Pesti Hírlap, 1905. február (27. évfolyam, 33-60. szám)
1905-02-01 / 33. szám
2 PESTI HÍRLAP 1905. február 1., szerda, meg az arra való férfiút, aki egész ember, komoly munkája az ország érdekeinek és ismerője a megvalósítható szükségleteknek és a megvalósítás módjainak. A VÉ Eképen bízunk abban, hogy a válság hosszú tartama nem lesz és a furfangosságokkal való kísérletek nem kerülnek elő. A furfangosságok és csalárdságok politikája véglegesen megbukott. Ezzel le kell számolni. És elő kell venni a magyar politikát, a becsületes, őszinte és eszes, bátor politikát, amiben vallást kell tenni róla, hogy mit kívánunk, mihez van jogunk, mit kérünk, mit adunk. És ez lészen egyúttal az a szabadelvű politika, amely a megbukottnak helyébe lép. A válság. Tisza lemondása. Gróf Tisza István miniszterelnök ma reggel Gesztről Budapestre érkezett s az egész napot a lemondással járó intézkedésekkel és készülődésekkel töltötte el. A miniszterelnök Geszten memorandumba foglalta a történt események ismertetését, mert még pár nappal ezelőtt is úgy volt, hogy a király esetleg nem is fogadja Tisza Istvánt. Politikai körökben beszélték ma, hogy amikor először volt szó arról, hogy a király fogadja gróf Tisza Istvánt, az uralkodó ezt mondta: — Diesen Hasardspieler will ich nie mehr sehen. (Ezt a hazárdjátékost sohasem akarom többé látni.) Azonban később Tisza megkapta az engedélyt, hogy kihallgatásra jelentkezzék és hogy lemondását szóbelileg is előterjeszsze. Mindamellett a memorandumot Tisza elkészítette, mert a kihallgatáson valószínűleg nem kerül arra a sor, hogy védelmét szóbelileg előadhassa. Tisza ma tanácskozott Hódossy Imrével, akivel néhány közjogi kérdést kellett megbeszélnie a memorandumban foglaltak közül, így az arra vonatkozókat is, hogy miképen lehetne az országgyűlés összeillését elhalasztani. Mindentől eltekintve, Tiszára háramlik az a kötelesség, hogy az uralkodónak a maga pártja hangulatáról és terveiről jelentést tegyen. E miatt ma gróf Tisza érintkezésbe lépett pártja tagjaival és megjelent a szabadelvű pártkörben is. Gróf Tisza miniszterelnök ma éjjel Bécsbe utazott, álontép, lámpáinak lilásan rózsaszínű világításában, uszályos fehér ruháiban, gyönyörű termetével, a gyűrűk sokaságától ragyogó hófehér kezével. Imádom a kezét, ujjainak mozdulatait, a kézfej ideges remegését, amely mint egy hófehér galambnak szíve, szinte lüktetem, dobogni látszik Ej, hát szédüljünk bele! Nem hiszem, hogy szerelmes vagyok, de ez több a szerelemnél. Ez megigézés. Ez csodálat, bámulat, imádás. Nem tudtam nem hogy elaludni, de még csak feküdni sem, s felkeltem. Hát írjunk. Ez ma négy hete, hogy először csöngettem be az Andrássy úti palota kapuján. Csak négy hét és mekkora út ez a négy hét az én életem eddigi tizennyolc esztendejéhez! Egy egész világrész távolsága a másik világrészhez. És mi hozta létre? Egy szép aszszonyi szem, egy asszonyi szó: „maga barátom, nem a pult mellé született“. És négy hét múlva már karonfogva jön velem végig Budapesten, az ország első majoreskója, tetű pajtásom a pesti asszonyok féltett bálványa, a szép tenorista, ismerek már is egy fél tucat híres színésznőt, kocsikáztam Gonznéval s a pofaszakállas inasa, aki legelőször hátat fordított nekem és „uraságodnak“ szólított, ma már ép olyan tisztelettel adja rám a kabátomat, mint az öreg monoklis Szentpéterv grófra. És ne legyek én mámoros, ittas, őrült a sikerektől? A király és környezete. Az alkotmányosság szerint mint a parlamentnek, egyenlő jogon a uralkodónak az elhatározása is irányadó a válság megoldása kérdésében. A kormányt az uralkodó nevezi ki, a kabinetalakítással ő bízza meg a kiszemelt egyént. Az alkotmányos szokáshoz mindig ragaszkodott az uralkodó, hogy a többségben lévő politikai álláspont híveiből bízzon meg valakit kabinetalakítással. Bécsből érkezett hírek szerint a válság megoldásánál most is tekintettel akar lenni az uralkodó erre a szokásra, de ezúttal azt hiszik, hogy a többség megállapítását a szerint döntik el, hogy az összes képviselők közül a 67-es alapon levők vagy a 48-as alapon állók vannak-e többségben. Az udvarnál igyekeztek ugyan hangulatot kelteni oly irányban, hogy a választások a 48-as pártnak uralomra jutását jelentik, amely hangulatkeltés arra irányult, hogy az uralkodót valamely erőszakos terv jóváhagyására bírják. Az uralkodó azonban mindenekelőtt teljesen tájékozódni akar és jegeiőszer a hatvanhetes politikusok közül több tanácsosát meghallgatja. Azt mondják, hogy a királyt az események rendkívül elkedvetlenítették és most hibáztatja mindazokat is, akik neki annak idején gróf Tisza István kinevezését ajánlották. Beszélik, hogy a király már akkor emlegette volt, hogy nem szívesen nevez ki fiatal korú embert miniszterelnöknek, de azzal nyugtatták meg, hogy Tisza István már legénykorától kezdve öreg ember volt. Most meg oda fordítják a jellemzést, hogy Tisza mindig öreg ember volt, de ahogy miniszterelnök lett, egyszerre fiatallá és szeleskedővé változott. Most a király őszinte tanácsosai Bécsben is azt mondják, hogy a bonyodalmakat csak a képen lehetne egyszerűen megszüntetni, ha báró Bánffy Dezsőt neveznék ki és megadnák neki, amit káván, főleg pedig az önálló vámterületet. Hangoztatják ugyan, hogy az önálló vámterület megadása Ausztriának kárt okozna, de mindenki tudatában van annak, hogy a béke kedvéért áldozatot kell hozni és hogy ez lenne a garancia egyúttal arra nézve, hogy a kiegyezést ezután Ausztria részéről nem sértik meg. Ajánlották Széll Kálmánt is a Széll Protektorat amikor nyomban a válság első híre után Széll Kálmán Bécsbe utazott. Azonban az udvarnál most is az a felfogás uralkodik, hogy a magyarországi válság eredendő oka épen Széli politikájában keresendő, amikor a katonai létszám fölemelésének javaslatát előterjesztette anélkül, hogy legalább a saját pártjának a magatartása felől tájékozódni tudott volna. Most Széll Kálmán is kijelenti, hogy utazásai magántermészetüek és hogy politikával nem foglalkozik. A királyról ma este nyugtalanító hírek terjedtek el. Azt mondták, hogy az uralkodó gyöngélkedik s emiatt esetleg a Tisza holnapi kihallgatása is elmarad. Egyébként ezúttal Ferenc Ferdinánd trónörökösnek is kimerítő jelentésekettesznek a magyarországi események felől.. Az udvarnál mindenekelőtt azt óhajtják, hogy a válság elintézésére minél több idő legyen s az uralkodót az izgalmaktól féltik. És mit tesz velem ez az asszony - Naponta tanít, az ő nagy, bámulatos tudását szinte szégyenkezve, suttyómba csöpögteti belém s én már is többet tanultam négy hét alatt, mint eddig az egész tizennyolc esztendőm alatt. Most már tudom, ki volt Apolló, ki volt Dante, már beszélt nekem majdnem a világ összes költőiről, kiknek eddig hírét sem hallottam. S hogy mondja ő mindezt el! Az ólomkarikás, tompa üvegű ablak mellett ül, gyönyörű karját rátámasztja egy rezedával teli antik virágtartóra és én csodálkozó, éhes mohósággal hallgatom, szinte minden szégyenkezés nélkül tudatlanságom fölött, mert ő finom tapintattal nem kérdezi soha, mit nem tudok, valószínűleg úgy is tudja, hogy semmit se tudok és beszél mindenről. Ez az aszony okosabb egy indiai istennél, okosabb minden istennél, ez az asszony megaláz, fölemel, gyávává és bátorrá tesz egyszerre, imádom! Látom mindennap, tanít mindennap, teázunk, vacsorázunk együtt, bemutat a vendégeinek, s „a színpad jövő Napóleonjának“ nevez. — Na, — mondta a múltkor egy vörös orrú híres komikáné, amint tetőtől talpig végignézett — Napóleonnak kissé túl szép ez az úr! — Legalább lesz a világnak egy igaza Rómeója és Antoniusza — mosolygott az én istennőm. — Jó, jó, — mondta vállat vonva a komikáné — csak aztán nehogy te légy, lelkem, Kleopátra! Önkénytelenül egymásra néztünk Gonznéval és láttam, hogy ő egy percre összerázkódik. Azután fölemeltem a földről azt a perzsiai papírvágó-tőrt, amelylyel játszadozott, s most elejtette. Valami nyugtalanságot láttam szép, fürkiszkék szemében, azután felkacagott. — Ugyan kérlek, ne mondj ilyen nagy, szilü bókokat ennek a gyereiknek! még el találja magát bizni. — S még nem bizta el magát ! — kérdezte komikus kétségbeeséssel a vörös orrú komikáné és kíváncsian nézett a szemem közé. Imádom a társalgásnak azt a hangját, amely a művészek között van. Könnyed, szellemes, pikáns, bár észrevettem, hogy gyakran rosszakaratú és irigy. Gonzné hasonló könnyedséggel és mindenkinél több szellemmel beszél köztük, de soha se használ túl pikáns és kétértelmű szókat s olyan előkelőség van benne, ami a többieknél csak komédiás máz, napali glazura, de nála igazi és mély érték. Velem végtelen jósággal, tapintattal, de mindennap valami szomorúbb anyáskodó szeretettel bánik. Mikor belépek hozzá, végignéz rajtam, s ha meg van elégedve öltözetemmel, bólint rá, s ha valami nem tetszik rajtam, a nyakkendőm, vagy zsebkendőm, egy percre eltűnik öltöző szobájában, s gyönyörű nyakkendővel, vagy, zsebkendővel jön vissza. A szabadelvű pártkörből. A siralomházban, a szabadelvű párt Dorottya utcai klubhelyiségében, ma este nagy számban jelentek meg a kör tagjai. Ezek között a megválasztott képviselők kevesen mutatkoztak. (Ilyenkor igen hasznos dolog a „várakozó“ álláspont.) Ellenben sokan voltak a párt ama volt képviselőtágjai, akik a mostani választások alkalmával kibuktak s akik az utolsó pillanatban is várják, hogy őket leltárszerűen a kárpótlandók közé helyezzék át. A klubban este hét órakor megjelent gróf Tisza István miniszterelnök. A jelenlevők zavarban voltak, hogy mit tegyenek, míg a régi gárda köréből eléje röpült a kiáltás: Éljen! A — Ez már úgy sem használ neki! mondták a széleken, — hát maradjunk meg a régi szokás mellett, hogy valamennyi bukott mi- niszterelnököt megéljenzünk. Gróf Tisza István óvatosan haladt előre, igen kutatva olyan ismerősök után, akik egyúttal képviselők is legyenek. Eleinte a választásokról folyt a beszélgetés s a miskolci választás hírét várták. Csakhamar megérkezett az is. A sugdolózásból rögtön észre lehetett venni, hogy a hír Tiszára nézve nem kedvező s pár perc múlva mindenki tudta, hogy Tisza Miskolcon megbukott. — Csendes részvét és koszorúk mellőzése kéretik, — szólt egy mandátum nélküli régi malmiejuk. Megéljenezték ellenben Hieronymi Károly kereskedelemügyi minisztert, aki végre két bukás után a harmadik helyen, Szászsebesen, mandátumot kapott. Kevés vártásra Tisza körül gyülekeztek a párt ama tagjai, akiket a helyzet jövendő alakulása érdekelt. — A győzteseké a vezetés és hatalom, —— szólt gróf Tisza István, — de egyúttal a kötelesség is. Hangoztatta ezután, hogy a 67-es alap dolgában az eddig vallott felfogást továbbra is fenn kell tartani. Igyekezett rábeszélni a párt tagjait, hogy tartsanak össze s maradjanak vele együtt. Azt mondta, hogy a kibontakozás elé nem szabad akadályokat gördíteni s minden