Pesti Hírlap, 1897. december (19. évfolyam, 332-361. szám)

1897-12-09 / 340. szám

1897. december 9. 7 F­ESTI HÍRLAP NAPI HÍREK. — (Erzsébet főhercegnő,­ mint Bécsből je­lentik, pár nap óta beteg. — (Két kitüntetés.) Ritkán ér a királyi ki­tüntetés érdemesebb férfiakat, mint ma, midőn a biz­tosítási téren szerzett érdemeikért Ormódy Vilmos, az első magyar általános biztosító társaság igazgatója, „ormódi“ előnévvel a magyar nemességet, az ő leg­hívebb munkatársa Jeney Lajos igazgató pedig a kir. tanácsosi címet nyerte. Ormódy Vilmos negyven év óta áll már a hatalmas magyar biztosítási vállalat szolgá­latában. Mindjárt a társaság alapítása után az ő ki­tűnő tehetségének s önfeláldozó munkásságának jutott osztályrészéül az országraszóló szervezet megterem­tése. E nagy feladatot úgy oldotta meg, hogy a ma­gyar társaság főereje mindig külső szervezetében volt, s még máig is abban van. Idővel, mint a társaság igaz­gatója, mind nagyobb hatáskörben mind üdvösebb tevé­kenységet fejtett ki. Ami siker érte a magyar biztosító társaságot, abban Ormódy Vilmosnak mindenha igen nagy, sokszor a legnagyobb része volt, viszont, ami hátrányosan zavarta volna a társaság erkölcsi és anyagi fejlődését, azt mindenha elhárítani törekedett s el is tudta hárítani. A társaság hivatalos igazgatá­sában ez idő szerint a felelősségteljes tényleges ve­zető szerep az övé. Nagy műveltségű, igen előkelő úri­ember, aki széles körben őszinte tiszteletnek és szeretetnek örvend. Áldozatkész barátja a művésze­teknek és különösen a magyar irodalomnak. A hat­vanas évek jeles, de korán elhunyt költője, Ormódy Bertalan, testvérbátyja volt. — Jeney Lajos igazgató Ormódynak évtizedek óta leghívebb munkatársa. A magyar biztosító társaság körében s a biztosítási szakkörökben egyáltalán, igen nagyra becsülik éles judiciumát, végtelen buzgóságát s jellemének ritka szoliditását.­­ (Nemesség és címadományozás.) A ki­rály a biztosítási ügy terén szerzett érdemeik elisme­réséül, Ormódy Vilmosnak, az első magyar biztosító­társaság igazgatójának és törvényes utódainak a ma­gyar nemességet az »ormódi« előnévvel, a boros­­jenői Jeney Lajosnak, ugyanazon társaság igazgatójá­nak pedig a királyi tanácsosi címet adományozta. Ezenkívül Weitzenfeld Jakab és Jungfer Gyula bu­dapesti kereskedelmi- és váltó-törvényszéki kereske­delmi ülnököknek a kereskedelmi tanácsosi címet díj­mentesen adományozta.­­ (Az ünnep.) Boldogasszony szeplőtelen fo­gantatásának mai ünnepét a főváros katholikus kö­zönsége a szokott kegyelettel ülte meg. A Mátyás­templomban nagy zenés mise volt délelőtt 10 órakor, amely alkalommal a tágas templom minden zugát megtöltötte az ájtatos közönség. A szertartást Bogi­­sich Mihály címzetes püspök végezte nagyszámú nö­vendékpap segédletével, s ez alatt a templomi ének­es zenekar Vavrinecz Mór E-moll miséjét adta elő. A magánszólamokat Vavrineczné és Juhász Aladár énekelték, akik betétül Liszt Ferenc Ave Mariáját is előadták.­­ (Fölolvasó est az egyetemen.) A buda­pesti tudományegyetem gyógyszerészettan hallgatói e hó 7-én fölolvasó estélyt rendeztek. E fölolvasáson két pályanyertes munkát olvastak föl. Az elsőt, mely a china kéreg történetéről szól, Janovitz János II. éves, a másodikat „A chlorophyll elváltozásáról“ Csapay Lajos I. éves írta. A nagyszámú hallgatóság, kik közt Lengyel Béla egyetemi nyilv. r. tanár is jelen volt I.-ső asszisztensével, lelkes ovációkban részesítette a két fölolvasót.­­ (Zászló-avatás.) A Grauer Miksa beteg­­segélyző, temetkezési és jótékonysági egyesület ma tartotta a vigadóban zászló-avató ünnepét, amelyen nagyszámú díszes közönség jelent meg. A díszhelye­ken hölgyközönség foglalt helyet s ott ült Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter képviselője, Schell József báró min. titkár is. Az ünneplők díszes me­netben a Kerepesi-úton, kör­uton és Andrássy-úton keresztül vonultak a vigadóba. Elől vitték a nemzeti­­szinű szalagos selyem­ zászlót, amely után két ötös díszfogaton a zászlóanyák haladtak. Szabó József és dr Kovács Dénes fölszólalása után következett a szögbeverés, ami késő délutánig tartott. Este hétkor felköszöntőkkel fűszerezett diszlakoma és utána tánc­vigalom volt.­­ (Hangverseny.) A pénzintézeti tisztvise­lők országos egyesülete fényes hangversenyt rendezett tegnap saját helyiségeiben. Arányi Dezső, a m. kir. opera tagja, Leoncavallo »Mediciek« c. operájának románcát énekelte óriási hatás mellett. Altmann Leo hegedűművész Wieniawsky »Souvenir de Moscon«­­jának brilliáns eljátszásával aratott megérdemelt tap­sokat. Rendkívül tetszett Rotter Gizella úrnő éneke a »Carmen« c. operából, valamint a »szerelmi kettős« Faustból, melyet Arányival együtt nagy hatás­sal adott elő. Zúgó tapsvihar jutalmazta meg Csillag Teréznek a tőle megszokott bájjal és kedvességgel előadott szavalatát. Végre Gál Gyula, a vígszínház kitűnő művésze, „a statiszta“ című monológgal ka­cagtatta meg a közönséget, mely óriási tapsviharral fejezte ki elismerését a művész iránt. A hangverseny után a szereplő művészekkel együtt a közönség ke­délyes társasvacsorához ült, mely után a reggeli órákig tánc következett.­­ (A leszállás.) Csak a repülőgépről vesze­delmesebb a leszállás, mint a villamos vasútról. A léghajós rendesen gépestül vágódik a földhöz, a villa­mos utazó csak maga teszi ezt, az alkalmatossága pedig tovább megy a következő megálló­helyig, ahol megint csak a kocsi áll meg, de az utas lefekszik Oka pedig ennek az, hogy a kalauz az utas leszállá­sát nem látja, hanem csak sejti. A kocsi elején sejt, az utas pedig hátul száll le. A sejtelem gyorsabb, mint az utas, akinek előbb végig kell tolongania a tele kocsin, bocsánatot kell kérnie, amiért néhány lá­bon taposott és káromkodnia kell, amiért néhányan az ő lábán tapostak. Mire a kocsi végére ér, a kocsi vagy már elindult vagy még áll. Az első esetben rajta marad a kocsin, ami szerencse, a másodikban le­­szállni készül épen mikor a kocsi elindul, ami már nem szerencse, hanem elhasalás. Odalent az az első dolga, hogy föltápászkodjék, a második pedig az, hogy dühöngjön. Közben megtapogatja a testrészeit, mert nem tudja bizonyosan, hogy megvannak-e és hogyan vannak meg ? Ezt teszi, ha férfi. Ha ellenben nő, akkor még odahaza ideggörcsöket kap, a férjével összevesz, a cselédjét kidobja és reggel azt mondja, hogy egész éjjel nem aludt. A családi béke szempont­jából tehát jobb, ha a villamos kocsikról férfiak vá­gódnak le, nem pedig nők. Hanem a villamos kocsi nem distingvál, mert nem tud, a kalauz pedig nem disztingvál, mert nem ér rá. A kocsi közepén a to­longó utasok közt hajszolnia kell azokat, akik még nem fizettek. Teszi pedig ezt olyanképen, hogy az ülését fejbe üti, az állókat oldalba löki, az egyiket félre szorítja, a másikat előre tolja, a harmadikat hátranyomja, közben pedig egyre tudakolja, hogy van már jegy ? Ha nincs, akkor nagynehezen benyúl a táskájába, kihalász belőle egy jegytekercset, a kéket, mikor a fehér kell, a fehéret, mikor a sárga kell. Azután megint nagynehezen be­nyúl a táskába és visszateszi a rossz jegycsomót és kiveszi a másik rosszat. Ezt is visszateszi és kihúzza végre az igazit. Letépi a kért jegyet, lyukaszt rajta egy-kettőt, azután gombostűt tűz a tekercsbe, hogy szét ne hulljon. A gombostű előbb az ujjába megy s csak aztán a jegytekercsbe. Vérző ujját a szájába kapja, azután dühösen megrántja a jelző csöngettyű szíjját, hogy induljon már el a kocsi. A kocsi indul, a lépcsőjén álló utas lepotyog, a kalauz pedig elölről kezdi, hogy van már jegy ? Nem min­dig szúrja meg az ujját, néha szúrás nélkül is türel­metlenkedik. Aki le akar szállni szálljon, de ne cammogjon. Aki nem tud szállni, bukjon le, ami különben nem is lehet baj, hiszen lent akar lenni és lent is van, még pedig tetőtől talpig. A kalauz csak kocsivezető, de nem utasvezető. Az utasnak csak jegyet ad, de nem adhat neki időt is, hogy nyugod­tan leszálljon. Már azért se, mert magának sincs ideje, s talán azért se, mert az idő pénz, neki pe­dig pénze még kevesebbje van, mint ideje. Különben is csak két szeme van, és mind a kettő elől van, nem láthatja tehát azt, ami hátul történik. Föltételezi, hogy a megállóhelyeken leszállnak, s aztán föltételezi, hogy már le is szálltak. Csak sejtő szeme lát, nem pedig az igazi, ez a szem pedig rendesen rövid­látó. Legyen tehát erre tekintettel mindenki, aki le akar szállni a kocsiról, és ne szálljon le. Marad­jon a kocsin, amíg a kalauz nem ér az ajtóhoz; ne akarjon ott leszállni, ahol dolga van, hanem ott, ahol a kalauz ráér. Jobb épkézláb lekésni, mint négy­kézláb jókor érni.­­ (Az északsarki utazók pártfogója.) Stockholmban meghalt Dickson Oszkár gazdag keres­kedő, aki mint az északsarki utazók lelkes pártfogója volt ismeretes. Mikor Nansen tervbe vette északsarki utazását, Dickson ajánlatot tett neki, hogy ennek összes költségeit kész a magáéból fedezni. Nansen azonban nem fogadhatta el ezt a nemes ajánlatot, mert a költségek egy részét az állam, más részét a nagyközön­ség adta, mivel Nansen vállalkozását nemzeti ügynek tekintették. A költségekből azonban mégis hiányzott 80 ezer korona. Ezt Dickson azonnal rendelkezésére bocsátotta Nansennek, sőt a Fram-ot is ellátta villám­­világítással a saját költségén. A felfedező expedíciók igen sokat köszönhettek a tudományért rajongó Dick­­sonnak, aki majdnem egy millió koronát áldozott ilyen célokra. — (Gimnazista leányok.) Hollandiában 109 leányka jár gimnáziumba, de nem ám leánygimná­ziumokba járnak, hanem a rendes középiskolákba. A 109 gimnazista kisasszony 21 intézet közt osz­lik avy.­ — (Fürdővendégek.) Nem túlságosan idény­­szem ugyan most beszélni a fürdővendégekről, de hát a belügyminiszternek a beszámolója, amely a múlt évre vonatkozik, most jelent meg s így a hitelesnek mondott adatok csak ma állnak rendelkezésünkre. Az, hogy 1896-ban a fürdővendégek száma megapadt, nyilvánvaló, épen úgy, mint az is, hogy a fürdőtulaj­donosoknak az idei nyár sem ütött be valami na­gyon. Az ország fürdői és klimatikus gyógyhelyei kö­zött a miniszter kimutatása szerint az Árva megyében levő Polhora nevű gyógyhely áll a legeslegu­tolsó he­lyen, mert hát az a kellemetlenség esett meg vele, hogy egyetlenegy vendége sem volt. Sem állandó, sem pedig átfutó, ami meglehetősen bolond dolog. Gömör megyében Nagyrőcén az állandó fürdő vendégek száma összesen háromra rúgott, ami arról tesz bi­zonyságot, hogy a fürdőélet nem igen lehet az élénk. Pétri fürdőben pedig mindössze kilencen kerestek gyógyulást. Mindezeknél sokkal sajnálatosabb az, hogy az erdélyi Kárpát-egyesület egyik fürdőjében, Radna-Dombháton, amely a legfelségesebb vidéken fekszik s amelynek berendezése is helyén hivő, csak 27 állandó vendég volt. A kis numerusok után most már áttérhetünk a nagyobbakra és konstatálhatjuk hogy az ország leglátogatottabb fürdője Trencsén- Teplic, ahol 5182 vendég tartózkodott. Nem érdektel­­len megtudni azt sem, hogy Trencsén-Teplic 5182 állandó vendége között csak 1666 volt magyaror­szági s hogy a többi, a nagyobbik rész, a messze kül­földről került oda. Látogatottság tekintetében a má­sodik helyen Pöstyén áll, szintén sok külföldivel Herkules-fürdő harmadik sorban következik 3660 vendéggel, kik között sok volt az idegen is. Bártfa és Balaton­füred szintén a népesebb fürdők közé tar­tozott.­­ (Egy királyi tanácsos ünneplése.) Nagy örömet keltett Csongrád­on az a rövidke köz­,­lemény, melyet a „Budapesti Közlöny“ november havi 28-iki száma hozott, hogy a csongrádi intelli­gens közönség egyik köztiszteletben és szeretetben álló tagját, Újhelyi Nándor ügyvéd és földbirtokost, ő fel­sége királyi tanácsosi rangra emelte. Ennek az örö­mére Csongrád város polgársága f. hó 7-én este a kaszinó termeiben 200 terítékes bankettet rendezett, melyen a lakosság minden rétege képviselve volt. Az első tesztet Réti Ernő mondta a kaszinó nevében az ünnepekre. / — (Drága füst.) A pénzügyminiszter vigan dörzsölheti a kezeit s megelégedéssel gondolhat a jó pipás magyarokra, akik panaszkodnak is, meg ká­romkodnak is a rossz idők miatt, de azért hűségesen és visszatarthatlanul kiszívják az ő pipáikat és elfüs­tölik szivarjaikat. Bármilyen rosszra forduljon is az állapot és bármennyire szorítson is az adóprés, a pipás magyar mit sem enged a maga jussából. A pénzecskéjét törhetlen kitartással behordja a trafikokba s a pénzéért kapott dohányt és szivart elfüstöli, ha mindjárt árt is az egészségének. Az asszonyok pa­naszkodhatnak, hogy a függönyöket befogja a pipa­füst, hogy a szőnyeget bepiszkolja a szivarhamu, meg hogy bűzössé válik a szobalevegő, az urak azért mit sem engednek a negyvennyolcból s éjjel-nappal arra törekednek, hogy a pénzügyminiszter egészen meg legyen velük elégedve. És a pénzügyminiszter nem is panaszkodik. Örömmel adja tudtára minden­kinek, hogy a dohányból és a szivarból megint többet árult, mint tavaly, amint tavaly is többet vett be, mint harmadéve. A takarékos háziasszonyok és jó feleségek persze összecsapják a kezeiket és elámulva olvassák, hogy az ő férjeik és gyermekeik az év első háromnegyedében, tehát kilenc hónap alatt majdnem 37 millió forint értékű­­füstöt futtak a levegőbe. Ha pedig a még hátralevő három hónap dohány­ kiadá­sára gondolnak, tisztába jönnek azzal, hogy Magyar­­országon egy esztendő alatt 50 millió forintot füstöl­nek el az urak. És mekkora lehet az ő asszonyszívük fájdalma, ha azt kalkulálják, hogy ebből az ötven millió forintból mennyi ruhát lehetne csináltatni és mennyi ékszert összevásárolni.­­ (Agyonszúrta a feleségét.) A pozsony­­megyei Szemecen tegnap délután Mókás János, ré­szeges parasztgazda rövid perpatvar után konyhakést döfött a felesége hátába, mely a tüdőt is megsértvén, dacára a Fridrichovszky dr kerületi orvos által nyúj­tott rögtöni segélynek, a szegény asszonynak alig egy félóra múlva halálát okozta. A gyilkost a csendőrség épen abban a percben fogta el, mikor föl akarta ma­gát' akasztani. Jellemző, hogy néhány éve 'egyetlen fia az apjával való örökös viszálykodás miat. 'kese­­redésében szintén fölakasztotta magát

Next