Pesti Hírlap, 1900. július (22. évfolyam, 178-209. szám)

1900-07-28 / 205. szám

1900. julius 28., szombat P­ESTI HÍRLAP 7 A ekkor jöttek orvosok s vitették kórházba a már hal­dokló asszonyokat. A mai délelőtt folyamán egymást érték az ado­mányok. Mikor szerte futott a fővárosban a Bécsből visszaküldöttek megérkezésének a hire, valóságos bucsujáró hely lett a cinkotai vasúti állomás. Sze­gény, gazdag hozott valamit. Egy nemes szivű­ em­ber, bizonyos Goldmann úr 3000 forintot ajánlott föl, hogy azon 20 menekülőt rögtön Amerikába juttassa­nak. Sokan ruhaneműeket hoztak, mások szivart, ci­garettát, stb. Többen —­ csupa szánalomból — be is akartak egy párt szöktetni a városba, amibe a me­nekülők szívesen beleegyeztek volna, de a rendőrség — utasításához híven — minden ilyen kísérletet meg­gátolt. A menekülők között csinos szép lányok is van­nak. Az egyiknek már majdnem regénye is akadt. Megakadt rajta ugyanis egy vasúti hivatalnoknak a szeme­t meg akarta szöktetni. Négy ízben is meg­­kísérlette, de a regény kifejlődését megakadályozták az éber rendőrök. A belügyminisztérium utasítására és számlájára este hat órakor indították őket vissza Predeálba a román határra. A vonat minden kocsijában a fővárosi rendőr­ség egy-egy embere ügyelt a menekülőkre, mert már eddig is többen elszöktek az utón. A rendőrség részéről Zecher Gyula felügyelő 22 emberrel kíséri a határig őket. A különvonat, mely a rendes budapest­­predeáli vonatot követi, vasárnap reggel ér az or­szág határára. Érdekes, hogy a menekülők közül 178 férj, 157 nő és 290 gyermek. Vezérük Hersko­vics Her­mann szobafestő s a csapat három csoportba van osztva. Az elindulás előtt ellátták a szakaszokat friss vizzel telt kannákkal s átadtak egy ismeretlen jótevő nevében 120 forintot a kivándorlók vezérének. * Ma, pénteken délután a Dunagőzhajózási Társa­ság „Hildegarde" nevű hajóján 320 román zsidó, ré­szint Bakuból, részint Bukarestből érkezett Buda­pestre. Három hétig gyalog jöttek Galatzig, innét hajón Budapestig s ma este a bécsi hajóval tovább akartak utazni.­­ Mivel azonban a kivándorlókat eddig is csak oly föltétellel engedték keresztül Ma­gyarországon, hogy Ausztrián keresztü­l tovább utaz­nak külföldre s többé magyar földre nem térnek vissza, most a budapesti rendőrség ezt a csoportot nem engedheti tovább Bécs felé, mivel attól tart, hogy Bécsből újra vissza fogják őket küldeni Buda­pestre. A rendőrség előbb nem is akarta megengedni, hogy partra szánjanak. Később azonban mégis meg­­engedte, hogy a Petőfi­ téri hajóállomás előtt tanyáz­zanak, hevenyészett sátrak alatt. A zsidó hitközség ellátta őket bőven enni- és innivalóval. Szánalmas látványt nyújtott az a sok nélkülö­zéstől elcsigázott nép. Valamikor megtudták a parton időzés közben, hogy Bécsből ma érkezett vissza egy csoport menekülő s erre nagy riadalom támadt közöttük úgy annyira, hogy amikor a rendőrség újra a hajóra akarta őket szállítani,­ valóságos lázadás ütött ki. Ellen akartak szegülni a hajóra szállításnak, mert azt hitték, hogy nyomban vissza akarják őket küldeni Romániába. Rémülettel arcukon földre borultak a rendőrök előtt, átkulcsolták azok térdeit s úgy kérték, hogy ne űzzék őket vissza a hajókra. Mások hangosan kiabálták, hogy készek inkább a Dunába ugrani, mint visszamenni szülő­­földjükre. Silberhercz Eidem, a vezetőjük, ekkor beszédet tartott hozzájuk, úgy csillapította őket, mire lassanként visszatértek a hajóra. Mikor a hajó megfordult, hogy a budai oldalra induljon, újra kitört a rémület. Azt hitték, hogy már visszafordult a hajó s viszi őket vissza, ahonnan jöttek. Sírás, jajgatás töltötte be a fedélzetet. Néme­lyek a korláton át akartak mászni, hogy a Dunába vessék magukat s a matrózok alig bírták leszedni a korlátról a sok kétségbeesett embert. Félel­mük bizony nem is alaptalan, mert hely­zetük kétségbeejtő. Romániába nem mehetnek vissza, mert útlevelükben az van, hogy vissza nem, térhetnek; azt pedig tudják, hogy ha mégis visszatérnek Romániába, hat havi börtönbüntetéssel sújtják őket. De még többtől is félnek. Azt mondják, hogy az életük sem biztos régi hazájukban. Félnek, hogy a magyar határ az ő temetőjük lesz, mert a kegyetlen románok leöldösik őket, hogy vissza ne mehessenek Romániába. Értelmes ember volt az egyik, aki nyíltan ki­jelentette a hajó kapitányai, Tétényi István és Hercog Arthur előtt: — Naponta el fog közülünk húsz-harminc ember tűnni. Belevetjük magunkat, feleségeinket és gyerme­keinket a folyóba, csakhogy ne kerüljünk a románok kései alá. Eközben átértek a budai partra, hol az éjjelt tölteni fogják. A budai oldalon is nagy naptömeg ve­rődött össze, nézni a szerencsétlen, hazátlan népet. Jöttek folyton férfiak, nők, kezükben csomagokkal s a hajóhidnál álló rendőrök rögtön utat csináltak a ósziva adakozóknak, akik élelmet, pénzsegélyt hoz­tak. De nemcsak hitsorsosaik segélyzik őket. Egy derék pékmester hat kosár friss kiflit, zsemlét és kenyeret szállíttatott a hajóra.­­ A fővárosi zsidó hitközség az útra 300 forintot adott át a csapat ve­zetőségének. Megható látványt nyújtott a menekülők cso­portja, amidőn péntek­ esti imáját végezte a hajó nyílt fedélzetén. Az asszonyok a hajó párkányán gyúj­tották meg a szokásos szombati­ gyertyákat. A szél el-elhozta a budai bástyán játszó katona­zenekar egy­­egy dallamát s az elvegyült az ima hangjával, amely hazát kér a boldogtalanoknak és segélyt a szükség­ben levőknek. A hajó­ holnap, szombaton, este indul vissza Galatzba keserves terhével. * A Bécsből való visszaküldésnek az az oka, hogy az „Alliance Israelite“-nek, amely Párisban székel, tudomására jutott, hogy a román zsidókat csakis Rotterdamon át lehet Kanadába szállítani, mert a többi kikötő el van zárva előttük. Rotter­damon át pedig csak 150 embert lehet szállítani, úgy, hogy a Bécsben lévő 1700 ember elszállítása csak két héten belül történhetnék meg. Eddig pedig nem tűrik meg a román zsidókat Bécsben. Ezért az »Alliance Israélit,ez is beleegyezett abba, hogy vissza­küldjék őket Budapestre, ahol pedig szintén nem ma­radhatnak 24 óránál tovább. Napi hírek — (Személyi hírek.) Apponyi Lajos gróf, magyarországi udvarnagy leányával, Teréz grófnővel több heti üdülésre Heringsdorf keleti tengeri fürdőbe utazik. — A Párizsban jelenleg folyó Congrés de médecine professionelle Chyzer Kornél dr miniszteri tanácsost, aki a kongresszuson a magyar kormányt képviseli, egyik díszelnökévé választotta meg. — (A trónörökös köszönete.) Szabadka vá­ros törvényhatósági bizottsága a múlt hó 26-iki köz­gyűlésén megbízta a polgármestert, hogy Ferenc Ferdinand trónörököst és nejét házasságuk alkalmá­ból üdvözölje. Az üdvözlő táviratra most érkezett meg a válasz a miniszterelnöktől Schmnusz Endre főispánhoz, amelyben Széll Kálmán a trónörökös megbízásából a jó kívánságokért köszönetét fejezi ki. A főispán átiratban értesítette erről a törvényhatósági bizottságot.­­ (Három éves főherceg százas ban­kója.) Alsó-Tátrafü­redről jelentik : Frigyes főherceg abból az alkalomból," hogy fia, Albrecht főherceg, betöltötte harmadik évét, udvari , ebédet adott, ame­­lyen résztvettek: Szmrecsányi Pál szepesi püspök, Zichy Géza gróf, Csáky Jenő gróf­­szepes vármegyei főispán feleségestül és még számosan. A főherceg tisz­teletére a fürdőt fényesen kivilágították, a cigány­zene pedig csupa magyar nótákkal kedveskedett neki. A kis főherceget édesatyja kezénél fogva oda­­vezette a cigányhoz, akinek a kis Albrecht magyarul e szavakat mondta: — Köszönöm a muzsikát! — s egy ropogós százast nyújtott át neki. — (A márznarosi főispán és a hadsereg­.) Mármaros-Szigetről írják: Bokorny cs. és kir. altábornagy, kassai hadtestparancsnok és Clai­ Gyula altábornagy, honvédkerületi parancsnok, e hó 24- én Mármaros-Szigetre érkeztek. A vendégek tisz­teletére Roszner Ervin báró főispán és neje e hó 25- én estélyt adtak. A honvédzenekar színes lampio­nokkal vonult a főispáni lakosztály elé s szerenádot adott. Lakoma közben a főispán meleghangú pohár­­szentet mondott, melyre a hadtestparancsnok hosszabb toasztban fejezte ki rokonszenvét a lekötelező szives­­ségű­ főúri pár iránt, akiknek vendégszeretete úgy a közös hadseregbeli, mint a honvéd tisztikarnak Már­­maros-Szigeten oly kellemes otthont nyújt. Vacsora után tánc is volt.­­ (Hőség mindenfelé.) Az orsz. meteoro­lógiai intézet jelentése szerint az egész kontinensen nagy meleg van s a szárazság mindenütt állandó. Budapesten ma délben a hőmérő 33-l C.-ig emelke­­dett, vagyis olyan meleg volt, amilyen 1894 július óta itt nem fordult elő. Ma reggel 7—8 óra között a hőmérő igen kevés helyen mutatott 20 foknál kevesebbet, amiből könnyű elképzelni, hogy mint dühöngött délben a kánikula. Legmelegebb Te­mesváron és Pancsován volt 26-i Celsiu­ssal. Olyan város, ahol a reggeli órákban csak 18 fok meleg áradt szét, csak egy volt, Kézsmárk. Leginkább hű­­sölhettek az emberek Bot­faluban, a­hol a reggeli hőség 15­8 volt. Olaszországban nincs melegebb, mint nálunk, de ilyen meleg van Ausztriában és Franciaor­szágban. Mindehez különben csak azt a vigasztaló megjegyzést fűzhetjük, hogy ez a meleg — tovább s igy tart. — (Pokoli gondolat.) A következő sorokat kaptuk: „T. szerkesztőség ! Ezelőtt hét esztendővel Margit tizenhat éves volt, én meg huszonkettő. És szerettük egymást őrült szerelemmel, dacára Margit gyámatyjának, aki irántam gyűlölettel viseltetett. Épen most hét esztendeje, hogy Margitot megkértem s hogy gyámatyja határozottan nemet mondott. És hét esztendeje annak is, hogy Margittal a halálba indultam. Már egymáshoz kötöztük magunkat s már­­már leugróban voltunk az összekötő hidról, mikor Margit gyámatyja két rendőrrel mellénk ugrott s a katasztrófát elhárította. A gyámapa ekkor ünnepélyes igéretet tett, hogy egybekelésünk ellen akadályt nem támaszt, de csak az esetben, ha esküt teszünk, hogy sem meg nem szökünk, sem öngyilkosságot el nem követünk és ha megnyugszunk abban, hogy esküvőnk napja az nap legyen, amely napon a budapesti ká­­belvasutat a közforgalomnak átadják. Feltételeit el­fogadtuk és pedig annál inkább, mert én mint mér­nök a kábelvasut tervezésében némi részt vettem és tudtam, hogy az előmunkálati engedély kiadását meg­ígérték. Eskünk elhangzása után a gyámapa tanácsára világkörüli útra indultam, részint azért, hogy az idő gyorsabban teljék, részint pedig, hogy élettapasztala­tokat gyűjtsek s szakmámban jobban kiképezzem magam. Beutaztam mind az öt világrészt s mikor másfél év után visszatértem, nyomban a kábelvasut iránt érdeklődtem. Nagy meglepetésemre az építés­hez még nem fogtak és pedig azért, mert a város s a kereskedelmi minisztérium a tervek átdolgozását követelték s a vállalatot utasították, hogy az átdolgo­zandó tervet három hónap alatt bemutassa. Margit szebb volt, mint valaha, szerelmünk jobban lángolt, mint bármikor s igy abban állapodtunk meg, hogy várunk. Az üdvösségért várakozni nagy gyönyörűség. Pár heti itt tartózkodás után megint elutaztam és pe­dig Oroszországba, hogy­ a szibériai vasút építésénél részt vegyek. T. szerkesztőség 1 A szibériai vasutat legnagyobb részben megcsináltuk és meg is nyitottuk. Ám amikor mindezek után haza­tértem, a budapesti k­ábel­vasút ügye még mindig nem haladt előbbre. A város és kereskedelmi minisztérium ugyanis a fölött vitatkozott, hogy a vasút Budáról-e, avagy a pesti oldalról induljon ? A vállalatot épen ekkor utasították, hogy újabb tervet készítsen s abba a pesti oldalt is bele vegye. Ily helyzetben a gyámapát arra kértük, eskünk alól fölmentsen, de hiába. Én tehát, hogy ezt a gonosz embert meg ne gyilkoljam, ismét elutaztam, célul tűzvén ki magamnak az északi sark megkeresé­­sőt. Két esztendeig jártam a jégvilágban s az északi sarkon is csak azt az egyet éreztem, hogy Margitot szeretem, akihez vissza­siettem, mit sem szólva ar­ról, hogy az északi sarkot fölfedeztem. Mit nekem dicsőség, ünneplés és halhatatlanság, ha Margittól el­választ a kábelvasut. Mert hát még mindig elválasztott. A város és a minisztérium ugyanis a fölött vitázott, hogy az eskütöribíd, ha föl­épül, adhat-e helyet a kábel­vasutnak ? Már ekkor vad fájdalom vett erőt rajtam s minekutána a trans­­vaali háború kiütött, a búrokhoz siettem és soraik közé álltam. Negyvenhárom csatában vettem részt s Pretória bevétele után betegen, megsebesülve indul­tam vissza, abban a reményben, hogy a budapesti kábel-vasút már elkészült s esküvőnket megtarthatjuk. Betegségem következtében nagyobb stációkat kellett tartanom s igy csak ma érkeztem Budapestre, ahol a lapokból azt olvastam, hogy a kereskedelmi miniszter, mielőtt a városnak a kábel-vasutra vonatkozó újabb kívánságát teljesítené, előzetesen tájékozást kíván magának szerezni az iránt, hogy alkalmasabb meg­oldás nem kínálkozik-e ? T. szerkesztőség! Az esti vonattal Chinába utazom, s a most ott meginduló háborút végig küzdöm, hogy azután ismét hazajöjjek. Remény ugyan most már nem kecsegtet s érzem, hogy Margit gyámatyjának pokoli gondolata és ör­dögi föltétele mindörökre elválaszt Margittól, mert amikor a budapesti kábel­vasutat a forgalomnak át­adják, akkor mi régen por és hamu leszünk, ha ugyan por is, meg hamu is lesz még akkor. Máskü­lönben Budapest főváros tanácsát s a kereskedelmi minisztériumot tiszteltetem.« — (Uj honpolgárok.) Róth­i Antal, a mete­orológiai intézet tisztviselője és Seligmann Márton kereskedő, ma délelőtt tette le a honpolgári esküt Halmos János polgármester előtt. Seligmann úr re­mélhetőleg jó magyar nevet is fog szerezni.

Next