Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

1898. március 1. PESTI HÍRLAP ____________________________________S­i­ mányhoz, Pichler Győző pedig a belügyminisz­terhez intézett interpelláció alakjában a rendőr­ség viselt dolgait tette szóvá. A miniszterek ma még nem válaszoltak. II. A képviselőház február 28-iki ülése. Elnök: Berzeviczy Albert. Jegyzők: Molnár Antal, Pénzes Béni, Ra­­kovszky István. A miniszterek közül jelen vannak: Bánffy Dezső b., Erdély Sándor, Darányi Ignác, Josi­povich Imre. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök bemu­tatja Mandel Pál alsó-lendvai mandátumát. Kiadják az igazoló bizottságnak. Bemutatja Bars megye feliratát a közutakról és vámokról szóló törvény módosítása iránt. Kiadják a kérvényt bizottságnak. Következik az igazságügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Mócsy Antal rámutat arra, hogy most már a kormány megsemmisítette az esküdbíróságot, mert a hírlapokat terjesztésük előtt lefoglalja. Ha pedig a közleményt nem terjesztik, nem izgathatnak vele, tehát nem is lehet büntetni. A kormány a szocialis­ták működésének akadályozásában mulasztást köve­tett el, de a káplánokat és papokat igaztalanul ül­dözi. A kormány nem nyilatkozik a pénzen vásárolt nemességek és rangok dolgában. Miért nem indított sajtópert azon lapok ellen, melyek a pénzen vett ki­tüntetéseket fölsorolták ? Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy amiről beszél, legtávolabbról sincs összefüggésben­ az igazság­ügyi tárcával. Olay Lajos : Világosságot kérünk! Mócsy Antal szerint a kormánynak nyilatkoz­nia kellene, és ha a sajtópert elveszítené, ott kellene hagynia a miniszteri székeket. (Derültség.) A költség­­vetést nem fogadja el. (Helyeslés balfelől.) Széchenyi József szerint beszéde mint szűz­­beszéd enyhébb kritika alá esik, de a múlt évi igaz­ságügyi vitánál mégse szólalt fel, mert a Plósz Sán­dor és Emmer Kornél malomköve közé kerülve, ideje­korán megőrlődött volna a felszólalása. Az igazság­szolgáltatás fokról-fokra való emelkedését látja, mely már az európai színvonalat éri el. De vannak kisebb ba­jok, melyek nem ismeretlenek a miniszter előtt, így a hivatali a helyiségi mizériák és a helyiségek széjjel­­szóródása. Mikor Bács megye hat millió forintot szol­gáltat évenként be egyenes adó fejében, teljesen jogos az a kívánsága, hogy a hivatalok megfelelő helyiség­ben legyenek. Ezt a miniszter figyelmébe ajánlja. Visszautasítja Olay Lajos felszólalásából azt, mintha Bács-Bodrog­ megyében olyan rémes Panama-szinűi volna a helyzet, ahogy Olay Lajos festette. Olay azt is mondta, hogy a bajok orvoslása csak akkor tör­ténhetik, ha becsületes igazságszolgáltatás lesz az országban. A bíróságokat ennél nagyobb és súlyosabb váddal illetni nem lehet. Legyen meggyőződve Olay Lajos, hogy soha sem fog megnőni akkorára, bár­hogy ágaskodik is, hogy azon a magas piedesztálon álló magyar bírói kart ily bántó, ily gyanúsító szavaival elérje, vagy esetleg meg is érinthesse. Mint ezidőszerint a parlamentbe került bírák legidősbike az általa emelt súlyos vádat az egész magyar bírói kar nevében a leghatározottabban visszautasítja. Rátkay László tételét megfordítva, azt mondja, hogy ha a kormány nem gondoskodik, a fölbujtó fattyú-sajtótermékeket nem teszik ártalmatlanná, akkor lesz forradalom. A költségvetést elfogadja. (Helyeslés jobbról.) Olay Lajos személyes kérdésben konstatálja, hogy Széchenyi József végzetesen tévedett, amikor azt értette, hogy ő a Kúriát vádolta, ő csak azt mondta, hogy a miniszter rendszertelen kinevezései által e testület visszafejlődik. Győry Elek (Halljuk! Halljuk !) kifejti, hogy elítélt közvéleménynyel állunk szemben, mely még a három millió hallatára sem mozdul meg s ilyenkor" terermészetes az ellenzék harci kedvének elmúlása. De mégis föl kell szólalnia, amikor az igazságügy­miniszter olyan fejtegetéssel jön a parlament elé,­­ hogy a sajtókorlátozásra kiadott rendeletében foglalt ," cenzurális intézkedés benne van a 48-as sajtótörvény­ben s az adminisztratív üldözésre vonatkozó jog is" benne foglaltatik a 48-as törvényben. Ez a legmeg-­­­döbbentőbb tévedés. Vajon azt a szocializmust akarja-e megakadályozni­­ a kormány, melyet még néhány hónap előtt fölhasznált arra, hogy megrontsa a függetlenségi párt gyűlését, melyet az önálló vám­terület érdekében akart tartani ? A miniszter azt mondotta: nem­ tett kivételes intézkedést, mert ez ellenkezik a szabadelvűség principiumaival. Hát sza­­badelvűség elcsavarni a törvény helyes értel­mét és a csűrés-csavarást állandóvá tenni ? Hát szabadelvűség fölhasználni az adminisztrációt üldözésre akkor, amikor erre a törvényhozás semmi hatalmat nem ad? De nálunk már az a fölfogás kezd lábra kapni, hogy egyik miniszternek mit sem kell tudnia a másik intézkedéséről. A belügyminiszter ren­deletet bocsátott ki, amelyben megsemmisíti a gyüle­kezés jogát s az igazságügyminiszter, a jog hivatás­szerű őre, ez ellen mit sem tett, ezzel szemben nem teljesítette kötelességét. Az 1848: III. törvénycikk fe­lelőssé teszi a minisztert, ha az alkotmány biztosíté­kait sértő intézkedéseket tesz. Vád alá helyezést rendel ilyenkor a 48-as törvény, de vajon vád alá helyezné-e a bűnös kormányt ez a parlament ? Hiszen a többség sorából ma állott föl Széchenyi s azt állí­totta, hogy a miniszter rendelete benne van a tör­vényben. Nos, ez nem más, mint a törvényes rend fölforgatása kormány­kézzel. Mikép fér a liberalizmus fogalmába a cenzúra ? Elmond egy indiai mesét. Volt egy indus bölcs, aki mindenfelé terjesztette a világos­ságot varázslámpájával. Ez a varázslámpa most a sajtószabadság. Az egyik maharadzsa igy szólt: — Terjeszdd a világosságot, bölcs, de ki ne merj mozdulni a házadból. Ekkor jött a másik maharadzsa , ez pedig bölcs háza elé két fegyveres embert állított s mikor a bölcs a világossággal kilépett, a két katona levágta a fejét. Ilyen a kormány eljárása a sajtószabadság adminisztratív fentartása tekintetében. (Tetszés.) Hentaller Lajos : Tisztelt maharadzsák ! Győry Elek kifejti, hogy a 48-as törvénybe semmiképen sem magyarázható bele egyenes elmével a lapoknak terjesztés­ előtt való lefoglalása. A lap kül­dését az esküdtszék rendelete előtt megakasztani nem szabad. A 48-as törvény eltörli a cenzúrát, a miniszter ma újakat állít az ügyészek, a szolgabírák, a falusi bírák személyében. A mai eljárás csak any­­nyiban különbözik a régitől, hogy a lap kinyomatásá­­nak költségét is viselni kell, folytonos zaklatásnak vannak a kiadók, irók kitéve s gondolataikat még­sem terjeszthetik szabadon, mint az a 48-as törvénye­k­ben foglaltatik. Ez a cenzúra és ez az adminisztratív üldözés nincsen benne a 48-as törvényben. Készek volnának a kormánynak megadni a hatalmat az egyéni tulajdon és szabadság védelmére. . . Justh Gyula: Semmi szín alatt! Győry Elek ... de nem arra, hogy a törvény megkerülésével bizonyítás nélkül intézkedjék. A költség­­vetést nem fogadja el. (Élénk helyeslés balfelől.) " Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után Emmer Kornél kijelenti, hogy a költségvetés­­ pénzügyi részéről nem szól, ebből a szempontból azt­ el is fogadja. A német hadsereg nagy sikereiről azt­­ mondják, hogy azokat a német iskolamesterek vívták­ ki. A mi hadseregünk esetleges sikereit nem lehetne a nevelésnek betudni. A vereségeket, amelyeket a jog­­rend most a vidéken szenvedett, azt már lehet az iskolamesternek tulajdonítani. Eötvös báró Magyaror­szág 1514-ben című munkájában foglaltakat ha össze­hasonlítjuk a mai szocializmusról érkezett jelenségek­kel, világosan áll előttünk az, hogy a nép neveltsége ma sem több, mint akkor volt. Minő világ lehet azok­ban az agyvelőkben, amelyek a földosztást lehetőnek tartják? A nép művelődését támogatni kell. Két factor kell erre: a szószék és a közigazgatás. Most egy zug­sajtó és imposszibilis agitálókkal szemben tehetetlen a szószék. Meszlény Lajos: Bánffy prédikáljon! (De­rültség.) Emmer Kornél szerint most népiskolákon ke­resztülment tömeget kerített hatalmába az agitáció. De ez nem szocializmus. A szocializmus, mint Kitt mondja, méltóságos léptekkel halad előre. Az alföldi mozgalom szelleme ennek csak karrikatúrája. A kor­mány ennek terjedésével szemben a nyomdter­­mékek terjedését akarja megakadályozni. A kormány — úgymond — arra határozta el magát, hogy a többi közt a veszélyes nyomtatványok terjesztését megnehezítse, amennyire tőle függ, aka­dályozza. De midőn ezt a 48-iki törvény interpretá­ciója, vagy ha úgy tetszik, annak egyik, eddig kellő­leg nem használt szakaszának alkalmazásba vételével tette, egy olyan pr­ecedenst statuált, amely most már a 48-i törvénynyel össze van nőve és össze van fonva. Egy oly praecedenst, amelynek perpetuálását elhanyagolva lévén, ma inkább romnak, mint kéjlaknak mondható, de remélhetőleg annál szebb jövő elé néz, elragadó bájába most méla­bús vonás vegyül: a múlt dicsősége itt is az, amelynek emlékezete megaranyozza a romladó­­jelenkori képét. A város délnyugati szélén, féloldalt Róma­­ Campagna felé fordulva, a kisebb víz­­k által megszakított meredek hegyes­­magaslatán, erősen lejtős területen áll elül az Este-palota, alatta a széles ík­tér, melynek oldalíve mintegy mü­­szi keretben mutatja a távoli Róma s a ..ság képét egész odáig, ahol már a tengert sejtjük, míg szemben velünk a Sabin-hegység kilátványai s hátul a magas Monte Gennaro tárulnak föl. Innen lépcsőzetes alakban bocsátkozik le­felé a kert, loggiákkal, lépcsőkkel, párkányokkal, gallériákkal, vízmedencékkel, ugrókutakkal és művészi díszítésű köröndökkel tarkítva s mesteri fölhasználásával mindazoknak az összehasonlít­hatatlan előnyöknek, amelyeket itt a szabadban való időzés kellemei számára a fekvés, a kilá­tás, a hegyoldal merész profilja, a vizbőség és a buja tenyészet nyújtanak. De az építészet és kertészet minden virtuóz alkotásainál is mélyebb benyomást tesznek a Villa d’Este látogatójára a kertnek évszázados cyprusfái, amelyekhez nagy­ságra, festői formára, színpompára hasonlókat talán a föld kerekségén nem lehet találni; ezeket nem ronthatta meg se az idő, se a mostoha bánásmód és elhanyagolás, ezek csak nőttek egyre és korukkal együtt díszben is gyarapodtak, törhetlen üdeségű örökzöld lombjaikkal jelképezve a jobb idők reményét, míg körülöttük a mester­séges vízesések párkányainak amorettjei letöre­deztek, a lépcsők fokai­ szétváltak, a vízmeden­cék kiszáradtak, az utak begyepesedtek, a virágok helyén gaz nőtt s a kastélyból és kertből elköltözött az élet és a pompa, a hal és a vigság . . . A cyprusokon kívül az olajfákat is legtö­kéletesebb alakjukban szemlélhetjük itt, Tivoli mellett. Azt a dombot, amely körül kígyózva vezet a kocsiút Villa Adriana és Róma felé, ős­régi, terebélyes olajfák borítják; mindegyik egy­­egy tanulmány a festők számára; kuszáll, min­den nyirbálástól ment lombjaik, merészen szét­terjedő ábrándos formájú, görcsös-bogos, hatal­mas ágaik és korhadt, repedezett, sokszor mély odvakkal tátongó törzseik szintén hosszú idők tanúi; viruló aggastyánok ezek, s holdviágos éjjeleken leveleik zizegésének titokzatos nyelvén mesélnek a rég elmúlt időkről a körülöttük föl­­sarjadozó virágok és cserjék mindig megújuló nemzedékének. Tivolitól nem válhatunk meg anélkül, hogy ne időzzünk a Hadrianus császár híres villájá­nak buja, festői növényzettől környezett, nagy­szerű romja között. Őt magát, ennek a fejedelmi nyaraló­palo­tának az alkotóját, jól ismerjük a római mú­zeumokból; az első szakállas császár, akinek görögös jellegű, szép, erőteljes, férfias arca szinte tipikussá válik utódaira, az Antoninusok, Aureliusok, Severusokra, ezekre a jeles császá­rokra nézve, akik alatt a Hadrián korában virágzása tetőpontját elért római művészet mégis csodálatos módon hanyatlásnak indult és a fény­kor helyet adott a római barokknak. Hadrián sajátságos, szinte modern jellegű alak volt az imperatori trónon ; nagy műveltsége, a tudomány és művészet iránti lelkesedése, uta­zási kedve, világismerete, a változatos építő­­alkotásokban mutatkozó hiúsága — mind oly vonások, amelyek hozzánk közelebb látszanak esni, mint saját korához; és mind e vonásainak leghívebb visszatükröződése az e Tíbor­ melletti villa­ alkotása, amelyben pazar bőkezűséggel és bámulandó műismerettel plasztikus képét igyeke­zett adni mindannak, ami figyelemreméltót távoli országokban látott vagy maga létrehozott. A római építőművészet, mintegy próbáit adandó tudásának, Görögország és Egyptom utánzására adta itt magát és a távoli minták nyomán, ott járt építészek által állított csarnokokban, palotá­ban, templomban és színházakban a császár még azonfelül a világ első múzeumát is létesí­tette görög és egyptomi műalkotások és ritka­ságokból, amelyek nagy része még ma is gazda­gítja Róma gyűjteményeit. Mikor a világot látott császár élete alko­nyán e tündérpalotája oszlopainak árnyékában szemeit szeszélyes alkotásain pihentette és be­teg testével együtt lankadó lelke előtt végigvo­nultak utazásainak s egész életének képei is, mindaz, amit leírt és mindaz, amit elvesztett, talán ő is fölsóhajtott, mint utódja Septimius Severus: omnia fii et nihil expedit! Mindent elértem — és mi hasznom belőle? Még teste sem találta meg azt a nyugal­mat, amelyre aggkorában vágyott, s amelynek biztosítására a világ legbüszkébb síremlékét emeltette a maga számára a Tibet partján, a Moles Hadriánt, a mai Angyalvárat, amelynek sírkamarájából az ő és ivadékainak hamvait el­tüntették a barbárság századai. De az egymást fölváltó emberi nemzedé­kek, egymást megtagadó munkásságában mégis valami öntudatlan igazságszolgáltatás nyilvánul A Hadrián sírját kipusztították, sötét börtönt és fellegvárat csináltak belőle ; Tibur völgyében pe­dig a föld mélyéből ásták ki és úgy tárták föl annak a császárnak romjaikban is nagyszerű alkotásait, aki­ büszkébb volt­ művészeire/ mint­ légióira.

Next