Pesti Hírlap, 1896. január (18. évfolyam, 1-30. szám)

1896-01-01 / 1. szám

»?-, amikor olasz dinasztiánk volt Nagy Lajos­sal. Ez behozta hozzánk az akkori legfejlettebb műveltséget. Hogy amellett nemzeti öntudatunk nem tört meg, mutatja a Hunyadiak kora. Má­tyás királynak is olasz udvara volt és olasz műveltséget terjesztett; de a magyar nemzeti érzület volt az akkor is, ami az államot meg­tartotta. Küzdöttünk török ellen, német ellen so­káig. Szétszakadoztunk, megfogytunk, elszegé­nyedtünk. Egyszer már annyira elsenyvedtünk, hogy azt hitték, meghaltunk. A Rákóczy-féle szabadságharc után csaknem száz esztendeig tengő életet éltünk, mint a növény. Hadi ese­mények mutatták csak olykor, hogy élünk. Vi­tam et sanguinem! II. József beolvasztott ben­nünket Ausztriába, vagy legalább azt hitte. Akkor megint előtört a nemzeti erő, ott, ahol nem is várta senki. Szerény írástudó emberek, litterátusok, poéták, szürke, szegény skriblerek támadtak az anyaföldből és fölrázták az álétt nemzetet. Kitetszett, hogy élünk ; nemcsak annyi, hanem még az is, hogy Európa műveltsége és szelleme szerint élünk. Mint valamikor a kereszténység, most a francia forradalom szelleme mentett meg bennünket. Jogegyenlőséget, parlamentarizmust és állami szabadságot akartunk. Forradalmat is csináltunk érte, amiben egyúttal nemzeti szabadságunkért is verekedtünk, ellenségeink nem mondhatják, hogy dicstelenül. Voltak nagy em­bereink, akik vezettek, mint minden nemzetnek, akiben van politikai hivatás. De a nagy erő megint győzött fölöttünk. Európa sorsában osztozkodtunk. Szenvedtünk, de magyarok maradtunk. A nyomás nem ölt meg bennünket, hanem tömörített. Látnivaló volt, hogy nem afféle néptöredék, örökké kiskorú faj vagyunk, hanem életképes, államalkotó politikai nemzet, mely akkor is erős, ha fegyverrel ve­rekszik, akkor is erős, ha semmivel sem verek­szik, hanem csak van. Megértük, hogy a legdicsőbb politikai mű­vészet is eltörpült azon egyszerű tény előtt, hogy „vagyunk“. Királyi házunk kibékült velünk és egyenrangú szövetségbe léptünk Ausztriával. Idők múltával megbizonyítottuk, hogy valóban egyenrangú szövetséges fél vagyunk s mint egy­kor, most is jelentékeny tényezők Európa köze­pén, ahol a világ egyensúlyának támaszkodó pontja fekszik. Megmaradtunk magyaroknak és széles, nagy nemzet lett belőlünk. Nagy csapásaink, sok háborúnk és kevés békénk, mind csak arra volt jó, hogy nemzetünk létszáma megszaporod­jon. Ezer esztendő múlva vagy húszszor akkora nemzet vagyunk, mint,, amikor beköltöztünk. Erőnk szerezte meg, mérsékletünk és szabadság­szeretetünk tartotta meg e jövevényeket.Történelmi hivatásunk határozta el, hogy e faji államból szabad nemzeti állam legyen belőlünk, amely ősi sajátságait nem veszítette el, — ne is veszítse! — csak haladt, fejlődött és kibonta­kozott. Ma politikailag egy alkotmány és egy államrendszer foglal össze bennünket azokkal, akiket saját sorsuk velünk ezer esztendő előtt csatolt össze. Szabad alkotmány és liberális államrendszer mindazok számára, akik nem ellenségeink, kemény kötelék azok számára, akik területünk és létünk csorbítására törnek. Nemzetileg pedig minden jognál és hata­lomnál erősebb kapocs van közöttünk, akik a magyar állam 9 milliónyi alkotó nemzetét képez­zük. Ez a hazaszeretet és közös magyar nyelvünk szeretete. Ez a mi ethnikai lényünk, nemzeti éle­tünk erős vára. Erősebb minden hadseregnél és állandóbb minden alkotmánynál. Ez tartott meg annyi iszonyatosság között, ez szerzett tiszteletet a békében nekünk s ezt fogják leg­jobban megcsodálni az idegenek, akik eljönnek hozzánk, hogy kultúránk műveit lássák és nem­zeti sajátságainkat megfigyeljék. Magyarok vagyunk szívünk és nyelvünk szerint, akik magyarokul érezzük magunkat. Olykor veszekszünk egymás között ; szinte meg­ölnénk egymást azért, hogy melyik szereti job­ban, okosabban vagy forróbban hazáját és nem­zetét ? De mert valamennyien szeretjük, viszály­kodásainkból is több áldás, mint csapás szár­mazik országunkra. Hát ha még kevesebbet vi­­szálkodnánk s munkában, bölcseségben jobban egyesíteni tudnók erőinket és képességeinket! Dehát olyanok vagyunk, amilyenek épen va­gyunk , azért mégis csak magyarok vagyunk s akkor is szeretjük egymást, ha kardot rántunk egymásra. A haza közös nagy eszméjének, a mi for­rón szeretett magyar hazánk nevének kell ra­gyognia hát ezen a napon egyedül. An­nak a nagy eszmének s annak az igaz va­lóságnak, amelyet ezer esztendőn át megtartot­tunk s amelynek verítékünk és vérünk javát áldozzuk.­­ Isten ál­ása lengjen és a béke megma­radjon fölötte ebben a nagy iéren Tegye kedvessé arcát minden nemzetese előtt az egyet­értő magyar szivek piros vére és forró do­bogása. tévesztett suszter (bocsánatot kérek a becsü­letes cipészektől!) s ha ezeket az embereket le nem fülelik jókor, ki fogják ficamítani a köz­ízlés kezét-lábát úgy, hogy egy jobb kor derekabb magyar írói nemzedéke is alig bírja majd helyrerángatni.­­ Azt mondták rá, hogy épen ellenkezőleg, ez az érdekesség most az úgynevezett modern haladás iránya és ezen az utón gazdagszik a szegényes magyar művelt­ség a nagy európai nemzetek elméjének és ke­délyének kincseiből! . . . No, most itt van egy szép kincses­ház, amelyet jó volna a nagy européerek fejéhez hozzávágni, hogy annál közelebbről lássák, mire visz az ő u. n. európai modern szellemük ak­kor, ha a magyar kultúra és kedély-világ zsi­lipjeit egészen megnyitják nekik s a szabadság és haladás nevében megengedik, hogy posvány­­nyá változzék már az a hely is, ahol annak­­előtte soha sem szokott viz állani. A „turris eburnea“ csak befejezte azt, amit amazok kezdtek. A léha asszonykák, a 3 tárcahasábon át házasságtörésig rejlő esemény­kék, a pici tehetségű írócskák nagyérdekű pi­kantériái s a publikum ízlésének sajnos meg­romlása végén áll emlékül most ez az­­ „ele­­fántcsontból való torony“. Mert az. A lorettói litánia Jézus anyját, a boldogságos szüzet minden hízelgő, édes szóval illeti, tisztelendő, dicsérendő, nagyhatalmú, hű­séggel teljes, igazság tükre, titkos értelmű ró­zsa, menyország ajtaja, bűnösök utalma, angya­­­lók királynéja, szüzek királynéja . . . s a régi ■keleti nyelv pazarságából átvette még azt is, hogy aranyház és elefántcsontból való torony — turris eburnea. Hogy ezt a nevet egy elbukott nőalakra alkalmazza, ezt a blasphemiát tudtommal nem merte még senki elkövetni akármelyik vallás isteni vagy félisteni alakján s hogy ez is meg­történt, kétségkívül nagy vívmánya a modern irodalmi technikának. Az sem mentsége, hogy ostoba. Ez a könyv nem tarthat számot sem az erkölcsi, sem az aesthetikai kritika gyöngédebb indula­taira ; ha irodalmilag becses volna, akkor is el kellene tiporni. Hogy ostoba is, az csak mel­lékes tulajdonsága. Tény azonban, hogy szer­zője azt sem tudja, mi az a turris eburnea. Tiziano menybe emelkedő Máriájára gon­dol, melynek eredetije a velencei királyi kép­tárban van elhelyezve, másolata pedig az asztalom fölött függ, hogy állandó gyönyörűsé­gem legyen abban a bájos, égbeemelkedő női alakban, amelyet egész angyal­felhő kísér s amelynek tiszta, szűzies extázisa olyan vigasz­talóig hat az emberre, amikor mindennapi politikai és irodalmi kenyerét­­ legyömö­szölte. Nos ennek az Assuntának semmi köze ehhez az elefántcsonthoz. A szerző hallott va­lamit harangozni valami elefántcsontról, melyet Salamon király emleget az Énekek Énekében; de ez egészen másfajta s egészen lyrai ele­fántcsont. Pars pro toto. Hanem hát itt is, mint minden silány hatásvadászatnál, nem az igaz­ság, hűség és kifogástalanság a fő, hanem a közönség elbolondítása; valami különös, idegen­szerű, csodálatos mondás, valami olyan á­m még nincsen és ami a jóhiszemű olvasób­a az az előkelőségi véleményt ébreszsze föl, amit a Odor, a Kalodont, a Glória s az a más sok csodaszerű név a falragaszokon. Szóval az iro­dalmi birkának legalább is hat lábbal kel a világra születnie, hogy szédelegni lehes­sen vele. Mindezek pedig tanulságos dolgok. Maga a könyv nem az. Aki nem kénytelen vele, ne olvassa el, ha meg is kapja. Még az se vigye rá, hogy egy művésznő, akinek magára kellett ismernie a cudar regényben, rágalmazást váda emelt szerzője ellen. A legmodernebb szerelme egyikének cinikus leírása az egész. Hogy régi, hazugság, az csak úgy bőg ki a szövegből, amint hogy abból sok mindenféle más is csak úgy bőg kifelé. Hogy semmi sem igaz belőle, arra két egé­szen megbízható bizonyíték is van. Az egyik az, hogy azt a perverz, fonák lelkületű, cinikus úri tökfilköt, — akit Eszter a regényen végig boldogít, — egyetlen műves lelkű asszony sem tűrte volna meg maga mel­lett egy percre sem, nemhogy Eszter, aki a re­­gényben Aires művésznő. Némi vigasztalá­ ^ az emberiségre, hogy a nők, ha m«*' tévedni akarnak, vagy tévedniük kell, közül'ünk mégsem a tokfilkókat válogatják ki, kivált nem az olya­nokat, mint a regénybeli Gyula úr, aki amellett pathologiai gyanú alatt is áll, mert hiszen sza­vairól és tetteiről (kivált ezekből) egészen tisz­tán kirajzolódik a tebely. Hogy ez az esemén­ ymMW*.1 . PESTI HÍRLAP 1866. január 1. Belpolitikai hírek. J­. Szilágyi Dezső a képviselőház első számú bizottsági tanácskozási termében fogadja holnap az újév alkalmából üdvözlésére megjelenő tagjait az országgyűlési szabadelvű pártnak, akikkel együtt a miniszterek is meg fognak jelenni a ház elnökénél. Szilágyinak válasza a­ szabadelvű párt üdvözlésére egyáltalán nem fogja érinteni, mint értesülünk —­­az aktuális politikai kérdéseket és viszonyokat. A ház elnökét állásával járó funkciói a pártok fölé he­lyezik és Szilágyi Dezső — igen helyesen — azt tartja, hogy ily alkalommal is respektálnia kell azo­kat a korlátokat, melyeket az elnöki tiszt jellege eléje szab. « . . A költségvetési vita folyatásával január hó 9-én, csütörtök­öz egy hétre veszi ismét kezdetét a képviselőház ülésezése. Legelőször az állami számve­vőszék költségvetése kerül napirendre, amely előre­láthatólag minden vita nélkül meg fog szavaztatni. A nyomban utána következő költségvetési címnél, a közigazgatási bíróságok szükségleténél, máris vannak, mint értesülünk, szólásra följegyezve. Ezután a mi­niszterelnökség budgetje kerül sor a, amelyhez va­lamennyi ellenzéki párt, természetesen a pártonkívü­­liek részéről is, jelentkeztek már fölszólalók. Ennek a költségvetési fejezetnek a tárgyalása minden valószí­­nűség szerint több ülést fog igénybe venni. A képviselők és bizottságaiban számos tag­sági hely üresedett meg a földmívelési tárca vezetésé­ben történt változás, főispáni kinevezések és egyéb okok folytán tö­rtént képviselői lemondások következt­­tében. Mindezeknek a tagsági helyeknek betöltése, mint halljuk,­­ még január hó folyamában ki­­tűzetni a képviselőház egyik ülésének napirendje A ragályos betegségek ellen, minisztériumban törvényjavaslat készült­­betegségek elleni védekezés tárgyában. Addig

Next