Pesti Hírlap, 1896. július (18. évfolyam, 179-209. szám)
1896-07-19 / 197. szám
, 1 W . ____— 8 PESTI HÍRLAP 1896. július 19. És most évtizedek után ismét megszólalt a nagy művésznő a színpadon. Megjelenése, amint nem is lehetett máskép, aggnőre valló volt, de a teljesen elaggott Salvini mellett fiatalabbnak, erőteljesebbnek látszott. Rendkívül kecsesen bókolva fogadta a közönség tapsait. Nem beszél a tragédák szokásos pathoszával, és azonnal megérti az ember, hogy egykor Goldoni bolondos figuráit épúgy megjátszotta, mint Stuart Máriát és Medeát. Magas, nyúlánk, haja még majdnem egészen sötét, szeme ragyog. Dante Poklából szavalt egy részletet. Hangja nem erős ugyan, de hozzáillett előadási modorához. A közönség ujjongva tapsolt a művésznőnek, aki eleinte bánatosan mosolygott, de aztán derülten fogadta a hallgatóság hódolatát. SPORT. Siófoki lóversenyek. (Második nap. Vasárnap, július 19-én.) A nevezések után ítélve, a második napi futamok is igen érdekeseknek ígérkeznek, a balatoni díjra nem kevesebb mint 26 lovat neveztek, ami pedig még a nagy pályákon is ritkaság. Csak lovasokban ne legyen hiány, mert a huszártisztek, akik tanulmányúton vannak, vasárnapig nem maradhatnak itt, azonban azt hiszszük, lesz így is elég lovas, mert itt van gr. Pejacsevich Albert, Brooke, gr. Esterházy Béla, gr. Hunyady László és József, dr. Devitz Ottó, hg Taxis, Jankovich D., továbbá a felkötött karú Calm és Hoffmann százados, aki egy-két napra megválik kartársaitól, hogy a versenyeken részt vehessen. * * * I. A második nap megnyitó számát a 2000 méteres füredi díj képezi, amelyre Uzsorás és Akarat bírnak nagy esélylyel. Meglepetést Dárius okozhat. II. A fehérmegyei akadályverseny handicap valószínűleg My Darling zsákmánya lesz, míg helyre a nagy terhű Csehi jöhet. III. Az eladók gátversenyében (2100 méter) Monopol ismételheti minapi győzelmét, helyre Gladiator tarthat igényt. IV. 2400 méteres badacsonyi díj gátversenyben az egykor nagyratartott kezdet fog debütálni ; ha jól ugrik, nehéz lesz tőle a győzelmet elvitatni. Ellen esetben Derék a jelöltünk. V. A tihanyi handicap Valerie zsákmánya lehet. VI. A balatoni díjban Juniper és First Phil bírnak legnagyobb esélylyel, mert Uzsorás és Maritta igen nagy terhet visznek. Jó futást várunk Succestől és Waldsee-tól. Jelöltjeink: I. Uzsorás — Akarat II. My Darling — Csehi III. Monopol — Gladiator IV. Kezdet — Derék V. Valerie VI. Juniper — First Phil Teherközlések. Lapunk f. hó 12-iki számában már jeleztük, hogy a Freudenau gyepén eldöntésre kerülő két nagy őszi handicapra u. m. a nagyfreudenaui handicap és nagy-bécsi handicapra a teherközlések f. hó 15-én fognak megtörténni. A most előttünk fekvő teherközlések a következő sorozatot mutatják: A nagy-freudenaui handicapban: Csapláros (67), Elloli (641/2), Toreador (631/2), Dandár (60), Vignola (59), Adonis (571/2), Weatherstar (55), Bátor (54), Bonokon (53), Fondor (52), Terebes (52), Barinkay (62), Biegun (49), Briollet (49), Folichonne (49), Mekka (48), Ruab’n (48), Grál (48), Cascata (48), Bohóc (47/a), Blondine (47 Vj), Nono (47), Nem kell (46i/2), Machelaine (45/a) Kezdet (45'/2), Gugerl (45V1), Tussle (45), Prince Gregoire (44), Zápor (44), Marquis (41v2), Mussi (41’/2), Tarara-boom-dray (39), Spectabilis (39), Genius (39). A nagy-bécsi handicapban: Tokio (67), Csapláros (61), Eboli (61), Toreador (60), Vignola (57'/2), Ignác (56), Proponent (55), Trivial (54), Aequator (521/2), Bátor (521/3), Boglár (52'/2), Cigánylegény (52 Va), Benoiton (511/2), Fondor (501/3), Joschko (50), Fiume (50), Páratlan (50), Álmos (50), Bob (48/a), Barinkay (48/2), Vedero (48 Va), Margit (48), Ethelswitha (471/s), Ranavalo (47' 2), Biegun (47/a) Kingly (471/a), Válasz (46V2), Ruab’n (46'/a), Cascata (461/2), Flugschrift (46'/2), Seraskier (46), Hero (451/2), Brigand (45), Gugerl (44), Gipsy (44), Brausepulver (44), Blondine (44), Interregnum (43/a), Nem kell (43), Kezdet (42), Coulisse (40), Marquis (39), Zote (39), Flori (39) és Donau (39). A nagy freudenaui handicapban Csapiáros áll az élen 67 kilóval, amely, mióta tavaly a krakói tegri, mégism mmi egik nogyn. A Charibert-ivadék ekként Eltolinak 2/a kilót, Toreadornak pedig 31/2 kilót cédál. Dandárral a bandicapper egy kissé erősen bánt el s alig hiszszük, hogy 60 kiló teher mellett a startnál meg fog jelenni. Vignolánál is soknak találjuk az 59 kilót, valamint Benoiton sem áll 53 kilóval valami nagyon előnyösen súlyban. Ellenben Weatherstar 55, Barinkay 52, továbbá a kisebb súlyúak közül Mekka és Cascata 48, Prince Gregoire 44 és Spectabilis 39 kilóval igen enyhén vannak súlyozva. A nagy bécsi handicapban természetesen Tokio viszi 67 kilóval a top-weightot, Csapláros és Eboli követik őt a sorban, mindketten 61 kilóval. Ignácra a handicapper 56 kilót rótt, mely súly-differencia mellett Ignácnak a Szt.István díjban 48 kilóval Ellolit, amely itt ugyancsak 61 kilóval indul, bizton tartania kellene. Álmos és Páratlan 50 kiló teher mellett elég jó esélylyel bír, úgyszintén Trivial 54, Barinkay 481/1, Hero 451/2 és Coulisse 40 kilóval eléggé előnyösen vannak súlyozva. • * * Nyertes Jockeyk. Az idei verseny saison első felének befejeztével Cleminson áll a legtöbb versenyt nyert Jockeyk között az élen 28 győzelemmel. A második heyen Hyams áll 26 győzelemmel s őt követi Smith 24 győzelemmel. E három első után Sharpe és Adams következnek a sorban, előbbi 20, utóbbi pedig 19 első helylyel. Buffordnak 17, Ibbettnek 15 és Hespnek 11-szer sikerült győzelemre vezényelni lovát. A gálversenyekben, mint tavaly, úgy az idén is Williamson ragadta el a championatost 20 első helylyel. Az utána következő Boorer már csak 9 győzelemmel dicsekedhetik. A 3. helyet May foglalja el 8 győzelemmel, míg Geoghegan és Wheeler 7—7 győzelmet arattak. Hall, akinek szerencsében esése folytán idei tevékenységét korán be kellett szüntetni, 4 első helyet mutathat föl. Saller 3, Westlake 2 és Hesp és Kovács 1—1 győzelemmel zárják be a sorozatot. Fővárosi ügyek — Az árvaházak költségvetése. A közjótékonysági bizottság ma délelőtt tartott ülésén, amelyen Kullmann Lajos tanácsos elnökölt, megállapították a székes főváros részéről fönntartott árvaházak és szeretetház 1897. évi költségvetését, amely az eddigi kiadások keretét nem haladja túl. — A tanítóság sérelme. Julius hó elsejétől fogva a fővárosi összes tisztviselők és hivatalnokok részesülnek a magyar államvasutak ama kedvezményében, hogy az összes vonalain féláru jegyeket kapnak. Csak a tanítók nem kapták meg ezt a kedvezményt, ami az ő köreikben nagy visszatetszést okozott s elhatározták, hogy a belügyminiszterhez föliratot intéznek ebben az ügyben. A tanítók ezt meg is tették s az ő nevükben Hahóthy Sándor igazgató tegnap be is nyújtotta a kérvényt a tanácshoz, fölirat küldése végett, amelyben kifejtik, hogy a kérelmük jogosult, mert ők a fővárosnál épen olyan közhivatalnokok, mint a többiek. A tanács pártolja a mozgalmat s elhatározta, hogy föliratot intéz a belügyminiszterhez. A Cicerone-válalat. Egy magánfél az iránt adott be kérvényt a tanácshoz, hogy olyan intézményt alakíthasson, amilyen minden nagyobb európai városban van : az idegenek kalauzolására szervezett intézetet, több nyelvet értő emberekből, akik a Budapestre érkező külföldieket kalauzolják. A tanács kívánatosnak tartja az eszme megvalósulását s igy a kérelem teljesítéséhez elvben hozzájárul és fölhívja a rendőrfőkapitányt, hogy esetleg — ha az illető egyén erre alkalmas — adja meg neki az engedélyt. — ÚJ útvonal a lipótvárosi bazilika és az uj országház közt. Ray Rezső műépítész tervet adott be a tanácshoz, egy olyan útvonal építéséhez, amely a lipótvárosi bazilikától egyenes vonalban az új országházig vonul. A terv igen szép, hatalmas perspektívával, s ami szintén nem lényegtelen dolog, Ray Rezső számítások alapján kimutatja, hogy az egész művelet aránylag igen kevésbe kerül, mert a kiadások megtérülnek az új épületek telekárainak emelkedésével. — A svábhegyi utak kiépítése. Mérő János székesfővárosi bizottsági tag előterjesztést tett a tanácsnak, hogy a svábhegyi utak közül a jövő évben a következőknek a kiépítéséről gondoskodjék : a disznófői út végleges kiépítéséről 5500 frt költséggel, az Eötvös út folytatólagos kiépítéséről a Normafáig 1500 frt költséggel, a Jánoshegyi útnak kiépítéséről a Normafáig 10000 frt költséggel, összesen tizenkétezer forint költséggel. IRODALOM. * (Tíz kötet Jókai.) A millennáris év ünnepségeinek zajában is nagyjelentőségű irodalmi esemény, ha egy kötet jelenik meg Jókaitól. Hát még, ha tíz jelenik meg egyszerre a mi legnagyobb élő poétánktól, akit a Budapestre özönlő külföldiek nem győznek eléggé ünnepelni. Az elmúlt napok eseményei,, amellett tanúskodnak, hogy nagy nemzeti ünnepünknek nimbuszát Jókai nevének varázsa nagyba is emelte és igy a most megjelent tiz kötet Jókai — amely a költő jubileuma alkalmával sajtó alá rendezett nemzeti diszkiadásnak ötödik sorozata — valóban millennáris irodalmi eseménynek tekinthető az ezredéves ünnepségek sorában. Ez a sorozat, melylyel együtt eddig összesen ötven kötete — tehát éppen a fele — jelent meg a száz kötetre tervezett kiadásnak, Jókai két legnépszerűbb regényét is magában foglalja, az Arany embert és a Fekete gyémántokat. — Az újabb sorozat nagy becsét mutatja egyébként az egyes kötetek címének puszta fölsorolása: XLI. k. A szerelem bolondjai, XLII. k. Fekete gyémántok, XLIII—XLIV. k. És mégis mozog a föld, XLV—XLVI. k. Az arany ember, XLVII— XLVIII. k. Enyém, tied, övé, XLIX. k. Virradóra, (Novellák.) L. k. Föld felett és viz alatt, A véres kenyér. (Kisebb regények.) Irodalmi szempontból is rendkívül érdekes az a két uj utdhang, amelyet Jó 1.kai A szerelem bolondjaihoz és az Arany emberhez irt, az uttóbbiról egyebek közt az Írván: „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem“. Egy középiskolai Értesítő tanulsága. Néhány középiskola ez évi értesítőjében hozza az intézet múltját tárgyaló történeti értekezést. Sok, nagyon sok tanulságos dolog olvasható ezekben. A beregszászi m. k. állami középiskola (gimnáziummá átalakuló reáliskola) programmértekezése pl. hatalmas és kézzelfogható argumentum az egységes középiskola mellett. A beregszásziak végre elérték megint azt, amit 11 év óta oly fájdalmasan nélkülöztek : a gimnáziumot. A régi ev. ref. algimnáziumból anyagi okok miatt 1884-ben áll. polgári fiúiskolát csinált boldogult Trefort miniszter. Az ellenszenv azonban folyton öregbedett a polgári iskola iránt s „az érdekelt közönsége1 — mondja az értekező — hol küldöttségek, hol a közigazgatási és városi hatóság közvetítésével egyre ismétlődő kérelmekkel járult a nm. minisztérium elé abból a célból, hogy Beregszász városa a nem kedvelt iskolától megszabadittassék s hogy helyette egy középiskolát, még pedig gimnáziumot nyerjen.“ Trefort azonban a reáliskolák nagy barátja lévén, alreáliskolát adott a beregszásziaknak 1890-ben. A város azonban folytatta a fölvett küzdelmet a gimnáziumért s bár megengedte a közoktatásügyi kormány, hogy rendkívüli tárgyképen a latin nyelv is szerepelhessen, „a közönség és szülők elhidegülése a reáliskolai intézmény iránt nem szűnt meg. Újra kérelmeztek a minisztériumnál és Wlassica Gyula miniszterünk, akinek az egységes középiskola az ideálja, teljesítette kérelmüket. A városnak efölött való öröme többek közt abban is nyilvánult, hogy a minisztert díszpolgárokká választották. És ismerek más vidéki várost, amelynek nem kisebb öröme telnék az ilyen metamorfózisban, mint a beregszásziaknak. Nem is képzelhető az másképen, különösen az olyan városban, ahol a reáliskola az egyedüli középiskola. Nem egy szülő kénytelen emiatt idegen város középiskolájába adni gyermekét s nem egy tanuló görnyed emiatt a rendkívüli latin nyelv tanulásának terhe alatt. És mindez csupán azért, hogy valamivel többet rajzoljanak a fiuk s valamivel többet vegyelmezzenek a humanizmus rovására. Szülő és tanár egyaránt epedve várja a jövő iskoláját. Ne féljünk a kísérletezés vádjától. A haladás változásban nyilvánul Flammarion szerint s bár nem az iskolára vonatkoztatta az egeket vizsgáló tudós szavait, ezen a téren is axióma marad ez. Az utilitarizmus szülte reáliskola, mely egyszerre egyetemre előkészítő és kicsiben szakiskola is akart lenni, paedagógiai balfogás volt. De, szerencse, nem hódított. Nézzük csak meg a programmokat. Van nagy város, melynek reáliskolájában a felsőbb osztályok konganak az ürességtől. Míg ellenben a gimnáziumot valóságos nimbusz övezi némely vidéken. És hogy egy csattanós példával szolgáljak, ott van a beregszászi átalakuló középiskola : ebben az évben 40-nel nőtt tanulóinak száma, mégpedig magába az első osztályba 20-al többen iratkoztak be, mint a múlt évben. Ez valóságos demonstráció a jövő iskolája mellett, amely elvégre is nagyjában a mai gimnáziumnak fog megfelelni. M.