Pesti Hírlap, 1897. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-01 / 60. szám

2 PESTI HÍ­R­LAP 1897. március 1. tudakozó baksisra igen sok fölösleges 15 kraj­cárja van. De az itt lakó félmillió ember nagy zöme bezzeg nincs ily kedvező helyzetben. Százezrek vannak, kiknek ez az összeg napi keresményükben számot tesz, akik estebédjük­­től, fájuktól, gyertyájuktól esnek el, ha a be­jelentő hivatalhoz kénytelenek fordulni s ez csak úgy áll velük szóba, ha 15 krajcárjukat neki adják. így lesz e hivatalból osztályintézmény, a jómódúak kényelmére, szolgálatára s a szegé­nyek keserűségére vagy kifosztására. Ideális gondolkozásu férfiak az iskolákat ingyenesekké akarják tenni. Hova marad Buda­pest az ilyen ideál mögött, ha egy percig tartó fölvilágosítást is csak egy ajánlott levél posta­­költségén enged megszerezhetni! Belpolitikai hírek: A főispáni állások egész sorozata jött, mint tudva van, üresedésbe főleg annak folytán, hogy a mostani országgyűlésre több főispán képviselőnek vá­lasztatta meg magát. A kormány és a szóban forgó állásokra kiszemelt egyéniségek közt már huzamo­sabb idő óta folyamatban vannak az előzetes megbe­szélések, melyeknek eredményeként az új főispáni ki­nevezések, értesülésünk szerint, még március hó fo­lyamán megtörténnek. A katonai titkok elárulásának büntetésé­ről rendelkező törvényjavaslat az illetékes miniszté­riumnak közreműködésével immár véglegesen meg van állapítva. A törvényjavaslat, melynek benyújtását már az országgyűlést megnyitó trónbeszéd kilátásba he­lyezte, úgy halljuk, március hó folyamán le fog té­tetni a képviselőház asztalára. A főrendiház március hó 5-én pénteken d. e. 11 órakor ülést tart, melynek napirendjét 1. elnöki előterjesztés, 2. az igazoló bizottság jelentésének és 3. a ragadós tüdőlob kiirtásáról szóló 1893. évi II. tör­vénycikk módosításáról szóló törvényjavaslatnak tár­gyalásá­t fogja képezni. Község:­ törzsvagyon és községi adó. A belügyminiszter megváltoztatván egy község, illetőleg vármegyei közigazgatási bizottság azon határozatát, mely szerint a községgel kötött szerződés értelmében a vásárbérlők tartoznak a községet terhelő községi adókat is viselni, kijelentette, hogy a község kiadá­sainak fedezésére mindenekelőtt a községi törzsva­gyon jövedelme veendő igénybe s csak az eként ki­elégítést nem találó kiadások fedezendők a községi adóból, mely azonban nem a törzsvagyonnak már Az újságírók estélye. A Royal-fogadó termeiben­ ma éjjel a budapesti újságírók egyesülete vendégekül látta a főváros hálózó elite közönségét. Fényes estélyt rendezett, mely a mulatságok és a művészetek krónikájában egyaránt eseményszámba megy. A nagy táncterem tükrös fo­­yerján át, amint este fél kilenc órától kezdve átvo­nult a közönség, festői gyönyörű képet nyújtott. A szellem arisztokráciájának nagy és szép rokonsága van már Budapesten, amiről a mai, valójában első újságírói bál fényes tanúságot tett. A tollforgató ren­dezőség alig győzte bevezetni az érkezőket s a terem kilenc órára úgy megtelt, hogy a később érkezők kö­zül az urak már külrekedtek. A jegypénztár ek­kor már egyszerűen csődbe jutott, amit úgy kell ér­telmezni, hogy nem rendelkezhetett egyetlen jegygyel sem, pedig bőven nyomattak. De nem is lehetett mél­tóbb jegyet kiadni, mert már-már a szomszédos ter­mek is megteltek. Az arcokon diadalöröm sugárzott, az újságírók premier­bálja úgy sikerült, hogy a leg­­­­merészebb reményt is túlszárnyalta. A táncot megelőző hangverseny műsora minden eddigieken fölülálló s páratlan műélvezetet nyújtott. A művészet legszebb ékességei csillogtak ebben. Belly Emma kisasszony, a vígszínház kedves művésznője, kezdte a sort. Mikszáth Kálmánnak az , újságírókról szóló csevegését adta elő. A művésznő­­ egyéniségének friss bája teljesen érvényesült e szel­lemes és minden mondatával mulattató csevegés elő­adásában, melyért percekig tartó tapssal és többszöri kihívással jutalmazták. Hívták a szerzőt is, aki azon­ban még ekkor nem volt jelen. A Mikszáth munkáját alkalmunk van itt a maga egészében közölni. Tisztelt hölgyeim és uraim! Panaszszal vagyok kénytelen kezdeni az újság­írók ellen, hogy nem írnak igazat. Az volt a lapok­ban, hogy egy prológgal nyílik meg a mai műsor , ezt a prológot én írom. Nem, tisztelt hölgyeim és uraim. Verset én nem tudok írni, pedig a prológ alatt minden jó lélek verset ért. — Ha tudnék is verset ír­ni, eltagadnám. De igazán nem tudok. Én mindössze arra vállalkoz­tam, hogy egy elnöki megnyitóval megkezdem a mai estét, bemutatom az egyesületünket, mint amelyik ma először lép ki a világba s mindjárt mint házi­gazda, megköszönöm szíves megjelenésüket és idé­­zem alapszabályainkból az egyetlen ide vonatkozó paragrafust: »Házi estélyek idején a klub helyiségei­ből hajnalig távozni nem szabad !* Igaz, hogy ez némileg a távozási szabadság ko­látozása, de hát valamit csak kell korlátozni a sajtó­­szabadság helyett. És mikor a többi nagyhatalmak a fölkelők ellen fundálnak rendszabályokat Krétánál, a hatodik nagyhatalom méltán foglalhat állást a le­­fekvők ellen. Az is igaz, hogy ezek nem a klub he­lyiségei, még keve­­sbbé a klub háza. Nekünk házunk ? Még ha lett Attim­a is a hónap elején ! De a hónap végén mi már rendesen szegények vagyunk és köl­csönökből éldegélünk. Kölcsön van a helyiség, a mű­sor egyes darabjai, sőt én magam még a hangot is, amelylyel most önökhöz szólok, kölcsönkértem. Ha­nem a jó kedvünk, az a magunké és szívesen adunk belőle. Ami azonban a bemutatásunkat illeti, az nehéz kenyér. Régóta figyelem azokat a különös érzéseket, melyeken a laikus közönség átmegy, midőn újságírók közé kerül. Valami egyebet képzelt. Csalódva ejtik le borgnettjeiket az asszonyok, a férfiak kedvetlenül rágják a bajuszukat. Magammal is megtörént, hogy mikor bemutattak egy vidéki nemesnek, gyanakodva mért végig: — Ön írta volna azt a cikket, ami tegnap je­lent meg ? — Én. — Ezzel a termettel? — dörmögte és fejcsó­válva állott odább. Ha még másforma hajjal vagy szemekkel kép­zelt volna, de hogy mért volt épen a termetem im­­kompatibilis a cikkel, soha se bírtam megérteni. Egyébiránt hiába csüröm-csavarom a dolgot, csak mégis úgy áll, hogy kivált így estélyeken mégis inkább szalmájára számít az ember, mint magjára s még az öreg Jókai is azt szokta beírni a Stammbu­­chokba arra a kérdésre, mi szeretne lenni? Császári királyi hadnagy. Valószínűleg hiába hoznám föl példának, hogy milyen jól néz ki egy elvonuló ez­red, egyforma szállegénység, egyik szebb, delibb mint a másik, de ha egy varázsvesszővel, vagy valami Rönt­gen-sugarakkal egyszerre el lehetne tüntetni a katona­testeket és csontokat a cifra mundérral együtt, és csak a lelkek lépegetnének nesztelenül lassú dobper­gés mellett, mennyi sánta, béna és nyomorék bicegne és vánszorogna. De hát a király nem a lelkeket asz­­szentálja. A sajtó pedig nem a testeket asszentálja. A két nagy hatalomnak ez a két különböző mértéke csinálja a konfúziót. Különben hogy már valami előnyt is fölhozzak magunk mellett, igen előkelő a származásunk. Ah, azok a régi legendák! Mikor még a falusi udvarhá­zak ambitusán a mi elődeinkről regéltek a pipázgató előzetesen a maga egészében számításba vett s így községi célokra adóztatás tárgyául nem szolgálható jövedelmére, hanem csakis a községi lakosokra és birtokosokra vethető ki. Hozzátette a miniszter, hogy miután az adózási viszonyok közjogi természettel bír­nak, azoknak alapját nem változtathatják meg az ér­dekeltek közt keletkezett szerződéses megállapo­dások. Narcrené asszony: Nem, de . . . Merveille kisasszony: Húsz frankot vagy tizet . . . 10 franknál kevesebbért nem jósolok. Narcrené asszony: Én . . . Merveille kisasszony: Húsz frankért min­dent megtudhat ... Narcrené asszony (mosolyogva): Én min­dent szeretnék tudni. Merveille kisasszony (furcsán végignéze­geti ; a nevetés látszólag boszantja): Nos ? Narcrené asszony : Ah, tehát előbb kell valamit tennem, vagy mondanom ? Merveille kisasszony : Előbb fizetnie kell ! Narcrené asszony : Ah, bocsánat! (Pénz­tárcájából egy aranyat vesz el, s átadja a jós­nőnek, ki annak csengését öt-hatszor kipróbálja s csak azután dugja zsebre.) Narcrené asszony (félre) : Nem látszik na­gyon bizalmasnak. (Szemügyre veszi az asztalt, melyen egy lámpa, egy mágikus gyűrű és egy szita hever.) Merveille kisasszony (az arany átvétele óta feltűnően udvariasabb hangon): Most elő­ször jön hozzám ? Narcrené asszony: Igen ! Merveille kisasszony: A »Figaro«-ban ■ megjelent hirdetésemre jött ide ? Narcrené asszzony : Nem ! (félre) Külö­nös módja a jósolásnak. (Hangosan.) Valakitől­­ hallottam a címét. Merveille kisasszony (az asztal­fiókból egy csomag kártyát vesz elő és Narcrené elé tolja): Tessék megemelni a bal kezével... úgy... ke­veri a kártyákat.) Most húzzon ki tizenöt kár­tyát s adja azokat ide. (Narcrené kiválasztja a­­ kártyákat.) Merveille kisasszony: (Megforgatja a kár­tyákat és érthetetlen szavakat mormol. Azután hirtelen kérdi :) Mindent akar tudni, nemde ?­­ — Jót úgy mint a rosszat !, (Narcrené bólint a fejével) Azt látom itt, hogy ön nagyon pazarló életmódot folytat . . . hagyjon föl azzal a jövő­ben . . . Óvakodjék egy kis barna embertől, a­ki utána jár. Narcrené asszony : ügy ! ? Merveille kisasszony: Néha nagyon meg­gondolatlan s ez által ellenségeket szerez. ■ Narcrené asszony: Igen, de . . . Merveille kisasszony: Tartózkodjék a játék szenvedélyétől . . . érti ? Narcrené asszony: Érteném, de . . . Merveille kisasszony : Helyes ! Ha a taná­csaimat megfogadja, a helyzete lényegesen ja­vulni fog. Narcrené asszony: Miféle helyzetem ? Merveille kisasszony: (folytatva) Óvakodjék egy szőke féltékenységétől, ő a bizalmát akarja megnyerni önnek, hogy azután ártalmára le­gyen. Narcrené asszony : Ártalmamra ? Merveille kisasszony (élesen): Igen, ár­talmára ! Narcrené asszony: Mit nem mond! Merveille kisasszony: Most jön a java. (Másik csomag kártyát vesz elő.) Emelje meg a bal kezével és húzzon ki tetszés szerint 17 la­pot, ügy, helyes!... Megint az a kis barna úr! Óvakodjék tőle, mert ostobaságokat tehet miatta!­­ Narcrené asszony : Képtelenség ! Merveille kisasszony (sértődve): Minden­esetre lehetséges! Itt van megint az a szőke úr is, óvakodjék tőle ! Narcrené asszony: Szép. De nem mon­dana a tenyerem vonalaiból is jövendőt? Na­gyon sietős az utam . . . Merveille kisasszony: Szívesen, madame, szívesen . . . (csodálkozva néz a vendégre, ki egy aranyért ilyen kevés jóslással is beéri.) Narcrené asszony (odatartja a kezét)­ Hát kezdje, kérem­. . . Merveille kisasszony: (meglepetve tekint az odanyújtott kézre és kíváncsian nézegeti Nar­crené gyűrűjét.) Narcrené asszony: Nos, mit lát ? Talál, már valami rendkívülit? Merveille kisasszony: Nem . . . Azaz hogy igen! . . . Milyen ké­sz ebben a gyűrűben ? Narcrené asszony: Ez ? ... Ez saphir. Merveille kisasszony: Ah! (Jósnői hangon.) A kezem­ jeleket látok . . . olyan jeleket . . Narcrené asszony: Rosszakat? Merveille kisasszony: Nem, ellenkezőleg... ha ön az utasításaimat követi, jól jár . . . Öt­­szerelmes valakibe ! Narcrené asszony : Nem ! Merveille kisasszony: Valaki mindenese szerelmes önbe. Narcrené asszony : Az meglehet. Merveille kisaszony: Örülésig szerelmes Narcrmié asszony : Örülésig ! No ez csinos Merveille kisasszony : Őrültség ! (szigorúan És — ha önnek tanácsolnom szabad — .

Next