Pesti Hírlap, 1899. augusztus (21. évfolyam, 211-241. szám)

1899-08-01 / 211. szám

ha azt, mielőtt a teljes vételárt lefizette volna, meg­rongálja vagy továbbadja, idegen vagyon megrongálása, illetve sikkasztás vétségét követi el. Az új törvénytervezetet szeptemberben tágabb körű szaktanácskozmány elé fogják terjeszteni. Külpolitikai hírek: Goluchowski gróf és Hohenlohe herceg augusztus dereka táján találkozni fognak Ausseeban. E találkozásból több külföldi lap nagy politikai ese­ményt készül gyártani. Ha olyan kaliberű miniszte­­rek, mint a nevezettek, személyes érintkezésbe jön­nek, a találkozás semmi esetre sem fogja nélkülözni a politikai jelleget, úgy a küszöb előtt álló sem. Mindamellett szenzációra hiába számítanának a kon­­jekturális politikusok. Goluchowski gróf ezúttal in­kább csak udvariassági kötelességet fog teljesíteni, midőn az osztrák földön időző német birodalmi kan­cellárt meglátogatja. Aminek elmulasztása csaknem sértésszámba volna vehető, midőn maga Goluchowski csak egy ugrásnyira Russétól, Iseidben, fog akkoriban tartózkodni. Politikai tekintetben sok új megbeszélni valójuk alig lesz. A hármas­ szövetség régi alapon áll, a régi bizalom tartja fönn s a régi közös érdekek és célaik, ezek között első­sorban a béke tartja fönn. Sokan azt hiszik, hogy mivel monarchiánk és Orosz­ország között a jóviszony melegebb fokra emelke­dett, ennek nem lehet más következése, mint hogy Németország bizalma irántunk csökken. Ez nagy té­vedés. Az osztrák politika régebben bizony sok bak­lövést követett el külpolitikai tekintetben s nagyon gyakran oly ellentétekbe hozta magát szomszédai­val, melyekből csak nagy nehezen és nagy áldozatok árán bontakozhatott ki; de 1867 óta s különösen amióta Andrássy gróf belezökkentette a helyes ke­rékvágásba, nem mondhatni felőle, hogy a józan lo­gika világosan megjelölt utairól letért volna. Andrássy gróf volt az, aki az újjászületett és pedig Ausztria nélkül megszületett német birodalom­mal a szövetséget megkötötte, és ő volt az, aki ural­kodónkat Pétervárra kisérte, hogy a krimi hadjárat óta föntorgott feszült viszonyt lehetőleg enyhítse s a három északi nagyhatalom régi érdekközös viszo­nyát, más alakban s más tendenciákkal ugyan, létre­hozza. — Németország az osztrák-magyar-orosz kö­zeledésnek nemcsak hogy nem volt ellensége, sőt előmozdította és amikor kell, előmozdítja ma is. Ebben az állapotban tehát az aussei találkozás nem fog kárt ejteni. Valószínűbb, hogy a három nagyhatalmat még közelebb fogja hozni egymáshoz egy oly fejedelmi találkozás módozatainak meghatáro­zásával, mely már is a levegőben van, s melynek emi­nenter békés céljai közé tartozik a kontinens még egy másik nagyhatalmának is utat nyitni a csatla­kozásra. Erről most még korai volna fejtegetésekbe bo­csátkozni, de a népek megnyugtatására szolgálhat, hogy Ausztria-Magyarország, Németország és Oroszország vezérsérvai a kontinentális hatalmak békeérdekeinek kiegyeztetését nem tévesztik szem elől. Hogy erről Ausseban is lesz szó, az semmi esetre sem tartozik a kizárt dolgok közé. A. Milán ellen elkövetett merényletből támadt helyzet lassan kint tisztázódni kezd. Hogy nem fognak annyi akasztófát fölállítani, mint kezdetben Zimonyból és Génfből híresztelték, már abból is ki­tűnik, hogy a radikális vezér urak közül az annyira kompromittáltakat sem bántják, mint Vuics és a volt pétervári követ, Gruics, ha a merénylet szervezésében való közvetlen szereplésüket bebizonyítani nem lehe­tett. De nemcsak hogy nem bántják, hanem útlevél­lel látják el, hogy külföldre utazhassanak gyógyfür­­dőzni és mulatni. Pedig mind a kettő olyan leveleket firkált a bizalmasokhoz, melyekből világosan kitűnik, hogy az Obrenovicsok eltávolítása nagyon megelégedésükre volna. A kormány ezeket a leveleket fényképezés út­ján sokszorosította és közzétette. Drasztikus módja a leleplezésnek, de hatásos. A levelező urak tollvonásait sokan ismerik az országban s így a »hamisítás« dajkameséjével föl­lépni nem lehet. Vuics és Gruics már eltávozott az országból s maga a tény, hogy ezt tehették, már előre megcá­folja azokat a pampfletteket, melyeket esetleg a kül­földön a maguk védelmére és az Obrenovicsok legya­­lázására netán szárnyra bocsátanának. Szerbiában a közvélemény a jelzett leleplezé­sek folytán teljesen elfordult a radikálisoktól. A múlt héten Szerbia összes lövészegyletei Belgrádban összejövetelt tartottak, Sándor királynál tisztelegtek s leyális érzelmeiknek lelkes kifejezést adtak. Nagy bankettjükön megjelent a szerb miniszter­­elnök, dr Gyorgyevics Vladán is, hol nagy meglepetést szült politikai beszédével, melyben kegyetlenül neki­rontott Karagyorgyevicsnek, kiről azt, mondta, hogy a szerb zászlót hűtlenül elhagyta s mint közönséges szökevény megugrott, hogy külföldön bujkáljon. Azután rátért a radikálisokra és ezeket Szerbia anarchistáinak aposztrofálta. A radikálisok öltek, fölperzs­eltek, elpusztítottak mindent. Az uralkodó kénytelen volt 1888-ban romboló gazdálkodásuknak véget vetni. Megkísértette a többi pártokkal kormá­nyozni, de egyik sem vált be, mert mindenik a maga pártérdekeit a haza érdekei fölé helyezte. Miután az uralkodó meggyőződött, hogy így a haza végpusztu­lása kikerülhetlen, koalíciós minisztériumot nevezett ki, mely 1897. okt. 11-én az ő, Gyorgyevics, minisz­terelnöksége alatt megkezdte működését. Rövid más­fél év alatt sikerült a teljesen alásülyedt financiális állapotokat rendezni, Oroszországnak több millió kö­vetelését, melynek elengedését kunyaralta a radikális kormány, megfizetni, s a közélet minden ágá­ban minden várakozást túlszárnyaló eredmé­nyeket elérni. »Quousque tandem, szerb Ca­­tilinák — kiáltott föl Gyorgyevics — fogtok még a szerb nép türelmével visszaélni ?Hát ebben az or­szágban még nem csináltatok elég zavart? Véres karmaitokkal nem marcangoltattátok-e már eléggé szét Szerbiának, a közös anyának, belsejét? Ti sze­rencsétlenek, nem gondoltátok meg, hogy Milánon kívül még százezren vagyunk, kik inkább egytől­­egyig elvérzünk, sent hogy megengedjük, hogy Isten­től megáldott szép hazánkat idegen érdekek szolgá­jává alacsonyitsátok! Azután örömmel adta elő, hogy Milán alatt a hadsereg mily óriási fejlődésnek indult s hogy mily szerencse, hogy életét a gondviselés megőrizte. Tekintsétek — végezte beszédét — ama szám­talan küldöttséget városokból, falvakból és minden­ünnen, melyekben a nép szine-java zarándokolt a fővárosba, hogy királyának szerencsét kívánjon atyja megmeneküléséhez. Azokban megtaláljátok a szerb népnek az Obrenovics-dinasztiához való hű ragasz­kodása és szeretete csalhatatlan bizonyítékát. Fővárosi ügyek. A városrendezés terve. — Nyári szabályrendelet. — Az év elején, február első napján a tanács 111. ügyosztálya kiadott egy vaskos füzetet, amelyben a városrendezésre vonatkozó elveit mondotta el. A ter­vezet gondos tanulásra vall, de két lőhibában szen­ved. Ragaszkodik a közmunkatanács részéről kiadott építésügyi szabályzathoz, s a városrendezésről 32 szakaszában nem nyilatkozik. Az egész tervezeten rajta ül a főváros financiális nyomorúsága, amely minden koncepciót méhében megöl, amelytől sem tervezni, sem alkotni a fővároshoz méltót nem tudnak. Amikor a városrendezés szabályrendeletének ideája a nyilvánosság elé került, jogosan hitte min­den érdeklődő, hogy valami nagyobbat, tökéleteseb­bet kap az eddiginél. Rendezési tervet, amely a ki­felé való egészségtelen fejlődésnek gátat vet, amely befelé megmenti a szemnek és tüdőnek azokat, ami­ket a hivatalos beépítő bölcseség tönkretett. Vár­tunk olyan tervre, amely új képet ad a fővárosnak; fejlődését a szép és egészséges vonalak határai kö­zött legalább ötven évre előre megállapítja, amely nemcsak azt szabja meg, hogy a tulajdonos mikor, mennyit fizessen, hanem azt is meghatározza, hogy bizonyos, ma még értéktelen, régi épületek milyen időközökben menjenek át a köz tulajdonába, hogy üres területté válva, helyet adjanak fának és leve­gőnek. Az általános városrendezés terve az, amelyre a fővárosnak az egyesítés óta szüksége van. Olyan tervre, amely szétforgácsolja a mostani levegő nél­kül szűkölködő kacskaringós utcákat. Olyanra azon­ban, amely csupán kisajátításról, terjedők beváltás­ról intézkedik, még nincs szükségünk. A városren­dezési tervnek — a mi viszonyaink mellett — tel­jesen új beosztást kell tartalmaznia. Új, széles utak, tágas terek, parkok, nagy, impozáns körutak: ezek­ről kell a városrendezés ter­vének előre, évtizedekre előre gondoskodni. Csakis egy ilyen, jól megkonstruált, nagyszabású terv segíthet a főváros rossz építési viszonyain. Csakis egy előrelátó munka alapján tudhatja meg a főváros, hogy 10—20—50 év múlva mely közmunkák fogják terhelni, vízvezetékét, vilá­­gítását s egyéb közintézményeit milyen mérvben kell fejlesztenie. Ez a terv mérnöki munka lenne, amelyet a főváros mérnökeinek kellett volna régóta megké­­­szíteni. Az a terv, amely jogtalanul hivatja magát városrendezési szabályrendeletnek, jogász munka, amely teóriában old meg — természetesen rosszul — nagyszabású szabályozási kérdéseket. Ez a sza­,­bályrendelet koraszülött. Megelőzte magát a város­rendezés tervét, amelytől gondolatot, alapot és lét­­jogot kapott volna. E nélkül a szabályrendelet üres, hiábavaló munka, amely oktalanul ró újabb köte­lességet a lakosságra. A város rendezésére jó sza­bályrendeletet csak egy tökéletes szabályozási terv­ alapján lehet készíteni. Rosszat anélkül is, abban a bizonyosságban, hogy az elmélet — e téren —­ el­lentétben áll a gyakorlattal. Az új városrendezési szabályrendelet a köz­munkatanács készítette régi szabályozási terven épült­­ föl. Egymásnak megfelelően azok között a szűkös­­ korlátok között, amelyeken belül Budapestet agyon­­szabályozták. Az új szabályrendeletet mindamellett komolyan tárgyalják. A különböző bizottságok kiküldötteiből ala­kult ad hoc bizottság már az első ülésén összeveszett egyes rendelkezések miatt s az egész tervezetet visz­­szaadta a tanácsnak újabb megfontolásra. De sem a bizottság, sem a tanács nem fogja megtenni a szükséges korrektúrákat. Őszinte nem­ mer lenni — az utóbbi, nem akar lenni — az első. Egyik sem vallja be, hogy a városrendezésnél a két fél: a hatóság és a telektulajdonosok érdeke egy­mással ellentétben áll S a rendezők a hatóság érde­keit megcsorbítani nem merik, előbbre tenni nem akarják a magánosokénál emezek rovására. Ezért eredménytelenek a tárgyalások. Ilyen céltalan tárgyalás volt legközelebb a pol­gármester elnöklete alatt ebben az ügyben. Részt vett a tárgyaláson a főszámvevő, az ügyészség, a mérnöki hivatal, a III. és VI. ügyosztály. Az ad hoc bizottság kívánságait tárgyalták. Ezek között a leg­főbbet, hogy szabályozás és utcanagyobbítás esetén a tulajdonos mennyi területet tartozik ingyen átadni. Az ad hoc bizottság Steiger Gyula indítványára azt mondotta ki, hogy úgy a már létező utak, ut­­cák, terek kiszélesítésénél és megnagyobbításánál, va­lamint új utak, utcák, terek nyitásánál a tulajdonos az egész út területét ingyen köteles átadni a fővá­rosnak. Ennél a pontnál azután meg is akadtak s a tanács véleményét kérték, hogy szabályrendeletben fölvehetnek-e ilyen kikötést. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy nem. A szabályrendelet tervében eredetileg öt öl volt a maxi­mum, amelyet ingyen követel a város a tulajdonos­tól. Az értekezlet újra amellett döntött, azt mond­ván, hogy jogszerűen nem terhelhetik erősebben a tulajdonost. Mert nem mindig a tulajdonos érdeke a szabályozás s alig tudnak különbséget tenni, hogy mely esetben követelhetnék teljes joggal az egész utca­terület ingyenes átengedését. Tovább nem is mentek a tárgyalással, amelyen egyhangúlag kon­statálták, hogy a szabályrendelet ugyan életbe nem lép soha, de valamit tenni kell mégis. Persze, hogy kell, még­pedig úgy, hogy előbb elkészítik a főváros új szabályozási tervét. — A Károly-kaszárnya vásárcsarnoké. Ma délelőtt kiküldött bizottság tekintette meg a Ká­­roly-kaszárnya udvarán levő lovagló iskola épületé­ben berendezett vásárcsarnokot. A bizottság tagjai közt ott voltak: Pesti Ferenc IV. ker. elöljáró, Heuf­­­fel Adolf középítési igazgató, Ziegler Nándor vásár­­csarnok-igazgató, Folkusházy Lajos tanácsjegyző, a közélelmezési ügyosztály képviseletében Bereghy Kor­nél fogalmazó stb. A bizottság megtekintette az ösz­­szes helyiségeket s aztán kimondta, hogy az elárusí­ts — amennyiben a berendezkedés ezt megen­­­gedi — már holnap megkezdhető. De a bizottság kívánatosnak tartja, hogy köztisztasági s közegész-­­ségi szempontból több rendbeli javításokat tegyenek a melléképületeken. Megemlítjük, hogy a csarnok belsejében 99 elárusítóhely lesz, míg a csarnokon kívül mintegy 50 elárusító foglalhat helyet. Holnap, a vásár első­­napján, Halmos János polgármester is megjelen a vásárcsarnokban, FESTI HÍRLAP 1899. augusztus 1.­3

Next