Pesti Hírlap, 1899. október (21. évfolyam, 272-302. szám)
1899-10-01 / 272. szám
1899. október 1. PESTI HÍRLAP 3 és Hegedűs kezdeményezéseit dicséri. Kijelentette Telegdy, hogy ő továbbra is a szabadelvű párt tagja marad, mert a párt régi tagjai nyugodtan maradhatnak új vezérük zászlaja alatt a pártban, mert Széll politikájának mint a múltban, úgy a jövőben is a szabadelvüség lesz a rugója. A beszámoló képviselőt kerületében igen szívesen fogadták. Andrássy Gyula gróf október végén beszámoló beszédet fog mondani. Mint Rozsnyóról táviratozték, fogadására igen készülnek, mert Andrássy gróf megválasztása óta most először keresi föl kerületét. Tallián Béla, a képviselőház alelnöke, a közeli napokban választókerületébe, Török Kanizsára utazik beszámolót mondani. A Hentzi-ügy a kérvényi bizottságban. A képviselőház kérvényi bizottsága ma délutáni ülésében tárgyalta azokat a kérvényeket, melyek az ország több helyén tartott Hentzi-ünnepellenes tiltakozó gyűlések határozataiból kifolyólag adattak be. Az ülésen Radócza János elnökölt, rajta kívül jelen voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Fisz Sándor, Darányi Ignácz, Wassics Gyula, Lukács László miniszterek, Graenzenstein Béla, Schmidt József államtitkárok; a tagok közül: Köszeghy Sándor előadó, Kubik Béla, Thaly Ferenc, Molnár Béla, Latinovics Pál. Köszeghy Sándor előadó azt indítványozta, hogy a bizottság helyeztesse a kérvényeket irattárba, mivel annak szükségét sem látja, hogy a miniszterelnök útján a kormánynak adassanak ki, mert a miniszterelnöknek a ház ülésén a dologban adott megnyugtató válasza ezt feleslegessé teszi. Széll Kálmán miniszterelnök utalt a képviselőház tegnapi ülésén tett kijelentéseire, melyekhez semmi hozzátenni valója nincs. Kubik Béla ezzel szemben azt mondta, hogy őt a miniszterelnök kijelentései nem nyugtatták meg, mivel — úgymond — az eddigi precedensek is azt mutatták, hogy ha a katonaság és a nemzeti közérzület kérdésében nézeteltérések támadtak, mindig a katonaság javára döntött a kormány. Ezt a véleményt osztotta Thaly Ferenc is. Az ügy szavazás alá kerülvén, a tagok többsége az előadó indítványát fogadta el. Ellenben Kubik Béla a következő különvéleményt adta be, amit Thaly Ferenc is aláírt: Kétségtelen, hogy a Hentzi-szobornak a katonai hadapródiskolába való átvitele és ott történt ünnepélyes fölavatása szándékos megsértése volt a magyar nemzetnek. Mert ha csupán a harcosoknak emlékét akarták megóvni, akkor a szobrot a temetőben kellett volna elhelyezni. De a sértésnek szándékos voltát elárulta azon magyarázat, melyet a közös hadügyminiszter az áthelyezést megelőzőleg kibocsátott, azt mondván, »hogy ezen szobornak Budavárával szemben kell állania és legyen ezen szobor a katonai hűségnek el nem múló örök példány képe.« Vagyis az esküszegő és bonáruló Hentzit a közös hadügyminiszter a magyar katonai ifjúságnak oltárképül szánta és ez okból vitetett a katonai iskola udvarába. Fokozza ezen sérelmet, hogy a fölavatás napjául a világosi fegyverletétel napját megelőző nap választatott ki; fokozza a sérelmet, hogy a fölavatáshoz a magyar királyi honvédség is ki lett vezényelve, fokozza a sérelmet, hogy a háromszinű lobogót tisztelgésre meghajtani kellett a szolgasír előtt. Fokozza végül, hogy ez ünnepélyhez a »legfelsőbb hadúr« képviseletében a magyar királyi honvédség főparancsnoka jelent meg. Mindezek együttvéve mutatják, hogy a cél nem az volt, hogy a harcban elesett katonák emléke megúyittassék és a kegyelet adója leróva legyen, hanem hogy a magyar nemzet lássa, hogy a legfelsőbb hadúr nem feledi a történteket és a magyar nemzet köteles eltűrni azt, hogy hazája földjén, székesfővárosában továbbra is álljon emléke annak, aki szabadsága és alkotmánya ellen küzdött. A nemzeti önérzet a nemzetnek legszentebb, legbecsesebb kincse. A nemzeti önérzet megsértését megtorolni nemcsak nekünk, függetlenségi eszmékért küzdő politikai pártnak kötelessége, hanem kötelessége a többségnek is, a kormánynak is. Minthogy pedig a többségi határozat ezen kötelességnek eleget nem tesz, a hozott határozat ellen különvéleményt terjesztünk a ház elé, indítványozván . Mondja ki a ház, hogy a Cegléd, Szegvár, Nagyszalonta, Szigetvár közönsége által benyújtott kérvényeket érdemleges tárgyalásra tűzi ki, utasítván a kormányt, hogy a megsértett nemzeti becsületnek szerezzen elégtételt, vonja felelősségre azokat, kik az ünnepély rendezői voltak és gondoskodjék arról, hogy az esküszegő zsoldosnak emléke a haza földjéről eltávolitva legyen. Budapest, 1899. szept. 30. Kulik Béla, Thaly Ferenc.* * * A Hentzi-ügyön kivül a bizottság tárgyalta a Lepsényi-féle ismeretes 29 pontra vonatkozó kérvényeket s egyhangúlag irattárba helyezésüket határozta el. A többi kérvényeknek és föliratoknak az előadók javaslatai értelmében az érdekelt minisztériumokhoz való átterését határozta el a bizottság, maguknak feszenek . . . Különben egy kicsit később eljöttek az igazi szőkék, azok a férfiak, akik bikabőr-kacagányt viseltek és széjjelhányták az egész Rómát. A renaissance hölgyei követték a hanyatlás korának patriciusnőit. Főképp Velencében. Volt egy vizek, la bionda vagy másképen acqua di gioventa. Fölmentek a házak tetejére, arra a most ruhaszárítónak használt faerkélyre, melynek neve oltana. Itt egy orsó végére tűzött kis spongyát belemártottak abba a csodatevő vízbe, és megnedvesítették vele a hajukat. Ennek utána szalmakoszorút tettek a fejekre s ezen a koszorún (solana volt a neve) szétteregették a hajókat, hogy hamar száradjon meg a napon. S ezt a hajat hívjuk mi Tizian-vörösnek. Hívhatnánk Palma-vörösnek is, vagy nem tudom, hány más vörösnek. Mert a renaissance velencei képíróinak legtöbb asszonya ilyen hajú. Az én gyermekszívem szerelme, Santa Barbara is. Pedig azok a régi piktorok igen becsületes emberek voltak. Tizian is, Palma is őszintén festette meg a vöröses szőke haj mellé a barna hússzínt. Ez a hússzín gyakran oly gyöngéd, fehér, liliomos, amilyen csak a paloták mély árnyékában, napsugártól óva élt virágteremtéseké lehet. Csakhogy alkotott az isten fekete liliomokat is. Sötét hajkoronája alatt olyan az a homlok, mint a hó, de mikor haját szőkére másítja a gonosz varázslás, bőrén áttetszik a barna incarnato. Borzasztóság, amit mondok, de szent igaz: ezek a gyönyörű égi, földi és pokoli asszonyok szőke szerecsenyek. Csak menynyiség dolgában állítok kelleténél többet. Maga a valóság azonegy. A tisztán érző szem látja: a barna bőr meghazudtolja a szőke hajat. Mert a tűz és a víz nem elegyedhetik soha. Se a kétféle vér. És ezt csak mi látjuk, mi férfiak, a teremtés urai? Valóban azt kell hinnem, hogy csak mi látjuk. Vagyis az asszonyszem gyöngébb a mienknél. Mert ha nem volna gyöngébb, járna-e közöttünk, fényes nappal, rútságát nem is sejtve, ez a sok sárgahajú fekete nő? Ó, a velencei liliomok! Mikor a tükör elé ültek, mögöttük settenkedett a pávatoll-legyezővel a nubiai rabszolga, ki csak arra való volt, hogy szurkos pofája mellett annál vakítóbb fehér legyen az illustrissima arca. Ott és akkor volt valami igazság az asszonyszem csalódásában is. És az a sötét, aranyos hajdiadéma (nem volt H2O2, nem tudtak világos szőkére festeni!) mintha egyezett volna azzal az őszibarackszínű, aranyos csillogású bőrrel. De ezek a mi szegény, vak hölgyeink ! Akiknek barna magyar micarnathya, oly buta becsületességgel ordítoz elő a rizspor alól is ! A szőkeséget, kérem a lássan, a születésekor kezdje az ember, mert utóbb már késő. A pukkadás? Az aranyhaj láttára való pukkadás ? Először is kipukkadjon, mikor már mindenkinek arany a haja, aki rászán hat forintot. Másodszor azok, akiket kegyetek nem akarnak megpukkasztani. Értem magunkat, tisztelt férfiakat. Hát a mi alázatos szörnyűködésünk semmit sem nyom a latba ? És feledik kegyetek, hogy a mi szemünk lát ? Legalább is anynyit, hogy a ’feketét meg tudja különböztetni a fehértől. Mi jó fiúk imádjuk a szőke babánkat is, a barna babánkat is; de mikor a barna babánk egy rossz nap kapja magát, és se szó, se beszéd, szőkére változik, bizonyisten úgy elfutunk előle, mintha ott se lettünk volna. S feledni méltóztatnak, hogy a pukkadás sora ilyenkor kegyeteken van? Mert alapjában vizsgálva a dolgot, mégis csak legpukkasztóbb a mi mennyiségünk. Semmi ruha, semmi kalap, semmi napernyő, semmi fésülés, semmi kutya nem olyan pukkasztó erejű, mint mi hódoló gyülekezet. S ha mi szétszaladunk, okvetetlenül elkövetkezik az enexplosio. No már most kinek a kedvéért méltóztatnak a hajukat szőkére pemecselői ? ! Továbbá a haj folytonosan nő. És pedig őszinte paraszt módon: barna bőrből barnán búvik elő. Mert ez a hajszál egy csöppet sem törődik vele, hogy bizonyos hosszúságban meg-, sárgították azzal a színtelenítő folyadékkal. Tehát a töve barna vagy ép fekete. S ekkor kezdődik az iombaság. Az én pincém, az oki kandúr bundájának színei mutatkoznak. Hé, ennek aztán fele se tréfa! Tehát újra festeni kell a hajat, vagy legalább a tövét. Folyton festeni. Csakhogy ez a dolog bajos egy kicsit. Mert a hajat a ‘Golden hair-water minden alkalommal meg szőkébbik halaványítja, úgy hogy csakhamar következik a végelszökülés: az albinofehérség. De már ezt még az asszonyszem is borzadva látja. Tehát csak a haj tövét szabad időnkint megspongyázni. Úgy de nincs mód benne, hogy a legnagyobb művészet is szakasztott olyanra tudja festeni a hajszál tövét, amilyen az egész hajszál. Árnyéklatok és átmenetek vannak. Rettenetes árnyéklatok és szörnyű átmenetek. Vagyis ott a festett haj, teljes rútságában. Mert bizony nem bájosabb a nyafka öreg urak pokolkővel pingált bajuszánál. Nagy baj az, mikor a hamisság igazat kezd beszélni. Különben az egész haj menthetetlenül oda van. A szívtelenítéssel vele jár, hogy elveszítse lényét. Arany ? Cérna, kérem alássan, cérna. S ekkor három a lehetőség: vagy viselni ezt a beteg, ezt a megcsúnyult hajat a sírig ; vagy leborotválni, hogy újra nőjjön; vagy befesteni természetes színére. Ekkor aztán felbukkanik a nagy probléma: minek is mentem én el Gyöngyösről, mikor tulajdonképen Gyöngyösön akarok maradni ? E probléma mélységétől kegyetek is szédülnek, hölgyeim. Hála istennek. Ne mindig csak a mi fejünk kóvályogjon, az asszony, lélek titkait fürkészvén, Tóth Béla. Transvaal háború előtt, Londonban kezdenek afölött csodálkozni, hogy Transvaal nem ijed meg. úgy látszik tehát, hogy erre számítottak és amikor Chamberlain oly atymálólag fenyegetőzött, szintén abban reménykedett, hogy Krügernek Nagy-Brittania világhatalma annyira imponálni fog, hogy siet majd önként az angol járomba illeszteni nyakát. Ahelyett azonban azt látja, hogy a búrok nyakra-lőre készülődnek, csapataikat a határra küldik s bátor elhatározottsággal várják az igazságtalan támadást. Talán ennek a nem várt ellentállásnak tulajdonítható, hogy a tegnapi angol minisztertanácsban megszerkesztett távirat állítólag oly követeléseket tartalmaz, melyek között a szuzerenitás igénye nem fordul elő, s Transvaal függetlensége egyáltalában nem érintetik, ami tudvalevőleg Chamberlain előbbi jegyzékében élesen kidomborodott s a búrokat leginkább sértette. A Pall Mall Gazette értesülése szerint a jelzett távirat pontjai a következők: 1. A választójog megadása öt év után, korlátozó feltételek nélkül. 2. Városi kormányzat Johannesburg számára. 3. Az igazságszolgáltatás elkülönítése a végrehajtó hatalomtól és a bíráskodás függetlenítése a volksraadtól. 4. A dinamit-monopolium megszüntetése. 5. A Johannesburg körül levő erődök lerombolása, ellenben a pretoriai védőművek megmaradhatnak. 6. Az angol nyelv tanulása az iskolákban. Ezen pontok alapján a békés tárgyalás kilátása csakugyan nem volna kizárva. Igen ám, de a következő távirat meghazudtolja a Pali Mail Gazette hírét: London, szept. 30. A tegnapi kabinettanács 2 és fél óráig tartott. A határozatokat ma még a legnagyobb titokban tartják, ennélfogva politikai körökben az izgatottság nőttön nő. Az angol követeléseknek nyilvánosságra került összeállítása, úgyszintén a Pall Mall Gazette jelentése teljesen apokrif. A pénzügyi körökben is elkerülhetetlennek tartják a háborút. Közvetlenül a kabinettanács után Salisburynál a francia, orosz, majd pedig a portugál követ tisztelgett. Londonban az a hít szállong, hogy a parlamentet legközelebb egybehívják, ami a helyzet komolyságát mutatja. .