Pesti Hírlap, 1904. december (26. évfolyam, 332-361. szám)

1904-12-01 / 332. szám

2 P­E­S­T­I H­I­R­L’ & R ____ "1901.­ december 1., csütörtök. lomnak vagy vesztegetésnek karjaiba. Szavaza­taikat még megkaphatjuk, de lelkesedésükre többé nem­ számíthatunk. A parlamentarizmusnak ez a rohamos Hanyatlása már a nagy nemzeteket is aggoda­lommal tölti el. Pedig náluk az alkotmány ha­jója még léket nem kapott, csak hasadékain ke­resztül szivárog bele ez a piszkos önzés és hata­lomért való versengés, amely a büszke gályát elmerüléssel fenyegeti. Nálunk azonban az erő­szak már rést is ütött rajta s a mi parlamenta­rizmusunk többé nem a nemzeti emelkedés szárnya, hanem fejlődésünk békája, amely a formák hazug külszínével egy idegen hatalom érdekeit szolgálja. Minden alkotmánynak csak egyetlen célja lehet: a­ szabadság biztosítása. Ez a cél pedig csak úgy közelíthető meg, ha az alkotmány rendje a hatalmi tényezők illetékességének jog­körét szabályozza és a királyi Önkénynyel szemben a nemzetnek és egyeseknek jogait biz­tosítja. Mennyi vérbe, könybe és verejtékbe ke­rült, m­ig a tömegek milliói az önkényuralom békéit széttörhették és jogaikat alkotmányos ál­lamformában a hatalommal szemben kivívhat­ták?! így lett a rabszolgából ezredévek véres harcai után szabad polgár. A nyers tömegből szervezett­ nemzet, amely a testéről letördelt bi­lincsekből kovácsolt fegyvert, hogy kivívja azzal magának az alkotmányt és benne a szabadsá­got. * E harcoknak eredete egykorú az emberiség történelmével, mert tulajdonképen ez a medre a civilizációnak. Mikor pedig e véres munkát a jogaiért külsdő tömeg bevégezte, a kivívott szabadságot biztosítékokhoz is akarta kötni. Ezen állami jogi biztosítékokat tehát az alkotmány­törvényekben szigorúan körülírt formákba kapcsolta. E for­mákba vetette azután hitének erősségét. Meg­nyugodott, mert bízott azokban. Minden oly erőszakos lépés lehűl, amely e formákat összetöri vagy azokat törvénytelen módon megváltó zsgrfia, nemcsak az alkotmány ellen való lázadás, hanem az emberi haladás törvényének meggyalázása is. Ha ez a lázadás alulról tör ki, akkor for­radalom. Ha felülről, akkor államcsíny. De mind a két esetben csak egyformán lázadás az. Ebből láthatjuk, hogy minden erőszakos és törvénytelen intézkedés, amely a jogokat megszorítja vagy a szabadságot korlátozza, be­leütközik az emberi haladás isteni törvényébe. Sötét visszaesést jelent, amely ellen küzdeni minden nemes szivű és fölvilágosodott ember-­­­nek becsvágya és földi rendeltetése. Ha pedig a hatalomnak ez a jogmegszorító lázadása vagy a törvények kijátszásával vagy az alkotmány­formák megszegésével jön létre, úgy ez esetben minden szabadságszerető embernek kötelessé­gévé lesz az erőszakkal szemben való nyílt el­lenállás is. Ilyen visszaesés volt az a durva bűn­tény is, amely a történelmi fejlődés alapjaira fölépített magyar alkotmányt, silány­ „papiros­­alkotmánynyá" tette. Amely megtámadta a mi nemzeti életünket, hogy a jogrendet pártura­lommal, a törvényt önkénynyel, a szólásszabad­ságot szájkosárral helyettesítse, így akarják a törvényes ellenállás fegyvereit kicsavarni a magyar parlament kezéből, hogy Pálffy Fidél kancellártól kölcsönkérjék az elnémítás­­ eszkö­zeit. A rendőri önkényuralom elvét viszik be az alkotmányos­ kormányforma szervezetébe, így szorítják a nemzetet erőszakkal a végletek­be, hogy jogcímük legyen azután a mi ezred­éves alkotmányunk elrablásához. Őrült terv, és gonosz játék ez! . ..nemzet gyengeségére számítottak, midőn a jogfosztás­nak nyilvános merényletét elkövették. Azt hit­ték, hogy nincs többé acél az izmokban, ener­gia a nemzeti önérzetben. Nagy csalódásra fognak ébredni. Ha csak egy szikra étetösztön van meg­ a magyar­ fajban, az a túlfeszített húr­­visszapattan. Papiros-a­lkotmánynyal nem lehet egy olyan nev­zet szemét kitörölni, akinek tör­ténelme a legjobb hőst és a legtöbb vértanút adta a szabadságért. Végre­­ ennek a nemzetnek joga van élni. Ha pedi­­, természetjogán alapuló életföl­tételeit megtámadják, fontolóra fogja venni, hogy miért épen a mi szerencsétlen hazánknak legyen egyetlen életcélja, hogy anyagi gyara­podása és faji megerősödése helyett állandóan harcban álljon egy neki idegen, és vele szem­ben ellenséges érzületű dinasztiával?! A végszó tehát a mienk és nem tudjuk, hogy a papiros-alkotmánynak nem lesz-e piros loja­litás a következménye?. .....­­ Hock János Wlassics Gyula nyílt levele választóihoz, íme, egy új vádirat a november 1­8-iki törvénysértés ellen. Benyújtja­ a nemzet ítélő­­széke elé Wlassics Gyula, a volt közoktatásügyi miniszter, ki egész politikai pályáját a szabad­elvű pártban töltötte el s most kivált onnan, mert nem követheti régi pártját a jogtiprás te­rén. A Széll Kálmán és gróf Andrássy Gyula levelei utján nagy sulylylal bir Wlassics levele. Először is a szerzője egyéniségénél fogva. Wlas­sics a legkonciliánsabb politikusok közé tarto­zik, egész politikai pályáján kerülte a szemé­lyes vagy­­agresszív momentumokat. •­ az­ a reszort is, amit betöltött, bizonyos párton kívüli állást biztosított neki még miniszter korában a parlamentben; senki nem foghatja rá, hogy a pártoskodás vagy személyes érdek vezette ed­dig i s vezeti mai cselekedetét; annál több tisz­teletet és elismerést követelhet mindenki részé­ről határozott föllépése az alkotmánysértés el­len. Levelének egész hangja is kíméletes, sőt hí­zelgő a miniszterelnök személyére s és ez által nyernek erőben az argumentumai. Nagy súlyt ad Wlassics levelének az a körülmény is, hogy benne a­ jognak professzora nyilatkozik meg, ki a politikai hazugság álláspontját nem, fog­lalhatja el. De ezen személyes motívumok­ mel­lett az igazság ellenállhatatlan­­ erejével hat e levélnek minden passzusa. Finom jogászi elme­éllel mutatja ki, hogy a nove­l­­iki határozat csak „erőszakos elnöki kijelentés“, de nem kép­viselőházi határozat, mert hiányzik a legalitása s így senkire sem lehet kötelező. Kimutatja to­vábbá, hogy mint praecedens­ mily veszedelmes s végül a kibontakozásnak egyetlen útját ,a jog­rend. visszaállításában találja s még a választó közönség, ítélete alá is csak a régi jogrend visz­­szaállitása után a részleteiben, is megismerte­tett házszabály-revíziót szabad vinni s jogi le­hetetlenség a megsértett házszabályok jogtalan alapján a képviselőházat föloszlatni. A nyilt levél igy hangzik: A csárdornyai választókerület tisztelt választóihoz. Igen tisztelt választóim!­ Önök iránt tartozó kötelességem parancsolja, hogy föltárjam azokat az okokat, amelyek engem a szabadelvű párt kötelékéből kilépésre indítottak. Az időpont (november 11­.), melyben a lépést tettem, egymagában is megvilágítja a felfogást, mely­ t utaztam egy kocsiban s­ tisztán hallottam, amint egy barátjának oda súgta: — Valóságos tolvaj típus! Tisztában voltam szomorú külsőmmel és épen azért, távol tartottam magamat az embe­rektől. Nekem nem voltak barátaim és nem voltak szerelmeim. Csak egy: a feleségem­. Huszonnégy esztendős koromban már el­végeztem a jogot s azután falusi birtokomra mentem gazdálkodni. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel. Az özvegy papnő lánya volt szőke, ártatlan szemű, tiszta teremtés, én ..annak láttam s az Istenem, a megváltóm, a mennyei és földi üdvösségem volt. Tönkre tett, lelkileg, vagyoni- tag,­­ahogy asszony csak tönkre tehet férfit, de nem vádolom. És ne vádolja őt senki. Ő szülte nekem a gyermekemet. I­egyen béke, legyen em­léke áldott, az úr ne írjon fel nékie semmit, ha majd elérkezik a leszámolások órája. Am­it akart, az volt. Azt akarta, adjam el a birtokomat és menjünk városba lakni, meg­tettem. Ha azt kívánta volna, öljek érte embe­reket, megtettem volna. Eladtam a birtokomat s huszonötezer forint készpénzzel hagytuk el a falut. A pénz nála volt s három nap múlva megszökött a leánykomi kedvesével. A pénzt magával vitte, de a három esztendős leánykámat nekem hagyta. Ezé­rt legyen emléke áldott és ne: írjon fel nékie az úr semmit, ha majd elérkezik a leszámolá­sok órája. Nagy nyomorúsággal küzdöttem meg a gyermekemért. Dolgoztam mindent, megpróbál­tam mindent. Ügyvédi irodában írnokoskodtam, majd ügynök lettem, a vasútnál voltam, de se­hol se­ voltam megelégedve a­ fizetésemmel. Ne­kem beteg gyermekem volt, akinek sok levegő, sok tej, hús, szép ruhácskák, napfényes szoba kellett volna és semmije se volt. S ment nem volt semmije, hát meghalt. Itt, ebben a sötét börtön­ben, három esztendő előtt. Ámen! A kis Neilka meghalt. Nem volt pénzem, hogy bebalzsamoz­­tassam, nem volt pénzem, hogy üveg koporsóba teh­essem és márvány­ kriptába zárhassam. S én éltem. S még most is élek.­­Miért? Nem tu­dom! Talán egy titkos remény miatt. . Most’ már nem törődtem vele, hogy fizet­nek, mit­ dolgozom, sokáig úgyse volt sehol nyugtom. Hol ide, hol oda­­mentem, habár a dolgomat, amíg helyben voltam, pontosan el­végeztem. De nem tudtam a munkaidők óráját bevárni. Sehol se volt nyugtom. Mindenünnen siettem el, haza, a kis börtön­szobámba, ahol meghalt a kis Nelika. Utaztam cipőszögekbe, paprikába, gépekbe s az út közepéről már visszajöttem. Másoltam kottákat, röpiratokat szerkesztettem, könyvvezető voltam, sehol se volt maradásom. Felmondtak, eljöttem, elszök­tem, nekem haza kellett menni, hogy megnéz­zem otthon a Nelika vörös pettyes cicáját, a babáit, a cipöcskéit, az ágyacskáját, a párnáját, amelyen meghalt, értik ezt önök? A világ érti ezt? Óh, igen!. Az embereknek vannak gyerekeik, b­űn, szívük, a világnak . . . bocsánat, már megzavarodom . . . De már rendbe jön . . . így . . . • : •­­Négy hónap előtt bejutottam a „Nemzeti biztosító­­intézethez.“ Négyen ültünk egy szobában. Két fiatal zsidó fiú, egy idősebb, tönkrement terményke­reskedő és Csájtos Dani, egy gentii fiatal­ember. Nekem az élet már annyi, mint a peches játékosnak az utolsó arany. Fölteszi, nem teszi, nem segít már magán vele. Az élet nekem egy országút, az­ emberek fák, vagy kavicsok rajta, mi közöm hozzájuk? A fa és kavics nem kérdez a csavargótól semmit és a csavargó sem azok­tól. A csavargó megy, amíg bele nem bukik az árokba s azután a hó vagy a­ föld — mindegy! —, eltemeti. Nem néztem az embereket se kívül­ről, se belülről. Nem érdekes belőlük semmi. És mégis, Csajtos Danit megnéztem. Meg, már az első percben. És az első perctől gyű­löltem. Pedig alig mertem ránézni, olyan ele­gáns, tiszta, korrekt, fölényes és okosnak lát­szott, pedig amint a terménykereskedő mondta­, érettségije se volt. De voltak párbajai, gyönyörű gyűrűi, pénze mindig, gáláns kalandjai, melyekről ő soha sem beszélt ugyan, de egy szempillantással többet tudott róluk mondani, mint más ember egy kötetnyi regényből. A két kis magassarkú cipőjű, frissen var­sált nadrága zsidógyerek, és majdnem vala­mennyien a hivatalban imádták, ő volt az­ egyet­len született úr köztük s úgy nézték rá, mint a gavallérság és korrektség kottába szedett him­nuszára. Én meg se mertem mellette m­ozdulni.­­Ha én egy szót szóltam, lehurrogtak, kikacag­tak, majdnem a szemembe köptek és egy sza­vamat se hitték el a Csajtos bizonyítása nélkül. Ha azt mondtam, „visszatettem a plajbász­t a Schön úr asztalára“, a­ fiától Schön csak­ akkor

Next