Pesti Hírlap, 1899. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1899-05-01 / 120. szám

___________________________________________ PESTI HÍRLAP 1899. május 1.­ lament által meg nem nyittatik, az 1903-ig való meg­állapodások csak egy évig, illetőleg 1964-ig, marad­nak érvényben, vagyis egy évig terjedő provizórium adatik. Tehát ez alatt az egy év alatt okvetlen dön­tenie kell a magyar parlamentnek a közös vámterü­let mellett, vagy az önálló vámterület mellett. A különbség tehát az, hogy míg az augusztusi megálla­podások nem határozzák meg a parlamenti döntés időpontját és ily határidő nélkül a közös vámterület fentartása mellett maradnak, addig a Széll-féle formula csak egy évi haladékot ad az elhatározásra. A magyar kormány jegyzékében most azt kérte, hogy az osztrák kormány az augusztusi meg­állapodásokból a folytatólagos fentartás kötelezett­ségére vonatkozó részt törölje. Az osztrák kormány két minisztertanácsi ülésen tárgyalta a magyar kor­mány jegyzékét és erre szintén jegyzék alójában vá­laszolt és fejezte ki a magyar kormány kívánságaival szemben álláspontját. Az osztrák kormány több kifogást emel a Szél­­­féle formula elfogadása ellen. Ezek között első­sor­ban fontos az osztrák-magyar bank privilégiumára vonatkozó aggodalom. Az osztrák kormány tudniillik az osztrák-magyar bankra vonatkozólag nem hajlandó elfogadni azt, hogy a szerződés a legvégső esetben csak 1904-ig szóljon és kívánja a bank privilégiumá­nak tíz évre való meghosszabbítását. A megoldás módjai közt fölmerült a bank igazgatósági tagjai szá­mának osztrák részről való megszaporítása, amibe azonban a magyar kormány aligha egyezhetik bele, mert ezt úgy tervezik, hogy a szaporítás által az osztrák rész annyira túlsúlyra jut, hogy a magyar képviseletet bármikor leszavazhatja. Továbbá a Széll-féle formula érvényessége ese­ttén az osztrák kormány vonakodik néhány oly meg­állapodást is fen­tartani, melyhez augusztusban már az érvényesség korlátlan fentartása esetére hozzájárult volt. Ezek között van a fogyasztani adó visszatérí­­tése és a kiviteli jutalmak fölosztására vonatkozó rész. Az augusztusi megállapodásokban t. i. kimon­datott, hogy a kiegyezési törvényjavaslat törvény­erőre emelkedésétől kezdve, Magyarország a fogyasz­tási adók visszatérítéséből és a kiviteli jutalmakból csak annyit fog viselni, amennyi az ő tényleges kivi­telének megfelel, úgy, hogy megszüntettessék az a sérelem, mely az eddigi felosztási kulcsban Magyar­­országra nézve fönnállód. A megállapodások ezen része ellen Ausztriában már akkor élénk mozgalom mutatkozott és az osztrák kormány erős támadások­­­nak volt kitéve. Az osztrák kormány azonban akkor úgy vélte, hogy a közös vámterület hosszabb időre való, illetőleg állandó biztosítása fejében ezt az en­gedményt megteheti. Most azonban a csak 1904-ig való biztosításért ezt nem hajlandó föntartani s mint már említve volt, legalább a quotának 36 száza­lékra való fölemelésétől teszi függővé, az ön lakásáról és életmódjáról!... Azt mondta: »Yvette egész nap dolgozik; csoda, hogy bele nem betegedik a sok éneklésbe! S mennyi ember látogatja meg! Irgalmas nénikék, akik alamizsnát gyűjtenek, újságírók, nagyvilági höl­gyek, akik az estélyeikre hívják s az udvariak... Ah, ha tudnád, hogy ezek az emberek milyen ostobák! « — Ez az egyetlen egy dolog, amiben igaza van annak a fiatal leánynak, de bizony ezt is csak képzeletből tudja és nem tapaszta­latból. Ennek a leánynak kitűnő a képzelőte­hetsége, — valószínű­leg mindig jól mulatott vele ! •­­ - -— Ó, mennyire sajnálom! Mennyire sajná­lom ! S aztán így szólt: — Különben meglehet, hogy Louise elvár­­hatatlan barátnője bámulatosan hasonlít önhöz. Vagy pedig mégis csak ön Louisenek a barát­nője ... Ha pedig mégsem ön az, akkor . . . bocsánat kisasszony! Isten önnel! Elképzelhetik, hogy milyen jól mulattunk, mikor elment ez a szerencsétlen szerelmes, aki én tőlem követelte vissza a kedvesét! Ez a nő azonban, aki annyira hasonlít hozzám, hogy összetévesztett vele a szerencsétlen szerelmes, nagy boszúságot okozott nekem, mikor egy mű­­vásztársamtól pár nap múlva azt hallottam, hogy látott egy nagy sovány szőke leányt, aki épenúgy fésülködik és öltözködik, mint én, s akinek épen olyan hitvány kis orrocskája és Miniszterek a hírlapírók lako­máján. A magyarországi hírlapírók nyugdíjintézete vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta közgyűlését, melynek részletei más rovatba valók. A közgyűlés végeztével d. u. 1 órakor a hír­lapírók mintegy hatvanan, köztük több országgyűlési képviselő, előkelő alapító tag és vendég a Royal­­szálló egyik kisebb termében gyűlt össze. A társaság ezúttal a rendesnél is nagyobb volt s az ebéd is díszesebb. A hírlapírók két társasköre is képviselve volt az ebéden úgy, hogy hasonló tel­jes hírlapirodalmi társaságot csak ritkán lehet együtt látni. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter, aki a nyugdíjintézetnek egyik alapítója s egyben alelnöke is, korábban jelent meg s élénk beszélgetést folyta­tott a volt kollégákkal, akiket már régtől fogva is­mer. Széll Kálmán miniszterelnök 1 órakor érkezett meg s a jelenlevők rokonszenvvel fogadták. Erre az egész társaság a terített asztal mellé telepedett. Az asztal fejénél Fálk Miksa elnökölt, tőle jobbról Széli miniszterelnök ült, balról Hegedűs miniszter, körü­löttük a nyugdíjintézet oszlopos emberei. A hírlapíróknak máskor annyira vidám, szinte fékezhetlen jókedvű társasága ezúttal az illusztris vendégek jelenlétét nagyobb nyugalommal honorálta s az u. n. hivatalos beszédeket figyelemmel hall­gatta meg. A szokásos ötletes közbeszólások csak az ebéd vége felé törtek ki s olykor Széli miniszterel­­elnök is, — aki pedig nevetni ritkán szokott, — hangos nevetésre fakadt, kivált amikor Rákosi Viktor Sturm Albertet, a sikerült ebéd rendezőjét, minden­féle minőségében felköszöntötte. Az ebéd fénypontja természetesen a miniszter­­elnök és keresk. miniszter beszéde volt, akik a hír­­lapírás emberei közt szemmel láthatólag otthon érez­ték magukat. Beszédjük is mindvégig rokonszenves, szabad, szinte családias volt. Nagy politikai kijelen­tések nem történtek, de Széll miniszterelnök beszédje végén annak fölemletésekor, hogy tárcavállalásának legnagyobb föladata a magyar közélet erkölcsi rege­nerációja, általános és zajos tetszés tört ki az egész teremben, közben pedig élénk tiltakozás arra a meg­jegyzésre, hogy nem tudja, vajon végre bírja-e haj­tani e nehéz föladatot? Általában az egész banker lefolyása igen ör­vendetes tanuságtétel volt arról, hogy a magyar hír­lapirodalom férfiai pártkülönbség nélkül mennyire át vannak hatva a nyilvános élet purifikációjának gondo­latától A miniszterelnök is kétségtelenül azzal a hit­tel hagyta el a termet, hogy ezen nehéz feladat vég­rehajtásánál a magyar hírlapirodalom minden tisztes tradíciója mellette van s a publicisztika legkiválóbb tehetségei hazafias lelkesedéssel fogják támogatni ne­mes munkáját akkor is, amikor az a gyakorlatban nehezebb lesz, mint amilyennek most, első stádiumá­ban mutatkozik. A lakomán mondott beszédek lényeges része itt következik. Az első felköszöntőt Fálk Miksa mondotta. Miként a mai közgyűlésen előterjesztett jelentésből látták, a mi intézetünk és ezt minden kétkedés nél­kül mondhatjuk, valóban virágzó állapotnak örvend. A mi vagyonunk december 31-én egészen közel járt a 700.000 írthoz és én ezt, ami a jelentésben is ki van mondva, megtoldom azzal, hogy azóta körülbelül megint 20.000 Írttal több lett, úgy, hogy ma körül­belül 720.000 Írttal rendelkezünk. (Bravó! Tetszés.) Ha visszaemlékezem, hogy 18111-ben, amikor ezt az intézetet megalapítottuk, egy pár kollega, aki már előbb éveken át fáradozott egy hasonló intézet létrehozásával és ezek részéről nekem boldogult kol­legám, Törzs Kálmán, mint három évi gyűjtés ered­ményei, egy 1100 írtról szóló takarékpénztári köny­vecskét adott át, akkor valóban azt kell mondani, hogy ez a ma elért eredmény olyan, amilyent még legmerészebb álmainkban sem mertünk volna várni. (Úgy van !) Hogy kinek és minek köszönhetjük ezt az eredményt, az önök előtt ismeretes ; köszönjük első­sorban magunknak, akik dacára annak, hogy a ma­gyar hírlapíró nem örvend valami nagyon fényes anyagi helyzetnek, áldozatokkal is hozzájárultunk ezen intézetnek megalapításához, és köszönjük másodsor­ban a közönség nagymérvű támogatásának. (ügy van !) De van egy harmadik, inkább negatív momentum, amely kapcsolatban áll ezen másodikkal, t. i. a kö­zönség támogatásával és ezen támogatásnak nagy mérvét némileg magyarázhatóvá teszi. E negatív mo­mentum az, hogy intézetünk köréből a politika tel­jesen ki volt zárva. Mindegyikünk dolgozott szorgal­masan a maga tehetsége és a maga meggyőződése szerint: milyen ez a meggyőződés, azt mi sohasem kérdeztük, csak azt néztük, vajon olyan hirlapiró-e, aki a hirlapirói karakternek becsületére válik és hogyha az volt, szívesen vettük föl sorainkba. Ha az igazgatóság bátorságot vett magának szerény körünkbe meghívni azt a férfiul, aki tulaj­donképen a magyarországi politika élén áll (Élénk él­jenzés), aki a magyar kormánynak a feje, aki a sza­badelvű pártnak a vezére, ha ezt a férfiút bátrak voltunk körünkbe hívni, nem azért tettük, hogy ő benne üdvözöljük és ünnepeljük a nagy államférfit, a politikust, a pártvezért, ő ezen minőségében is bírja osztatlan bizalmunkat, bírja teljes szeretetünket és tiszteletünket (Éljenzés), de ezen érzelmeknek iránta más helyütt és más után fogunk kifejezést adni; ma ünneplünk és üdvözlünk benne egy kitűnő magyar hazafit, azt a kitűnő magyar hazafit, aki három év­tized óta, mindenütt, ahol a magyar kultúra érde­keiről van szó, első sorban áll a küzdők közt (Úgy van !), azon kitűnő magyar hazafit, aki az irodalom és különösen a hírlapirodalom iránt mindenkor tisz­telettel és rokonszenvvel viseltetett (Igazi ügy van!), aki nem osztozott azoknak a rövidlátó embereknek a nézetében, akik egy bizonyos megvetéssel szoktak lenézni a »skribleresre«, hanem aki átértette azt a fontos szerepet, amelyet a hírlapirodalom az alkot­mányos államban betölteni hivatva van. Ezen minő­ségében emelem poharam . Excellentiájára és szi­vem mélyéből, és azt hiszem, bátran tehetem hozzá, mindnyájunk szivének mélyéből (Úgy van!) azt kí­vánom, hogy az Úristen őt sokáig éltesse. (Hosszan­tartó lelkes éljenzés.) Széll Kálmán miniszterelnök: Igen tisztelt uraim! (Halljuk! Halljuk !) Azok a megtisztelő sza­vak, amelyeket az én tisztelt barátom, ennek az egyesületnek elnöke, hozzám intézni szíveskedett, igen örömteljes, hálás visszhangot keltettek bennem. Tisztelt barátomtól, mondhatnám, már kora gyermekségemben sokat tanultam, el voltam ké­szülve arra, hogy ma is fogok tőle tanulni valamit; tanultam is, majd megmondom, mit. (Halljuk!) Kora gyermekségem óta tanultam tőle, mert azok közé tartoztam, akik a fiatal kor fogékony lel­kesedésével szívták magukba az „F-k“ cikkeket (Él­jenzés) és nagyon elevenen emlékszem arra az időre, amidőn a vakáció alatt mindennap nagy türelmetlen­séggel vártam a tejest — az hozta a postát. (Derült­ség.) És ha előbb bontottam föl a postát, mint bol­dogult atyám, én is azt néztem rögtön, de ő is kér­dezte rögtön: van-e a „Napló“-ban F-k cikk? Most is tanultam valamit: egy dolgot, amit csak erőltetve hiszek el és egy másik dolgot, ami csodálkozásomat kelti fel. Az egyik ez: Tisztelt barátom azt mondja, hogy ez a társaság a maga kebeléből kizárta a po­litikát. Nos, ha itt végignézek, (Derültség) és erről tanítanak ki engem, megvallom, igazán némi kétely száll meg. (Élénk derültség és tetszés.) Az osztrák kormány azt kívánja, hogy a vá­laszjegyzékben emelt kifogások dolgában a magyar kormány tárgyalások megindítására adjon alkalmat. A két kormány között még ezen a héten meg­kezdődnek a szóbeli tárgyalások, épen olyan kis szeme van, mint nekem, egy­szóval: aki épen olyan, mint én. — Hallatlan, hogy mennyire hasonlít ez a leány önhöz! . . . S ami a legrosszabb: Paris összes éjjeli mulatóhelyein megfordul, és min­denhova csak tizenegy óra után megy, hogy azt higyyék, hogy az előadásról jön . . . S mondhatom, hogy nagyon jól tudja értéke­síteni azt a körülményt, hogy annyira hasonlít önhöz! * • • Amint látják , ez már komoly dolog volt. Elmentem a rendőrséghez, ahol így vi­gasztaltak : — Nem tehetünk semmit, legfölebb csak ha valami lopáson érjük! . . . Ez időtől fogva gyakran hallok híreket az ál-Yvetteről és kalandjairól. S ez a hölgy már három év óta majmol engem ! S ami a legborzasztóbb: még az egészsé­gemet is utánozza. Három esztendővel ezelőtt ezt a hírt hallottam : — Az ál-Yvette kövéredik ! Nos, rajta, gondoltam magamban, — most még soványabbnak kell lennem! Gőzfürdő, . .. több ital, . . . pirított kenyér, . . . massage! Két hónap múlva pedig azt hallottam, hogy az az átkozott ál-Yvege soványodik! Ezután arzenikumot szedtem és mindig zsíros, bőséges táplálékot ettem és — természe­tesen — ő is megkövéredett velem együtt! Íme, a hírnévnek is megvan a maga átka!

Next