Pesti Hírlap, 1903. február (25. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-01 / 32. szám

1903. február 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP ________________________3 a pártnak kötelessége résztvenni a delegá­cióban. Beöthy Ákost fejtegetései befejeztével az egész ellenzék zajosan ünnepelte, de a sza­badelvű párt tagjai sem tagadhatták meg tőle az elismerést. Öt perc szünet után a függetlenségi Ke­lemen Béla beszélt. A szűzbeszédet érdeklődés­sel hallgatták, de érdemes is volt a figye­lemre. Az ülés végén Benedek János interpellá­ciót intézett a kultuszminiszterhez az orvostani intézetre nézve egy sajtóper alkalmával kide­rített visszaélések miatt. Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter válaszában tárgyilagosan foglalkozott a kérdéssel, amelyet nem kicsinyeit, hanem minden részletében megfontolt. Eképen meg is nyugtatta a képviselőházat, hogy az intézettől elveszi az oda nem tartozó dolgokat és jövőre hasonló esetek nem fordulhatnak elő. Úgy az interpelláló, mint a Ház tudo­másul vették a választ. Hétfőn nem lesz ülés. A keddi ülésen az újoncjutalékról szóló javaslat tárgyalását folytatják. II. A képviselőház ülése jan. 31-én. Birtok: gróf Apponyi Albert. Jegyzők: Szőcs Pál, Dedovics György, Endrei­ Gyula, A miniszterek közül jelen vannak: Széll Kálmán, báró Fejérváry Géza, Wlassics Gyula, Darányi Ig­nác, Fiósz Sándor, Cseh Ervin. Diós kezdete délelőtt tíz órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések be­mutatása után a Ház Sréter jelentése alapján dr Harkányi János mandátumát végleg igazolja. Az el-­­­nök bemutatja báró Kaas Ivor zsámbokréti mandátu­­­­mát. Kiadják az igazoló­bizottságnak. Következik az ujoncjutalék fölemeléséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának foly­tatása. Illyés Bálint az önálló magyar hadsereg ér­dekében szól és rámutat arra, hogy az országot nagggyá és erőssé csak egy nemzeti hadsereg teheti. Rámutat a magyar történelem nagyszerű példáira, melyből világos tanulság az, hogy az önálló nemzeti hadsereg tudott csak csodákat művelni. Ez a had­sereg produkálta Nagy-Sarló, Szeben és a szabadság­harc száz meg száz csodáját és nem lehet tudni, hogy ezek közül melyik volt szebb, melyik dicsőbb. (Helyeslés a baloldalon.) Ha ez az önálló hadsereg ilyen csodatetteket művelt királyi támogatás nélkül, milyen nagy hatalmasság volna a magyar önálló had­erő a király segítségével! (Úgy van ! ügy van ! a baloldalon.) Szóló ezután a kiegyezésről szól és tá­madja Deák Ferenc művét, amelyben minden törek­vésünk megélőjét látja. Az az út, melyen most jár a nemzet, nem a haladásnak, hanem a visszafejlődés­nek az útja. Végül határozati javaslatot terjeszt be, melyben kéri, hogy utasítsák a kormányt, hogy az 1848 : 21. törvénycikknek érvényt szerezzen. (He­lyeslés a baloldalon.) Beöthy Ákos beszéde. Beöthy Ákos rámutat arra, hogy a katonai javaslatok a legvakmerőbb támadásokat képeznek a nemzet jogai ellen a magyar kormány aszisztenciájá­­val. A javaslatok ellen jogosultnak tartja még az obstrukciót is. Az obstrukció mindig jogosult, ha az ország érdekében becsületetes meggyőződéssel foly­tatják. A monarchia katonai és nemzetközi helyzete nem követeli ezeket a javaslatokat, melyek csupán a militarizmus kirohanásai a magyar nemzet ellen. Azt hiszi, hogy a függetlenségi­ párt igen helyesen csele­kednék, ha részt venne a delegáció munkájában. Mert ha a hadsereget ketté akarják választani, akkor mindenekelőtt ismerniök kell a közös hadsereg mai állapotát és a hadügyi kormányzás rendszerét, melyet a delegációban sokkal jobban megismerhetnek, mint az országgyűlésen. Fölemlíti, hogy 1886-ban a népfölkelési törvény tárgyalásakor már előre kijelentette a szóló, hogy a katonaság létszámát a népfölkelők és a póttartalékosok behívásával bármikor fölemelhetik. Báró Fejérváry akkor azt mondotta, hogy ez nem történhetik meg s íme, most már a póttartalékosok behívását követelte a hadügyi kormány. A delegációban egyszer megkísé­relték a katonaság létszámának megállapítását, ami azonban teljes lehetetlenségnek bizonyult. Senki sem tudja még azt se, hogy mennyi a közös hadsereg létszáma. Nem vagyunk tisztában a monarchia nagy­hatalmi állásával sem: azt se tudjuk, hogy mi ez a nagyhatalmi állás és hogy micsoda előny származhat­­nék belőle. Ha a monarchiának imponáló állásra van szüksége, ehez nem hadsereg kell, hanem rendezett viszonyok, meg pénz, igen sok pénz. Hódítás céljából szükséges talán a nagyhatalmi állás ? Szó sincs róla, hisz ezt hivatalosan tagadják. A haza védelmére meg épen nem okvetetlenül szükséges a nagyhatalmi ál­lás. A múlt században Ausztria kétszer próbálta meg a nagyhatalmi állást; egyszer Metternich miatt s ak­kor a negyvennyolcas események voltak a törekvés következményei; másodszor az átkozott nevű Schwar­zenberg Félix próbálkozott meg vele, akit Széchenyi vámpírnak és szörnyetegnek nevezett, s akkor Solfe­­rino és Königgrätz volt a következmény. A nagyha­talmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodóház a monarchia államait és tartományait családi majorságoknak tekinti, amelye­ket folyton növelni kell. A logika szerint a hármas­­szövetség miatt nem tovább fegyverkezni, hanem a fegyverkezést folyton csökkenteni kellene. Vagy Oroszország miatt fegyverkezünk ? Mindig az orosz De a képtelenségeket mégis legjobb képtelen­ségekkel lecsepülni. Nem akarom, hogy komoly­ságomon kacagjanak a hetedik iskolába járó úrfiak és kisasszonyok is. •­ No de csak azt akartam mondani, hogy a tudatosságnak e faj­tája, valamint hogy maga is elveti az értelmet, teljesen értelmetlen. Régi magyar írás volt. Első említője, a VIII. századbeli Kézai Simon mester, az első kétkedő. Azt véli, hogy az oláhoktól szedtük,­­ ha ugyan egyáltalán van, mert ő csak hallo­másból tud róla. Kézai­­ föl­jegyzésének két nagy becse van. Az egyik az, hogy már az ő idejében is ritka volt a magyar írás; olyan ritka, hogy még tudós ember is csak mint bi­zonytalan dolgot említi. Ennek oka, szerintem az, hogy azt az ázsiai írást, mint a pogányság maradványát, épp úgy elnyomták és üldözték, mint magát az ős­vallást. Ez ábécét kiszorította, eltüntette a deák alphabetum, valamint a fehér lovat a mise. Csak lappangva szállhatott apáról fiúra, mint a többi pogány hagyomány. A má­sik fontos adat az, hogy már akkor is észre­vették az emberek az ilyen együgyű, kezdetle­ges írások hasonlóságát, s minthogy az oláh rovás formái egyeztek a magyarral, azt képzel­ték, hogy a székelyek az oláhoktól tanulták ezt az írást. Pedig a valóság alkalmasint az, hogy volt rovása a magyarnak,is, az oláhnak is. Sajátja mindeniknek, de sokban hasonló, a kés technikájánál lógva. Ez azonban nem fon­tosabb a rézbőrű vagy etruszk analógiáknál. Ázsiai magyar írás tehát volt. Kellett len­nie. Mert mi soha sem voltunk műveletlenebb népek, mint a mellettünk lakók. írástudó vol­­­­tunkat tagadni épp olyan balga hitetlenség, mint ha azt mondaná valaki, hogy az ázsiai magya­rok még akkor sem használták a vasat, mikor a körültök élő nemzetek már mind éltek vele. Ki írt-olvasott előbb: a magyar-e vagy más, mumussal okolják meg a szertelen hadügyi követelé­seket. Ezt már jól tudja ő, aki a delegációban már négy hadügyminisztert kiszolgált. Az orosz mumus­ miatt tették a brünni hadtestet Przemislbe, az orosz miatt építették a krakói és a przemisli várat. Mel­lékesen megjegyzi, hogy az ilyen várak csak cinke­­fogók, amelyekben a katonaságot elcsípik. A krakói várat az oroszok a saját területükről összelövethetik, oly közel van a határhoz. Botrányos, hogyan építet­ték a krakói sátortábort, nyakra-főre, óriási munka­béreket űzetve. A keleti kérdésről azt hallotta egy diplomatától, hogy ha a diplomácia akarja, akkor van keleti kér­dés, de ha nem akarja, akkor nincs keleti kérdés. Ha antagonizmus van Oroszország és a monarchia között a Balkánon, akkor nem lett volna szabad el­­állani az 1856-iki párizsi szerződéstől, nem lett volna szabad hozzájárulni a berlini szerződéshez s nem lett volna szabad Boszniát okkupálni. Nem tar­tozik a lehetőségek közé, hogy míg II. Miklós cár uralkodik, addig monarchiánk és Oroszország háborút viseljen a Balkán miatt. Régi dolog, hogy a háború a politika eszköze. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint h­a katonák csinálják a politikát. Ha valaki 1865-ben még fölszólalt volna a felső-olaszországi hí­res várnégyszög ellen, épen úgy kinevették volna, mint azt, aki most fölszólal Fejérváry förmedvényei ellen. (Tetszés a baloldalon.) A hadügyi kormány jellemzésére elmond egy esetet. 1886-ban a delegációban kérdést intézett a hadügyminiszterhez, hogy mi van a hadsereg fölsze­relésével ? Az akkori miniszter, Bylandt­ Reidht, azt fe­lelte, hogy a hadsereg fölszerelése az utolsó gombig kész. Pár hónap múlva újra összehívták a delegációt s kértek ötvenkét mil­ló forintot­­ a hadsereg fölsze­relésére. Nem okolták meg, nem részletezték a költ­ségeket, mert azt mondták, hogy ez államtitok. A következő évben kiderült, hogy nem valami rendkí­vüli készülődésre, hanem rendes fölszerelési cikkekre, ágyneműre,­­stbbire költötték el a rendkívüli hitelt, csupa olyan dolgokra, amelyekre minden évben ad költséget a delonáció. (Fölkiáltások a baloldalról: Huncut a német !) Amit pedig Ryland­ Reicht utódai, Bauer és Krieghammer elkövetett, az már valóságos delirium-tremens. Folyton emelték a békelétszám­ot, a­minek semmi haszna és oka nem volt. A létszám­­emelés különben nem a hadügyi kormány műve, ha­nem az osztrák vezérkaré, melyről Napóleon azt mondta, hogy tanult emberek vannak benne, de a háborúról egészen hamis fölfogásuk van. (Derültség.) Foglalkozik ezután a létszám kérdésével és így folytatja : A létszámemelés két kategóriába oszlik, az­ egyik az újjászervezés, mert az újjászervezés perma­­nenciában van. Újjászervezték a gyalogságot, a tüs­­zérséget, a vezérkart, nohát a lovasságot azt nem, bántották, hanem ott vannak a lovassági felügyelők, mindeniknek más a rendszere. Az egyik hajkurászsza a lovat, a másik kíméli, az egyik hosszú kengyellel lovagoltat, a másik rövid kengyellel, szerencsére olyan tét, villát, éket stb. metszett légyen, de az mel­lékes, hogy annak az ákombákomnak mi az értéke, vagyis hogy a magyar ábécé I vonása, az sz, egyebütt széles e világon bátran lehet a, e, i, 0, u továbbá h, e, r és az alphabetum bármely más betűje, kivéve az egy s2-et, mi­vel ez csupa potom do­lg, ide sem tartozó , akkor én épp olyan könnyen bizonyítom be azt, hogy Árpád apánk mexikói azték volt, mint azt, hogy etruszk volt. Ha az értelmet csakúgy el lehet dobni, mint a lyukas mogyorót, szegény magam láblógatva, könnyen ki tudja mutatni azt is, hogy a világ­nak minden nyelve magyar, s még Homeros is hajdu-szoboszlai ember volt. Van neki kedves három szava, melyet isten tudja hány százszor használ, mikor beszélő alakjai válaszolnak egy­másnak : son d’ apameidomenos. Hát e szavak­ban jóval több a magyar szó, mint a betű. Benne a tó, a háromértelmű ó (melléknév, ige és indulatszó), az ón, Ond vezér, a, apa, apám sőt kérdezve is : apám-e ?, ám, amely, mely (fő­név és névmás), mély, éj, e (mutató névmás és kérdő szócska) é (a régiség és a nép nyel­vében ,éhes­) éj, élj, mén (főnév és ige), én stb. Ki győzné összeböngészni ? Egész mondat is van benne: Ond apám, élj­ S azzal végző­dik, hogy mindez ómenos, íme a magyar képző­s­­ deák szó ! Mert van ám ott deák, olasz, francia szó is bőven. S nem hiányzik a híres régi német szemorvos, Meibom teljes úri neve sem. De még a muszka nősz azaz orr sem . Dumas szerint a szentpéterváriak nagy hidegekben ezt kiáltják egymásnak az utcán, mikor észre veszik, hogy fagyni kezd a feleba­rát orra, akkor fel kell markolni egy kis ha­vat s megdörzsölni vele a fenyegetett érzék­szervet. S kell-e kegyeteket még a kazár női főnévre is figyelmeztetnem? Bocsánatot kérek ezért a bohóskodásért, épp olyan kérdés, amilyen az, hogy ki bányá­szott és kovácsolt elsőben vasat? Nem lehet eldönteni. De hogy a magyar nem lehetett analphabela az ős­hazában sem, az kétségtelen valóság. Mert akárhol élt is Ázsiában ez a nemzet, nem élt analphabeta népek között. Ez is erős ok, a még erősebb, saját erkölcse mellett. S erre legyünk büszkék, ne az etrusz­kokra. " A kereszténység deák betűitől elnyomott, kiszorított pogány magyar írás sorsa csakis a lappangás lehetett. Apáról fiúra szállott, csönd­ben, mécsvilágnál, rejtegetve; később mint kryp­­tographia, titkos írás élhetett tovább, mint mi, testvértelen nemzet természetes bizalmatlansága az idecsődült idegenekkel szemben. Hogy a régi magyar írásnak valami elevenebb élete lehetett volna megkeresztelkedésünk után, nem való­színű. Mert kiirtotta és ami rosszabb : fölösle­gessé tette a deák ábécé. Megőrizhették, meg is őrizték a tudománytalan emberek, de a mű­veltek között nincsen nyoma. Ilyen betűkkel írott nyelvemlékünk eddig nem bukkant fel; ami efféle írás papiroson van, az mind tudatosság vagy hamisítás. Gyanúsítást nem tűrő népies erek­lyénk kettő van; az egyik a csik­szent-miklósi templom 1501-ből való felirata, a másik az 1668-ból való enlakai inscriptio. (Ezt fedezte föl, kérem, Orbán Balázs, ezt!) A csík-szent-miklósi templommal együtt eltűnt az a felirat is. Desericzky József Ince piarista azt írja róla, hogy 1753-ban még meg­volt, s le is másolta. Lemásolta még egy más érdeklődő is. A két rajzolat azonos , tehát a copia hűségét illetőleg kétség nem lehet. Fel­tűnő, hogy a rovás — melylyel mesteremberek adják tudtára a világnak, hogy a templomot ők csinálták 1501-ben — annyira hibás, hogy az összes ábécék segedelmével is csak találgatva le­het olvasni. Egész sereg olvasata van, legjobb

Next