogyan képzeljük azt, hogy fütetlen műteremben, korgó gyomorral és hitelbe vásárolt festékkel műremeket alkothasson egy művész ? Hogy ihlettel és lelkesedéssel merüljön valamelyik históriai tárgy tanulmányozásába és megörökítésébe, mikor a lelkében kigyult szikra első lobbanását az ajtaján zörgető hitelező kétes mosolya fojtja el. Olyan ez a rideg számon kérés, mint a váratlanul beállt fagy, mely talán azokat a rügyeket forrázta le, a miből a legszebb gyümölcs termett volna. És ha a fagy ellen védekezünk miért ne kísértenék meg a művészet virágait is megmenteni a káros külső befolyásoktól, a rossz hajlamú élősdiektől s azoktól a bacillusoktól, melyeket négyszemközt hitelezőknek, nyilvánosan pedig anyagi gondoknak nevezünk. Kétségtelen, hogy a művészet alkotásai nem sorozhatók a hétköznapi szellemi táplálékok közé, de az igenis kívánatos, hogy minél több család vasárnapi étlapján ott találjuk. Az olcsón élő közönség saját erejéből sohasem viheti annyira, hogy művészeti csemegékből lakmározhasson, sajnos, még nagyon is a vagyonos osztály kiváltsága ez, de arra való az ár