Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 133-148. szám)

1903-05-16 / 133. szám

vátok nem a magyarok, hanem az osztrákok mellé állanak. Josipovich Imre : Ezt nekem mondja el ? Kubik Béla: A horvát nemzet képviselőinek. Pichler Győző: Tomasich tegnap azt is mon­dotta, hogy Horvátországban nem szeretik a bánt, mint az ellenzék Széll Kálmánt; említette azt is, hogy Horvátországban a zavargások céljaira Magyar­­ország határain belül jönnek-mennek pénzek, de rög-t­ön hozzátette, hogy sem katonai, sem bécsi kéz sem rendezi a zavargásokat. A képviselő úrnak Ind­­iia kell, honnan jönnek a pénzek és épen ezért nyi­latkozzék ! (Zaj.) Rabik Béla: Ha nem nyilatkozik, akkor nem hazafi.­­ Pichler Győző : Tudnunk kell azt, ki ad arra pénzt, hogy a magyarok ellen lázadás szittassék. Josipovich Imre : Tomasich megmondta, hogy keletkeznek ezek a zavarok. Kabik Béla : De ki adja a pénzt ? Önöknek tudniok kell! Pichler Győző : Tomasich is, a bán is azt hangoztatta, hogy a horvátországi zavarok szervi össze­függésben vannak a magyar obstrukcióval. Ez úgy tünteti föl a dolgot esetleg a külföld előtt, hogy a függetlenségi pártnak része volna a zavargás csi­­nálásában. Kubik Béla : Ez csak csúnya meggya­nosítás. Pichler Győző : Ez természetesen nem igaz. A kormány is azt mondja, hogy nincs része a hor­vátországi eseményekben, valamely pártnak azon­ban mégis kell lennie, amely a pénzt adja a horvá­­toknak. Fölkiáltások a szélsőbalról : A kormánypárt gratulált Tomasichnak ! Onnan jön a pénz. (Nagy zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök : Ezt a gyanúsí­tást visszautasítom. Pichler Győző: A miszterelnök közbeszó­lása megvédi a szabadelvű pártot, most már a nép­pártot kérdi, hogy ő adta-e a pénzt a horvátoknak ? (Zajos ellentmondások a néppárton.) Baráth Ferenc: Nincs zsidónk, aki pénzt hogy engedjük szemünk láttára előkészíteni a for­radalmat ellenünk! Kubik Béla: A kormányelnök gratulált To­masichnak. Pichler Győző: A legerélyesebben kikel az ellen, hogy a kormány és lapjai pártjára állnak a horvát események szerzőségének. Kubik Béla: A gyönge kormány az oka. Pichler Győző: A zavargásokban nem azt követelték a horvátok, hogy a magyar címer mellé tegyék föl a horvát címert is, hanem azt köve­telték, hogy vegyék le a magyar címert. Azt kérdi, mi jogon akarták a magyar címert leszaggatni ? Ezt nem lehet elnézni és elhallgatni! (Nagy zaj a szélső­balon.) Josipovich Imre: Ez is Tomasich rovására megy ? Sebess Dénes: Nem, ez Széli rovására megy. Pichler Győző: Nem engedhetjük meg, hogy meggyalázzák a mi államiságunkat. (Helestyés a szélsőbalon. Fölkiáltások: Ez a hála a horvát útle­vélért.) Kubik Béla: Az a fő, hogy ki adta a horvá­­toknak a pénzt ? Rákosi Viktor: Strossmayer adta. Endrey Gyula : Ki volt a tápláló dajka ? Rigó Ferenc: Nyakravalót drága testvé­reinknek ! Kubik Béla: A miniszterelnök gratulált Toma­­sichnek. Pichler Győző : Bizonyára azért gratulált neki, mert ez azt mondta, amit ritkán hall Széll Kálmán, hogy négy év alatt nem volt alkalma Széll államférfim kvalitásairól meggyőződnie. (De­rültség.) Kubik Béla: Ebben az egyben igaza van Tomasichnak. Várady Károly : A miniszterelnökbe szorult Deák szelleme. Rákosi Viktor: Szégyen, hogy itt minden nyelv érvényesül, csak a magyar nem. Pichler Győző: A horvát történelmet nézve, azt látjuk, hogy mindig a zsarnokság szolgálatá­ban állottak a horvátok, Landsknecht szolgálato­kat végeztek. A magyar nemzet szívére ölelte, gon­dozza, ápolja őket, nekik hát kötelességük volna, kezet fogva a magyar nemzettel, haladni a kultúra és a vagyonosodás fejlesztésében. Karolják föl önök ha­zafias magyar horvátok a horvát népet, hozzanak a régi osztrák törvények helyett modern törvényeket, adjanak a népnek széleskörű választói jogot, sajtó­­szabadságot és értessék meg vele, hogy csak magyar testvéreikkel szívben-lélekben egyesülve boldogul­hatnak. (Zajos éljenzés a szélsőbalon s felkiáltások: Szünetet kérünk!) Következik napirend szerint a queta-bizottság mekeikre és maguk elszegényednek; mindent fölál­dozott a kormány, hogy a hadsereget erősítse. Endrey Gyula: Nem vagyunk határozatké­pesek. Elnök: Negyvenen vagyunk. Tessék a beszé­det folytatni. Kellebronth Géza: A queta-küldöttség meg­választásához nem járni hozzá, mert ez is szegényí­­tette az országot, mindig emelte a quótát, miután sajnos, nem Horánszky Nándor, hanem Láng Lajos quóta-tanulmányát tette magáévá. Nem a sors külö­nös játéka, hogy Horánszky meghal a helyébe, a pi­ros bársonyszékbe Láng Lajos kerül, aki az osztrák érdekeket szolgálja. Papp Zoltán: A Ház nem tanácskozásképes. Elnök: Negyven képviselő jelen van. Tessék a beszédet folytatni. Hellebronth Géza: Hosszasabban kiván fog­lalkozni a miniszterelnök beszédeivel. Mielőtt azon­ban fölszólalása eme részére áttérne, szünetet kér. Elnök: Az ülést tíz percre felfüggeszti. Szünet után Hellebronth Géza folytatja beszédét. A mi­niszterelnökkel szemben hangsúlyozza, hogy csak a katonai javaslatok visszavonásával kaphat valamit az ellenzéktől. Széli nem hiszi, hogy már végét járja uralma, pedig bizony így van. Tisza István már erő­sen szorongatja a halálharang kötelét. Bírálja a föld­­mivelésügyi miniszter beszédét, amelyben az minden bajért az ellenzéket okolta. Penészes doktrína, hogy a kisebbség köteles a többség akarata előtt megha­jolni, pláne, amikor a nemzet az ellenzék mellett nyilatkozott meg. Követeli az állam minden szervé­ben a magyarság érvényesülését, különösen a magyar nyelv behozatalát a hadseregbe. A közös ügyeket tartja minden baj kútforrásának s igy ennek egyik szervét, a quóta-bizottságot szavazatával nem támo­gatja. Lengyel Zoltán: Nem adunk a császár ke­gyére semmit. Hellebronth Géza: Védelmébe veszi az el­lenzék küzdelmét, amely a nemzet jogaiért folyik. A határozati javaslatot nem fogadja el. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Pozsgay Miklós, tekintettel az idő előrehala­dott voltára, kéri, hogy beszédét holnap mondhassa el. A Ház beleegyezik. Elnök javaslatára a holnapi ülésre kitűzik a Nessi Pál indítványának indokolását, a quóta-vita folytatását és az interpellációkat. Ülés vége d. u. 1 óra 45 perckor­ adjon. Pichler Győző : Reméli, hogy a néppárt kü­lön fölszólalással is fog tiltakozni, mert a szóló most minden pártot meggyanúsított. Josipovich Imre : Csak mentőt jobban ob­struáljon. Pichler Győző : Tiltakozik az obstruálás vádja ellen, a szólót politikai lelkiismerete és hazafias meggyőződése vezeti bizonyos dolgok kutatására. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) A »Magyar Szóé­ból felolvassa a bázeli röpirat magyar szövegét; ez a röpirat, amelylyel elárasztják Horvátországot, lázadásra hívja föl a horvátokat. Josipovich Imre: Ezt nem Tomasich írta. Kubik Béla: Ez csak elég fontos dolog. Hol van Tomasich ? Papp Zoltán : Ki adta a pénzt a horvátoknak ? Pichler Győző: A legnagyobb abszurdum, a forróság hirtelen való kicserélődése átmenet nélkül, elporlasztja a követ, rozsdával emészti meg a vasat. Ilyen természeti viszonyok között nem is sokalhatjuk, hogy Szent-Pétervár építése Voltaire szerint százezer életbe került, s talán az sem túloz, aki az áldozatok számát kétany­­nyira teszi. Mindazáltal Szent-Pétervár egyik legszebb, legmodernebb, monumentumokban leggazda­­­gabb városa Európának. Turisták, akik falai kö­­­zött megfordultak, kivált a franciák és pedig­­ nemcsak most az újdonsült orosz-francia barát­­kozás mámorában, az elragadtatás őszinte hang­ján beszélnek páratlanul gazdag és festői tem­plomairól, gazdag és ritka ízlésben épített köz­épületeiről. Mi a nyitja ennek a boszorkányság­nak? Az, hogy Szent-Pétervárát örökösen és szakadatlanul újjá­építik. Sehol a világon nincs annyi kőműves munka, mint ott, pedig a lakó­házak felénél több még ma is faépület. — És ismét sehol a világon nem épí­tenek olyan pazar módon. A márvány, monolit, malachit-oszlop és burkolás ott nem is ritka. Székesegyház gazdagabb, fényesebb a Szent- Izsáknál a világon sincs; csupán két agát-oszlop több millió érték, nem is számítva, hogy van nyolc malachit oszlopa is. A kazáni Boldog­­asszony temploma is ritka látványosság. Kívül ötvenhat, belül százharminckét oszlop tartja. A Szent Péter­ és Pál templomot, Nagy Péter óta a cárok temetőjét, stílus és pompa dolgá­ban csak a római Szent Péter templomhoz ha­sonlíthatni. Az orosz nemzet Pantheonja ez a kathedrális. Kriptájában pihennek a nagy, a szent cárok: Péter, a két Katalin és utódaik, az egy II. Péteren kívül, aki rövid uralkodása alatt Moszkvában lakott, s ott is „temettette el kiküldésére vonatkozó javaslat tárgyalásának foly­tatása. Hellebronth Géza: A kormány hasonlít a té­kozló szülőkhöz, akik minden pénzüket kiadták gyér­magát az ős cári temetőbe. A templom belső falait egészen elborítják az ellenségtől elvett zászlók. A lengyel és a francia lobogókkal tar­kán, festői változatosságban vegyülnek Ázsia exotikus népeinek lobogói és harci jelvényei. Annyi fejedelmi palotával sem dicsekedhetik egyetlen más metropolis sem, mint Szent-Péter­vár. Cári palota tizenkettő van, nyolc kő, négy faépület, holott Nagy Péter nem is építtetett magának rezidenciát; ő egyszerű, hevenyészett házban lakott mindhaláláig. Szent­ Pétervárát a vasakarat s a genie építette az ellenséges természet ellenére, a ter­mészet erőszakos leigázásával. Pétert azonban nemcsak a természet provokálta erőszakosságra, rákényszerítették alattvalói is. És azokat is le­igázta. Még alig volt város formája a vad mo­csarak körének, amikor már megtette a biro­dalom szék- és fővárosának. 1714-ben falai közé költöztette a szenátust s Novgorodból karhata­lommal telepitett lakosságot. A birtokos nemes­séget paloták építésére szorította. Aki ötszáz léleknek volt az ura, azaz akinek ötszáz job­bágya volt, annak palotát kellett építeni nolle­­vélle. Az ötszáz léleknél szegényebb birtokosok társaságba állottak s többen együtt építettek házat a fővárosban, így raktak alapot Szent­pétervárnak és így építették meg. Ma húszezer házban közel egy millió lakik azon a helyen, ahol öt ivadék életével ezelőtt csak vadak és halászok tanyáztak. És nem valószínűtlen, amit már sokan, tanult és gondolkozó elmék meg­jövendöltek, hogy Észak Babylonja idők múltán első városa lesz Európának, csábosabb Párizs­nál, gazdagabb és népesebb Londonnál. Junius. FESTI HÍRLAP 1903. május 16., szombat. 3 Képek a politikai válságból. * * * (A király és Apponyi.) Ma reggelre a po­litikai világban nagy felfordulás keletkezett ab­ból, hogy a király tegnap este az udvari bálon gróf Apponyi Albertet a képviselőház elnökét nem szólította meg, sőt tüntetően mellőzte. Az­ udvari bálon jelenlévők, akik a jelenetnek tanúi voltak, mindannyian konstatálták, hogy gróf Apponyi Albertnek a mellőzése nem volt véletlen, de szándékos volt s a király ezzel állásfoglalását akarta kifejezni gróf Apponyi Albert politikája ellen. Továbbá ugyancsak ott az udvari bálon gróf Apponyi Albert mindent elkövetett az etikett korlátai között, hogy meg­tudja : szándékos-e a mellőzés és két és fél órányi idő alatt alkalma nyílt meggyőződni arról, hogy csakugyan szándékos volt. Emiatt keletkezett a kínos helyzet, me­lyet ma gróf Apponyi Albert idézett elő azzal, hogy az esetet megbeszélések és tanácskozások tárgyává tette. A képviselőház folyosói, elnöki termei, miniszteri szobái reggel fél tíz órától kezdve délután két óráig folytonos konferenciák színhelyei voltak. Mindenekelőtt a tényállást kellett tisz­tázni, hogy miképen történt az udvari bálon gróf Apponyi Albert képviselőházi elnök mellő­zése. A cercle kienc órakor kezdődött. Az első sort a magyar előkelőségek közül a minisz­terek képezték. Itt állott a sorban elől Széll Kálmán miniszterelnök és ugyanezen sorban gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke, mel­lette gróf Csáky Albin, a főrendiház el­nöke, Császka György, a kalocsai érsek s egy hajlásnyira a közös miniszterek; Goluchowski, Pittreich stb. Aztán a valóságos belső titkos ta­nácsosok : Perczel Dezső, a képviselőház volt el­nöke, Hegedűs Sándor volt kereskedelemügyi miniszter s társaságukban a képviselőház több tagja igy Gajáry Géza, Münnich Aurél stb. Miután a király rövid ideig Széll Kálmán miniszterelnökkel beszélgetett, báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszterrel társalgott hossza­san s ezután a sor másik része felé ment. Gróf

Next