Pesti Hírlap, 1899. október (21. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-01 / 272. szám

1899. október 1. PESTI HÍRLAP 3 és Hegedűs kezdeményezéseit dicséri. Kijelentette Telegdy, hogy ő továbbra is a szabadelvű párt tagja marad, mert a párt régi tagjai nyugodtan maradhat­nak új vezérük zászlaja alatt a pártban, mert Széll politikájának mint a múltban, úgy a jövőben is a szabadelvüség lesz a rugója. A beszámoló képviselőt kerületében igen szívesen fogadták. Andrássy Gyula gróf október végén beszámoló beszédet fog mondani. Mint Rozsnyóról táviratozték, fogadására igen készülnek, mert Andrássy gróf meg­választása óta most először keresi föl kerületét. Tallián Béla, a képviselőház alelnöke, a közeli napokban választókerületébe, Török­ Kanizsára utazik beszámolót mondani. A Hentzi-ügy a kérvényi bizottságban. A képviselőház kérvényi bizottsága ma délutáni ülésében tárgyalta azokat a kérvényeket, melyek az ország több helyén tartott Hentzi-ünnepellenes til­takozó gyűlések határozataiból kifolyólag adattak be. Az ülésen Radócza János elnökölt, rajta kívül jelen voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Fi­­sz Sándor, Darányi Ignácz, W­assics Gyula, Lukács László miniszterek, Graenzenstein Béla, Schmidt József ál­­lamtitkárok; a tagok közül: Köszeghy Sándor előadó, Kubik Béla, Thaly Ferenc, Molnár Béla, Latino­­vics Pál. Köszeghy Sándor előadó azt indítványozta, hogy a bizottság helyeztesse a kérvényeket irattárba, mi­vel annak szükségét sem látja, hogy a miniszterelnök út­ján a kormánynak adassanak ki, mert a miniszterel­nöknek a ház ülésén a dologban adott megnyugtató válasza ezt feleslegessé teszi. Széll Kálmán miniszterelnök utalt a képvise­lőház tegnapi ülésén tett kijelentéseire, melyekhez semmi hozzátenni valója nincs. Kubik Béla ezzel szemben azt mondta, hogy őt a miniszterelnök kijelentései nem nyugtatták meg, mivel — úgy­mond — az eddigi precedensek is azt mutatták, hogy ha a katonaság és a nemzeti közérzület kérdésében nézeteltérések támadtak, mindig a kato­naság javára döntött a kormány. Ezt a véleményt osztotta Thaly Ferenc is. Az ügy szavazás alá kerülvén, a tagok több­sége az előadó indítványát fogadta el. Ellenben Kubik Béla a következő különvéleményt adta be, amit Thaly Ferenc is aláírt: Kétségtelen, hogy a Hentzi-szobornak a katonai hadapródiskolába való átvitele és ott tör­tént ünnepélyes fölavatása szándékos megsértése volt a magyar nemzetnek. Mert ha csupán a har­cosoknak emlékét akarták megóvni, akkor a szob­rot a temetőben kellett volna elhelyezni. De a sértésnek szándékos voltát elárulta azon magyarázat, melyet a közös hadügyminiszter az áthelyezést megelőzőleg kibocsátott, azt mond­ván, »hogy ezen szobornak Budavárával szemben kell állania és legyen ezen szobor a katonai hű­ségnek el nem múló örök példány képe.« Vagyis az esküszegő és bonáruló Hentzit a közös had­ügyminiszter a magyar katonai ifjúságnak oltár­képül szánta és ez okból vitetett a katonai iskola udvarába. Fokozza ezen sérelmet, hogy a fölava­tás napjául a világosi fegyverletétel napját meg­előző nap választatott ki; fokozza a sérelmet, hogy a fölavatáshoz a magyar királyi honvédség is ki lett vezényelve, fokozza a sérelmet, hogy a háromszinű lobogót tisztelgésre meghajtani kellett a szolgasír előtt. Fokozza végül, hogy ez ünne­pélyhez a »legfelsőbb hadúr« képviseletében a magyar királyi honvédség főparancsnoka jelent meg. Mindezek együttvéve mutatják, hogy a cél nem az volt, hogy a harcban elesett kato­nák emléke megúyittassék és a kegyelet adója leróva legyen, hanem hogy a magyar nemzet lássa, hogy a legfelsőbb hadúr nem feledi a történteket és a magyar nemzet köteles eltűrni azt, hogy ha­zája földjén, székes­fővárosában továbbra is álljon emléke annak, aki szabadsága és alkotmánya ellen küzdött. A nemzeti önérzet a nemzetnek legszen­tebb, legbecsesebb kincse. A nemzeti önérzet meg­sértését megtorolni nemcsak nekünk, függetlenségi eszmékért küzdő politikai pártnak kötelessége, ha­nem kötelessége a többségnek is, a kormánynak is. Minthogy pedig a többségi határozat ezen köte­lességnek eleget nem tesz, a hozott határozat ellen különvéleményt terjesztünk a ház elé, indítvá­nyozván . Mondja ki a ház, hogy a Cegléd, Szegvár, Nagyszalonta, Szigetvár közönsége által benyújtott kérvényeket érdemleges tárgyalásra tűzi ki, utasít­ván a kormányt, hogy a megsértett nemzeti becsü­letnek szerezzen elégtételt, vonja felelősségre azo­kat, kik az ünnepély rendezői voltak és gondos­kodjék arról, hogy az esküszegő zsoldosnak emléke a haza földjéről eltávolitva legyen. Budapest, 1899. szept. 30. Kulik Béla, Thaly Ferenc.* * * A Hentzi-ügyön kivül a bizottság tárgyalta a Lepsényi-féle ismeretes 29 pontra vonatkozó kérvé­nyeket s egyhangúlag irattárba helyezésüket határozta el. A többi kérvényeknek és föliratoknak az előadók javaslatai értelmében az érdekelt minisztériumokhoz való átterését határozta el a bizottság, maguknak feszenek . . . Különben egy kicsit később eljöttek az igazi szőkék, azok a férfiak, akik bikabőr-kacagányt viseltek és széjjelhányták az egész Rómát. A renaissance hölgyei követték a hanyat­lás korának patriciusnőit. Főképp Velencében. Volt egy vizek, la bionda vagy másképen acqua di gioventa. Fölmentek a házak tetejére, arra a most ruhaszárítónak használt faerkélyre, mely­nek neve oltana. Itt egy orsó végére tűzött kis spongyát belemártottak abba a csodatevő vízbe, és megnedvesítették vele a hajukat. Ennek utána szalma­koszorút tettek a fejekre s ezen a ko­szorún (solana volt a neve) szétteregették a ha­jókat, hogy hamar száradjon meg a napon. S ezt a hajat hívjuk mi Tizian-vörösnek. Hívhat­nánk Palma-vörösnek is, vagy nem­ tudom, hány más vörösnek. Mert a renaissance velencei kép­íróinak legtöbb asszonya ilyen hajú. Az én gyermekszívem szerelme, Santa Barbara is. Pedig azok a régi piktorok igen becsüle­tes emberek voltak. Tizian is, Palma is őszintén festette meg a vöröses szőke haj mellé a barna hússzínt. Ez a hússzín gyakran oly gyöngéd, fehér, liliomos, amilyen csak a paloták mély árnyékában, napsugártól óva élt virág­teremté­­seké lehet. Csakhogy alkotott az isten fekete liliomokat is. Sötét hajkoronája alatt olyan az a homlok, mint a hó, de mikor haját szőkére másítja a gonosz varázslás, bőrén áttetszik a barna incarnato. Borzasztóság, amit mondok, de szent igaz: ezek a gyönyörű égi, földi és po­koli asszonyok szőke szerecsenyek. Csak meny­­nyiség dolgában állítok kelleténél többet. Maga a valóság azonegy. A tisztán érző szem látja: a barna bőr meghazudtolja a szőke hajat. Mert a tűz és a víz nem elegyedhetik soha. Se a két­féle vér. És ezt csak mi látjuk, mi férfiak, a te­remtés urai? Valóban azt kell hinnem, hogy csak mi látjuk. Vagyis az asszonyszem gyön­gébb a mienknél. Mert ha nem volna gyöngébb, járna-e közöttünk, fényes nappal, rútságát nem is sejtve, ez a sok sárgahajú fekete nő? Ó, a velencei liliomok! Mikor a tükör elé ültek, mö­göttük settenkedett a pávatoll-legyezővel a nu­­biai rabszolga, ki csak arra való volt, hogy szurkos pofája mellett annál vakítóbb fehér le­gyen az illustrissima arca. Ott és akkor volt va­lami igazság az asszonyszem csalódásában is. És az a sötét, aranyos hajdiadéma (nem volt H2O2, nem tudtak világos szőkére festeni!) mintha egyezett volna azzal az őszibarackszínű, aranyos csillogású bőrrel. De ezek a mi sze­gény, vak hölgyeink ! Akiknek barna magyar micarnathya, oly buta becsületességgel ordítoz elő a rizspor alól is ! A szőkeséget, kérem a lás­­san, a születésekor kezdje az ember, mert utóbb már késő. A pukkadás? Az aranyhaj láttára való pukkadás ? Először is ki­pukkadjon, mikor már mindenkinek arany a haja, aki rászán hat fo­rintot. Másodszor azok, akiket kegyetek nem akarnak megpukkasztani. Értem­ magunkat, tisz­telt férfiakat. Hát a mi alázatos szörnyűködésünk semmit sem nyom a latba ? És feledik kegye­tek, hogy a mi szemünk lát ? Legalább is any­­nyit, hogy a ’feketét meg tudja különböztetni a fehértől. Mi jó fiúk imádjuk a szőke babánkat is, a barna babánkat is; de mikor a barna ba­bánk egy rossz nap kapja magát, és se szó, se beszéd, szőkére változik, bizonyisten úgy elfu­tunk előle, mintha ott se lettünk volna. S fe­ledni méltóztatnak, hogy a pukkadás sora ilyen­kor kegyeteken van? Mert alapjában vizsgálva a dolgot, mégis csak legpukkasztóbb a mi mennyiségünk. Semmi ruha, semmi kalap, semmi napernyő, semmi fésülés, semmi kutya nem olyan pukkasztó erejű, mint mi hódoló gyüleke­zet. S ha mi szétszaladunk, okvetetlenül elkö­vetkezik az enexplosio. No már most kinek a­­ kedvéért méltóztatnak a hajukat szőkére peme­­cselői ? ! Továbbá a haj folytonosan nő. És pedig őszinte paraszt módon: barna bőrből barnán búvik elő. Mert ez a hajszál egy csöppet sem törődik vele, hogy bizonyos hosszúságban meg-, sárgították azzal a színtelenítő folyadékkal. Te­hát a töve barna vagy ép fekete. S ekkor kez­dődik az i­ombaság. Az én pincém, az oki­ kandúr bundájának színei mutatkoznak. Hé, ennek aztán fele se tréfa! Tehát újra festeni kell a hajat, vagy legalább a tövét. Folyton festeni. Csakhogy ez a dolog bajos egy kicsit. Mert a hajat a ‘Golden hair-water minden alkalommal meg szőkébbik halaványítja, úgy hogy csakha­mar­­ következik a végelszökülés: az albino­­fehérség. De már ezt még az asszonyszem is borzadva látja. Tehát csak a haj tövét szabad időnkint megspongyázni. Úgy de nincs mód benne, hogy­ a legnagyobb művészet is szakasz­tott olyanra tudja festeni a hajszál tövét, ami­lyen az egész hajszál. Árnyéklatok és átmene­tek vannak. Rettenetes árnyéklatok és szörnyű átmenetek. Vagyis ott a festett haj, teljes rút­ságában. Mert bizony nem bájosabb a nyafka öreg urak pokolkővel pingált bajuszánál. Nagy baj az, mikor a hamisság igazat kezd beszélni. Különben az egész haj menthetetlenül oda van. A szívtelenítéssel vele jár, hogy elveszítse lényét. Arany ? Cérna, kérem alássan, cérna. S ekkor három a lehetőség: vagy viselni ezt a beteg, ezt a megcsúnyult hajat a sírig ; vagy le­borotválni, hogy újra nőj­jön; vagy befesteni természetes színére. Ekkor aztán felbukkanik a nagy probléma: minek is mentem én el Gyön­gyösről, mikor tulajdonképen Gyöngyösön aka­rok maradni ? E probléma mélységétől kegyetek is szédülnek, hölgyeim. Hála istennek. Ne min­dig csak a mi fejünk kóvályogjon, az asszony, lélek titkait fürkészvén, Tóth Béla. Transvaal h­áború előtt, Londonban kezdenek afölött csodálkozni, hogy Transvaal nem ijed meg. úgy látszik tehát, hogy erre számítottak és amikor Chamberlain oly atymá­­lólag fenyegetőzött, szintén abban reménykedett, hogy Krügernek Nagy-Brittania világhatalma annyira impo­nálni fog, hogy siet majd önként az angol járomba illeszteni nyakát. Ahelyett azonban azt látja, hogy a búrok nyakra-lőre készülődnek, csapataikat a ha­tárra küldik s bátor elhatározottsággal várják az igazságtalan támadást. Talán ennek a nem várt ellentállásnak tulajdonít­­ható, hogy a tegnapi angol minisztertanácsban meg­szerkesztett távirat állítólag oly követeléseket tartal­­maz, melyek között a szuzerenitás igénye nem for­dul elő, s Transvaal függetlensége egyáltalában nem érintetik, ami tudvalevőleg Chamberlain előbbi jegy­zékében élesen kidomborodott s a búrokat leginkább sértette. A Pall Mall Gazette értesülése szerint a jelzett távirat pontjai a következők: 1. A választójog megadása öt év után, kor­látozó feltételek nélkül. 2. Városi kormányzat Johannesburg számára. 3. Az igazságszolgáltatás elkülönítése a vég­rehajtó hatalomtól és a bíráskodás függetlenítése a volksraadtól. 4. A dinamit-monopolium megszüntetése. 5. A Johannesburg körül levő erődök lerom­bolása, ellenben a pretoriai védőművek megmarad­hatnak. 6. Az angol nyelv tanulása az iskolákban. Ezen pontok alapján a békés tárgyalás kilátása csakugyan nem volna kizárva. Igen ám, de a követ­kező távirat meghazudtolja a Pali Mail Gazette hírét: London, szept. 30. A tegnapi kabinettanács 2 és fél óráig tartott. A határozatokat ma még a legnagyobb titokban tartják, ennélfogva politikai körökben az izgatottság nőttön nő. Az angol követelé­­­seknek nyilvánosságra került összeállítása, úgyszintén a Pall Mall Gazette jelentése teljesen apokrif. A pénzügyi körökben is el­kerülhetetlennek tartják a háborút. Közvetle­nül a kabinettanács után Salisburynál a francia, orosz, majd pedig a portugál követ tisztelgett. Londonban az a hít szállong, hogy a parla­mentet legközelebb egybehívják, ami a helyzet ko­molyságát mutatja. .

Next