Pesti Hírlap, 1902. október (24. évfolyam, 269-299. szám)

1902-10-01 / 269. szám

2 PESTI HÍRLAP 1902. október 1., szerda, hasznára és hiúságára kiaknázza a népet. Da­rabokra tördelve hevernek a hamis bálványok visszataszító meztelenségében áll előttünk a le­leplezett hazugság. Megismertette az embert önmagával, szét­zúzta a hamis bálványokat és azután tollat ragadott, hogy hirdesse az evangéliumot, Isten parancsát. A „Termékenység® a tiszta szerelmet és a családi boldogságot dicsőíti. Legyen a nép erős, szép és boldog, mert mindannyiunknak elegendő gyümölcsöt terem a föld. És a „Munka® rajongó képzelettel festi ki a jövőt, mikor az ember ura lesz a természetnek; mun­kája fölszabadul és meghozza igazi jutalmát; mikor mindenki dolgozik és mindenki emberi sorsban, boldogan él. A szabad ember volt Zola ideálja. Szabad nemes érzelmeiben, szabad munkájában. Az volt meggyőződése, hogy az embert csak mes­terséges, önmaga által alkotott gátak választják el a boldogságtól. És mint próféta hirdette a kort, mikor az Isten képére teremtett ember állati sorából kiemelkedik. A „naturalista“ nagy álmok álmodója volt. Minden sor írásán a boldogabb jövendő sóvár, rajongó vágyakozása vonul végig. Az a cél bevítette, ami az Észak prófétai ihlettel megáldott gondolkodóját, Tolsztojt. Zola azt hitte, hogy az organizáció a jövendő útja, a felszabadult erők és nemes vágyak természetes szervezése. Evangeliumában a szocialista társa­dalom hírnöke, prófétaszerű agitátora, Tolsztoj álma más. Azt hirdeti, hogy az embernek kell megtisztulnia, az első keresztények lemondásá­val, szeretetével és békességével megtelnie, ak­kor az erkölcseiben „feltámadott“ új ember organizáció nélkül is megtalálja a megváltás ösvényét. Zolát a buta, megvásárolt tömeg lehur­rogta. Tolsztojt egyháza kiátkozta. A próféták sorsa ez. De örökké élnek ők, az igazság láng­jai, a hazugság felperzselői. Irkáló hullaférgek, hiába rágódtok! Ti elenyésztek, de az igazsá­gon nem fog az enyészet, kikerülni soha ? A lelke sejteti ezt vele, a szive, mely tele van szeretettel, aggodalommal. Hiszen oda csak azok kerülnek, akiknek senkijük nincs, akik összeesnek az utcán és eltakarítani kell őket. Miért nem maradhat otthon, miért nem gondozhatja az ő két keze. Nem tudta sehogyse megérteni. Az orvos azt mondta neki: — Verné, az Isten áldja meg magukat, ne féljenek attól a kórháztól, nem halottas­kamra az. Az asszony összekulcsolta a két kezét és azt mondta: — De az, tekintetes úr, az . . . — Itt nem lehet meggyógyítani, hát mit akarnak! — Az életit . . . Jaj nekünk . . . — Azt akarják, hogy három nap alatt elvérezzen ? Az asszony tekintete megmeredt. — No ? . . . így lesz . . . Négy nap múlva a földbe tehetik. — Hát viszem . . . Beviszem szegényt ■— nyöszörgött az asszony és haza se ment az orvostól. Megfordult a kocsival, nekieredt a negyedfél órás hosszú útnak, mely a tanyák közül vezet be a városba. Egy örökkévalóság most ez az út. A lelkében pedig egyik kép a másikat váltja föl. Oly sokféle alakban látja ezt a ha­lállal vívódó embert, hogy el se tudja hinni a bajt, a szerencsétlenséget és azt, hogy a dol­gos, a soha nem henyélő erős ember itt fekszik a háta mögött tehetetlenül, vérvesztetten, sápadtan s a napsugár mintha búcsúzni akarna tőle, körül­­csókdossa az arcát, a homlokát . .. Három nap előtt még fúrt, faragott. Barkácsolt ezt, amazt, ami előfordult a háznál, meg ami emberkézre szo­rult. Mintha most is látná, amint a múlt hét vé­gén ült a faragószéken a nagy eperfa alatt és igazgatta a baltafokba az akácfanyelet. Olyan volt, mint egy sas, erős, bátor tekintem, csupa mosoly, csupa élet. Még jókedvűen mondta: — Ezt is elkászolítom, hogy ne kínlódja­tok a rossz nyéllel. — Hát mi ez? — sóhajtja az asszony, föl a felhők felé tekintve — Nagy Isten, hát le­hetséges ez ! ? . . . Persze, hogy lehetséges. El is oszlik nyom­ban ez a pillanatnyi kétkedése az asszonynak, amidőn elébe tárul a szomorú sötét kép, amit soha nem fog elfelejteni. Mint szellőtől a füst, úgy oszlik széjjel a hitetlenkedés szürkesége és feltűnik az estalkonyat, mely piros fénynyel fes­tette be a sárgába hajló mezőt, a fák mögé pe­dig árnyék gyanánt fekete vonalakat rajzolt a gyepes földre. Vasárnap volt. Valahonnan (alighanem Szentkutról) búcsúról jöttek haza. Csak épen hogy leszálltak a kocsiról. Ő előre ment a házba a gyerekekkel, hogy levetkőzzenek. Vér András pedig kint maradt, hogy rendbe hozza a kocsit, lovakat. Az asszony aközben a kenyeret is az asztalra készítette már, meg valamennyi almát, egy-két fej szőlőt, új diót, hogy majd esznek. András nem jött. Hol marad ez az ember, tű­nődött később az asszony és kiment. A gyere­kek is belefogaztak a szoknyájába. Sötétes volt. Az istálló felől hallatszott a szó: — Jaj . . . ■— András ! — szólt az asszony. — Jaj . . . — Szent Isten, mi lelte ezt az embert! ? Felismerte a hangjáról. — András, merre vagy? Az istálló előtt feküdt eszméletlenül. A szájából csurgott a meleg vér. A föld már ned­ves és fekete volt tőle. Rávetette magát az asszony és jajgatott fönhangon, kétségbeesetten. Úgy jöttek az­után az első szomszédból, azok bevitték a fiatal gazdát, fölfektettek a nyoszd­­­ára és vizes ruhát tettek a mellére . . . " Erre nem igen emlékszik Vér Andrásné. Csak onnan kezd tisztábban emlékezni, mikor a gye­rekekkel együtt a nyöszörgő ember ágya elé került és imádkozott. Hogy addig mi történt, azt a jó Isten tudja . . . Elsötétedik ilyenkor az ember előtt a világ és nem tudja él-e, hal-e. Akkor, az imádkozás után, kezdte faggatni az emberét is: — Mi lett, ki bántott, mi történt veled? — A Csinos. — Megrugott? — Meg . . . Itt, a mellemen. — Megütötted? Dehogy tudja ezt az ember. Meg ha tudná is, egyre megy az most már . . . Pedig nem ütötte meg. Kifogta őket, azután kicsapta a he­­résbe, gondolta : hadd legel­észszenek, míg ő oda­bent elvégzi a dolgát. Azonban a lóban is van akarat, meg valamennyi dac is s talán azért, mert víz helyett füvet akart nekik adni a gaz­dájuk, a Csinos, a fiatalabb, a tüzesebb ló rú­gással fizetett. Mellberúgta Vér Andrást olyan formán, hogy az többet nem hajtja ki őket a hereföldre. És ezzel megsemmisült egy élet . . . Ösz­­szedött a legigazabb boldogság senki által nem A kiráily és a kiegyezés. — A bécsi tanácskozások. — A kiegyezés ügyében Bécsben folyó ta­nácskozások kedden oly fordulathoz jutottak, hogy most már a két kormány tagjai közt a tárgyalások teljes befejezésére van kilátás. Tud­niillik a tanácskozások vezetését az uralkodó vette kezébe és most már ő irányítja ismét a megegyezés felé nemcsak a miniszterelnököket, hanem a szakminisztereket is. Ma már a két kabinet tagjai külön nem is tanácskoztak egymással, hanem délelőtt tíz órakor Széll Kálmán magyar miniszterelnök, Kör­­ber osztrák miniszterelnök, Lukács László magyar pénzügyminiszter és Böhm­ Bawerk osztrák pénz­ügyminiszter a Burgba hajtattak, ahol a király elnöklete mellett volt a tanácskozás. Ez a konferencia délelőtt tíz órától dél­után háromnegyed két óráig tartott. Ezúttal a királynál folyt tanácskozáson Goluchowszki kül­ügyminiszter nem vett részt, minthogy most leginkább arról volt szó, hogy miképen lehetne úgy Magyarországon, mint Ausztriában a kigyezési javaslatokat a parlament és a Reichsrath által elfogadtatni. Megerősítik azt a hírt, hogy a kö­zeledést azon az alapon létesítik, hogy a mon­archia nagyhatalmi érdekeinek szolgálatot kell hozni és az osztrákok részére az eddiginél ked­vezőbb kiegyezést a Reichsrath pártjai a nem­zetiségi kérdéstől eltekintve, el fogják fogadni. De a királynál való tanácskozások nem­csak ezekre a kérdésekre terjednek ki, hanem az uralkodó részt vesz a vitás kérdéseiknél a ki­egyenlítés munkájában is. Ezért történt, hogy tervezett vadászati kirándulásáról lemondva Bécsben maradt az uralkodó és nemcsak a mi­niszterelnököket, de a szakminisztereket is a Burgba idézi. Egyik hírforrás azt jelenti, hogy a kie­gyezéssel kapcsolatos kérdésekre nézve a két kormány már teljesen meg­állapodott. De a rész­leteknél és különösen a vámtarifa tételeiben több differenciát kell még kiegyenlíteni. A Neue Freie Presse fölemlíti, hogy az autonóm vám­tarifával s első­sorban a pénzügyi vámokkal kapcsolatosan azt állítják, hogy Magyarország a petróleum vámjának leszállítását és a kávévám föl­emelését követelte, de ez a kérdés nem fog nehéz­ségeket okozni, mert szerinte e követelések teljesítését egyrészt az osztrák parlamenti viszo­nyok, másrészt a petróleumvám tekintetében a lengyelek álláspontja, a kávévám tekintetében pedig a közös terhek méltányos felosztása ki­zárja. Ugyanezen forrás szerint a járadékadó, a szállítási adó és üzleti raktárak megadóztatásának kérdése már teljesen szabályozva van és még csak néhány részletet kell elintézni. A cukor­­termelés kontingentálásának ügye úgy Magyaror­szágon, mint Ausztriában csak lazán függ össze a kiegyezéssel s habár ezt a kérdést is bevon­ták az eddigi tanácskozás keretébe, a döntést mégis későbbre tartották fenn. Azt állítják, hogy Magyarország a cukor­konvencióhoz való hoz­zájárulását annak idején a cukortermelés kon­tingentálásának koncessziójától tette függővé és már most a kontingentálás módozatainak meg­állapításáról lesz szó. Minthogy most a Magyar­­ország és Ausztria közt függőben lévő összes gazdasági kérdések szőnyegre kerülnek, szóba fog kerülni a valuta­reform befejezése is. Ez a reform most már annyira előrehaladt stádium­ban van, hogy tanácskozás tárgyává tehetik a készfizetés fölvételének idejét és módozatait. Szerdára a király elnöklete mellett újabb tanácskozás van kitűzve s ez alkalommal a ki­rály előtt valószínűleg megjelenik a két keres­kedelemügyi miniszter is. A tanácskozások so­rán az összes kiegyezési kérdések megvitatás alá kerülnek, ezek közül valók első­sorban az autonóm vámtarifa egyes tételeire vonatkozólag még mindig nagyszámban fenforgó eltérések, ide tartozik továbbá a kereskedelemügyi és vasút­­politikai viszonynak a vám és kereskedelmi szö­vetségben kontemplált szabályozása. A magyar miniszterek elutazásának ideje még nincs megállapítva s a további rendelkezé­sig a szakelőadók is Bécsben maradnak. Osz­trák politikai körökben azonban azt hiszik, hogy a királynál való tanácskozásokat csütörtökön be fogják fejezni. Egy másik tudósítónk a következőket je­lenti Bécsből: Szerdán délelőtt 10 órakor a két minisz­

Next