Pesti Hírlap, 1903. február (25. évfolyam, 32-58. szám)
1903-02-01 / 32. szám
ggY bécsi felfogás szerint járnak el, de még köntösük sem árulja el többé magyar voltukat. Az új magyar diplomáciai iskolát gróf Andrássy Gyula alkotta meg s ennek halhatatlan műve a hármas szövetség: Ausztria- Magyarország, Olaszország és a német birodalom benső barátsága. Azonban mostani diplomatáink majd egytől-egyig Bécsben nevelkednek s pályafutásuk alatt még jobban teleszivják magukat osztrák szellemmel, mint a katonatisztek. Magyarországnak annyi erkölcsi haszna sincs beülök, mint a puszta-garabói harangokból. Az osztrák diplomaták közé elvegyülve, mint azok alárendeltjei képviselik a régi, úgynevezett osztrák birodalmat s bizony megesik, hogy ezek az urak magukat külföldön osztrák diplomatáknak vallják és nevezik. Ha nem is hivatalosan, de a társadalmi életben. Nemcsak a magyar katonai oktatás szervezése fontos nemzeti érdek, de egy magyar diplomáciai iskola felállítása is. Nem keleti érdekeink miatt van szükség öntudatos magyar diplomatákra, de elsősorban azért, hogy az érintkezés fonalát a nyugati népekkel mentül szorosabbra fűzhessük. Mint ahogy manapság termelő és fogyasztó igyekszik egymással közvetlen összeköttetésbe lépni és lassan kiküszöböli a közvetítő elemet, úgy kell nekünk a bécsi vigécek elkerülésével direkt érintkezésbe lépnünk Nyugat-Európa nagy népeivel. Az osztrák és magyar gazdasági érdek mind jobban szétválik s alig hihető, hogy a régi szabású, osztrák szellemmel telitett, közös diplomaták képesek legyenek a magyar érdeket, amelylyel nem forrt össze lelkületük, jól megvédeni. Adja Isten, hogy mentül később ébredjünk a fönnálló hiányok tudatára, mert hogy előbb-utóbb tudatára ébredünk, az előttem axióma. Állítunk mindenféle iskolákat, még a hülyéknek és siketnémáknak is, csak azon férfiak neveltetéséről nincs gondoskodás, akiktől függ jó részben a nemzet jövő boldogulása. Ha Bécsben Keleti Akadémia van, állítsunk Budapesten Nyugati Akadémiát, ha odafenn a keleti politikát tartják szem előtt, tartsuk mi szem előtt a nyugati népekhez való közeledést. Akkor aztán kényszeríthetjük Goluchowskit, hogy a nagykövetségi és egyéb állásokat a paritásnak megfelelően töltse be s ne keverje úgy össze az osztrák és magyar diplomatákat, mint a borsót vagy a szent János-kenyeret.Magyar diplomáciai nevelést kell követelnünk, ha a nemzeti álom palotáját teljesen ki akarjuk építeni. Az önálló magyar állami lét tudatainak a műveit nyugati népek vérébe kell átmennie, magyar diplomaták seregének kell kézzelfoghatón bizonyítania Magyarország állami önállóságát, úgy aztán elmondhatjuk, hogy az 1867-iki mű be van tetézve. Alkalomadtán ezt a zsinórt is varra föl gróf Apponyi Albert a nemzeti aspirációk cifra és fényes honvédatillájára. Gróf Zay Milós: Kovás. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája.— Hogy a magyarok már Ázsiából hoztak valami ábécét, bizonyosnak kellene tartanunk akkor is, ha nem volna — az igen régi tanúságok szerint — bizonyos. Mert azt nem hiheti el a józan ész, hogy az az Európába hódítani jövő erős, értelmes és még az ellenségtől is elismert tisztaerkölcsű nemzet írástudatlan volt. Még csak arra sem kell hivatkoznunk (noha döntő bizonyság) hogy betű és írni szavunk ősi , nem európai szerzemény, mint a papiros vagy a tinta. Természetes dolog az, hogy már Ázsiában is tudtunk betűt vetni, attól fogva, hogy a Kelet egyéb népeivel együtt kiemelkedtünk a kőkorszak állapotaiból. Azt gondolom, a térek használatával együtt mindenütt megjelennek az írásjelek is. És egymástól függetlenül, de az emberész azon egy erejéből találják ki a népek. A chinaiak, az egyptomiak és Amerika őslakói. Egyiptom képeket használ s az ábrázolt dolgok nevének első hangját teszi meg betűnek; magyarra forgatom a példát: ilten e képekkel fejezhető ki : ij, sas, 10 l. ehe. nap. Bebizonyítottnak ítélik, hogy a görög ábécé, tehát a deák is, ezekből az egyiptomi képjegyekből, a hieroglyphákból lett. Az ázsiai és az amerikai ősnépek betűi másképpen keletkeztek, bár nem hasonlóság nélkül. Legalább így gondolható. Az értelmes ember legelsőbb alkalmasint a számok dolgában keresett segítséget a gyarló emlékezet számára. A legtermészetesebb önzésből. Nekem ennyi juhom van a réten, neked annyi ; te tartozol nekem ennyi veder borral, én tartozom neked annyi véka rozzsal, stb. Az ilyesmi följegyzésére a kést használták és valamely kemény, tartós anyagot: lat, követ, szarvat vagy mit, mert nem volt tinta, penna és papiros. Bizonyos, hogy az egység kifejezője mindenütt a legkönnyebben vágható, róható, karcolató vonás : I volt. Két egység: II, három : III, négy: Ilii. És így tovább. Vaószínű, hogy kezdetben a hetvenhét egység is hetvenhét I volt. S össze kellett számítani egyenként. Később, kényelem okáért, megállapodtak benne, hogy a kerek sutotyáknak meglegyen a magok jele. Továbbá, félreértések kikerülése végett, meg kellett egyezni abban is, hogy ne csak a szám beszéljen, hanem annak is legyen nyoma, hogy kit és mit illet az a szám? Engemet-e vagy tégedet ? Borról van-e szó vagy rozsról ? Tehát jele lett a személyeknek és a bornak, a rozsnak és sok minden egyébnek, külön-külön. E jelek formáját nem az elmének valamely bölcs kitalálása szabta meg, hanem a rovó kés. Azaz hogy a könnyűség és a gyorsaság, amelylyel a kéz azt a kést forgatni tudja. Igazi darwini kiválódás ez. A legcélszerűbb győzött. S ez az oka annak, hogy ezek a faragások világszerte bámyatosan egyeznek az ő alapelemeikben."A chinai, a hindu, a tibeti, a babyloni, az ó török, a rézbőrű indiánus, az etruszk, a szittya-magyar petük és a germán rúnák formái gyakran hasonlók, sőt azonosak, mert . . . azonos volt az anyag : a kés, meg az erő ; a kést forgató emberkéz, mely nem a nehezet, hanem a könnyűt kereste faragó munkájában. Beszélgetés ez, uraim ; vagy mint Mikszáth Kálmán mondaná : locsogás. Bizonyosat nem tudunk. De gondolkoznunk mégis szabad, mert a tej mégsem szolgál csakis arra az egyre, hogy a nyakravaló ne csúszszék följebb. Ha én azt meg tudnám mondani, hogy az alphabetumok hogyan keletkeztek, én volnék Müller Miksa , noha biz azt maga Müller Miksa sem tudta megmondani. Teljességgel bizonytalan : hogyan lett az a chinai betű, mely azt fejezi ki: ha én kikor Esküdhettem volna a te sógorod bátyáinak akadémiai levezetőtagságát, vagy az a másik, mely azt teszi : a másik szobában a szegen sárgaromos kék köntös füig és a bal zsebében egy kis arany meg egy nagy ezüst pénz van. Bolondozom én mostan, mert nem tudok chinaiul olvasni. De az bizonyos, hogy a chinai betűk, ezek a sűrű jelcsoportok, melyekből vagy negyvenezret kell bevágnia minden műveltebb kinézetnek, bonyodalmas fogalmakat is fejeznek ki. És bizonyos az is, hogy ezekben a jelcsoportokban megvannak az ősműveit ember faragó késének rovátkái. Mert a kés csak kés marad a világ végéig. S akárhogyan kombinálta is aztán a chinai azokat a bicskától sugall vonalakat, azok ott vannak. S ott vannak az ékírásokban, az aztékok tábláin, az etruszk köveken és a csík-szent-miklósi rég elpusztult templomnak a XVII. században lemásolt feliratában, a magyar írás legrégibb emlékében. (Durva tudatlanság, hogy a ma jó százharminc évvel ezelőtt rommá lett templom feliratát Orbán Balázs fedezte föl , de persze épp az ilyen butaságok hirdetői hazaárulóznak bennünket legharsányabban.) Még a germán rúnákban is uralodik a kés technikája, bár azok a betűk a deák ábécének átformálásai. Mondom, egyezik ama rótt betűk formája Mexikótól a chinai falig és Etruriától Csik- Szent-Miklósig, mert a kés kés. Hogy mi az énekek, a jelentésük? Százféle. Az az egyenes vonal, az I, a kereszt az X, az Y, a megfordított V stb. mind más-más hang kifejezője a rézbőrűnek, a magyarnak, az etruszknak. S ez a bökkenő, érdemes jó uraim. Az a kutya értelem, vagy mint Ráth Károly mondta : az értemény. Mert ha csak az kell, hogy valamely nép valaha egyenes vonalat, avó vagy dóit kérést- Y ti & I 1 íl 1 íi Íj A. i* iWd. február 1., vaárnap ORSZÁGGYŰLÉS. i. A mai ülésnek a napirend előtt az elnöki bejelentések során is volt érdekessége. Tudniillik az elnök bemutatta báró Kaas Ivornak zsámbokréti mandátumát. Ezzel báró Kaas Ivor vissza fog térni a képvselőházába, melynek egykor jelentős tagja volt. Ám amíg innen távol maradt, azt az időt is politikai munkálkodással töltötte, mert a legkitűnőbb tollú publicistikai írók közé tartozik. Azok is, akik nincsenek vele egy véleményen, teljes elismeréssel adóznak a politikai író munkássága iránt, forma és a hatás eszközeinek megválasztásában pedig Kaas iskolát teremtett. Csak az a kár, hogy báró Kaas Ivor, mint képviselő, most a néppárton foglal helyet. Ma az aonejutalék fölemeléséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalását folytatták. A függetlenségi párti Illyés Bálint után fölszólalt a pártonkívüli Beöthy Ákos. Az ő beszéde volt a parlament mai napjának az eseménye. Beöthy Ákos, a nagy tudású, mindig a magyar nemzet politikai történetében búvárkodó tudós, a törhetetlen ellenzéki államférfiú, aki függetlenségét mindig, minden körülmények között megóvta, a leginkább hivatott arra, hogy ama nagy kérdést, mely most az ország képviselőházát, foglalkoztatja, megbírálja. Fejtegetéseiben a katonai dolgokat erősen megvilágította,föltárva a militarizmus veszedelmeit és igaz világításban mutatta be a monarchia hadseregét a múltban és a jelenben. ... A beszédet rendkívüli figyelemmel hallgatták. A karzatok egészen megteltek és a képviselők padsorai is sűrűen voltak elfoglalva. Mindjárt fejtegetései elején Beöthy Ákos nyíltan kimondta, amit mások csak kerülgetnek, hogy a katonai terhek emelésével szemben jogosult dolog a legerősebb ellenállás, a megtarlás és az obstrukció is. A felelősséget szerinte el lehet vállalni, akár ha az lesz a következménye, hogy a javaslat megbukik, akár hogyha a kormány megbukik. Igen erős érvekkel mutatta ki aztán, hogy a most a nemzetre rótt terheket, sem a monarchia katonai, sem nemzetközi helyzete nem követeli. Ez az égési tisztán a militarizmus kirohanása és túltengése. Beöthy Ákos, aki már négy hadügyminiszternek a működését kísérte figyelemmel és bírálta. Zénésről lépésre kimutatta ma, hogy a katonai terhek emelését nem tudták és most sem tudják indokolni. Ismertette a monarchia hadseregének a vereségeit. Kigúnyolta a fenyegetéseket, melyekkel minden alkalommal előtérbe lépek, amikor költségemelést kértek. A nagyhatalmi álásra nézve azt mondta, hogy a nagyhatalmi állás nem más, mint az uralkodóház családi politikája. A keleti kérdést illetőleg idézte egy diplomatának a mondását, hogy ha akarja, van keleti kérdés, ha akarja nincs. Ha akarja, egy korcsmai verekedés már keleti kérdés és ha nem akarja, hát ezreket mészárolhatnak le és még sincsen keleti kérdés. Minden alkalommal kisül utólag, hogy a nagy kiadásokat el lehetett volna kerülni, hogyha nem ülnek föl a fenyegetéseknek. Figyelmeztette Beöthy az országgyűlést, hogy e költekezés rend»zere mellett a legnagyobb pénzügyi válságba jutunk. A katonai Königrätz-t kiheverheti a nemzet, de a pénzügyit és a közgazdaságit aztán nem. Emiatt nem vagyunk aztán képesek a tartományi állapotból kifutni és nem képezhetjük a monarchia gerincét. Pedig erre szükség lesz, mert Ausztria és a dinasztia a maga lábán és a maga emberségéből soha sem lesz képes raegadani. Beszédének igen sikerű részei közé tartoztak azok is, ahol delegacionális tapasztalatait sorolta föl, melyeknek alapján figyelmeztette a függetlenségi pártot, hogy épen annak