Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 133-148. szám)
1903-05-16 / 133. szám
ó________________,_________________ Emlékezünk Szilágyi Dezsőre, aki Pozson a koronával szemben alkut nem ismerő ridegséggel óvta meg a parlament szuverén jogát. Ha vele esik meg, hogy nem szól hozzá a király? nem kér lovagias elégtételt. Ha észreveszi, hogy a király elmellőzte, nem várja a hegy elkésett sugarát, hanem sarkon fordul és otthagyja az udvari bált, a díszmenteket, a generálisokat, a főhercegeket és a lakájokat. De nem mond le, hanem megáll dacosan, mert ezzel tartozik méltóságának, az alkotmánynak, a nemzet szuverenitásának. Apponyi balesete tehát nem érinti a parlamentet. A parlamentnek egészen közömbös, hogy szereti vagy nem szereti a király. Az alkotmány alapja nem a szeretet, hanem a jog és a kötelesség. Aki más felfogást vall, az a duodec-fejedelemségek szellemét akarja közjogunkba becsempészni. Ez nem Reiss-Schleitz- Greitz, hanem Magyarország. Apponyi személyes ügyéből csak a közjog sérelmére lehet nemzeti ügyet gyártani. A királyi kegy elvonása csak Apponyi hatalmi aspirációinak állja útját, de az elnöki méltóság függetlenségét nem érinti. Miért mellőzte a király Apponyi személyét? Ezt, őszintén szólva,nem értjük. A katonaijavaslatok miatt alig volt oka az elégedetlenségre. Ha megszólítja a Ház elnökét, ezt mondhatta volna: „Kedves gróf, ön sokat haladt. Nemzed követeléseit óhajtásokká lágyította és borítékba pecsételte. Az ex-lex gyilkos levegőjét felébb nem bírták ki idegei és ime, most az exilex dacára pompás az egészsége. Made puer, sic itur ad astra.* Apponyi a megszólítást megérdemelte volna. Hiszen elvégre is ő nélküle régen megbukott volna a katonai javaslat. Elfelejtette múltját, eltemette nemzeti vágyait és a fehér hattyú vígan beleúszott az ex-lex homályos vizébe, az edzett szabadelvű kacsák közé. Mit akarnak még? Az a kis kacérkodás a nemzeti ügygyel,a küldöttségek fogadása, az elnöki pártatlanság és a rokonszenves mosoly: mind csak pehely szemben a mázsás szolgálatokkal. Hiszen a kacérság a szerelem csemegéje, a hűtlenség látszata, hogy a hűség annál édesebb legyen. Szomorú az eset, de sohasem lesz belőle nemzeti vértanuság. Apponyi a nemzeti ügyet lényegében föladta és most egyik küzdőfélnek sem kell. Kétfejű sas nem akart lenni, de turulnak sem akart látszani, így lett belőle kétfejű turul. De a nagy csatában nem használt a hadicsel. Az egyik szárnyát kitépte a turul, a másikat a kétfejű sas. És most „áll magában, egy teleknek a lábjában.“ ORSZÁGGYŰLÉS. 1. A képviselőház mai üléséről a figyelmet elvonták az Apponyi ügyében a folyosón és miniszteri szobákban tartott konferenciák, amelyekről más helyen számolunk be. Maga az ülés pedig több figyelmet érdemelt volna. Például Pichler Győzőnek a napirend előtt a horvát zavargások kérdésében mondott beszéde rendkívül tartalmas, alapos és ötletes volt, érveinek súlya meggyőző hatást gyakorolt a szabadelvű pártra is. A quota-bizottság kiküldésére vonatkozó javaslathoz Hellebronth Géza szólott ellenzéki részről, hatásosan emelve ki a kormány elleni bizalmatlanság okait. Az ülést a szokottnál korábban, már háromnegyed két órakor berekesztették, mert a türelmetlen hangulatban lehetetlen volt a képviselőket tovább együtt tartani. II. A képviselőház ülése május 15-én. Elnö : Tallián Béla. Jegyzők : Nyegre László, gr. Teleki Sándor, Trubinyi János. A miniszterek közül jelen vannak: Széll Kálmán, Lukács László, báró Fejérváry Géza, gróf Széchényi Gyula, Wlassics Gyula, Plósz Sándor, Darányi Ignác, Cseh Ervin. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A horvát zavargások. " * 1 Kubik Béla: És a kormányelnök gratulált Tomasichnak. Szolár Jenő : Mert azt mondta, hogy zavargások vannak és a kormány nem felelős ezekért. Pichler Győző: Tomasich beszélt a magyar nemzeti hadseregről s ennek fölállítását helyeselte, de ravasz fordulattal azzal fejezte be a végpasszust, hogy csak akkor, ha húsz millió magyar lesz e hazában. (Nagy zaj a bal- és szélsőbalon.) Zboray Miklós: Mit szólsz ehez, soviniszta Vészi ? Gál Sándor: Mit mond erről az angol közjog? Pichler Győző: Oly hirtelen használta tegnap a horvát képviselő e ravasz fordulatot, hogy rögtön nem is tudta visszautasítani ezt a merényletet a magyarság ellen. Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy Horvátországban csak 1.478.000 horvát van, szerb 610.909 van ott. Josipovich Imre: Csak valláskülönbség van közöttük. Ugron Gábor: Ez nem áll. A horvátországi szerbek nemcsak szerb vallásúak, hanem szerb nemzetiségűek is. Pichler Győző : Nem hiszi, hogy csak valláskérdés választaná el a horvátokat a szerbektől, mert különben nem lettek volna oly véres tüntetések a szerbek ellen. (Úgy van a szélsőbalon.) Egyéb nemzetiség van a Dráván túl 67,000, magyar 90,000, német 134,000 van s kisebb számmal rutén és tót. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy a horvátok, tekintve kis számukat a többi nemzetiségekkel szemben, csak a magyar állam fenhatósága alatt élhetnek meg és virágozhatnak föl. (Helyeslés a szélsőbalon.) Számszerűen igazolja, hogy Ausztriában is kisszámuak a horvátok s a németek is alig érik el ozt a hét milliót. Kérdi tehát, mi jogon van a horvátoknak horvát katonai vezényletük s mi jogon németnyelvű a közös hadsereg, amikor a horvátok is, németek is sokkal kisebb számmal vannak a monarchiában, mint a magyarok. Tomasich fölszólalása, amikor tudja, hogy mily hatalmas alkotmányt kapott az a kis horvát nemzet tőlünk, nem volt egyéb nagyzási hóbortnál. Josipovich Imre: Tessék a törvényt olvasni. Pichler Győző: Ismeri a törvényeket. Ezzel szemben rámutat Lengyelország sorsára, ahol tűzzel-vassal nemetesít mindent Németország. S íme, nálunk egy maroknyi nép képviselője, kegyesen megengedi a nagy magyar nemzetnek, hogy érvényesüljön, ha húsz millió tőből fog állani. Kubik Béla: Ez nem lojális politika. Több őszinteséget kérünk. Pichler Győző: Kiemeli, hogy a Horvátországot velünk összekötő kapocs, amelyre Deák Ferenc is hivatkozott, nem oly erős; bizonyítja ezt, hogy 1848-ban még csak rokonszenvet sem tanúsítottak velünk szemben a horvátok. A horvátokkal szemben az igazság és a hagyomány megbénításával mégis nagylelkű volt a magyar nemzet, alkotmányt adott nekik, állami hivatalos nyelvük minden magyar-horvát közös ügyben horvát, van külön honvédségük, vezényleti nyelvük horvát sime, mindezért hálából, amikor az osztrák-magyar közös ügyben a magyarság jogainak az érvényesüléséért küzd, a herthestiális ölelkezést, a féktelen tivornyát, az iszogatást a rogyásig. Szent Pétervár építésekor Péter azt mondta, hogy Oroszországnak ablakot vágott nyugat felé. Igaza volt. A régi székvárosok: az ős Kiev, azorosz fejedelemség bölcsője, minden orosz város anyja, a szent Moszkva, ahol a faj vérben és karakterben megalakult, mélyen benn feküdtek az orosz puszták ölén, Európának akkor szintemegközelíthetetlenül. A vasutak előtt a nemzetközi forgalmat a vízi utak közvetítették. Ezvolt az egyik döntő szempont, hogy Péter birodalma új fővárosát a Néva mocsarai között építse föl. De más okok is játszottak közre. A XVII. században északon a svéd volt még a legnagyobb hatalmasság s vezére és protektora volt annak a fél Európának, amely protestánsnak vallotta magát. A nyugatra vágott ablakból Péter tehát nemcsak Európát, de egyetlen számbavehető szomszédját, egyetlen félelmes vetélytársát is szemmel tarthatta. Rövid időn a svéd nagyhatalom másodrendű hatalmassággá zsugorodott s félszázadnál csak valamivel hosszabbidő kellett arra, hogy Oroszország porosz és osztrák segítséggel elnyelje és megsemmisítse Lengyelországot is. Sőt még egyéb oka is volt Péternek, hogy birodalma fővárosát az igazi orosz zónán kívül építse föl. Politikájának egyik sarkpontja az volt, hogy nemzetét európaivá teszi. Ez a hatalmas vállalkozás a legtermészetesebb módon úgy sülhetett nyélbe, ha az állami és társadalmi fő ütőér kívül fekszik, kívül dolgozik azon a területen, amelyhez a táji, a nemzeti szokások és hagyományok emlékezete kapcsolódott. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések bemutatása után elnök jelenti, hogy napirend előtt Pichler Győző kért szót. Pichler Győző: Reflektál —félreértett szavainak helyreigazítása címén — Tomasich Miklós tegnapi beszédére. A horvát képviselő foglalkozott a szóló legutóbbi felszólalásával s épen ezért kéri a Házat, hogy hosszabban felelhessen neki. (Helyeslés.) Elnök : A Ház ezt megengedi. Fiedler Győző: Tomasich egész igyekezete az volt, hogy jó hazafi színtben tűnjék föl, de hogy egyúttal otthon se rontsa el senkivel a dolgát. Tomasich beszéde nem száll szembe a horvátországi eseményekkel, hanem ezekre magyarázatokat, exkuzációkat keres és ezzel a magyar nemzet, a magyar állam, a magyar kormány ellen, semmint a horvát zavargások ellen foglal állást. Az alkalmat Szent-Pétervár építésére az a körülmény adta meg, hogy Péter elég hosszantartó, véres hadjáratban a svédeket megverte és elfoglalta Nienschantz nevű kis erősségüket. Kezdetben talán csak arra gondolt, hogy a svéd vár helyén orosz erődöt emel ; a nyulak szigetén azon a helyen, ahol Szent Péter és Pál erőd a kathedrálissal áll, a mai Szent-Pétervár szívében. Bizony a kezdet nem sok reménynyel kecsegtetett. A talaj merőben víz , mindent pilótára kellett építeni, akárcsak Velencében vagy Amsterdamban. Aztán hiányzott minden az építéshez szükséges anyag: a kő, a fa, a vas; mindezt nagy távolságból, az akkori közlekedési eszközök mellett roppant költséggel és fáradsággal kellett szállítani. A makacs akarat azonban legyőzött, elhárított minden gátat. 1703 tavasza óta, amikor a mai Szent-Pétervár helyén megtették az első kapavágást, maga a cár vezette a munkát szinte szakadatlanul. Tervét azonban maga is csak a pultavai győztes csata után tartotta bizonyosnak és valóságnak. Még a csatatérről írta 1709 július 9- én Apraxinnak: „Most már Isten segítségével letettem Pétervár alapkövét.“ A város alapítás idejére építtetett magának egy kis faházat, helyén ma kápolna áll és napestig sarkában volt munkásainak, akiket erőszakosan fogdosott össze a roppant birodalom sokféle, tarka népességéből. Nem lehetetlen, hogy a bibliai Bábel építése óta munkások nem beszéltek anynyiféle zagyva nyelven, mint azok, akik lerakták a mai orosz főváros talpköveit. A szegény muzsikák ásó és kapa hiányában bottal és körömmel vájták a földet és kaftánjaik szárnyában -..........- 1................ ...... -ra talicskázták el. A terület őslakossága, az néhány halász, aki ott tengődött, hasztalanul figyelmeztette a cárt, hogy az egész terület áttér, hogy minden tíz esztendőben egyszer okvetlenül víz alá kerül. Pétert nem riasztotta vissza ez sem, ámbár csakhamar a kelleténél is jobban meggyőződhetett róla, hogy a vizár nem üres fenyegetés. A Néva, amely finn nyelven mocsarat és pocsolyát jelent, az ekkor még vadonatúj Nevszki-prospektről egy ízben csaknem magával ragadta a cárt, kicsiben múlt, hogy nem fuladt a piszkos áradatba. Ötven esztendő alatt, 1728-tól 1777-ig, a Néva ötször öntötte el a várost s az utolsó kiöntéskor leírhatatlan pusztítást vitt véghez. És nem csupán az árvíz, amely szigorúan meg nem szabott időközökben okvetetlenül meglátogatja, ellensége a városnak és az életnek. Levegője is gyilkos. Szent-Péterváron az európai városok között legnagyobb a halandóság, nagyobb talán, mint Kazánban is. Az esztendő kétharmad részében vastag, nehéz, nyirkos köd borít mindent; a köd tömör köpenyegén ritkán és gyéren tör át a halovány, a hideg napsugár. A Névát szinte hét hónapon át, középszámítással átlag száznegyvenhat napon át borítja jégpáncél, novembertől úgy áprlis végéig. Az iszonyú hideget a rövid és erős nyár folyamán, átmenet nélkül, égető forróság váltja fel ; a hőmérő évszakok szerint a zéruson fölül és alul gyakran mutat negyven fokot. Ezt a sanyarú és szeszélyes klímát nemcsak az ember sínyli meg, de az épületek is. Az életet a gümőkór s a tüdősorvadás dézsmálja módtalanul. A szinte állandó nedvesség, a roppant hideg s zín 5 Tiil 111 n A címvű. május 16., szuujutcu.