Pesti Hírlap, 1900. szeptember (22. évfolyam, 240-269. szám)

1900-09-01 / 240. szám

1°00. szeptember 1., szombat. PESTI HÍRLAP __________________________á­ kaképes legyen – ebben csak a cseh delegáció akadá­lyozza meg a parlamentet s ezért a kormány feladata az, hogy a cseheket rávegye, hogy az obstrukciótól álljanak el. Ugyanezen forrás szerint a miniszterelnök erre így felelt: — A kormány megtartotta ígéretét és nem tett semmit a csehek ellen; sem a cseh nép ellen, sem más nép ellen nem járt el részrehajlóan s egy­általán nem lépett ki neutrálisságából. Eljárásának eredményét, most hét hónapi ily magatartás után, el­várja a kormány. Arra a kérdésre, hogy a tartománygyűlést mikor fogja összehívni, Körber azt felelte, hogy még fel­­tételes választ sem adhat. Ismételte a miniszterelnök, hogy a döntés a királynak van föntartva, s ez leg­közelebb a helyzetre vonatkozólag meg is fog tör­ténni. Az oktrogra, melyet hosszú ideig portáltak, hír szerint már senki sem gondol Ausztriában. Mert ezzel mindent lehetne csinálni, még a dualizmust is át lehetne törni, a dualizmus pedig az egyetlen olyan intézmény, mely eddig a politikai események hosszú sorozatában állandónak és tartósnak bizonyult. Az oktront e miatt ejtették el. Magyarországra első­sorban tekintettel kellett lenni. Azt pedig tudják Ausztriában, hogy Széll Kálmán a legmérvadóbb helyen azt a kijelentést tette, hogy Magyarország az osztrák alkotmány minden változtatásából, mely képes lenne a dualizmust érinteni, valamint minden, a kiegyezési kérdésen kívül fekvő intézkedésből, mely a dualizmus aláásásának veszedelmét foglalhatná magában, le­vonná a konzekvenciákat. Egyébként­­Törher még a parlament feloszlatását sem akarja. A Reichsrath összehívását a pártoktól teszi függővé és amikor azt kérdezték tőle, hogy miképen reméli a Reichsrath munkaképessé tevését, azt felelte : »Ez az én tit­­kom!« A király holnap érkezik Ischlből Bécsbe és valószínűleg már holnap fogadja Széll Kálmánt. A telepítés ügye, Darányi Ignác földmive­­lésügyi miniszter közelebbről Erdélybe utazik több napig tartó tanulmányútra. Ez az utazás összefüggés­ben van a földmivelésügyi miniszter által tervezett telepítési és parcellázási akcióval. Darányi miniszter még az idén törvényjavaslatot nyújt be a telepítésről és parcellázásról. A földmivelésügyi kormány Erdély­ben erdő- és birtokbevásárlásokat eszközölt és több vásárlás dolgában most folytat tárgyalásokat. E vá­sárlások is telepítés és parcellázás céljára történtek, ne higyjék azt. Nézzék az urak, itt van a ta­valyi szalmából vagy harminc boglya, a búzám­ból is van egynéhány köböl, meg az a pár ke­­röszt odakint az idei termésből, de nem tudok belőlük pénzt teremteni. Hát mit csináljak . . . Most, a nagy dologidőben vigyem a városba? Most törtessek be vele, aztán adjam ahogy ve­­szik, mint a Csáki szalmáját. — Igaz, nagyon igaz — hagyja helyben az úr — de mit tegyünk egyebet. — A jónál, úgy­ é bán, — veti közbe a szót derengő arccal az öreg s most lassan lo­hadni kezd lelkében a neheztelő érzés, a sza­vak is enyhébbek lesznek, fölülkerekedik rajtok a magyar faj barátsága. — Hát jól van, csinálják az urak, írjanak föl, amit akarnak. A papirosok szétnyitnak a diófaasztalon, munkába fognak a városi emberek, mennek az öreg után a pincébe. — Ezeket írják föl. Ezek nem látják a napfényt, nem szégyelhetik magukat. A hordókról van szó, melyek az ászokon várnak a sorsukra. Van vagy negyven darab. Szép, tiszta hordók, látszik rajtuk a helyes, a gondos munka. Mert el kell ismerni Szögi Fe­rencről, hogy józan gazdálkodást folytat. Ezt a kölcsönt régi emberétől vette föl (valamelyik korcsmárostól a városban) azzal a kikötéssel, hogy új borra kamatostul visszafizeti azt. Ámde, amint látjuk, úgy fordult a sorsa, hogy a pénzre szüksége lett az embernek, kérte is, az öreg azonban nem bírta visszaadni: pörre került a dolog. És foglalásra, ami olyan még ma is a módosabb s a tekintélyét féltve őrző parasztem­bernél, mintha bélyeget sütnének a háza falára, ami belekiáltja megcsúfolását a pusztaságba. Az urak hamarosan elkészülnek, kezet fog­nak a gazdával és elköszönnek. színház és zene. * (A segédtanár.) Isten tudja, hogy miért, de a legtöbb német darabban, amely elénk kerül, uzson­náznak. Kávéznak, vagy legalább is teáznak. Azok a darabok, amelyeket a berlini szecesszionista színé­szek nálunk adtak, sem tesznek kivételt. Pedig a németek kávéja híres a rosszaságáról és nevezetes a Blümchenkafé, amely olyan big, hogy a csésze al­ján levő virágot a kávén át meg lehet látni. A bu­dai színkörben ma Dreyer Max Segédtanárát adták, és amint a végtelenül lassan haladó expozíciót hall­gattuk, eszünkbe jutott a német kávé. Egyszerre csak felhangzott az idősebb Heitmann szava: — Készítsetek sűrűbb kávét , nem kell ám annyi cigória! Hja, Dreyernek meg kellett volna szívlelnie ezt a jeles tanácsot, amelyet egyik alakjával mondat. A kávéja big és sok benne a cigória. Kétségkívül nemes és jeles a törekvése. Küzd a szenteskedés, a színlelés, az alattomosság ellen és a »Probekandidat« személyében bemutat egy modern Luthert, aki él-hal tanaiért és némi ingadozás után boldogsága árán is visszautasítja azt a menedéket, amelyet e tanok visszaszívása nyújtana. A német színészek előadásában, német levegőben sokkal jobban érdekelhet is a dráma, mint mikor magyar nyelven beszélik. De a legkedvezőbb körülmények közt is azt a benyo­mást nyerjük, hogy Droyer az ő nagy eszméjét túl­ságosan apró vonásokkal és részletekkel akarja a közönség elé tárni. Szabadelvű irányzat hirdetőjeként méltán tetszhetik darabja Németország liberálisainak, akik a protestáns Franz Heitmannal épúgy tudnak érezni, mint a zsidó Uriel Acostával; mint drámai alkotás bizony gyönge ennek a négy felvonásnak az összefoglalása. Ez a gáncs azonban nem zárja ki a dicséretet, amelylyel Makó igazgatót illetjük, mert a tendenciájánál fogva érdekes művet a magyar nyelvű közönségnek is hozzáférhetővé tette. Talán politikai szempontból is dicsérhetjük, ha mások ebből a szem­pontból támadnak. Az iskola­igazgatói irodák és a ta­nári szobák falai nálunk is rejtegetnek titkokat. És elvégre a szegény Hollmann bajait főleg az okozza, hogy a német fejedelemségben klerikális kormány váltja fel a liberális kabinetet. Irodalmi szempontból meg épen nem lehet haszontalan munka, ha az új németek egyik jelesét magyar színpadra hozzák. A nézőtér látogatottsága is arra vallott, hogy közönségünk méltányolja ezt a törekvést, amelynek megfelelő volt a jeles előadás. Igaz nagy sikere volt Petitesnek — Azért nincs köztünk harag, Szögi bácsi, mondja indulóban a fiskális. — Dehogy van. Hanem ha tudtam vóna, hogy így gyűrök ki, levagdaltam vóna inkább mind a két kezemet, mint hogy a pézhez nyúljak. — Miért? — Nem kell azt kérdezni. Tudja azt maga.­­ — Behozza a pénzt, aztán nem történt semmi. Az öreg félrelöki a fején a kalapot, úgy feleli : — Az olyan bizonyos, mint hogy a nap süt ránk. Nem is sokára. Beviszem, nyugodt lehet az úr, mer’ tiszta lélekkel akarom le­­hunyi a szememet. A szavak után leveszi Szögi Ferenc a ka­lapját, áll hajadonfővel s amint néz a megindult kocsi után, fehér, selymes hajszálait borzolja a szellő. Nem mozdul meg, szemei fölé emeli a tenyerét s ugy bámul az urak után, kik nem­sokára fölérnek a szikes útra, hol a fehér porfelhő ismét fölszáll a földről és ködbe vonja a fényes hintót. Az öreg most megfordul, előtte áll az asszony. — Na mire ment kend? — kérdi pitye­regve. — Semmire. Fölirták, majd letörülik. Az asszony nem bír szólni, elfulladva csóválja a fejét. Szögi Ferenc nézi a hitvest, szeretné elitítani, de hirtelen elönti lelkét az urak után maradt hűvössége a gyűlöletnek és koszosan legyint titánok kezelésével a levegőbe. Olyan ez a legyintés most, mint mikor az ember a lelkeket összekötő szeretetnek egy lánc­szemét szétroppantja. Homok­ a címszerepben, bár eleinte a Ferencben élő benső tűzből kelleténél kevesebbet mutatott. A har­madik felvonásban nagy hatást ért el kitörésével, amely azonban több árnyalást is elbirt volna. — T. Hadrik Anna, akinek az idén kevés módja volt arra, hogy kiváló tehetségét érvényesítse, ma annál in­kább kiaknázta az erre kínálkozó alkalmat. Érdekes jelenség volt a rajongó lelkű tanítónő szerepében; dikciója nemesen hangzott és igen szerencsésen találta el a kellő hangot. — Pompás alakítást nyújtott Fa­ragó a nemes gondolkozású, de vénségében gyáva és tehetetlen professzor személyében. — Kedves egy­­szerűséggel játszott Tárnoki Gizella. — Pajor Emi­lia, Krémer, Sebestyén is hozzájárult a sikerhez, amely különösen a harmadik felvonás után nyilvánult szinte tüntetésszerű tapsokban. A segédtanár buzdítá­sát tapsolták. — Senkitől se féljetek úgy, mint a hazugság­tól ! Ne legyetek gyávák! Ez után a felvonás után Makó igazgatót is több­­ször kitapsolták a szereplőkkel együtt. A darabot Latzkó Andor fordította, egészben véve ügyesen. * (A városligeti színkörben) ma este a nyári saison kitartó vendégművészének Gyöngyi Izsónak rendeztek búcsúelőadást és jutalomjáté­kot „Az árendás zsidó“-nak, a magyar népszínművek Szalamitjának előadásával. A színház ez alkalomból úgy megtelt, mintha ingyen osztogatták volna a je­gyeket, pedig nem ingyen osztogatták, sőt aki későn jött, már pénzért se kapott. Gyöngyi kiárendálta nyá­rára a városligeti népszerűséget s most a színházlá­togatók lelkes tetszéssel kisérték az árendás zsidó alakítását. Tapsokból, éljenzésekből bőven volt része és ezekre rá is szolgált, mert művészi ambícióval, kitűnőt nyújtott. Általán az egész előadás jó volt, mert mindannyian kedvvel és igyekezettel játsztak, aminthogy ha igazi jubileum van, hát a színész is többet és jobbat tud produkálni. Tehetségének új részeit mutatta be ez estén Feledi Boriska, aki Bet­tit adta. Ez egyike a színjátszásra igen alkal­mas oly szerepeknek, melyekben elismert nevű nagy művésznők is szeretnek mint naivak föllépni- Feledi Boriska a szerep fölfogásával, azzal, hogy a parodizálásr­a alkalmas részeket ki tudta használni és a soubrette-temperamentumot érvényesíteni, a szín­­padi hatások nem közönséges tudásáról tett bizony­ságot. Egy jelenetét, amikor­­ az árendás zsidót utánozza s egy maga két szerepet játszik, oly fénye­sen adta elő, hogy nyílt színen zajosan megtapsolták és szinte hogy meg kellett azt ismételnie. Ehez já­rultak friss énekszámai, üde, kellemes hangjának érvényesülése úgy annyira, hogy a legfárasztóbb ének­­számokat is kétszer kellett előadnia. Rendkívül mulat­ságos volt Nyáray, mint zsidó vőlegény és tetszetős az asszonyoknak Szinimiklóssy (László). Latabárné a javasasszonyból csinált jellegzetes alakot, Kapossy E. Boris asszony szerepében volt jó, Follinuszné, Cseö­­regit és Bihari (bár ez utóbbi kissé rekedten) szin­tén derekasan helyt állottak. Szóval az előadás, leg­alább erkölcsileg, nemcsak Gyöngyinek, de az összes közreműködőknek jutalomjátéka volt. A színkörben holnap Shakespeare-est lesz: Borneo és Julia kerül színre. A főbb szerepeket Feld Irén, Follinuszné, Latabár, Kapossy, Bihari, Feh­érváry, Lulinszky, Csepregh, Szentes, Somlay, Juhai és Dalis játszsza. Az előadás 7 órakor kezdődik. * (Nemzetközi szinügyi kongresszus Bu­dapesten.) A párisi világkiállítás alkalmából ez év július havában tudvalevőleg nemzetközi színügyi kon­gresszus volt Párizsban. Ezen a kongresszuson Szi­lágyi, az operaház volt gazdasági főnöke és Wiszter Ernő, a Vígszínház gazdasági főnöke, vettek részt hazai művészetünk részéről. Szilágyinak a színházak tűzbiztonsága érdekében kidolgozott műszaki javas­latát egyhangúlag elfogadta a kongresszus. Wiszter Ernő pedig három napon keresztül, összesen 10 óráig fejtegette a kongresszus tagjai előtt hazánk szinügyi viszonyait. Végül egyhangúlag Budapestet kiáltották ki a jövő évben tartandó nemzetközi szin­ügyi kongresszus színhelyéül. Gabriel Le­euve, az In­dependence Belge kritikusa és a most lefolyt kon­gresszus volt elnöke — mint a Még értesül — feb­ruárban Budapestre jön, hogy itt a minisztériummal és szinügyi szakkörökkel értekezzék a nálunk tar­tandó kongresszus részleteit illetőleg. * (A nagymogul.) Ez lesz a bécsi Carl-szín­­ház első újdonsága. Az operette Delhiben játszik. — Utána Weinberger és Buchbinder „A diva“ című ope­

Next