Pesti Hírlap, 1898. június (20. évfolyam, 150-179. szám)

1898-06-01 / 150. szám

A PESTI HÍRLAP 1898. junius 1. miniszter egyoldalú rendelkezése nem érinthette, épen úgy, mint ahogyan a közös hadügyminisz­ter sem rendelkezhet a cs. és kir. hadsereg belső szolgálati ügyeivel. Mindezen joghatóságnak a gyökere pedig az 1867. XII. t.-cikk 11. sza­kaszában olvasható, ahol világosan ki van mondva, hogy »mindaz, ami az egész hadsereg­nek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes ve­zérletére, vezényletére és belszervezetére vonat­kozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el.« Az egész gravamen tehát a honvédelmi miniszter és a honvéd-főparancsnokság közötti hatáskör kérdésére olvad össze. Aki netán még többre is kiváncsi, helyesen teszi, ha az 1890. V. t.-c. 18. szakaszának második bekezdését is elolvassa, ami azt rendeli,­ hogy Horvát-Szlavon­­országban a honvédség zászlaja a magyar állam címere mellett a horvát színeket viseli, ami nemcsak azt magyarázza meg, hogy a hatáskör helyesen van úgy megállapítva, ahogyan épen megvan, de azt is, hogy micsoda államjogi fonákság kerülne ki abból , mily káros és fölös­leges viszály, ha a magyar honvédelmi miniszter a magyar nemzeti színek kitűzéséről rendelkez­vén, egyik klauzulában a horvát színeket hajtaná végre a Dráván túleső területen. Legyünk igazságosak is olykor. A nemzeti cím és színhasználat kérdései bizonyosan nin­csenek még egészen megoldva. Türelem tárgya csak s nem a jogé és megnyugvásé, hogy az Ausztriával közös ügyekben használt színek úgy vannak jól, ahogy azok hivatalosan magyaráz­tatnak. Szerintünk ebben a kérdésben megoldás még nincs, csak expediens, conniventia vagy akárminek nevezzük is az osztrák birodalmi hagyományokon alapuló közös szín- és címer­­használatot. A dualizmusnak megfelelő hadsereg­beli jelvényekre igenis lehet, sőt kell is — bár nem hebehurgyán — törekedni. Azonban nem áll ez a honvédség színeire és címerére, mivel ennek használata 1868. óta az alkotmánynak mindenben megfelelő­ módon van megoldva s ennélfogva nem alkalmas arra, hogy az itt emelt, fölötte meggondolatlan gravamenekkel jogainkat más téren is kompromittáljuk. A most fölvetett kérdésben tehát sem ál­lamjogi, sem nemzeti tartalom nincs. De igenis joggal várhatja mindenki, hogy a honvéd főpa­rancsnokság a maga jogkörében épen úgy fog intézkedni, amint ezt a belügyminiszter tette és el fogja rendelni a három nemzeti ünnepnapon a honvédépületekre és intézetekre nézve is a nemzeti lobogó, illetőleg a horvátországi terü­leten az ottani törvényszerű lobogó, kitűzését. S ha ebben a dologban van valami kérdezni való, az csakis annyi lehet, semmivel sem több, hogy az meg fog-e tehát történni ? Egyébiránt mennyivel szebb s az országra nézve mennyivel hasznosabb lenne, ha az op­­pozíció elbágyadt szelleme a népszerűség ve­szendőbe menő paradicsomát nem az ósdi köz­jogi gravamenek által akarná visszaszerezni, ha­nem a korszakos válságba sülyedt alsó népré­­teg nagy kérdéseit bírná vagy akarná megér­teni és kifejezésre juttatni. A magyar tricolort ne féltsék, azt az egész nemzet hazafiús érzése veszi körül, de mit érnek nekünk ezek a kiélt, ósdi közjogi gravamenek, ha nemzeti lobogóink alatt a nép hazafias érzése elhidegül s látván, hogy egyetlen párt sincs, amely komolyan akarna rajta segíteni: olyan lobogó alá sorakozik, amelynek csak egy színe van és az is vörös, tűzhelyen paprikáshús és cigánypecsenye ké­szül. Pompás eledel ez a cigánypecsenye, jó zsí­ros és igen kívánja maga után a boritalt. Most valami olyast mond a gazda, hogy ne legyenek túlságos nagyok az adagok. Haszonra kell itt számítani, nem vendégre. Azután a menyecske szól és a szavaival sejteti, hogy tudja ő, mitől döglik a légy. Csak bízzák rá. Ke­vés szó esik, egyik se magyarázza meg a gon­dolatát, ám azért értik egymás szándékát, hogy itt élelmesnek kell lenni, nehogy hoppon ma­radjanak. Csak a mindenes hallgat a lukas ka­lapban. Pipál és mossa a boros üvegeket, ame­lyekben szintén talál az ember hamisságot, mi­velhogy nem öt, hanem csak négy decisek. De hát ki keresi itt a mértéket. Az se, akinek kellene. Később emberhang hallatszik. A cigányok jönnek álmosan, meggörnyedve, hónuk alatt a hegedűvel. Ezek is élelmes emberek és ezen ok­ból le se fekszenek, azonmód jönnek a város­ból, ahol áthegedü­lték az éjszakai időt. Kitván­nak a sátor mellett és szidják a primást, a­ert kevesebb pénzt osztott el közöttük, mint ameny­­nyit kapott. így mondja ezt a bőgős, aki akar­ját fogja a prímásnak és azon tülekszik vele, hogy ő fizesse a pálinkát. Lassan kint derül, fényes lesz a táj, ennél­fogva szaporodik a népség is. Az útszélen már ott van a verklis, az a bizonyos féllábú ember, aki katonablúzban van és sárga érem csillog a mellén. Hajtja a kintornáját, mely régi nótákat ereget ki magából, azonközben pedig a másik kezével tartja a sapkáját. Könyörög az élethez valóért. (Igazság szerint boros állapotában a egy tgt alá került, az vágta el a lábát.) Valamint itt vannak a vásári cigányok is, akik igen ha­mis emberek és a lovak csereberéléséből élrek. Úgy értenek ehez a mesterséghez, mint a kanász az ostorpattogtatáshoz. Dicsérik, és ha kell, ócsárolják a­ lovat, hogy szinte elbámul rajta az ember. Azonkívül az eladásra hozott lovakat annyira kikenik, fenik és megfiatalítják, hogy egy hét múlva, mikor lekopik róluk a sok mászat, rájuk se­m lehet ismerni. Egyfor­mák ezek a füstös emberek valamennyien, mintha testvérek lennének, (ezért is bajos a személyazonosságukat megállapítani) még a ru­hájuk is egyforma: kék és erősen kivattázott. Azután meg" azok a diónagyságú gombok, gyű­rűs fekete haj, a hosszú fejes bot, mind elma­­radhatlan tulajdonok gyanánt szerepelnek. Az ötletük, a gondolkozásmódjuk, a furfangjuk egy­­től-egyig jellemző és eredeti. Bajos is ezeket az embereket egykönnyen kiösmerni. A cigányok mellett itt vannak a sertésvá­gók, mészárosok, kisgazdák, pusztán lakó ura­dalmi emberek, és sok mások, akiknek a külse­jükről, a viseletükről meglátja az ember, hogy ki, micsoda. Egytől-egyig megrajzolni való alakok. Végtére a lókupecek következnek, csizmá­ban, bársony nadrágban, amelynek szárán alól csontgombok fehérlenek, továbbá rövidaljú ka­bátban, kisszélü pörge kalapban és ami a mó­dot leginkább sejteti: arany óralánccal, és annak okáért, hogy lássék, szabadon lesznek hagyva a kabátszárnyak. Ezen jellegzetes öltö­zékhez hozzájárul azután még a lovagló-ostor. A járásuk kevély, a beszédjük nyers. Kurtán szólanak és módfölött értenek a lebecsüléshez. Elsőbbet körülnézik a venni szándékolt állatot, a nyakát, a lábait, továbbá a fogait és az egész testállását. Azután a szemét vizsgálják meg, nem-e hályogos. Mert van a lónál is belső há­lyog, ami így kívülről nem­ látszik. Ezért a ku­péé kendőt lobogtat a szeme előtt, amitől az egészséges ló hunyorgat a szemével, a hályogos szemű ellenben csöndesen marad. Ezt azután szó nélkül ott is hagyja. Végül megsimogatják a sző­rét, megveregetik tenyerükkel a farát, végre horpa­­szon ütik az ostorbottal. A­­ ló meghegyezi a füleit és oldalt néz ezen nyájaskodásra, közben pedig megugrik. Néha kisebbet, néha nagyob­bat. Kerülközik, amelyik rá se hederít az ütésre. No, ez bizonyára rossz ló. Ez pedig fontos do­log, meglátszik, hogy minő vérű állat. Azután járhatásra kerül a sor. A kupec megáll a tér­ségen, az egyik lábát előre veti, az ostort a hóna alá fogja és­­egy arravaló emberrel maga előtt ellépteti az állatot négyszer, ötször vagy többször is. Nézi, hogy mint »szedi a lábait.« Azután ügetésre kerül a sor. Az ember fogja a zablát és szalad a lóval együtt. Mindezt igen nagy gyönyörűség nézni ló­val bíbelődő embereknek. Az eféle próbálgatá­sok azonban csak itt vannak megengedve. A paraszt, ha máskülönben megsértik a lovát igen haragos lesz és föllázad, ellenben itt ör­vend­, ha a jószága kevélyen ugrál az ostor nyo­mán. Nézi büszkeséggel és várja a szót a véve ajkairól. A lókupecek általában igen tisztességes emberek. Ám akadnak azért közöttük rossz szándékuak is. Itt van példának okáért Nöme: Nagy Mihály, akit Kubikos Miska néven ismer­nek, mivel valósággal kubikos ember volt és valamikor egy kevés pénzmagra tevén szert, de Belpolitikai hírek, A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap délben 12 órakor formális ülést tart. Az ülésen bemutatják az időközben megválasztott Hegedűs Ló­ránt és Latinovics Géza mandátumát. Főtárgya a formális ülésnek hír szerint az lesz, hogy a kormány be fogja nyújtani a szesz- kontingensről és cukorpré­­miumról szóló törvényjavaslatokat. A függetlenségi pár és a­ Lepsényi-ügy. A függetlenségi pártban a lepsényivel történt eset után egyelőre napirendre tér­ek a Kossuth-gyalázók kínos ügye fölött. A további i­ntézkedéseket a párt a néppárt június 5-iki értekezle­­i­n hozandó határozattól teszi függővé. A néppárt határozata — ha ugyan a párt tagjai június 5-én már megállapodásra jutnak — valószínűleg szigorú megtorlást fog követelni, sőt ta­lán az ügy a ház elé is kerül. A függetlenségi párti képviselők el vannak határozva, hogy a néppárt min­den megtorló akcióját tőlük telhetőleg meghiúsítsák, s ha az ügyet a képviselőház elé is viszik, a függet­lenségi párti képviselőknek csak az a feleletük, hogy »ott leszünk«. — A Kossuth-párt jan. 6-án délelőtt itt Külpolitikai hírek. A spanyol-amerikai háború kitörése oly kérdéseket dobott felszínre, mely Európát, sőt az egész világot kiváló mérvben érdeklik. Első­sorban az angol-amerikai szövetség kérdése kezd kibontakozni a ködből, melynek homályában eddig tartózkodott. Chamberlain be­szédéből a világ csak annyit tudott meg, hogy Angliában nagy a hajlandóság ilyen szövetségre, de Európa közvéleménye súlyt még­sem fekte­tett rá s magában Angliában szólaltak meg te­kintélyes hangok, melyek azt képtelenségnek nyilvánították. Azóta azonban Anglia magatar­tásából kiderül, hogy ahol lehet, Amerika ügyét támogatja és semlegességét nem veszi nagyon szigorúan. Utóbbi napok alatt amerikai és an­gol lapok már arról beszélnek, hogy a jelzett szövetség végleges megkötése kü­szöb előtt áll. Angliának pedig az az intéz­kedése, hogy a tartalékcsapatokat behívja, arra enged következtetni, hogy a háborút kilátásba vette. Kivel­? kérdezheti mindenki. Mert azt csak­ugyan bajos volna Angliáról föltételezni, hogy Spanyolország ellen akarná segíteni Amerikát. Igaz ugyan, hogy Salisbury lord a minap azt mondta: »neki úgy tűnik fel, hogy az erősek erősebbek, s a gyöngék gyöngébbek lesznek«, ben foglaltatik tehát egy esetleges angol-ame­rikai szövetségben az is, hogy Spanyolországot közösen leverjék. De bizonyára nem azért, mert Spanyolország hanyatlott hatalma őket valami­ben veszélyeztetné, hanem igenis azért, mert főleg a Filippi-szigetekben keresnek támpontot a Kelet-Ázsiában növekvő orosz és német hata­lom ellen. És így csak most, midőn egy angol-ame­rikai szövetség, melyre azelőtt senki se gondolt, mint csaknem kész dolog tűnik föl, kezdjük megérteni a jóval előbbi eseményeket. Amerika nem egészen indokolt föllépése Spanyolország ellen, melylyel könnyen egész Európát maga ellen zúdíthatta, mindenkit csodálkozásba ejtett. De most­ már többé nem csodálkozhatik senki az akkor túl merész vállalkozásnak tűnő ameri­kai akció fölött. Mert ez az angol-amerikai nagy barátság, mely ép azon a ponton van, hogy szövetséggé tömörüljön, nem lehet egészen új keletű. Hanem aligha­nem már azon időtől datálódik, midőn az Anglia és Amerika között órakor Kossuth Ferenc elnöklete mellett a képviselő­­házban értekezletet tart. A képviselőház június hó 1-én, szerdán, déli 12 órakor ülést tart.

Next