Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 61-75. szám)
1905-03-05 / 65. szám
___G lati tekintetben felel meg minden modernn követelménynek, hanem külseje is minden esztétikai igényt kielégít. Egy vagi magyar művész, Weisz Emil szobrász, önzetlen, hazafias és emberbaráti szempontból fakadt lelkesedéssel bocsátotta tehetségét a nemes cél rendelkezésére, Weisz jelenleg egy reliefen dolgozik, amely az épület homlokzatát fogja díszíteni és egyúttal kifejezésre fogja juttatni annak rendeltetését és megörökíti a megboldogult királyné emlékezetét is. A szobormű, amely a tavaszszal a műcsarnokban kiállításra kerül, egy gyermekcsoportot mutat, akik a maguk bensőséges gyermeteg módján hódolnak a királyné előtt és mezei virágokat hoznak neki. A Zsolnay-gyár, amely az építkezéshez anyagot is szolgáltatott, bőkezűségét most azzal tetézi, hogy a reliefet úgyszólván „ingyen elkészíti majolikából. Az egyesült ebből az alkalomból is ismétli kérését valamennyi emberbaráthoz, hogy adományaikkal emlékezzenek meg róla, mert az épület teljes elkészítéséhez szükséges anyagi eszközök még korán sincsenek, fegyfaterv ’ - színház és zene. * (A Színház ördögei másodszor is nagyközönséget vonzott. Hangos kacaj, folytonos taps jutalmazta a szerző ötleteit, ügyes helyzeteit és a színészek pompás játékát. A szerzőnek a felvonások után szombaton is sokszor meg kellett jelennie a bigó tapsokra. Különben egész héten A Színház Ördögét adják, kivéve csütörtökön, amikor is jótékony célra a Diákélet kerül színre Katica szerepében Barn Klárával. " (Két növendékvizsgálat.) Szombaton este az orsz. színművészeti akadémia növendékei Saldou 5 felvonásos színművében, a Dorában vizsgáztak. A vezető tanár Csillag Teréz volt, akinek első sorban jut ki a dicséret azért a pompás, minden tekintetben kiváló előadásért, amit növendékei produkáltak. A közönség megtöltötte a színházat és hogy tapsaival nem fukarkodott, csak természetes. A címszerepben Aczél Ilona igazolta minden eddigi szerepeinél jobban, hogy kiváló hely jut számára a most felnövő szülésznői között. Finom, átgondolt és nagyhatású volt játéka. Hajdúról nincs újabb mondanivalónk. Legfeljebb annyit, hogy kár lenne nem itt a fővárosban tartani. Jvanovics jobban tetszett, mint más alkalommal. Gedő Gusztáv, bár a színezéssel ezúttal is adós maradt, nyugodt, biztos játékával meghódította a közönséget. Bolgár Olga egy nehéz anya szerepében tűnt föl előnyösen. Szép alak, kellemes orgánum, csupa jó, biztató, jövőjét illetőleg. KelemenMária nem várt erővel juttatta érvény® Zikke grófné szenvedélyességét. Úgyszintén a többi is igen jól megfelelt, név szerint Földes, Madarász, Kelemen, és Orbán. A másik vizsgálati előadás a Király-színházban folyt le, ahol a sinkosi színiiskola növendékei a Madarász operettet hozták színre meglehetősen jó előadásban. K. Temesi Anna pompás, jól iskolázott hanganyaggal, de még egy kissé fukar játékkal látta el a választófejedelemné szerepét. Szegedi Stefinek csinos, kellemes hangja van, a játékban pedig a legkiválóbbnak mutatkozott az eddig látott valamenynyi kolleganője között. Nemcsak játszott, de meg is játszta a szerepét. Lehner Margitka a Postás Milkát bízták. Kissé nagyon fiatalosnak mutatkozott, viszont azonban csak a rooszakarat vitathatná el tőle a tehetséget. Túlelevenségében ennek nyomait gyakorta látták megcsillanni. Reisz Irma mint közvetlen játékú komika mutatkozott be. Schall Anna a korcsmárosné szerepében ügyeskedett, Mezei Margit pedig a csaposleány pár szavával tett jó benyomást. Egy epizódszerepben Unger Ha jelent meg a színpadon, akinek pseudoniroiája, Alba Nevis igen jó hangzású az irodalom poétanői között. Mindenesetre furcsa passzió epizódszerepeket játszani annak, akire az irodalom, terén igen jó szerep vár. Lugosi és Sipos a professzorok karikatúrájában keltettek derültséget Jók voltak Boros meg a többi apró szerep betöltői. Csörsz báró és a tiroli madarász szerepeit Cseh és Oláh, a Király-színház fiatal tagjai játszották. , (—kai.) * (Hitek az operából.) „Mária“, Szabados, Szendy és Béri dalműve holnap, vasárnap kerül színre másodszor a bemutató előadás szereposztásában. — Az operaházban a héten Alföldi Irén fog vendégszerepelni, ki kedden Lohengrin Elza szerepében és csütörtökön „A walkür“ sc Sieglinde szerepében lép fel. * (Hírek a Nemzeti színházból.) A Nemzeti színház művészszemélyzete jelenleg két eredeti darab előadására készül. Az egyik ifjabb Hegedűs Sándor „Ikarosz" című drámája, a másik Wolfner Pál „Olga" című társadalmi színműve, * (Hírek a Népszínházból.) A Koldusdiák felelevenítésével újra hoeartiéletű műsordarabhoz jutott a Népszínház. A darab a hét minden estéjén műsoron van a négy primadonna: Hegyi Aranka, Székely Irén, Komlóssy Emma s Petrás Sárika játszszák a főszerepeket, Kovács Mihály,'Raskó és Újvári, Hamath Ilona és Kiss Miihály pedig kitűnő slakitást mutatnak be. A Népszínház márciusi műsorát érdekessé teszi Pálmay Ilka vendégszereplése, ki a Mikadóban fog néhány estén fellépni, de emellett új szerepet is fog ezúttal kreálni a Farkas meg a bárány címü egyfelvonásban, melyet Heltai Jenő fordított. Vidor igazgató Blaha Lujza asszony számára új népszínművet szerzett meg. A darab Major Simon „Spamuram“ címü népszínműve, melynek zenéjét is Major írta. * (Hírek a Magyar színházból.) A Magyarszínházban, mint már jeleztük, hétfőn este lesz a Mulató istenek huszonötödik előadása Lehár Ferenc, a szerző vezetése mellett. A jubiláris előadás főszereplői Anday Blanka, Szentgyörgyi Lenke, Ráthonyi, Borosé, B. Szabó, Heltai és Irányi . Jövő vasárnap délután Szalámit, Goldfaden népszerű zsidó operáját adják mérsékelt helyárak mellett. — A Magyar színház a legnagyobb fénynyel és pompával állítja ki Rajna Ferenc revuéjét, az Eslex-et. Háromszáznál több új jelmez készült Lefler Henrik festőtanárnak, a newyorki Metropolitan-operaház és számos londoni színház figurin-festőjének tervei szerint. Leggazdagabb a darab hat képe közül a Termékenység és főleg a Nemzeti hadsereg kiállítása s ebben egy külön jelmez-szenzáció: a magyar darabant-testőrség csoportjának festői egyenruhája, amely először jut ez alkalommal a nyilvánosság elé. * (Az Uránia színház) jövő heti műsorát is Pálmai Henrik A tó című darabja tölti be, amely pénteken éri meg negyedszázados jubileumát. A darab számára az igazgatóság Angliából kitűnő új mozgófényképeket szerzett be, amelyek humoros tartalmukkal és gyönyörű kiállításukkal méltán rá fognak szolgálni a közönség tetszésére. Különösen szép egy angol zugbookmaker tragikomédiája, aki bezsebelvén a közönség pénzét, el akar menekülni, de utólérik és boszul állnak rajta az épen kéznél levő drasztikus eszközökkel. Szombaton az Orsz.sziniakadémia adja elő a Három testőr című bohózatot. * (Gyermekszinház) Vasárnap megismétlik Komor Gyula mesejátékét, a Hamupipőkét. A gyermakszínpad eme kedvelt műsordarabját minden évben szívesen fogadják a gyermekek. A gyermekszínházban március hó 9-én, csütörtökön veszi kezdetét az ugyanezen hó végéig tartó jótékony célú előadások sorozata, melyeket a gyermekszínház igazgatósága a budapesti árva tanulók alapja javára tartat meg. Első jótékony célú előadásul a gyermekszínház idei kasszadarabját, Gaál Mózes János vitéz címü mesejátékát adják. Az előadás fél 5 órakor kezdődik. * (A „Thália társaság“ előadása.) A „Thalia“ társaság elhalasztott előadását f. hó 12-én este fél 8 órakor tartják meg a Várszínházban. Színre kerül Strindberg „Az apa“ című három felvonásos szomorú játéka. * (Gyermekelőadás az Urániában ) Bayer Imréné, Spott Ferencné, Takács Lajosné, Komasi Edén, Fabricius Viktoria, Fack Pálné, Bavlik Ferencné, Regéczy Andorné, Stojanovics Jenőné és Vasziljevics Emilné f. hó 7-én, kedden, délután1 órakor az Uránia színházban a szünidei gyermektelep javára táncmutatványos előadást rendeznek. A négy évszakot, tavaszt, nyárt, őszt és telet, feltüntető allegorikus játék élethű táncmutatványaiban társaságbeli hölgyek 4—14 éves gyermekei vesznek részt. A táncokat Róka Pál szervezte és tanította be. A tiszta jövedelmet a szünidei gyermektelep javára fordítják. Az előadás iránt oly nagy az érdeklődés, hogy már eddig is az összes páholyok elkeltek. Közkívánatra az előadást i. hó 9-én, csütörtökön 4 órakor a kisdednevelők orsz. egyesülete javára megismétlik. * (Filharmóniai hangverseny.) A tizedik filharmóniai hangverseny e hó 10-én lesz Bartók Béla közreműködésével, ki nemcsak mint zeneszerző, de mint zongoraművész is nagy sikereket aratott úgy nálunk, mint a külföldön is. Liszt „Halottak tánca" című művében és saját „Scherzo“-jának első előadásában fogja a zongorarészt játszani. * (Hangversenyek.) A budai református templomban (Szilágyi Dezső tér), március 10-én, pénteken előtti órakor, ismét alkalma lesz a zenekedvelő közönségnek kiváló zenei élvezetben részesülni. Évenként két-három ilyen hangversenyt rendez a budai egyházi bizottság. A külföldi nagyvárosokban rendszeresítve vannak az ilyen hangversenyek, nálunk csak elvétve van módja a közönségnek orgonára írt örökbecsű alkotások szépségeiben gyönyörködni. De a haladás nálunk is konstatálható, évenként nagyobb érdeklődés mutatkozik, s kétségkívül nálunk is be fog következni e hangversenyek állandósítása. Van erre megfelelő orgona, van kiváló művészgárda, s van fogékony közönség; a tapasztalás pedig azt mutatja, hogy aki egyszer részesült az orgonai hangverseny felemelő élvezetében, az ismételve vágyódik utána. Március 10-én a kritika által méltán magasztalt Degel Frigyes orgonán, szegedi Lukács Mária, Popper tanárnak tüneményes tehetségű tanítványa gordonkán játszik, Krén Margit a remek hangjáról iiyészi körben, ismért tanárnő énekel. PESTI HÍRLAP ____________ 1905. március 5., vasárnap. A Magyar Zenészek Országos Egyesülete, mely januári első matinéjával megnyerte a közönség és a sajtó osztatlan elismerését, folyó évi április hó 2-án, délelőtt fél 12 órakor, rendezi a vigadó ősszel termeiben Sztojanovits Jenő elnök-karnagy vezetése mellett második zenekari hangversenyét az elsőnél is mérsékeltebb helyárak mellett. A matiné műsora tisztán magyar szerzők többnyire egészen új műveiből van összeállítva. Az egyesületnek sikerült a matinén való közreműködésre az országos hírű Budai dalárdát megnyerni. Székely Arnold zongoraművész hangversenye iránt, mely hétfőn március 13-án lesz a Royalszálló termében, élénk érdeklődés van a hangversenyeket látogató közönség körében. Székely Schumann Brahms, Chopin, Saint-Saens, Grieg, stb. műveket fog játszani. Gábor József, a m. kir. opera tagja, pedig egy sorozat dalokat hazai szerzőktől fog énekelni(Weston Wiki Wagner-estélyé). A főváros Wagner-publikumának alkalma lesz március 24-én pénteken egy nagystílű Wagner-zenész játékában gyönyörködni. Weston Vilmos zongoraművész, hazánkfiának lesz e napon első önálló hangversenye Budapesten. A művész két évtized óta él külföldön és most hazatért, hogy itthon letelepedjék. A hangverseny érdekességét emelni fogja Székely Irénnek, a Népszínház művésznőjének közreműködése. (ak zeneművészek hangversenye.) Az országosan kedvelt vak zeneművészek e hó 15-én, délután 5 órakor a Royal nagytermében hangversenyt rendeznek. A rendkívül érdekes műsort Kun László, a Vígszínház karmestere állította össze. A programra a következő: I. Hunyadi László nyitánya. Előadja a teljes vak zenekar. 2. Kuruc dalok. Tárogatón előadja Rosenfeld Jakab. 8. Többsincs királyfi élőzenéje. Előadja a vakok zenekara. 4. Magyar tapsodia, zongorán előadja Kabos Ilona zenetanárnő. 5. Szabadságharci dalok. Gordonkán előadja Braun Ruben. 6. Petőfi a Hortobágyon (melodráma.) Elmondja Braun Ruben, zongorán kiséri Ekecs János. 7. Rákóczi nyitány. Előadja a vakok zenekara Kun László tanár vezetése alatt. Az egyesület a hangversenyre hazafias hangú meghívókat küldött szét, amelyben utal kitűzött céljára, 16.000 honfitársunk megmentésére, munka- és keresetképessé tételére. A rendezésen dr Imrédy Kálmán udvari tanácsos elnök, Beniczky Lajosné elnökné, mádi Kovács István, min. tanácsos alelnök, Pivár Ignác és Sbrodek Károly intézeti igazgatók fáradoznak. (Szimfonikus néphangverseny.) Az Erzsébet Népakadémia március hó 12-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor rendezi 2-ik szimfónikus néphangversenyét a Vigadó nagytermében. A belépő díjak ezen magas művészi színvonalon álló s igen élvezetesnek ígérkező hangversenyre is igen mérsékeltek, amennyiben az Erzsébet Népakadémia tagjai 20, s a nem tagok 50 fillérnyi belépő díjat fizetnek. * (Művészest.) A fővárosi hírlapkiadó tisztviselők idei művészesteje a jövő Vasárnap, március 12-én lesz a Royal termében. A rendezőbizottság most állítja össze a hangverseny műsorát, amely az előző évek kitűnően sikerült estéinél is érdekesebb és változatosabb lesz. Művészvilágunk legjelesebb tagjai emelik a hangverseny színvonalát. Komáromy Mariska és Küry Klára dalokat fognak énekelni. Takács Mihály, az operaház művésze, gróf Zichy Géza új dalművéből, Nemo-ból ad elő egy jelenetet. Nagy, meglepetést fog kelteni Szigeti József, a tíz éves hegedűművész, akit Vecsey Ferenc nevével együtt emlegetnek. A másik meglepetés Mire Rózsika szereplése lesz. A kis művésznő Jászay Mari asszonyt fogja utánozni, Rákosi Jenő híres Elektra-paródiájában. Budák Juliska olasz táncokkal szerepel a műsoron. Végül eredeti újdonságnak tekinthetjük a fonográffal fölvett Székely táncokmutatását. A tüzes magyar dallamokat az eredeti székely zenekarok mintájára: két hegedűn, klarinéton és cimbalmon játszszák. A kis zenekar tagjai Sey Dezsőné, Pécsi Károly, Schnur Albert, és Hartmann Jenő. Egy jegy ára tíz korona. Meghívó és jegy minden lap kiajdóhivatalában kapható. * (Ifjusági hangverseny.) A kegyes tanító* rendi főgimnázium segítő* egyes illaté március 6-án, este 6 órakor, a Budapesti Katholikus Kör nagytermében jótékonycélú hangversenyt rendez. * (Színészet a vidéken.) Miskolcról írjál nekünk: Balla Kálmán, a miskolci kerület színigazgatójai, hatodik hónapja működik városunkban változatos műsorral — én épen nem mondható fényes anyagi sikerrel. Az elmúlt naplókban színrekerült „Traviata“ és „Hopmann meséi“ operák művészi színvonalon álló előadása meggyőzhette a publikumot Bálla társaságának kiválóságáról. A vendégművész Arányi Dezső meg volt lepetve a társulat fegyelmezettségétől — és kiválóságától és ezt palam et publice hirdette is körünkben. Legközelebb szinre kerül a „János vitéz“. * (Uj zeneművek.) Hohmann -Bloch: Uj heredüiskola II. kötete megjelent és az összes fekvéseket tartalmazza. Ezen modern gyakorlati hegedüiskola méltó befejezése Hochmann-Bloch I. " részének. Az egész mai szinte illusztrációja Bloch"