Pesti Hírlap, 1903. július (25. évfolyam, 177-191. szám)
1903-07-01 / 177. szám
2 _______ ---• ■■ - —---- --------- .. ■ ' - ' **"" légi kabinet veszedelme. A szabadelvűeket nem feszélyezi az 1894. évi emlék. És mindannyian nem érzik az ostorcsapást, hogy nem a parlament edzett harcosai közül emelkedett ki a miniszterelnök. Egy pillanat és minden elveszett. De az ellenzéken néhány férfiú fölemeli a lelkiismeret szavát. Előbb kicsinyük őket, majd összetörésüket forgatják elméjükben. De az utolsó pillanat meghozza a lelkek szabadságharcát. A megalkuvás nem bölcseség; a puhaság nem ,,európai“ műveltség; a parolázás nem küzdelem; a vereség elhalasztása nem diadal. Ezt érzik a közkatonák és dacosan sorakoznak. Hatalmas volt ma az igazság kitörése, de immár csak reszketve remélünk. Mi volt ez ? Az igazság diadalmas föltámadása vagy utolsó vonaglása? A holnap meghozza a feleletet. Isten és ember előtt a függetlenségi párt felel a nemzet jövendőjéért. Rajtuk állott, hogy sikerül-e a horvát bán kalandja. Nagyot hibáztak, midőn a politikai bölcseség hajszolásában megfeledkeztek a természetes ösztön szaváról. De még nem késő. Ott van előttük a mély szakadék, amely felé a bölcsek, higgadtak, európaiak szorítják. Még egy lépés és lezuhannak. Vissza! Az élethez, a fegyverekhez! Ez legyen a jelszó, hogy a győztes küzdelem után harsoghassuk a kényúrnak is: Vissza, vissza ! Belpolitikai hírek. Így tehát a holnapi napon a quotában is ex-lex fog bekövetkezni. Igazolt mandátum. A képviselőház VII. bíráló-bizottsága kedd délután Bánhidy Antal báró elnöklete alatt összeült, hogy Ováry Ferencnek a bizottsághoz utasított megbízó levelét tárgyalja. A bizottság a megbízólevelet rendben találta és Ováryt a 30 nap fentartásával igazolta. Báró Bánffy Dezső cikke. Az a vezércikk, mely báró Bánffy Dezső tollából lapunk vasárnapi számának élén megjelent, úgy az országban, mint annak határain túl is nagy feltűnést keltett. És mivel a cikk természeténél, valamint írójának egyéniségénél fogva a magyar szivekben rokon húrokat ütött meg, az agyban pedig már felébredt, de még meglapuló gondolatokat van hivatva kiváltani, — csak természetes, hogy a cikk messzehangzását mindjobban erősödő visszhang fogja követni. Visszhangnak mondható az a cikk is, amelyeket dr Halmai Elemér Vezérszó: tdom, zászlón. Előre] címmel a Magyar közélet július elseji számában írt Azt a részét, amely szinte elejét akarja venni ama hamisításnak, mintha báró Bánffy politikája nem a legnemesebb ellenzéki politika volna, itt is közöljük: „Az egységes magyar állam kiegészítése tehát — szerintünk - úgy a nemzet, mint a dinasztia fönmaradhatásának elengedhetetlen föltétele. Báró Bánffy Dezső ellenzéki programmja tehát nemzeti is, dinasztikus is; azért szükséges, miként kifejtettük, a soha nem szünetelő nemzeti haladás, fejlődés és konkrét politikai viszonyainkból folyólag is. És mert ezen programra szükséges is, le kell tennünk minden kishitűségre. A nemzet sorsáról a nemzet intézkedik, csupán időlegesen a mostanság züllésnek indult parlament. A nemzet köréből, nem a parlamentből kell, hogy kikerüljenek az új alakulás hívei. Reméljük és hiszszük és valljuk és tudjuk, hogy ki is fognak kerülni. Ha szó és tett végül is némi összhangba jut a magyar politikában , megalakul az új párt. Politikai szabadságunk még el nem veszett, politikai szabadsággal pedig a különféle nézeteknek pártok útján való hangoztatása és érvényesítése együtt jár. A Bánffy Dezső hatalmas, de ezidőszerint még szervezetlen táborának azért hirdetjük: Vezérszó: Ildom . zászlón: Előre !“ Báró Fejérváry távozása és a temesváriak. Temesvár város keddi közgyűlésén fölolvasták báró Fejérváry Géza volt honvédelmi miniszter bírásúlevelet, amelyben a város országgyűlési képviseletéről lemond. A rendkívüli meleghangú levélben a többek között ezeket írja: „Oly fordulatot vettek a viszonyok, hogy végtelen sajnálatomra, bármily nehezemre esik is, de kénytelen vagyok lemondani arról, hogy Temesvár szab. kir. városát az országgyűlésen továbbra képviselhessem.“ A levelet a következőképp végzi: Isten áldja Temesvár szab. kir. város hazafias közönségét, érdemekben dús, eredményekben gazdag munkássága, lelkes polgármesterét és egész hatósá-gát; segítse az ő hatalmas segedelmével a virágzó, szép várost minél előbbre az eddigi haladás utján s adjon dús sikert a hazafias munkában, boldog megelégedést a családi otthonban minden egyes polgárának ! Ez őszinte kívánságom és ehez még csak azta kérelmet fűzöm : tartsanak meg továbbra is változatlan jó emlékezetükben. Budapesten, 1903. évi június hó 29-én. Báró Fejérváry Géza. A közgyűlés a rendkívül meleg búcsúlevelet, rokonszenvének forró nyilvánításával kisérte es. Jelölsz Károly polgármester indítványára elhatározta, hogy a város háláját és rokonszenvét hasonló bucsu- Irattal viszonozza és báró Fejérvárynak, a város, díszpolgárának arcképét a tanácsterem számára megfesteti. Dr Jelbisz Károly polgármester hétfőn tisztelegett báró Fejérvárynál s megkísérelte őt a mandátuma megtartására rábírni, de báró Fejérváry személyi és politikai okokból megmaradt elhatározása mellett és elküldte lemondó levelét. A mandátum betöltésére nézve felmerült kombinációk még koraiak, de a gróf Krvuen-Héderváry jelölésére vonatkozólag a budapesti lapokban fölmerült hírek Temesvárott igen jó fogadtatásra találtak.S levelezőnk kétségtelennek tartja, hogy ha ez a kommbináció komoly formát ölt, az új kormányfőt egyhangúlag meg fogják választani. Báró Vojnits István jelöltsége. Az újveri, bászi választókerület szabadelvű pártjának június 29-én tartott nagygyűlésén kijelölt 300 főnyi küldöttség ma június 30-án Szabadkára értekezett, ahol dr báró Volnits Istvánnak felajánlották a jelöltséget, amelyet ő szabadelvű programmal a küldöttség lelkesedése mellett el is fogadott. A képviselőház szerdán délelőtt tíz órakor tartandó ülésén folytatja a miniszterelnök programmja feletti vitát. Hír szerint Barabás Béla beszéde az ülés egész idejét elfoglalja. Napirend előtt fölszólal Nessi Pál a póttartalékosok aratás idején való behívása ellen tiltakozva. A quota. Gr. Ehuen-Hédervity Károly miniszterelnök a képviselőház mai ülésének végén terjesztette elő a quotabizottság jelentését s ezt a pénzügyi bizottsághoz utasították előzetes tárgyalás végett. A quota azonban királyi döntéssel július 1-ig, vagyis szerdáig volt megállapítva, férfi-kegyenceknek, ahogy akkor hívták, éjjeli cároknak hódoltak. Az éjjeli cárok éráját Oroszországban Anna Ivanovna trónfoglalása nyitotta meg. Csalódtak, akik trónra emelték, nem nekik virradt föl a napjuk, hanem Biron Jánosnak, a lovász fiából fölcseperedett kurlandi hercegnek, az éjjeli cárnak, s a német Münichnek és Ostermannak. Anna Ivanovna harmincötéves asszony volt; ez a kor Balzac szerint forduló az asszony életében, mert figyelmeztetés arra, hogy az élvezetek ideje a végén tart, éljen, amíg lehet. A kurlandi hercegnőnek, aki váratlanul jutott az orosz trónra, sokkal volt adós a sors. A politika juttatta fejkötő alá, Kurland megszerzéséért adták feleségül Frigyes Vilmosnak. Ifjúságát a szegényes Mittauban egy még szegényesebb és tökéletesen unalmas hercegi udvarban morzsolta le. A cárevna valódi kozák szépség volt, egy fejjel magasabb udvarában a magas férfiaknál; hangja vastag; véralkata fagyos, mely csak a brutális testi gyönyörök lángjánál olvadott, erős hajlandósággal a kegyetlenségre. Biront, a lovászfiút még Mittauban fogadta kegyeibe s bár a tartomány nemessége revoltált e passziója miatt, megtette kurlandi és római szent birodalmi hercegnek. Uralmát nehezen tűrték és Bironovcsinának hivták orosz alattvalói. Az orosz trónra jutván, kárpótolni akarta magát a Mittauban töltött sanyarú évekért, a kormányzást Bironra hagyta s csak mulatságainak élt. Örökös volt a karneváloskodás; Oroszországba akkor vetődött az első olasz opera; a carevna azonban nem nagyon gyönyörködött a muzsikában; a német vígjátékotszerette, amely rendszerint verekedéssel végződött. Egyébként is merőben barbár és muszka volt az ízlése. Nagy pompát űzött, alattvalóit is pompás köntösbe bujtatta, de a fényes ruha piszkot és vadságot takart. Némely tréfája pedig egész bátran beülik embertelenségnek. A mesés jégpalotát ő építtette akkor, amidőn egy Galitsin herceg rangján alul házasodott. Más forrás szerint maga a cárevna kényszerítette a herceget mesalvance-ra, hogy meglakassa vele a jégpalotát. Ebben a mesés palotában minden jégből készült, még a nászágy is . Galitsin herceg kénytelen volt, ha nem is a mézesheteket, de az első mézes napokat falai között tölteni. Halálakor, mert V. Iván másik leánya már nem élt, az ő leányát, Anna Leopoldovnát, Brunszvik Antal herceg feleségét tették meg régensnek s pár hónapos fiát, VI. Ivánt, cárnak; a rendszer egyébként a régi maradt. Biron megmaradt a hatalomban továbbra is, bár nem volt többé éjjeli cár, ezt a méltóságot most Lynár gróf, a szász követ kapta. A régenscárovna, hogy viszonya kevésbbé tessék botrányosnak, egyik palota hölgyét, Mengden Júliát feleségül adta Lynárhoz s igy a kiválasztott egész természetesen mindig a keze ügyében lehetett. Nagy Péter cár egyetlen élő gyermekét, Erzsébetet, ez alkalommal másodízben ütötték el a tróntól. Könnyelmű, ledér, lusta teremtés volt ő is, mint Péter cár és Katalin minden gyermeke, de egyúttal gyönyörű teremtés. Apja, anyja, az orosz politika hiában fáradozott, hogy rátukmálja XV. Lajosra, az egy trónja vesztett királynak, Lescinszky Szaniszlónak vette el a leányát. De Erzsébet nem volt annyira könnyűvérű, hogy tétlenül nézte volna azt, amidőn jogaitól másodszor is, most valószínűen örök időkre megfosztották. Szövetségesek után nézett. Mint Nagy Péter leánya számíthatott a katonaságra, kivált a gárda-ezredekre. Franciaország követe, La Chetardie marquis szintén hajlandó volt a támogatásra, csakhogy Oroszországot elszakítsa a német szövetségtől s megnyerje Franciaországnak. Egy pár kísérlet balul ütöttki, a két Anna kormánya gyanakvó szemmel figyelt , Nagy Péter leányára. Erzsébetet az a jövő kecsegtette, hogy vagy elteszik rövid úton a láb alól vagy örökre kolostorba dugják. Mindent kellett kockáztatnia, hogy mindent megnyerjen. Anna Ivanovna alig egy pár hónapja halt meg, még el sem temették, hullája virághalmaz között még ott feküdt a cári palota egyik termében; a másik Anna még csak egy hónapja uralkodott csecsemő fia nevében, amikor el kellett szánnia magát a cselekvésre. A forradalom sikerét a katonaság szimpátiáira hatírozták s minden arra vall, hogy az egész tervet La Chetardie főzte ki 1741. december 5-ről 6.-ára virradó éjjel (orosz időszámítás szerint november 25—26 között) elszántsága megszerezte Erzsébetnek a koronát. Az orosz oligarchiából volt néhány hive, akik támogatták: két Suvalov, egy Voronzov, egy Razumovszky; aztán Le Chetardie, a francia követ, akit gyöngéd kötelék is fűzött a leendő carevnához és egy Lestocq nevű francia orvos. A kormány sejtette a konspirációt s voltak jelek, amelyek figyelmessé tehették: a jámbor orosz lázongott a külföldiek zsarnoksága miatt, a kronstadti helyőrség azon törte a fejét, hogy találjon valakit Nagy Péter leánya, Erzsébet Petrovna érdekeinek védelmére; de mint Belgrádban most, akkor sem tett semmit; csak azon tanakodott, hogy Erzsébetet kolostorba dugja-e, vagy szép szerével tegye el láb alól ? Ez a körülmény siettette a kockázatos vállalkozást. A mondott időben éjfél után, Erzsébet a Preobrazsenszki-ezred uniformisában, teljes életében szerette a férfiruhát, gyönyörű lábszárai jól festettek trikóban, a két Suvalov és Voronzov kíséretében az ezred kaszárnyájába ment és a a legénységtől, — a tiszteket nem avatták be a titokba, — azt kérdezte, hogy tudják-e, kinek a leánya? A katonák ezt felelték: „anyánk, mi készen vagyunk, mi mindnyáját megöljük.“ Csak Erzsébeten állott, hogy olyan, akár borzasztóbb vérfürdőt készítsen, aminőt Belgrádban készítettek, de ő megtiltotta a vérontást. Le V if] S T 1 N 1 K L A iJ ly Ob. julius 1., sz'W'ia.