Pesti Hírlap, 1904. december (26. évfolyam, 332-361. szám)
1904-12-01 / 332. szám
2 PESTI HIRL’ & R ____ "1901. december 1., csütörtök. lomnak vagy vesztegetésnek karjaiba. Szavazataikat még megkaphatjuk, de lelkesedésükre többé nem számíthatunk. A parlamentarizmusnak ez a rohamos Hanyatlása már a nagy nemzeteket is aggodalommal tölti el. Pedig náluk az alkotmány hajója még léket nem kapott, csak hasadékain keresztül szivárog bele ez a piszkos önzés és hatalomért való versengés, amely a büszke gályát elmerüléssel fenyegeti. Nálunk azonban az erőszak már rést is ütött rajta s a mi parlamentarizmusunk többé nem a nemzeti emelkedés szárnya, hanem fejlődésünk békája, amely a formák hazug külszínével egy idegen hatalom érdekeit szolgálja. Minden alkotmánynak csak egyetlen célja lehet: a szabadság biztosítása. Ez a cél pedig csak úgy közelíthető meg, ha az alkotmány rendje a hatalmi tényezők illetékességének jogkörét szabályozza és a királyi Önkénynyel szemben a nemzetnek és egyeseknek jogait biztosítja. Mennyi vérbe, könybe és verejtékbe került, mig a tömegek milliói az önkényuralom békéit széttörhették és jogaikat alkotmányos államformában a hatalommal szemben kivívhatták?! így lett a rabszolgából ezredévek véres harcai után szabad polgár. A nyers tömegből szervezett nemzet, amely a testéről letördelt bilincsekből kovácsolt fegyvert, hogy kivívja azzal magának az alkotmányt és benne a szabadságot. * E harcoknak eredete egykorú az emberiség történelmével, mert tulajdonképen ez a medre a civilizációnak. Mikor pedig e véres munkát a jogaiért külsdő tömeg bevégezte, a kivívott szabadságot biztosítékokhoz is akarta kötni. Ezen állami jogi biztosítékokat tehát az alkotmánytörvényekben szigorúan körülírt formákba kapcsolta. E formákba vetette azután hitének erősségét. Megnyugodott, mert bízott azokban. Minden oly erőszakos lépés lehűl, amely e formákat összetöri vagy azokat törvénytelen módon megváltó zsgrfia, nemcsak az alkotmány ellen való lázadás, hanem az emberi haladás törvényének meggyalázása is. Ha ez a lázadás alulról tör ki, akkor forradalom. Ha felülről, akkor államcsíny. De mind a két esetben csak egyformán lázadás az. Ebből láthatjuk, hogy minden erőszakos és törvénytelen intézkedés, amely a jogokat megszorítja vagy a szabadságot korlátozza, beleütközik az emberi haladás isteni törvényébe. Sötét visszaesést jelent, amely ellen küzdeni minden nemes szivű és fölvilágosodott ember-nek becsvágya és földi rendeltetése. Ha pedig a hatalomnak ez a jogmegszorító lázadása vagy a törvények kijátszásával vagy az alkotmányformák megszegésével jön létre, úgy ez esetben minden szabadságszerető embernek kötelességévé lesz az erőszakkal szemben való nyílt ellenállás is. Ilyen visszaesés volt az a durva bűntény is, amely a történelmi fejlődés alapjaira fölépített magyar alkotmányt, silány „papirosalkotmánynyá" tette. Amely megtámadta a mi nemzeti életünket, hogy a jogrendet párturalommal, a törvényt önkénynyel, a szólásszabadságot szájkosárral helyettesítse, így akarják a törvényes ellenállás fegyvereit kicsavarni a magyar parlament kezéből, hogy Pálffy Fidél kancellártól kölcsönkérjék az elnémítás eszközeit. A rendőri önkényuralom elvét viszik be az alkotmányos kormányforma szervezetébe, így szorítják a nemzetet erőszakkal a végletekbe, hogy jogcímük legyen azután a mi ezredéves alkotmányunk elrablásához. Őrült terv, és gonosz játék ez! . ..nemzet gyengeségére számítottak, midőn a jogfosztásnak nyilvános merényletét elkövették. Azt hitték, hogy nincs többé acél az izmokban, energia a nemzeti önérzetben. Nagy csalódásra fognak ébredni. Ha csak egy szikra étetösztön van meg a magyar fajban, az a túlfeszített húrvisszapattan. Papiros-alkotmánynyal nem lehet egy olyan nevzet szemét kitörölni, akinek történelme a legjobb hőst és a legtöbb vértanút adta a szabadságért. Végre ennek a nemzetnek joga van élni. Ha pedi, természetjogán alapuló életföltételeit megtámadják, fontolóra fogja venni, hogy miért épen a mi szerencsétlen hazánknak legyen egyetlen életcélja, hogy anyagi gyarapodása és faji megerősödése helyett állandóan harcban álljon egy neki idegen, és vele szemben ellenséges érzületű dinasztiával?! A végszó tehát a mienk és nem tudjuk, hogy a papiros-alkotmánynak nem lesz-e piros lojalitás a következménye?. ..... Hock János Wlassics Gyula nyílt levele választóihoz, íme, egy új vádirat a november 18-iki törvénysértés ellen. Benyújtja a nemzet ítélőszéke elé Wlassics Gyula, a volt közoktatásügyi miniszter, ki egész politikai pályáját a szabadelvű pártban töltötte el s most kivált onnan, mert nem követheti régi pártját a jogtiprás terén. A Széll Kálmán és gróf Andrássy Gyula levelei utján nagy sulylylal bir Wlassics levele. Először is a szerzője egyéniségénél fogva. Wlassics a legkonciliánsabb politikusok közé tartozik, egész politikai pályáján kerülte a személyes vagyagresszív momentumokat. • az a reszort is, amit betöltött, bizonyos párton kívüli állást biztosított neki még miniszter korában a parlamentben; senki nem foghatja rá, hogy a pártoskodás vagy személyes érdek vezette eddig i s vezeti mai cselekedetét; annál több tiszteletet és elismerést követelhet mindenki részéről határozott föllépése az alkotmánysértés ellen. Levelének egész hangja is kíméletes, sőt hízelgő a miniszterelnök személyére s és ez által nyernek erőben az argumentumai. Nagy súlyt ad Wlassics levelének az a körülmény is, hogy benne a jognak professzora nyilatkozik meg, ki a politikai hazugság álláspontját nem, foglalhatja el. De ezen személyes motívumok mellett az igazság ellenállhatatlan erejével hat e levélnek minden passzusa. Finom jogászi elmeéllel mutatja ki, hogy a noveliki határozat csak „erőszakos elnöki kijelentés“, de nem képviselőházi határozat, mert hiányzik a legalitása s így senkire sem lehet kötelező. Kimutatja továbbá, hogy mint praecedens mily veszedelmes s végül a kibontakozásnak egyetlen útját ,a jogrend. visszaállításában találja s még a választó közönség, ítélete alá is csak a régi jogrend viszszaállitása után a részleteiben, is megismertetett házszabály-revíziót szabad vinni s jogi lehetetlenség a megsértett házszabályok jogtalan alapján a képviselőházat föloszlatni. A nyilt levél igy hangzik: A csárdornyai választókerület tisztelt választóihoz. Igen tisztelt választóim! Önök iránt tartozó kötelességem parancsolja, hogy föltárjam azokat az okokat, amelyek engem a szabadelvű párt kötelékéből kilépésre indítottak. Az időpont (november 11.), melyben a lépést tettem, egymagában is megvilágítja a felfogást, mely t utaztam egy kocsiban s tisztán hallottam, amint egy barátjának oda súgta: — Valóságos tolvaj típus! Tisztában voltam szomorú külsőmmel és épen azért, távol tartottam magamat az emberektől. Nekem nem voltak barátaim és nem voltak szerelmeim. Csak egy: a feleségem. Huszonnégy esztendős koromban már elvégeztem a jogot s azután falusi birtokomra mentem gazdálkodni. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel. Az özvegy papnő lánya volt szőke, ártatlan szemű, tiszta teremtés, én ..annak láttam s az Istenem, a megváltóm, a mennyei és földi üdvösségem volt. Tönkre tett, lelkileg, vagyoni- tag,ahogy asszony csak tönkre tehet férfit, de nem vádolom. És ne vádolja őt senki. Ő szülte nekem a gyermekemet. Iegyen béke, legyen emléke áldott, az úr ne írjon fel nékie semmit, ha majd elérkezik a leszámolások órája. Amit akart, az volt. Azt akarta, adjam el a birtokomat és menjünk városba lakni, megtettem. Ha azt kívánta volna, öljek érte embereket, megtettem volna. Eladtam a birtokomat s huszonötezer forint készpénzzel hagytuk el a falut. A pénz nála volt s három nap múlva megszökött a leánykomi kedvesével. A pénzt magával vitte, de a három esztendős leánykámat nekem hagyta. Ezért legyen emléke áldott és ne: írjon fel nékie az úr semmit, ha majd elérkezik a leszámolások órája. Nagy nyomorúsággal küzdöttem meg a gyermekemért. Dolgoztam mindent, megpróbáltam mindent. Ügyvédi irodában írnokoskodtam, majd ügynök lettem, a vasútnál voltam, de sehol se voltam megelégedve a fizetésemmel. Nekem beteg gyermekem volt, akinek sok levegő, sok tej, hús, szép ruhácskák, napfényes szoba kellett volna és semmije se volt. S ment nem volt semmije, hát meghalt. Itt, ebben a sötét börtönben, három esztendő előtt. Ámen! A kis Neilka meghalt. Nem volt pénzem, hogy bebalzsamoztassam, nem volt pénzem, hogy üveg koporsóba tehessem és márvány kriptába zárhassam. S én éltem. S még most is élek.Miért? Nem tudom! Talán egy titkos remény miatt. . Most’ már nem törődtem vele, hogy fizetnek, mit dolgozom, sokáig úgyse volt sehol nyugtom. Hol ide, hol odamentem, habár a dolgomat, amíg helyben voltam, pontosan elvégeztem. De nem tudtam a munkaidők óráját bevárni. Sehol se volt nyugtom. Mindenünnen siettem el, haza, a kis börtönszobámba, ahol meghalt a kis Nelika. Utaztam cipőszögekbe, paprikába, gépekbe s az út közepéről már visszajöttem. Másoltam kottákat, röpiratokat szerkesztettem, könyvvezető voltam, sehol se volt maradásom. Felmondtak, eljöttem, elszöktem, nekem haza kellett menni, hogy megnézzem otthon a Nelika vörös pettyes cicáját, a babáit, a cipöcskéit, az ágyacskáját, a párnáját, amelyen meghalt, értik ezt önök? A világ érti ezt? Óh, igen!. Az embereknek vannak gyerekeik, bűn, szívük, a világnak . . . bocsánat, már megzavarodom . . . De már rendbe jön . . . így . . . • : •Négy hónap előtt bejutottam a „Nemzeti biztosítóintézethez.“ Négyen ültünk egy szobában. Két fiatal zsidó fiú, egy idősebb, tönkrement terménykereskedő és Csájtos Dani, egy gentii fiatalember. Nekem az élet már annyi, mint a peches játékosnak az utolsó arany. Fölteszi, nem teszi, nem segít már magán vele. Az élet nekem egy országút, az emberek fák, vagy kavicsok rajta, mi közöm hozzájuk? A fa és kavics nem kérdez a csavargótól semmit és a csavargó sem azoktól. A csavargó megy, amíg bele nem bukik az árokba s azután a hó vagy a föld — mindegy! —, eltemeti. Nem néztem az embereket se kívülről, se belülről. Nem érdekes belőlük semmi. És mégis, Csajtos Danit megnéztem. Meg, már az első percben. És az első perctől gyűlöltem. Pedig alig mertem ránézni, olyan elegáns, tiszta, korrekt, fölényes és okosnak látszott, pedig amint a terménykereskedő mondta, érettségije se volt. De voltak párbajai, gyönyörű gyűrűi, pénze mindig, gáláns kalandjai, melyekről ő soha sem beszélt ugyan, de egy szempillantással többet tudott róluk mondani, mint más ember egy kötetnyi regényből. A két kis magassarkú cipőjű, frissen varsált nadrága zsidógyerek, és majdnem valamennyien a hivatalban imádták, ő volt az egyetlen született úr köztük s úgy nézték rá, mint a gavallérság és korrektség kottába szedett himnuszára. Én meg se mertem mellette mozdulni.Ha én egy szót szóltam, lehurrogtak, kikacagtak, majdnem a szemembe köptek és egy szavamat se hitték el a Csajtos bizonyítása nélkül. Ha azt mondtam, „visszatettem a plajbászt a Schön úr asztalára“, a fiától Schön csak akkor