Pesti Hírlap, 1896. január (18. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
»?-, amikor olasz dinasztiánk volt Nagy Lajossal. Ez behozta hozzánk az akkori legfejlettebb műveltséget. Hogy amellett nemzeti öntudatunk nem tört meg, mutatja a Hunyadiak kora. Mátyás királynak is olasz udvara volt és olasz műveltséget terjesztett; de a magyar nemzeti érzület volt az akkor is, ami az államot megtartotta. Küzdöttünk török ellen, német ellen sokáig. Szétszakadoztunk, megfogytunk, elszegényedtünk. Egyszer már annyira elsenyvedtünk, hogy azt hitték, meghaltunk. A Rákóczy-féle szabadságharc után csaknem száz esztendeig tengő életet éltünk, mint a növény. Hadi események mutatták csak olykor, hogy élünk. Vitam et sanguinem! II. József beolvasztott bennünket Ausztriába, vagy legalább azt hitte. Akkor megint előtört a nemzeti erő, ott, ahol nem is várta senki. Szerény írástudó emberek, litterátusok, poéták, szürke, szegény skriblerek támadtak az anyaföldből és fölrázták az álétt nemzetet. Kitetszett, hogy élünk ; nemcsak annyi, hanem még az is, hogy Európa műveltsége és szelleme szerint élünk. Mint valamikor a kereszténység, most a francia forradalom szelleme mentett meg bennünket. Jogegyenlőséget, parlamentarizmust és állami szabadságot akartunk. Forradalmat is csináltunk érte, amiben egyúttal nemzeti szabadságunkért is verekedtünk, ellenségeink nem mondhatják, hogy dicstelenül. Voltak nagy embereink, akik vezettek, mint minden nemzetnek, akiben van politikai hivatás. De a nagy erő megint győzött fölöttünk. Európa sorsában osztozkodtunk. Szenvedtünk, de magyarok maradtunk. A nyomás nem ölt meg bennünket, hanem tömörített. Látnivaló volt, hogy nem afféle néptöredék, örökké kiskorú faj vagyunk, hanem életképes, államalkotó politikai nemzet, mely akkor is erős, ha fegyverrel verekszik, akkor is erős, ha semmivel sem verekszik, hanem csak van. Megértük, hogy a legdicsőbb politikai művészet is eltörpült azon egyszerű tény előtt, hogy „vagyunk“. Királyi házunk kibékült velünk és egyenrangú szövetségbe léptünk Ausztriával. Idők múltával megbizonyítottuk, hogy valóban egyenrangú szövetséges fél vagyunk s mint egykor, most is jelentékeny tényezők Európa közepén, ahol a világ egyensúlyának támaszkodó pontja fekszik. Megmaradtunk magyaroknak és széles, nagy nemzet lett belőlünk. Nagy csapásaink, sok háborúnk és kevés békénk, mind csak arra volt jó, hogy nemzetünk létszáma megszaporodjon. Ezer esztendő múlva vagy húszszor akkora nemzet vagyunk, mint,, amikor beköltöztünk. Erőnk szerezte meg, mérsékletünk és szabadságszeretetünk tartotta meg e jövevényeket.Történelmi hivatásunk határozta el, hogy e faji államból szabad nemzeti állam legyen belőlünk, amely ősi sajátságait nem veszítette el, — ne is veszítse! — csak haladt, fejlődött és kibontakozott. Ma politikailag egy alkotmány és egy államrendszer foglal össze bennünket azokkal, akiket saját sorsuk velünk ezer esztendő előtt csatolt össze. Szabad alkotmány és liberális államrendszer mindazok számára, akik nem ellenségeink, kemény kötelék azok számára, akik területünk és létünk csorbítására törnek. Nemzetileg pedig minden jognál és hatalomnál erősebb kapocs van közöttünk, akik a magyar állam 9 milliónyi alkotó nemzetét képezzük. Ez a hazaszeretet és közös magyar nyelvünk szeretete. Ez a mi ethnikai lényünk, nemzeti életünk erős vára. Erősebb minden hadseregnél és állandóbb minden alkotmánynál. Ez tartott meg annyi iszonyatosság között, ez szerzett tiszteletet a békében nekünk s ezt fogják legjobban megcsodálni az idegenek, akik eljönnek hozzánk, hogy kultúránk műveit lássák és nemzeti sajátságainkat megfigyeljék. Magyarok vagyunk szívünk és nyelvünk szerint, akik magyarokul érezzük magunkat. Olykor veszekszünk egymás között ; szinte megölnénk egymást azért, hogy melyik szereti jobban, okosabban vagy forróbban hazáját és nemzetét ? De mert valamennyien szeretjük, viszálykodásainkból is több áldás, mint csapás származik országunkra. Hát ha még kevesebbet viszálkodnánk s munkában, bölcseségben jobban egyesíteni tudnók erőinket és képességeinket! Dehát olyanok vagyunk, amilyenek épen vagyunk , azért mégis csak magyarok vagyunk s akkor is szeretjük egymást, ha kardot rántunk egymásra. A haza közös nagy eszméjének, a mi forrón szeretett magyar hazánk nevének kell ragyognia hát ezen a napon egyedül. Annak a nagy eszmének s annak az igaz valóságnak, amelyet ezer esztendőn át megtartottunk s amelynek verítékünk és vérünk javát áldozzuk. Isten álása lengjen és a béke megmaradjon fölötte ebben a nagy iéren Tegye kedvessé arcát minden nemzetese előtt az egyetértő magyar szivek piros vére és forró dobogása. tévesztett suszter (bocsánatot kérek a becsületes cipészektől!) s ha ezeket az embereket le nem fülelik jókor, ki fogják ficamítani a közízlés kezét-lábát úgy, hogy egy jobb kor derekabb magyar írói nemzedéke is alig bírja majd helyrerángatni. Azt mondták rá, hogy épen ellenkezőleg, ez az érdekesség most az úgynevezett modern haladás iránya és ezen az utón gazdagszik a szegényes magyar műveltség a nagy európai nemzetek elméjének és kedélyének kincseiből! . . . No, most itt van egy szép kincsesház, amelyet jó volna a nagy européerek fejéhez hozzávágni, hogy annál közelebbről lássák, mire visz az ő u. n. európai modern szellemük akkor, ha a magyar kultúra és kedély-világ zsilipjeit egészen megnyitják nekik s a szabadság és haladás nevében megengedik, hogy posványnyá változzék már az a hely is, ahol annakelőtte soha sem szokott viz állani. A „turris eburnea“ csak befejezte azt, amit amazok kezdtek. A léha asszonykák, a 3 tárcahasábon át házasságtörésig rejlő eseménykék, a pici tehetségű írócskák nagyérdekű pikantériái s a publikum ízlésének sajnos megromlása végén áll emlékül most ez az „elefántcsontból való torony“. Mert az. A lorettói litánia Jézus anyját, a boldogságos szüzet minden hízelgő, édes szóval illeti, tisztelendő, dicsérendő, nagyhatalmú, hűséggel teljes, igazság tükre, titkos értelmű rózsa, menyország ajtaja, bűnösök utalma, angyalók királynéja, szüzek királynéja . . . s a régi ■keleti nyelv pazarságából átvette még azt is, hogy aranyház és elefántcsontból való torony — turris eburnea. Hogy ezt a nevet egy elbukott nőalakra alkalmazza, ezt a blasphemiát tudtommal nem merte még senki elkövetni akármelyik vallás isteni vagy félisteni alakján s hogy ez is megtörtént, kétségkívül nagy vívmánya a modern irodalmi technikának. Az sem mentsége, hogy ostoba. Ez a könyv nem tarthat számot sem az erkölcsi, sem az aesthetikai kritika gyöngédebb indulataira ; ha irodalmilag becses volna, akkor is el kellene tiporni. Hogy ostoba is, az csak mellékes tulajdonsága. Tény azonban, hogy szerzője azt sem tudja, mi az a turris eburnea. Tiziano menybe emelkedő Máriájára gondol, melynek eredetije a velencei királyi képtárban van elhelyezve, másolata pedig az asztalom fölött függ, hogy állandó gyönyörűségem legyen abban a bájos, égbeemelkedő női alakban, amelyet egész angyalfelhő kísér s amelynek tiszta, szűzies extázisa olyan vigasztalóig hat az emberre, amikor mindennapi politikai és irodalmi kenyerét legyömöszölte. Nos ennek az Assuntának semmi köze ehhez az elefántcsonthoz. A szerző hallott valamit harangozni valami elefántcsontról, melyet Salamon király emleget az Énekek Énekében; de ez egészen másfajta s egészen lyrai elefántcsont. Pars pro toto. Hanem hát itt is, mint minden silány hatásvadászatnál, nem az igazság, hűség és kifogástalanság a fő, hanem a közönség elbolondítása; valami különös, idegenszerű, csodálatos mondás, valami olyan ám még nincsen és ami a jóhiszemű olvasóba az az előkelőségi véleményt ébreszsze föl, amit a Odor, a Kalodont, a Glória s az a más sok csodaszerű név a falragaszokon. Szóval az irodalmi birkának legalább is hat lábbal kel a világra születnie, hogy szédelegni lehessen vele. Mindezek pedig tanulságos dolgok. Maga a könyv nem az. Aki nem kénytelen vele, ne olvassa el, ha meg is kapja. Még az se vigye rá, hogy egy művésznő, akinek magára kellett ismernie a cudar regényben, rágalmazást váda emelt szerzője ellen. A legmodernebb szerelme egyikének cinikus leírása az egész. Hogy régi, hazugság, az csak úgy bőg ki a szövegből, amint hogy abból sok mindenféle más is csak úgy bőg kifelé. Hogy semmi sem igaz belőle, arra két egészen megbízható bizonyíték is van. Az egyik az, hogy azt a perverz, fonák lelkületű, cinikus úri tökfilköt, — akit Eszter a regényen végig boldogít, — egyetlen műves lelkű asszony sem tűrte volna meg maga mellett egy percre sem, nemhogy Eszter, aki a regényben Aires művésznő. Némi vigasztalá ^ az emberiségre, hogy a nők, ha m«*' tévedni akarnak, vagy tévedniük kell, közül'ünk mégsem a tokfilkókat válogatják ki, kivált nem az olyanokat, mint a regénybeli Gyula úr, aki amellett pathologiai gyanú alatt is áll, mert hiszen szavairól és tetteiről (kivált ezekből) egészen tisztán kirajzolódik a tebely. Hogy ez az esemén ymMW*.1 . PESTI HÍRLAP 1866. január 1. Belpolitikai hírek. J. Szilágyi Dezső a képviselőház első számú bizottsági tanácskozási termében fogadja holnap az újév alkalmából üdvözlésére megjelenő tagjait az országgyűlési szabadelvű pártnak, akikkel együtt a miniszterek is meg fognak jelenni a ház elnökénél. Szilágyinak válasza a szabadelvű párt üdvözlésére egyáltalán nem fogja érinteni, mint értesülünk —az aktuális politikai kérdéseket és viszonyokat. A ház elnökét állásával járó funkciói a pártok fölé helyezik és Szilágyi Dezső — igen helyesen — azt tartja, hogy ily alkalommal is respektálnia kell azokat a korlátokat, melyeket az elnöki tiszt jellege eléje szab. « . . A költségvetési vita folyatásával január hó 9-én, csütörtököz egy hétre veszi ismét kezdetét a képviselőház ülésezése. Legelőször az állami számvevőszék költségvetése kerül napirendre, amely előreláthatólag minden vita nélkül meg fog szavaztatni. A nyomban utána következő költségvetési címnél, a közigazgatási bíróságok szükségleténél, máris vannak, mint értesülünk, szólásra följegyezve. Ezután a miniszterelnökség budgetje kerül sor a, amelyhez valamennyi ellenzéki párt, természetesen a pártonkívüliek részéről is, jelentkeztek már fölszólalók. Ennek a költségvetési fejezetnek a tárgyalása minden valószínűség szerint több ülést fog igénybe venni. A képviselők és bizottságaiban számos tagsági hely üresedett meg a földmívelési tárca vezetésében történt változás, főispáni kinevezések és egyéb okok folytán történt képviselői lemondások következttében. Mindezeknek a tagsági helyeknek betöltése, mint halljuk, még január hó folyamában kitűzetni a képviselőház egyik ülésének napirendje A ragályos betegségek ellen, minisztériumban törvényjavaslat készültbetegségek elleni védekezés tárgyában. Addig