Pesti Hírlap, 1904. július (26. évfolyam, 181-211. szám)
1904-07-01 / 181. szám
lámának a pragmatica sanctioban és az 1867. XII. törvénycikkben szabályozott kapcsolatátnem lehet és nem szabad véletlennek tekinteni ... A magyarság érdeke, a magyar nemzeti érdek nagyhatalmi állást követel s nagyhatalmat csak Ausztriával együtt alkothatunk. Ezt kiragadta a programmból gróf Tisza István. De csak ennyit. Azt már nemtanulta meg, hogy amikor báró Bánffyezt az álláspontot a nemzetiségi szempontból fejtegette, ugyanakkor megállapította, hogy a gazdasági állapot kérdése független ettől és ugyancsak gazdasági önállóságra kell törekednünk azért is, hogy a nagyhatalmi állás követelményeinek eleget tehessünk. És a dualizmust tárgyalva báró Bánffy azt a kérdést tartja fejem előtt, hogy tud-e s akar-e a magyar állam egységes magyar nemzeti állammá alakulni és az 1867-ben létrehozott dualizmus alkalmas-e erre a célra vagy nem ? S amikor azt feleli,hogy igen, ugyanakkor hangsúlyozza Magyarországon a magyar szupremácia biztosítását és fejlesztését, a nemzeti nyelv érdekében alkotott törvények végrehajtását. És azt a követelményt is hangoztatja, hogy : 1. — A szolgálati nyelv, az érintkezés, a tisztikar és a legénység, a hadsereg és a hatóságok között csak magyar legyen, így tessék a nagyhatalmi állás szükségérehivatkozni, önálló vámterülettel, erős nemzetiállammal, mely jogainak bent és kint egyarántérvényt tud szerezni, melynek hadserege már az nemzeti szellemben fejlődve járulhat hozzá közös érdekek megvédéséhez, igenis lehetnagyhatalmat alkotni Ausztriával együtt is. De amikor Tisza a nagyhatalmi állást tolja előtérbe a képen, hogy ezért anyagi és erkölcsijavainkat feláldozzuk, törvényeink biztosítékaiból lemondjunk, nyelvünk megaláztatását a magyar miniszterelnök részéről is eltűrjük s a nemzetiségi kérdésbe kapaszkodik, rettentő zagyvaságot csinál és helyénvaló lesz megkérdezni őt, hogy: — Erkläret mir graf Dermndin Diese Zwiespalt der Naturacitásnak hősiesen ellenállt, noha nem egyszertörtént, hogy igen keserves próbára tettem. Két vagy három héttel a vizsga előtt, amikor az ünnepélyesen ígért száz forint esedékességének ideje rohamosan közeledett, kezdetem nem jól érezni magam. Az ördögbe is, honnan vegyek én száz forintot, vagy ha szertteszek is, hogyan adjam oda neki, mikor a [megállapodásban az is bent foglaltatott, hogyezzel az összeggel szabadon rendelkezik. Hiszen,ha a pénzt megkapja s a visszatartott tékozlás kitör belőle, első dolga az lesz, hogy egy egész [kókuszdiót megeszik s arra egy liter limonádét ■iszik, ami után okvetlenül a doktor fölvonulásakövetkezik s a cseléd receptekkel szalad a pajtikába. A megígért pénzt ugyan nem muszáj átadni neki, de hát azt sem akarom, hogy azelső ember, aki megcsalja és aki bizalmatlanságot ébreszt benne, épen én legyek. Ez igen csúnya dolog lenne s ettől kezdve erkölcsi oktatást nem adhatnék neki, mert azt mondhatná, hogy az prédikáljon, aki a száz forintot becsületesen megfizeti. Az ígéret s a mindinkább esedékessé váló tsumma határozottan rossz órákat szerzett, mégpedig azért is, mert az a gonosz szándékom, hogy bűnbe csaljam, nem sikerült. Hiába vitetem sétálni a cukrászboltok, a gyümölcsös kofák, a vendéglők és a cukorkakereskedők felé és hiába igyekeztem étvágyát fölkelteni, semmiféle vásárlásba sem ment bele. Azt mondta,hogy minek költse el megtakarított kis pénzecskéjét, mikor a száz forintból mindenre több jut. Elvégre két hét nem nagy idő, mindenesetre kevesebb, mint a félév volt, amelyben takarékoskodott. És egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a pénzt megadom neki. Ez pedig ekkor már rosszul kezdett esni, mert a becsületesnek tartott ember nem lehet zsivány és nem csalhatja meg azt, aki benne bízik. Mert hát hol van a magyar álláspont, sőt hol van a magyar törvény is, mihelyt az osztrák k érdek lép előtérbe? Az 1899. XXX. törvénycikk által gondoskodás történt arra nézve, hogy most már az önálló vámterületet megalkothassuk. Ez nagyhatalmi érdek abból a szempontból, hogy erős Magyarország járulhasson hozzá a monarchia és a dinasztia hatalmának növeléséhez. Nagyhatalmi érdek az egységes nemzeti magyar állam érdekeinek figyelembe vételével. De nem nagyhatalmi érdek Ausztria szempontjából, ahol úgy tekintik a dualizmust, hogy ebben Magyarország csak mint gyarmat foglalhat helyet. Ezért Ausztriának vámszövetségre van szüksége és Ausztriának szüksége van arra, hogy a kereskedelmi szerződések a közösség alapján köttessenek meg. Igen, de útját állja az osztrák érdekek érvényesülésének az 1899: XXX. törvénycikk. Mi ez? Egy törvény, amit az összes pártok egyetértő megegyezéssel hoztak létre önvédelmi célzattal. Megszavazta gróf Tisza István is. Most azonban, hogy az osztrák érdek mást kíván, gróf Tisza egyszerre kiáll a fórumra és hirdeti, hogy a törvényt egyszerűen sutba dobja. Miért ? Mert ez a törvény alkalmatlan neki, azaz hogy alkalmatlan Ausztriának. Anélkül, hogy a vámtarifát tárgyalná és elfogadná a képviselőház, közös alapon kereskedelmi szerződéseket akar kötni. Amikor az egyetlen törvényes megoldás az önálló vámterület lenne, akkor egyszerűen átugrik a törvényen és csinál nagyhatalmi politikát a magyar érdekek feláldozásával. Ez a mai beszéd igen világos beszéd volt. Elénk tárta a rettentő eltévelyedést, amibe gróf Tisza jutott. Az ambíció kapatta el, avagy külföldi tanulmányai közben vesztette el érzékét a magyarság iránt, mindegy. De nagyon durván látható, hogy kormányzása az országnak hovatovább mind nagyobb károkat fog okozni. Azonban legkivált a gazdasági kérdésnél még reméljük, hogy az országgyűlés lelkiismerete felébred. Minden párt megfogadta, hogy az 1899. XXX. törvénycikket megtartja. Anélkül is, hogy kormány és törvényhozás a törvények megtartásáért elsősorban felelős, a külön egyezség becsületbeli kérdéssé teszi, hogy a megállapodáshoz ragaszkodjanak Tisza kilátásba helyezte, hogy a rendes idő előtt, ha nem okvetlen szükséges, nem rendel el új választásokat Talán okvetlen szükségesnek fogja találni, ha a törvénytiprást a parlamentben meg akarják akadályozni. De meglátjuk, hogy akad-e párt, amelyik két éves mandátumért feláldozza a jövőt és hogy vajon a politikai erkölcsök annyira elaljasodtak-e már, hogy büntetlenül oda lehet dobni minden közérdeket a nagyhatalombeli osztrák érdek zsákmányául ? PESTI HÍRLAP1 1904. julius 1., péntek./ / Ám azért nem adtam föl minden reményt és tovább is elhurcoltam a cukrászok, mézeskalácsosok irányában, bízva némileg a gyomra fogékonyságában. Egy ilyen séta alkalmával egy rongyos kávémérés előtt mentünk el. Piszkos kirakatában legalább is három napos, rosszul sült túróslepény volt kitéve, azt hiszem, inkább vendégriasztónak, mint csalogatónak. Mikor a lányom ezt az épen nem étvágygerjesztő süteményt meglátta, megállt és a tekintetével majd elnyelte. Biztatásomra azonban, hogy vegye meg, nem hajolt s ezúttal is csak azt felelte, hogy majd a 100 forintból. De azért kétszer is visszanézett a gyanús süteményre, ami arra bírt, hogy a pákosztos és már-már ingadozó teremtést háromszor is elsétáltassam a kirakat előtt, ama vágyamat fejezve ki, hogy abból a túrósból jó volna enni. A kísértések ez idején, látván, hogy ellenálló képessége mindegyre fogy, egyezségi ajánlattal hozakodtam elő. Azt javasoltam, hogy a száz forintról tíz forintért mondjon le. Ha ezt megteszi, megtakarított pénzét azonnal folyósíthatja, a tíz forintot pedig a vizsga napján megkapja. Ráadásul még három darab túróslepényt is veszek neki. Az egyezséget a kirakat előtt meg is kötöttük, amiközben ő a gyanús eledelt fogyasztotta, megkönnyebbülten lélegzettem fel. A száz forintból most már csak tíz forint lett , úgy okoskodtam, hogy azt, csak megbízom valahogy. Ezen a napon a lányom már délután hat órakor lefeküdt s hogy este hazatértem, az ágyban találtam. Arca piros volt, mintha láza lett volna s ráadásul még nyögött is. Ez lehetett az oka annak, hogy a feleségem úgy kezdett titulázni, mintha igen nagy és öreg író lettem volna. Szerencsére a cseléd a konyhában volt és mit sem hallott. A titulázásnak különben az volt az oka, hogy a lányom a felszabadított pénzt délután magához vette és annyi mindent evett, hogy belebetegedett. Ennek pedig az előidézője én vagyok, aki meggondolatlanul kiegyezkedtem vele és tékozlásra biztattam. Négy vagy öt nap múlva a hölgy már teljesen egészséges és éhes lett. Miután pedig megtakarított pénzét a tíz forint reményében elhelyezte, semmiféle összeggel nem rendelkezett. E szomorú és kétségbeesett helyzetében ő állott elő indítványnyal, hogy arról a vizsga napján esedékes tíz forintról két forintért és ötven krajcárért ünnepélyesen lemond, ha azonnal adok neki tizenöt krajcárt, amelyen állítólag rajzpapirost akar venni. Az alkut most is megköttük, minthogy később is csináltunk még néhány egyezséget, aminek következtében a vizsga letétele napján összes járandósága száz forint helyett ötven fillérre rúgott, arait fölvett és aminek nem egészen tíz perc alatt a nyakára hágott. Emiatt persze az anyjával afférbe keveredett s kénytelen volt olyan megjegyzéseket hallgatni, amelyek tulajdonképen az ő tékozló természetére, pazarságára vonatkoztak s amely az ő jövőjét borzalmas világításban tárták elő. A polgári iskolát nem a legkitűnőbben végző hölgy egy ideig türelmesen hallgatott, de mikor az ő tisztelt anyjának minden fölhivása nélkül kontrázni kezdtem, indulatosan ránk szólt: — Ugyan hagyjatok békét. Ha a dolgaimba bele nem avatkoztok, minden héten elköltöttem volna a heti pénzemet. De mert takarékosságra akartatok szoktatni és jutalmat ígértetek, hát kénytelen voltam elpazarolni száz forintot. Igenis, az eredmény, amit elértetek, ez volt. Semmit sem szóltam. Vettem a kalapom és odább álltam, bölcsen belátva, hogy nevelési törekvésem csütörtököt mondott. Murai Károly. • * ORSZÁGGYŰLÉS. I. A mai ülés is érdekes volt. Sőt az utóbbi időkhöz képest népes is volt az ülés, mert különösen a szabadelvű párti oldalon jól megteltek a padsorok. A látogatottság magyarázata az, hogy a szabadelvű párt tagjaival már tegnap tudatták, hogy gróf Tisza miniszterelnök ma fel fog szólalni. A költségvetés általános tárgyalásának folytatása során ma elsőnek a nemzeti párthoz tartozó Pintér Sándor beszélt elítélve a gróf Tisza kormányzati politikáját. Ezután felállott gróf Tisza István és bár rövidet ígért, hosszú beszédet mondott és reflektált a vitában elhangzott jelentékenyebb felszólalásokra. Legelőször a Horánszky Lajos beszédére reflektált és ezzel kapcsolatosan kegyelettel emlékezett meg a Horánszky Lajos elhunyt édesatyjáról, Horánszky Nándorról. Az általa felvetett eszmét, a kisbirtokosok helyzetének javítására való törekvést, helyeselte és kilátásba helyezte, hogy a cél elérésére módokat keres. Azután Vietorisz beszédével kapcsolatosan a nemzetiségi kérdést tette szóvá, folyton hangoztatva az agitátorok ellen az erélyes eljárást, míg az összes nemzetiségekkel szemben a barátságos magatartást. A nemzetiségi agitációk kipuhatolására az eddiginél pontosabb szervezet megalkotását ígérte. Mi